Új Néplap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-19 / 219. szám

2001. Szeptember 19., szerda NŐI T Ü K Ö R ____­MŰ SOR 7. OLDAL Pizzaszendvics sonkával A pizza általában kedvelt falat, ám az egészet otthon megcsinálni félnapos ke­mény munka. Szerencsére vannak gyorsabban elké­szülő finom változatok is. A pizzaszeildvicshez 4 személy­re 1 csomag fagyasztott, leveles vajas tészta kell, 3 szem paradi­csom, 1 zöld (piros vagy sárga) paprika, 10 dkg gomba és son­ka, és 15 dkg reszelt sajt. A már­táshoz 10 dkg húsos füstölt sza­lonnát, 1 teáskanál reszelt vö­röshagymát, 1 gerezd tört fok­hagymát, 4 evőkanál paradi­csomszószt, csipetnyi sót, őrölt borsot, mokkáskanálnyi orega- nót vegyünk. A tésztát szobahőmérsékle­ten egy óráig állni hagyjuk. A sütőt bemelegítjük. A mártás­hoz a szalonnát apró kockára vágjuk, kiolvasztjuk, és a kétféle hagymát aranysárgára sütjük. A ketchuppal és kétszer annyi víz­zel felengedjük, a fűszerekkel ízesítjük, és öt percig forraljuk. A paradicsomot vékonyan fel­szeleteljük, a paprikát vékony csíkra vágjuk. A gombát meg­tisztítjuk, vékonyan felszeletel­jük, a sonkát kis kockákra aprít­juk. A felolvadt tésztát két milli­méter vastagra nyújtjuk, és nagy pogácsaszaggatóval ki­szaggatjuk. A korongokat a mártással megkenjük, és mind­egyikre paradicsomszeletet, paprikacsíkot, gombaszeletet vagy sonkadarabot terítünk. Megszórjuk a reszelt sajttal, és tepsire fektetve, közepesen for­ró sütőben tíz-tizenöt percig sütjük. A tepsiről palacsintala- páttal leszedve azon melegében tálaljuk. Hidegen is kitűnő. A legjobb ital hozzá a rizling, a sör vagy az ásványvíz. ■u Helyes étkezéssel az ellenálló képességért Étkezési szokásainkkal nagymér­tékben befolyásolhatjuk szerveze­tünk ellenálló képességét. A kutatók szerint másra kell figyelnie a haj­szolt, stresszben élő embernek, a sportolónak, a betegnek, s a fanati­kus diétázónak. A hajszolt ember gyakran rágcsál, nassol, dohányzik, sokat kávézik, alig eszik zöld­séget, gyümölcsöt, s ami még nagyobb baj: rendszertelenül étkezik. Kevés vitaminhoz juttatja szervezetét, viszont annál több zsi­radék halmozódik fel benne. Helytelen szokásaival csak azt éri el, hogy lecsökken szervezetének a daganatos betegségekkel szembeni természetes védekezése. A HELYES 12^\ ARÁNY / fehérje a naponta / k (naponta / \ !7jo%\ szükséges £ tápanyagokból / 58% / zsír \ (naponta V. {naponta \ legfeljebb j fcswri . \ 15-29 gramm/ \ zsír vagy/ * 13-féle vitamin ll ■ \ m/ * 16-féle ásványi anyag K B A hazai „átlagpolgár” alapvetően helye­sen él, de túlságosan sok húsféleséget, kol­bászt, szószt, cukrot és sót fogyaszt. Még ma is túl zsíros a konyhája, viszont kevés hangsúlyt fektet a vitaminpótlásra. Szerve­zetének ellenálló képessége gyengébb, mint lehetne. Hajlamos a túlsúlyra, hiszen alig mozog. A sportoló esetében a sok edzés áldoza­tokkal jár: a nagy fizikai megterhelést csak úgy bírja, ha sok vitamint visz be. A szer­vezet megerőltetése miatt hajlamos a fertő­zésekre, a verseny izgalmai következtében pedig sok stresszhormon keletkezik a szer­vezetében. A civilizált társadalmakban élő emberek ötödé a túlsúlyosak közé tartozik. Több­nyire sok szénhidrátot fogyasztanak, de kevés vitaminhoz, ásványi anyaghoz jut­tatják magukat. Immunrendszerük termé­szetes aktivitását nem serkentik sporttal, ha pedig diétáznak, vagyis fanatikusan koplalnak, alapvetően fontos, elemi táp­anyagoktól fosztják meg magukat. Az idős emberek problémája, hogy ke­vés friss gyümölcsöt, zöldséget esznek. Emésztési problémáik vannak és gondjaik a rágással, így valójában nagyon kevés faj­ta élelmiszer kerül az asztalukra. Zsírból és fehérjéből sok jut, de a C-vitamint, a B6- vitamint, az E-vitamint és a folsavat az or­vosnak gyakran tablettával kell pótolni. Immunsejtjeik csökkent aktivitást mutat­nak, kevés antitest keletkezik, ez pedig las­sítja a betegségekből való gyógyulást. Nemcsak egészséges, de finom is a paradicsomos rakott cukkini FOTÓI TÓTH L. A „funkcionálisan” étkező mindent he­lyesen akar csinálni, de minden jóból túl so­kat adagol. Nagy mennyiségben iszik vita- minős italokat, sok bioaktív anyagot vesz magához, ám ez azzal a veszéllyel jár, hogy ezek egymás hatását közömbösítik, vagy legalábbis zavarják, sőt néha kifejezetten ár­tanak. A sok cink például megnehezíti a réz felszívását. Vannak, akik ki nem állhatják a húst, inkább édességgel, tésztával tömik magukat. Egyoldalúan táplálkoznak, fehér kenyeret, zsíros dolgokat és sajtot rágcsál­nak. Nem csoda, hogy vitaminhiányuk van, és ásványi anyagból is sem jut elég a testük­be. A krónikus betegnek sokszor nincs ked­ve bevásárolni, így azt eszi, amit otthon ta­lál. Egyoldalú táplálkozásának következté­ben valóban nehezen gyógyul. Ha az étele­ket is túlfőzi, a vitaminokat és ásványi anya­gokat is elveszíti. Gyakran lépnek fel szer­vezetében gyulladásos folyamatok, helyte­len táplálkozási szokásai eredményeként pedig még betegsége is súlyosbodhat. Férfiak fakanállal Állítólag a férfi genetikailag képtelen a háztartással fog­lalkozni. A mesterszakácsok viszont többnyire férfiak. Kutatók szerint a női és a férfi agy közti különbségeknek tudha­tó be, hogy a férfi sem főzni, sem mosogatni, sem vasalni nem tud (vagy nem szeret). Azok a férfiak azonban, akikben van kreativi­tás, ötlet és ízlés, gyakran éppen a főzés terén mutatnak kiemelke­dő tehetséget - bár a többség ezt a képességét megtartja a barátok­nak rendezett kerti partik számá­ra. Állítólag halászlevet, pörköl­tet, vadételeket csak az urak tud­nak igazán jól csinálni. Akiben van érzék, jól teszi, ha igazi ínyencséggel kápráztatja el szíve hölgyét is. A nők imádják a kényeztetést, és szeretik az ügyes férfiakat. Ráadásul aki fan­táziadús a főzésben, arról azt fel­tételezik, hogy az ágyban is talá­lékonyabb. 2001. SZEPTEMBER 19., SZERDAI MŰSORAJÁNLÓ DUNA TV TV2 RTL KLUB ml m2 6.00 Jó reggelt, Ma­gyarország! Benne: Fa­luvilág 9.00 Milady (136.) 9.45 Brúnó és Benny 10.10 Segíts ma­gadon! 10.40 Közvetlen ajánlat 11.45 Mi, magya­rok 11.50 Utazás Gaszt­ronómiába 12.20 NÍarimar (106.) 13.00 Addams Family - A gá­lád család (am. horror vígj.) 14.45 Egyről a ket­tőre 15.15 Florida Lady (7.) 16.00 Sebzett szF -vek (138-139.) 16.45 Lucecita (37.) 17.10 i Fiorella (153.) 18.00 Kapcsoltam 18.30 Té­nyek 19.00 Most vagy soha! - Multimilliomos Benne: Skandinávtottó- sorsolás 19.55 Vad an­gyal 20.20 Poénbomba Minden percben nagy durranás 21.20 Minden- (ki)derül) Kőkemény igazság (am. vígjáték) 22.50 Jó estét, Magyar- ország! 23.25 Bay- watch Nights - A rémü­let éjszakái 0.15 Az ígé­ret földje (3.) 1.05 Háló­világ - Nyár 1.55 Jó es­tét, Magyarország! (is- m.) 2.25 Vers éjfél után Viasat3 6.30 Reggeli 8.55 Jo­ker 9.05 Recept Klub (ism.) 9.20 Tiltott szere­lem (140.) 9.40 Sport- vonal 9.45 Senora (70.) 11.30 Delelő Benne: Ünnepnaptár Joker 12.25 Recept Klub 12.50 Joker 13.00 Hír­adó. Déli kiadás 13.15 Kavalkád 13.20 Helene és a fiúk (7.) 13.50 Babylon 5 (76.) 14.35 Milagros (81.) 15.25 Jo­ker 15.30 Híresek és gazdagok (239-240.) 16.25 Joker 16.30 Maria Mercedes (3-4.) 1720 Mónika Kibeszélő show 18.10 Találkozá­sok 18.30 Híradó 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt (magyar sorozat) 20.25 Medl- copter 117 - Léglmen- tők (5.) Út a pokolba 21.20 A frontvonal mö­gött (am. akciófilm) 22.55 Sportvonal (já­ték) 23.00 Híradó. Késő esti kiadás 23.20 Az el­nök emberei (12.) Az éves beszámoló 0.10 Pont hu 0.40 Fókusz (is­métlés) 1.10 Divatklip 13.35 A vadon világa 14.35 Pária j (193.) 15.20 Rajzfilmek 16.10 Digimon (8.) 16.35 Bar (43.) 1705 Hazai pályán (143.) 1730 Starsky és Hutch 18.30 Star Trek Deep Space Nine (13.) 19.30 Egy rém rendes család (93.) 20.00 Fraser és a Farkas (51.) 20.55 Tévedni férfias dolog (német vígj.) 22.45 Egy rém rendes család (ism.) 23.15 Valódi szex 0.20 Star Trek (ism.) 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 6.30; 8.00 Körzeti híradók 8.30 Topmodell (13.) 9.05 Dempsey és Make­peace (13.) Az árulás 1. 10.00 Naprakész maga­zin 12.00 Híradó délben 12.10 Körzeti híradók 13.00 Hrvatska krónika 13.30 Ecranul nostru 14.05 Trópusi hőség (13.) 15.00 Magyaror­szág 2001 Szilárd Klára szobrászművész 15.30 Iskola utca English 4U 16.00 Iskola utca. Dis­puta 16.30 A Krisztus- hídnál Esztergomban 1700 A gazdagság kul­csai (10/3.) 1730 Ka­pás van! 18.00 Híradó hatkor 18,15 Esti mese 18.35 Hollywood szafari (22/11.) 19.30 Híradó este 20.05 Nem jog­erős Jogi show-műsor 20.35 TS-Bajnokok Li­gája labdarúgó-mérkő­zés 22.45 Híradó este. I22.50 Aktuális 23.10 Théma 23.30 TS - Baj­nokok Ligája Összefog­lalók 0.20 Kárpáti króni­ka 0.25 Világhíradó Satelit 6.00 Nap mint nap 8.10 Celeste (122-123.) 10.00 Zajlik az élet (ism.) 11.15 Csúcs 15 (ism.) 12.10 Nap mint nap 15.00 Stílusok 16.05 Mit szól hoz­zá? 1700 Egy hátizsákra való kaland (13/8.) 17.25 Titkos küldetés (8.) 18.00 Zajlik az élet 19.05 Mese 19.30 Csapó 20.00 Esti Mérleg 20.20 Az utolsó ka­land (am. családi akciófilm) 22.00 Mit szól hozzá? 23.00 Pár-beszéd 8.30 Millenniumi mesék 9.00 Iskola utca 10.00 A kakasdombi zsaru 11.00 Johann Strauss operettjeiből 12.00 Vízi zsaruk 12.45 Beetho­ven: A-dúr variáció 13.00 Híradó, délben 14.00 Évgyűrűk 14.25 Ablak 15.20 Pesty Feke­te Doboz 16.00 Napra­kész magazin 1755 TS - Vasas- Dunaferr SE 19.35 Esti mese 19.50 Théma 20.05 Híradó es­te. Sport 20.40 Század- fordító magyarok - Fügedi Erik 21.35 Gyil­kossági csoport 22.35 Záróra 15.25 A család apraja- nagyja (13/7.) 16.35 Csellengők 17.00 Ka-, lendárium 18.00 Hír­adó. Sport 18.30 Mese­filmek 18.55 Hej, helyes beszéd! 19.00 TÉR - ERŰ 19.30 Liszt Ferenc Nemzetközi Zongora- verseny 19.50 Chopin: 12 etűd, Op. 25.20.05 Amrita Sher-Gil (magyar dok.-fllm - 3/2.) 21.00 Híradó. Sport 21.35 A szellem órája Az V. nemzetközi hungaroló­giai kongresszus 22.20 klub.dunatv.hu 22.50 Napló gyermekeimnek 0.40 Híradó. Vers , MR SZOLNOK 5.55-8.00 Jó reggelt, Alföld!; 6.00,700 Kossuth króni­ka; 6.30,730,12.45,17.45 Alföldi krónika; 6.45 Nap­ló; 7.20 Előjel; 8.00 BBC-világhíradó; 8.10 Zenés ka­lendárium; 9.05 Délelőtt - Zöldövezet; 11.45 Hírvonal; 12.00 Déli krónika; 13.05 Zenés műsor; 14.05 Kíván­ságműsor; 15.05 Alföldi magazin; 1730 Szóváltás; 18.00 Esti krónika; 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok RÁDIÓ 2000 0.00 '70-, '80-, '90-es évek slágerei; 5.00 Kávé helyett; 6.00 Ébresztő. Benne: 6.00,6.30,700 Hírek, időjárás; 730 BBC-világhíradó; 7.45 Helyi információk, útinform; 8.00 Napról napra. Benne: 9.30 Hírek, időjárás; 12.00 Hírek, időjárás; 12.05 Szieszta; 13.00 Szerda délután. Benne: óránként hírek, időjárás; 18.05 Tőlem, neked; 20.00-24.00 A '70-es, '80-as, '90-es évek slágerei AKTÍV RÁDIÓ 00.00-06.00 Az elmúlt 40 év legjobb zenéi; 06,00­10.00 Jó reggelt! - reggeli ébresztő információkkal, já­tékokkal; 10.0012.00 Helga délelőttje - sok zenével, érdekességekkel, menüajánlatokkal; 12.0013.00 Szi­eszta - egy óra zene; 13.0016.00 Aktív délután - programajánló, útinform, játék; 16.0020.00 Mester- hármas - benne: 16.00-17.00 Toplisták, 17.0018.00 Sztárpletykák-interjúk, 18.0020.00 Élő kívánságmű­sor; 20.0024.00 Nagy slágerek SZOLNOK TV 9.00 A szeptember 18-ai, esti adás ismétlése; 13.15 Képes Képújság; 18.05 Hírek; 18.15 Slapaj 12. rész; 18.50 Aerobikpercek; 19.00 Aktuális - Hírmagazin; 19.30 Triász - magazin (ism.); 20.10 Partnerként a világban; 20.20 A misztikus utazás (amerikai—japán film); 22.10 Hírzáró; 22.25 Ké­pes Képújság SPORT1 14.45 Kosárlabda, Női EB selejtező, Litvániar Magyarország 17.15 Labdarúgás, Bundesliga, német bajnoki összefoglaló (ism.) 18.15 Labdarúgás, angol bajnoki összefoglaló (ism.) 19.45 Kosárlabda, Női EB selejtező összefoglaló (élő) 22.15 Baseball Max, heti maga­zin A műsor és a kezdési időpont váHozBtásánaR Joga mMen tévéadé famtarfk s ezért lapunk fefeléMégot nem válni. Apróságok ÚJRA A MÁTRIXBAN. Keanu Reeves teljes erőbedobással ké­szül a Mátrix folytatására. Rend­kívül kemény edzéseken vesz részt, hogy a film által megkö­vetelt fizikai kondíciót elérje. A 36 éves színésznek már sikerült egy bokasérülést is begyűjtenie, ami miatt négy napot ki kellett hagynia a forgatásból. RICKY NEM NŐSÜL. Ricky Martin édesapja, Don Kiko, nem kedveli a fényűzést. A napokban meglátogatta fiát Miamiban, de nem volt hajlandó a sztár min­den luxussal ellátott házában maradni. A puritán apa reméli, hogy fia hamarosan feleség után néz. Szeretne már nagypapa len­ni, de az énekes szerint ennek még nem jött el az ideje. Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. A testsúlyt is szabályozza A kalciumnak - ahogyan a legújabb kutatások kimu­tatták - a szervezetben csaknem beláthatatlan szá­mú funkciója van. A testben szinte minden kalcium se­gítségével történik. A kalcium szabályozza többek kö­zött az izommozgásokat, a szívve­rést és az agy funkcióit. Már egy új élet kezdetén, mikor a spermium a petesejtet megtermékenyítette, a kalcium a hírvivő szerepét játssza: emelkedik és süllyed a kalcium­szint a petesejtben, meghatározott időközönként. Ez a több óráig tar­tó lüktetés valószínűleg a közelgő első sejtosztódás jele. A felnőtt ember testében is a kalcium marad az egyik legfonto­sabb hírvivő anyag, mind a sejten belül, mind a sejtek és szervek kö­zötti információközvetítésben. Ha kalciumban krónikusan szegény a táplálék, akkor ez az elem a csontokból is kioldódik és csont­ritkulás fenyeget. Ha viszont a táplálék olyan sok kalciumot tar­talmaz, hogy az egészet a szerve­zet fel sem tudja venni, a bélben különböző izgató anyagokat köt meg, amelyek a végbélrák kiala­kulásában vesznek részt. Ezzel ezek az anyagok hatástalanná vál­nak, így a rák veszélye csökken. A túl sok kalcium azonban a vese­kőképződést segíti. A kalcium nemcsak a testsúlyt tartja kordában, hanem a zsír le­bontásában is szerepe van, véli dr. Dorothy Teegarden, az Egyesült Ál­lamokban működő West Lafayette-i (Indiana állam) Purdue Egyetem kutatója. A táplálkozási szakember • 54 fiatal 18-31 éves nő.étkezési szo­kásait figyelte meg és elemezte. Azok a nők, akik naponta egy gramm kalciumot vettek maguk­hoz, tartották a súlyukat, vagy akár háropt kilót is fogytak - amennyi­ben a napi kalóriabevitelük nem haladta meg az 1900 kalóriát. Elzárkózó néma leventék A nők gyakran panaszolják, hogy a férfiak túl keveset be­szélgetnek partnerükkel, vagy nem figyelnek eléggé rájuk, ráadásul önmagukról sem árulnak el túl sokat. Ha valami bajuk van, harapófogóval is alig lehet kihúzni belőlük. Hiába lehet jókat beszélni a politi­káról, a fociról, az üzletről a férfi­akkal, a nők inkább „lelkizésre” vágynak, s azt szeretnék, hogy a férfi az érzelmeiről is beszéljen. Sokakat ez a kívánság zavarba hoz, mert neveltetésüknél fogva óvakodnak az „érzelmességtől”, s azt hiszik, ha elárulják, mitől tar­tanak, mire vágynak vagy mi teszi őket tönkre, gyengék és védtele­nek lesznek. A nők azonban igénylik, hogy partnerük mellett állhassanak, szeretnének az életében részt venni, s a legtöbb nő számára a férfi csak még vonzóbb lesz, ha kiderül, hogy neki is vannak gyenge pillanatai, amikor ő is vá­gyik a megértő vigasztalásra. Per­sze csak módjával, mert az urak általában attól rettegnek: ha egy probléma miatt idegesek vagy bánkódnak, a külvilág azt fogja hinni róluk, hogy képtelenek kéz­ben tartani a dolgokat. Sok férfi azért sem hajlandó kiönteni a szí­vét, mert korábban már „megéget­te” magát, s nem akar még egy­szer ráfizetni az őszinteségre. A néma leventéket azonban nagy óvatossággal rá lehet venni, hogy megnyíljanak, bár azt nem szabad elfelejteni, hogy a sürgetés­től sokan begubóznak vagy indula­tosak lesznek, veszekedni kezde­nek. A férfi egyébként sem a sza­vak embere. Jóval több az esély bi­zalmas beszélgetésre, ha mindket­ten rá vannak hangolva a „lelkizés­re”. Segíthet, ha rendszeres időköz­önként elmennek kettesben sétál­ni, vacsorázni; közben jól kibeszél­hetik magukat. Érdemes előre je­lezni a partnernek, mit kellene meghányni-vetni, a férfiaknak ugyanis felkészülési időre van szükségük. Akármikor sem lehet velük komolyan beszélni, úgyhogy ne zavarjuk őket barkácsolás, olva­sás, munka vagy tévénézés köz­ben. A nő éreztesse a férfival, hogy nem lesz ítélőbírája, tehát nyugod­tan kitálalhat. Ne gügyögjön vele, ne kezelje gyerekként, s ne zavarja meg saját hasonló történetének el­mesélésével, mert ezzel kizökkent­heti, és az úrnak inába szállhat a bátorság. A férfiak inkább az eseményt adják elő, a történéseket, s lehet, hogy először nem árulják el az ér­zelmeiket. Ha ki akarjuk húzni be­lőlük, hogyan reagáltak mondjuk egy munkahelyi vitában a főnök viselkedésére, tereljük a beszélge­tést ebbe az hányba: „Biztosan ki­borított téged, legalább a pokolba kívántad?” Sok férfi irtózik attól, hogy a nő „megsajnálja” őt, máso­kat viszont éppen az borít ki, ha a párjuk az erejükre hivatkozik az­zal, hogy „Ez semmi, ezen hamar túlteszed magad!” Leinteni, kifigu­rázni, nevetségessé tenni tilos a férfit. (Egyébként a nőt is.) A kulcsszó itt is a megértő szeretet - de azt a férfinak is tudni kell elfo­gadni. NŐK A HALLGATAG FÉRFIAKRÓL B A férfiak a hétköznapi témákról is túl keveset beszélnek a nők 24%-a A férfiak szerint a partnerük beszél túl sokat 23%-a Minél többet vannak együtt, annál kevesebbet beszélnek 22%-a Zavarja, hogy veszekedés után mindig neki kell kezdeményezni a békülést 21 %-a Jobb lenne, ha a férfiak gyakrabban kimutatnák érzelmeiket 19%-a A férfiak inkább nem akarnak hallani a gyerekkel kapcsolatos problémákról 13%-a szerint t

Next

/
Oldalképek
Tartalom