Új Néplap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-22 / 222. szám

: ir® 2001. Szeptember 22., szombat 13. OLDAL SPORT Rajt előtti pillanatok II. Porondon a férfi csapatok Kézilabda NB I B. Ma este a második vonalbeli férfi együttesek is megkez­dik küzdelmeiket. Régión­kat két együttes a Tiszaföld- vár és Molnár Sped-Abony KC képviseli a Keleti-cso­portban. Mint írásunkból ki­derül, bizony mozgalmasan teltek az elmúlt hetek mind­két csapat háza táján. ABONY Bár nagy volt a fogadkozás körük­ben, mégsem tudták élből kiharcol­ni a feljutást Varga István tanítvá­nyai. Szerencséjükre az átszerve­zések folytán, mint legjobb NB ll­es második helyezett, lehetőséget kaptak a másodosztályban való in­dulásra. Mivel Varga szaktanács- adó hetekig halogatta válaszát, az AKC vezetői megegyeztek Katona Sándor edzővel. A Vajdaságból származó szakember két esztende­je dolgozott már az abonyi hölgy­koszorúval, sőt anno az NB I-es Szekszárdot is irányította. A tavalyi állományból Gulyás Ká-roly Mező­túrra távozott, Balogh „Lala”és Ko­vács Szabolcs kapus pedig makacs sérüléssel bajlódik, rájuk egyelőre nem számíthatnak. Ellenben visszatért soraikba Tajthi György kapus (Tiszaföldvár), Patocskai László (Gyöngyös), minden bi­zonnyal erősítésnek számít majd, hogy megszerezték SzloskaKriszti- án [Orosháza), Meleg László (Kecs­kemét) és Magyar Péter (Cegléd) szignóját. Az ifjúságikat ezentúl Kátai Ferenc, míg a serdülőket Nagy Tibor pallérozza. Kátai tanár úr egy tucat ügyes srácot vitt magá­val Szolnokról Abonyba. Kovács Pál klubelnök szerint nem lehet más céljuk mint a biztos bennma­radás. A sorsolásuk nehéz , hi­szen előbb Kiskőrösre és Nyír­egyházára látogatnak, csupán a harmadik fordulóban október 6- án az Újkígyós ellen szerepelhet­nek hazai pályán. TISZAFÖLDVÁR Annak ellenére, hogy kiestek a földváriak az első vonalból, a szö­vetség felkérte őket a folytatásra, ám ők ezt nem vállalták. Ami nem csoda az elmúlt évadban történtek után. A második vonalban Váczi mester helyét a kispadon Bán Ti­bor foglalta el. Nem volt könnyű dolga idáig a trénernek, mert az ál­lománya csak most kezd körvona­lazódni. A tavaszi csapatból csu­pán Sipos Attila, Tóth „Jacsa”, Nagy József, Balogh Zoltán és Danku Sándor maradt meg hír­mondónak. Hozzájuk csatíakozott a napokban két volt emberük Ber- kó Lajos (Gyöngyös) és Szőke „Isu” (Mezőtúr), valamint Sustyák Já­nos és Horváth László Dunakeszi­ről, Omss Attila kapus pedig Kecs­kemétről érkezett Földvárra. Cseuz György szakosztályveze­tő amondó, hogy ezzel az állo­mánnyal az első hat hely vala­melyikét célozzák meg, a közel hasonló tudású csapatok csatá­rozásában. IVÉCSÉ) Fekete hétvége után Labdarúgás Nem is olyan régen még ar­ról cikkeztünk, milyen ra­* gyogó tempóban kapták el megyénk NB-s csapatai a bajnoki rajtot. Erre tessék, a legutóbbi forduló öt mérkő­zésén egyetlen döntetlenre futottá erejükből. NB II A fekete hétvége egyeüen üdítő ki­vételeként az újonc karcagi legény­ség remek hangulatú megyei rang­adón, Trencsényi hajrában esett bombagóljának köszönhetően pontot tartott otthon az ezúttal sza­badnapos Jászberénnyel szemben.- Bár nem nyertünk, a fiúk mindent elkövettek a győzelem érdekében, s ezt közönségünk is értékelte - nyilatkozta a meccset követően L. Kiss Lajos, a kunsá­gi gárda mestere. - Ha vasárnap Orosházán is ugyanolyan fegyel­mezetten játszunk, mint tettük azt a listavezető Tiszaújváros ott­honában avagy a JSE ellen, nem kell lógó orral hazatérnünk. Sé­rültünk, eltiltottunk nincs, s mi­vel Tamás Miklós Kelemen játék­engedélye is megérkezett végre, a legjobb összeállításban készü­lünk Pásztor József csapatához. NB III Rákóczifalva újonc létére egyelő­be remekül helyt áll, s ez iga^ ak­kor is, ha legutóbb Kiskőrösön el­szenvedte első vereségét. Sokáig nem kell várnia azonban Gömöri Béla legénységének a javításra, hiszen szombaton az Örkényiek személyében legyőzhető ellenfél látogat Falvára. Várhatóan sokkal nehezebb dolga lesz Fegyverneknek, hi­szen a Mátra-csoport listavezető­jét, az egykori válogatott labdarú­gó, Katzenbach Imre társulatát, a Tápiószecsőt fogadja szombaton délután. Bár ha azt nézzük, hogy két hete a Dzurják Csöpi irányí­totta BVSC is „megfázott” Fegy- vemeken, akár egy újabb bravúr­ban is reménykedhetünk. Kisújszállás a szerdai Újpest el­leni kupameccs után ismét nagy­múltú gárdát fogad, de már lénye­gesen nagyobb győzelmi esélyek­kel, hiszen ezúttal a BVSC látogat a kunsági városba, míg Szajol a legutóbb féltucat gólt szerzett Tá- piószentmártont látja vendégül vasárnap délután. ________ioeleii A győzelmekből sosem elég Vasárnap 16 ómkor: ESMTK-Sz. MÁV-Neusiedler Megint kupanap volt az elmúlt szerdai, így aztán mindkét együttes éles meccsen gyako­rolhatott a vasárnapi összecsapásra, amely hagyomány nélkülinek is nevezhető, hiszen a szolnokiak és az erzsébetiek korábbi kap­csolata az osztálykülönbségek miatt nem alakulhatott ki. Labdarúgás NB l/B. 9. forduló Visszakanyarodva a szerdai játéknapohoz, a leg­jobb 32 közé jutott szolnokiak alaposan meg­izzadtak a megyei I. osztályú Akasztó otthoná­ban, a csaknem kiegyenlített mérkőzésen Antal mentette meg a mundér becsületét - és a tovább­jutást. Nagyszerű szabad­rúgásából szerzett góljá­val változtatta meg az ad­dig döntetlen eredményt 3-4-re. Az eredmény némi meglepetést okozott azok után, hogy a Neusiedler 5-0-lal küldte haza múlt szombaton a Kecskemé­tet, de ha már választani kell, a védelem inkább szerdán legyen lyukas, mint hét végén. Velük szemben az ESMTK elvérzett az NB III. Alföld-csoport tizedik helyezettjénél, a kalocsa­iak ugyanis 4-2-re verték fővárosi ellenfelüket. Tá­jékozódásként annyit, hogy a Kalocsát az újon Rákóczifalva megverte a bajnokin. Mindezek a tények persze csak az adott napon és az adott meccseken voltak igazak, viszont a vasárnapi bajnoki pontvadászat erőben más alapállást kö­vetel az NB I/B-s mezőnyben, ahol a vasárnapi vendéglátók hasonlóan kevés érdemet - és pon­tot - szereztek, mint a kupában. Utolsó előtti­ként várják a kilencedik fordulót, a nyolcadikban 1-0-ra vesztettek Diósgyőrben. Vitelki 26. perc­ben szerzett távoli bombájából esett találatával maradtak le a döntetlenről. Győzelmet egyéb­ként sem szereztek még ez idáig, négy pontjukat ugyanannyi ikszes meccsből kaparták össze. A szolnokiak háza táján lassan minden „ki­egyenesedik”, a közelmúlt győzelmei oldottab- bá tették az öltözői légkört. Mintha elkapták vol­na a fiúk a fonalat. Ilyenkor a labda is inkább be­felé pattan, a kisebb sérülések is hamarabb gyógyulnak vagy jóval a tűréshatár alatt marad­nak. Ivitz Zoli mellkasbántalmai azonban csak orvosi közbeavatkozásra enyhültek a múlt na­pokban, ezért még kérdéses, hogy vasárnap ott lehet-e a csapatban. És hogy milyen csapatban? Meg kell mondani, a korábbi sikertelenség által kiváltott győzelmi kényszert mostanság felvál­tották az esélyességből fakadó magasabb elvárá­sok. A hétközi akasztói példa jó volt arra, hogy Kotula (jobbra) a Kecskemét ellen jó megmozdulásokkal vette ki a részét a parádés győzelemből FOTÓI MÉSZÁROS mindenki megtapasztalja, a lazább felfogás mi­képpen tompíthatja a tudáskülönbséget, gátol­hatja a jó eredmény elérését. így kezdenek: Rézsó - Ivitz (Gelbman), An­tal, Kádár, Romanek - Fedor, Bábik, Novák, Pelles — Kotula, Németh. Csábi József: — A szerdai kupameccsen leckét kaptunk abból, hogy egy szerényebb képességű csapat mennyire megnehezítheti a dolgunkat. Remélem, vasárnap nem szerzünk hasonló él­ményeket. Játékvezető: Ábrahám (Balajti, Kiss N.) h«*-' toFikílfl altos«: ríft Fegyelmezetlen labdarúgók • W't< fi) «iwtwofl w-ísf Oór-i « - i Aíf* * ,4 «ÍIO «Áj. V- "■ Tömegsport prognózis Esőzés miatt elmaradt EGO- Extrém Aranysárkány Sportnap próbáit szombaton az Olaj-csar­nok előtti területen 10-17 óráig tartják meg. A helyszínen folya­matosan várják a vállalkozókat a három feladatból álló EGO-pró- bára, melyben három fős csalá­di váltók, valamint három fős baráti társaságok vetélkedhet­nek. A sportnap ideje alatt lehet jelentkezni a Pannon Praktikum kerékpáros akadálypályára. Szombaton reggel hat órától ugyancsak Szolnokon és kör­nyékén rendezik meg a már ha­gyományos Pelikán teljesít­ménytúrát. A szervező Közal­kalmazott Természetbarátok Turista Egyesülete a Varga Kata­lin Gimnázium (Szabadság tér 6.) elé várja a résztvevőket, akik 50-30- és 20 kilométeren próbál- hatják ki rátermettségüket, b Maratoni ülést zárt csütörtökön este a megyei labdarúgó szövet­ség fegyelmi bizottsága. Az el­múlt fordulóban nem csak létszá­mában, de az esetek súlyosságá­ban is messze meghaladta az át­lagot. Különösen a megyei har­madosztályú Tiszasas játékosai „tettek” ki magukért, négyen ösz- szesen 16(1) hetes eltiltást gyűj­töttek össze. Egy mérkőzésen nem szerepel­het: Varga Gy. (Kun FC), Juhász (Jánoshida) Oláh (Jászberény), Földes (Rákóczifalva), Faragó (Zagyvarékas), Pancsik (Tisza­sas), Balogh (Jászalsószent- györgy). Két összecsapást kell ki­hagynia: Nyolczas Z. (Kun FC), Miskolczi (Jászkisér), Vidra (Ti- szaszentimre), Farkas (Örmé­nyes). Három meccset kénytelen mulasztani: Nemes (Tiszafü­red), Tóth K. (Cserkeszőlő), La­katos (Abádszalók), Szíj jártó (Tiszasas), Varga (Jászalsó- szentgyörgy). Hat találkozón csak nézőként lehet jelen: Daláry és Holló (mindkettő Tiszasas). A félbeszakadt Tiszasas-Ti- szajenő mérkőzést a pályán elért 1-6-os eredménnyel igazolta a bizottság. Balogh Sándor jogosu­latlan játéka miatt a jászalsó- szentgyörgyi ifjúsági csapatot egy büntetőponttal sújtotta az FB. A Martfűi VSE soron követ­kező két hazai mérkőzésén saját költségén köteles szövetségi el­lenőrt fogadni. Sárga és piros lapok miatt Jász­kisér és Szászberek 10-10000, Zagyvarékas és Tiszaszentimre 7500-7500, míg Kétpó 1000 fo­rintot köteles befizetni a szövet- ség pénztárába. _____________b Jo bbak voltak a spanyolok NŐI KOSÁRLABDA Eb A magyar válogatott nem jutott a legjobb négy közé a Franciaor­szágban zajló Európa-bajnok- ságon, miután a negyeddöntő­ben 71-60-as (20-15,19-10,20-14, 12-21) vereséget szenvedett Spa­nyolországtól. Az ideges kezdés miatt több mint két percet kellett várni az első magyar kosárra. Mindkét oldalon rendkívül gyengén cé­loztak a csapatok, Seres és Csák négyszer is elhibázta három­pontos kísérletét. A második negyedben sem ja­vult a találati arány: Rátgéber László együttese 24(!) százalé­kosan dobott, míg a spanyolok próbálkozásainak több mint a fele volt pontos. A palánk alatt Pons-ot nem le­hetett tartani, így a bedobó a nagyszünetre 10 pontig jutott. Jóvoltából a spanyolok jelentős előnnyel vonulhattak az öltöző­be (39-25). Fordulás után tovább nőtt a különbség, a kificamodott láb­ujjai játszó Károlyi és a hamar négy személyi hibát begyűjtő Iványi sem tudta összefogni a válogatottat, Újvári pedig 28 perc alatt képtelen volt betalál­ni. A megérdemelt sikert arató - jellemző adalék: 29 büntetőből 29-et értékesítő - spanyolok a szombati elődöntőben Oroszor­szággal, a magyarok az 5-8. he­lyért a Delmissel és Tuviccsal felálló Jugoszláviával találkoz­nak. Ha nyerünk versenyben maradunk a világbajnoki sze­replésért. Kiütéses vereség Pajkos János, a Debrecen labda­rúgócsapatának vezetőedzője szerint együttesé súlyos egyéni hibák miatt szenvedett kiütéses, 5-1-es vereséget a Girondins Bordeaux otthonában az UEFA Kupa első fordulójának első mérkőzésén.- Az első félidőben a játéko­sok maximálisan betartották a taktikát, fegyelmezetten véde­keztünk és amikor lehetősé­günk nyílt rá, akkor veszélye­sen támadtunk •— mondta a szakvezető. - Egyenrangú el­lenfelek voltunk, sajnos a kiál­lítás teljesen megzavart ben­nünket. Pajkos hozzátette: fut­ballistái elszántságával a máso­dik játékrészben sem volt prob­léma, de többen is óriási hibá­kat követtek el és a hazaiak két perc alatt szerzett két góljukkal gyakorlatilag eldöntötték a mér­kőzést és a továbbjutást. A szakember bízik benne, hogy a csütörtöki debreceni visszavá­gón csapata legyőzi ellenfelét. Hét végi sportműsor Szombat Cselgáncs. Sector-kupa nemzet­közi verseny: Szolnok Széchenyi Gimnázium, 10. Erősport. Magyarország legerő­sebb embere verseny: Szolnok, Hild tér, 14. Kézilabda. Férfi NB IB: Tisza- földvár-Tiszavasvári, 18. Női NB II: Érd-Abony, 15. Kiskőrös- Abony, 18. Férfi NB U: Mezőtúr- Törökszentmiklós, 18. Női NB I B: Mátészalka-Túrkeve, 16. Labdarúgás. NB I: Sopron-Új- pest, 16. FTC-Győr (ml), 16.45. Videoton-Kispest, 18. NB 1 B: Éger-Nyíregyháza, Kecskemét- Fót, Békéscsaba-Csepel, 16. NB III: Rákóczifalva-Örkény, Fegy- vernek-Tápiószecső, 16. Megyei I. osztály: Túrkeve-Jászapáti, Törökszentmiklós-KUTE, Tó­szeg-Újszász, Kun FC-Jánoshi- da, 15. Megyei II.: Tiszagyenda­Tiszaszentimre, Kétpó-Berek- fürdő, Kunmadaras-Örményes, Nagyiván-Tiszaszőlős, Öcsöd- Kenderes, 15, Kengyel-Tiszate- nyő, 15. Megyei III.: Nagyrév-Ti- szasas, 15. Röplabda. Női felkészülési tor­na, Jászberény, Bercsényi Sport- csarnok, 10. Teke. Női NB I: Fővárosi Víz­művek-Szolnoki MÁV, 10. Tenisz. OB III: Jászapáti-Kecs­kémét, Gösser SZUSE-Monor, Jászberény-Nagykőrös, 11. Vasárnap Kézilabda. Női NB 1 B: Jászbe- rény-Göd, Bercsényi Sportcsar­nok, 10. NB II: Martfű-Sziget- szentmiklós, 17.30. Labdarúgás. NB I: Dunaferr- ZTE (Sport 1) 13.30. Vasas-Deb- recen, 19. NB I B: ESMTK-Sz. MÁV, Monor-BKV Előre, RE- AC-Diósgyőr, 16. NB II: Oroshá­za-Karcag, 16. NBIIL: Kisújszál- lás-BVSC, Szajol-Tápiószent- márton, 16. Megyei I. osztály: Be- senyszög-Mezőtúr, Szászbe­rek-Kunhegyes, Rákócziújfalu- Tiszafüred, Jászkisér-Jászfény- szaru, 15. Megyei II.: Cserkesző­lő—Cibakháza, Abádszalók—Ti- szaderzs, Jászladány-Martfű, Zagyvarékas-Tiszaföldvár, Jász- jákóhalma-Alattyán, Pusztamo- nostor-Jászárokszállás, Jászdó- zsa-Jászalsószentgyörgy, Jász- szentandrás-Nagykörü, 15. Me­gyei III.: Jásztelek-Mesterszál­lás, Szelevény-Kungyalu, 15. Tenisz. OB III: Gösser-SZUSE- Cegléd 11. Hétfő Teremlabdarúgás. NB I: FC Vik- tórió Arreda-Gulf SE, Jászbe­rény, Bercsényi Sportcsarnok, 19.30. Pályán a cooposok Két mérkőzés erejéig Szolnokra látogatott a szlovák női kosárlab­da egyik élcsapata a Banska Bys­trica. A felek első találkozóján, mint ahogy várható volt, közel egyforma képességű csapatok küzdötték végig a negyven per­cet. A végeredmény 67-62 (21-14,10-16,19-10,17-22) lett a cooposok javára. A mieink kö­zül az irányító Németh Berna­dett 12 dobott- illetve 26 IBM pontot produkált, Jól dolgozott a palánkok alatt a jugó center Ana Perovics, aki 20 pontot szórt, de nem lehetett panasz Csontos és Bujdosó teljesítmé­nyére sem. Sajnos a két légiós, az ausztrál Owens betegség, míg az új-zélandi Farmer sérülés mi­att nem állhatott Palkovits Ta­más edző rendelkezésére. Teg­nap egy roppant kemény mécs­esén ismét a mieink bizonyul­tak jobbnak 60-43-r a (17-17,154, 14-14,14-8). _______________b SZ OLNOK NTflVISKOIA 4V REGISTERED CENTRE Of IDEfiENNTEUH UAKKtZiPIHMA W fi SOM Szabik, Magyar«. 22. PL ti. IHAua 50/422-011 THE OXFORD f NTNANawúsi te» EXAMINATIONS NEMZETKÖZI NYELVVIZSGAKÖZPONT égffc Pitnran Qualifications Angol nyelvvizsga-szintek: Nyelvvizsga időpont: Elementary Intermediate 2001. október 26. Higher-Intermediate Jelentkezési határidő: Advanced 2001. szeptember 28. í osd ’ * w ” SPRACHD1PLOM DEUTSCH Német nyelvvizsga-szintek: Nyelvvizsga időpont: Grundstufe Zertificate 2001. november 16. Mittelstufe Jelentkezési határidő: Oberstufe 2001. október 5. í Jelentkezni az iskola titkárságán: Szolnok, Magyar út 22. s 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom