Új Néplap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-03 / 180. szám
2001. Augusztus 3., péntek 7. OLDAL Sorokban SZEPTEMBER 3-ÁN - immár a harmadik alkalommal - rendezik meg a zagyvarékasi pikniket, melyen több százan szoktak részt venni. A piknik iránt máris nagy érdeklődés tapasztalható. Július 5-én tartották Mezőtúron a strand-partit. A rendezvényen színvonalas kultúrműsor volt. Az „Életet az éveknek” országos nyugdíjasmozgalom vezetősége ez alkalommal oklevelet és tárgyjutalmat nyújtott át Gyalog Lajosáénak, a Mezőtúri Városi Nyugdíjasklub vezetőjének. ORSZÁGOS NYUGDÍJAS ta lálkozót tartanak október 5-én és 6-án Sopronban. Férőhely hiányában megyénkből mindösz- sze húsz nyugdíjast tudnak fogadni, bár az érdeklődők száma ennél jóval több. SZEPTEMBERRE tervezik a nyugdíjasok megyei kulturális és érdekvédelmi egyesületének következő küldöttértekezletét, melyen a nyugdíjasklubokat és egyesületeket érintő aktuális kérdéseket tűznek napirendre. ■ Strand-parti a Tiszaligetben A nyugdíjasok megyei kulturális és érdekvédelmi egyesülete és a nótaénekesek strand-partira várják a nyugdíjasokat a szolnoki tiszaligeti strandra. A rendezvény augusztus 14-én kedden reggel nyolc órakor kezdődik. A nyugdíjasklubok, egyesületek műsora 9 és 13 óra között lesz. Délután 14 órától - kiváló énekesek részvételével — magyar- nóta-, operettparádéra kerül sor. A fürdőruhás közönség kellemes szórakozásra számíthat. ■ Állni kell a sarat Kenyeresné a háza előtt Bár Kenyeres Jánosáé megyénkben született, hallhatott a Tisza áradásairól, mégis gyanútlanul vette meg férjével a szolnoki Mentetle- nen lévő családi házat. 1977-et írtak akkor. Kisebb-nagyobb árhullámok ostromolták ugyan a következő években is az otthonát, de tudta: rövidesen csillapodik a folyó. Nem okozott neki különösebb gondot az sem, ha néhányszor, néhány hétig csónakon ment munkába. A magasföldszintes ház szó szerint állta a sarat. Az 1970-es évek végén azonban kilenc méter fölé emelkedett a Tisza vízszintje. Katonai járművel menekítették ki őket. A Ságvári körúton kaptak szállást. Öt-hat hónapig tanyáztak ott. Nem fizettek semmiért. Nem úgy, mint a tavalyi nagy árvíz idején. A már özvegyen maradt Kenyeresné így beszél erről:- Amíg nem volt olyan magas az ár, megvoltam. A kertszomszédok csónakkal jöttek szétnézni, s hoztak, ami kellett. Be is vittek a városba. A végén csak el kellett hagynom a házat. A fiammal együtt egy több helyiségből álló irodában helyeztek el a Nagy Imre körúton. Szerződést csináltak velem, ugyanúgy, mintha kiutalták volna. Mindenért fizetni kellett. Fél évig laktam ott. Százharmincezer forintomba került. Még egyszer nem kérek ilyen segítséget. Akárhol elleszek. Úgy hiszem, máshol nem fizettetnek az árvízkárosultakkal, hiszen van azoknak úgy is elég bajuk. Az iskolákban, az ideiglenes szállásokon elhelyezettek tán még étkezést is kapnak. Nagyon a begyemben van az a Nagy Imre körúti elhelyezés! Nem illett volna, hogy olyan soké' adják. Nem bizony! Kenyeresnét tetemes kár érte az árvíz idején. Tönkrement a mosógépe, a televíziója, a centrifugája, rongálódott a bútora. A szolnoki Városmajori Nyugdíjas Klub sietett a segítségére. Harmincnégyezer forintot kapott tőlük. Az árvíz miatti kárát hétszázhatvanezer forintra becsülték. Ennek az összegnek a felét az önkormányzat állta.- Köszönet érte - mondja Kenyeresné. Most már felújítva a háza. Kedvtelve, válaszút előtt állva nézegeti:- Most, hogy szép lett a ház, szeretek itt lenni, de egyben félek is. Eladnám, de potom pénzért nem szeretném elpocsékolni. Kedvezményes színházbérietek Kétszázötven idős embert vár az új szezonban a színház A nyugdíjasok megyei kulturális és érdekvédelmi egyesületének nevében Szautner Jánosáé szervezi a nyugdíjasok kedvezményes színházbérletét. Az előzményeket így vázolja:- 1996 tavaszán klubvezetői megbeszélés volt a VMZK-ban. Vass Lajos, az intézmény akkori vezetője vendégként hívta meg Schwajda Györgyöt, a Szigligeti Színház igazgatóját. Akkor fogalmazódott meg a megyei nyugdíjasegyesület kérése, hogy a nyugdíjasok kapjanak kedvezményes színházbérleti lehetőséget. A kérés kedvező visszhangra talált, miszerint a Dajka Margit bérlet délutáni előadásaira harmincszáSzautner Janosne zalékos árkedvezményt biztosítanak, ha a nyugdíjasok maguk szervezik meg társaik között a bérlet árusítását. Az első években Ferencz Ti- bomé és Demény Ist- vánné, a megyei egyesület akkori elnöke és titkára vállalta ezt a feladatot. Mivel az érdeklődés egyre nőtt, ez a munka számottevő adminisztrációs tevékenységet igényelt. Hamar Anna, a városi nyugdíjasklub tagja vette kézbe a szervezést, és nagyon precízen, lelkiismeretesen ellátta a bérletekkel kapcsolatos teendőket. Most viszont — immáron a harmadik évadban — Ferencz Attilánéval ketten intézzük a lehetőségek és az egyéni igények szerinti bérleteket. Bízunk abban, hogy a nagy többség megelégedésére.- Hány nyugdíjas jutott kedvezményes bérlethez?- Ebben az évadban már kétszáznyolcvanöt nyugdíjas látogathatja kedvezményesen az előadásokat, s nemcsak Szolnokról, hanem a megye többi részéről is. Az idén új helyeket is kaptunk. (Az előző két évben erre nem volt példa.) Vass Lajos színházigazgató úr, aki az „akció” kezdeményezésében is szerepet játszott, jóváhagyta az idejében beérkezett igényeinket.- Milyen segítséget kapnak a szervezőmunkához?- Bérleteseinknek több mint fele tagja valamelyik nyugdíOtthonra leltek a tószegiek Május óta Gönczi Lajos vezeti a tószegi nyugdíjasklubot. Korábban — hely hiány miatt — akadozott a klubélet. Szerencsére egy felújított szociális létesítményben otthonra leltek a nyugdíjasok. Élnek is a lehetőséggel. A negyven- három lelkes klubtag hetente találkozik, s gazdag programot vált valóra. Először saját településükről szereztek alaposabb ismereteket. Ellátogattak a falumúzeumba, s végigjárták a nemzetközi hírű bronzkori lelőhelyet, a Kucorgó-dombot. Részt vettek és a kulturális műsorban is bemutatkoztak a Tiszakécskén rendezett klubtalálkozón. Nagyon jó hangulatú, kellemes napként könyvelték azt el. Negyedévenként zenével, tánccal megünneplik az esedékes névnapokat. Ezeknek a rendezvényeknek is nagy sikerük van. Ott voltak a megyei egyesület által szervezett rendezvényeken is. Most például készülnek a tiszaligeti strandpartira. Az augusztus 20-ai községi rendezvényen is bemutatkozik majd a nyugdíjasklub, a terveik között kirándulások is szerepelnek. Körzetük országgyűlési képviselőjével megbeszélték, hogy ősszel felkeresik a Parlamentet. A nyáron sem tartanak szünetet: augusztus elején a vadászházban közös főzésre készülnek.- Minden lehetőséget megragadunk azért, hogy együtt lehessünk és jól érezzük magunkat — mondja a klubvezető. - Közösségi életet kedvelő tagságunk van. Sokan szóltak már, hogy szeretnének belépni a klubba. Mi meg olyan értékeket szeretnénk felmutatni a klubéletben, amik követendő példaként állnak a fiatalok előtt arra, hogy az önszerveződésnek van jövője. Ne várják „felülről”, hogy jó programokon vehessenek részt. ■ MAR SZOLNOKON IS KAPHATÓ! A SEGÍTŐKÉSZ: FLAVIN3, FLAVIN7 NEM GYÓGYSZER, MÉGIS HASZNÁL Az RTL FÓKUSZ műsorában bemutatott flavonoidos gyümölcskoncentrátum már három hónapos szedés után számottevően csökkenti a daganat méretét és az áttétek kifejlődését. Mérsékli a kemoterápiás gyógyszerek mellékhatásait: szedése nyomán normálissá válik a májműködés, csökken a hajhullás, megelőzhető az érelmeszesedés is. A Favonok műtét előtt és után is alkalmazhatók. Beszerezhető: Kamilla Biyo Bt. (a gyártó szolnoki raktára) Szolnok, Kassák L. u. 21. Telefon/fax: 56/240-259,20/957-0903 jasklubnak. Nagy segítséget jelent számunkra az, hogy a klubvezetők vagy a kíubok színházi felelősei az igényeket és a bérletek árait összesítve adják át, s a klubtagok képviseletében eljárnak mindenben. Nagy hálával és köszönettel tartozunk ezért nekik. Az egyéni bérletesek kezdik megszokni, hogy az évad utolsó előadásán nekünk kell átadni a bérletmeg-újító egyben megújító szelvényeket és benyújtani a következő évadra vonatkozó esetleges igényeiket.- Mikor és hol fizethetnek elő a következő évadra a kedvezményes bérletek tulajdonosai?- Augusztus 21-én, kedden és 23-án csütörtökön délután fél egy és három óra között várjuk a klubok felelőseit és minden bérletesünket a megyeházán, a földszint jobb oldalán lévő 14. számú irodában, a megyei nyugdíjas-egyesületnél. Mézesmadzag A választások vitathatatlan előjele, hogy előkerült a mézesmadzag, s elkezdték húzogatni a nyugdíjasok orra előtt. Nem csoda, hiszen közel három milliószavazat megnyeréséről van szó. A kormányzó párt szónokai azt bizonygatják, hogy milyen sokat ártott a Bokros-csomag a nyugdíjasoknak, s azzal ellentétben ők menynyivel növelték az idős emberek reáljövedelmét. Az ellenzék fennen hirdeti, hogy hatalomra jutása esetén visszaadja a nyugdíjasoknak azt az ötvenmilliárd forintot, amit a Fidesz vezette kormány elvett tőlük. A nyugdíjas meg csak hümmög. Annyit mind a két félnek elhisz, hogy akkor is, most is az ő bőrére ment a játék. Máig sem ért bizonyos dolgokat. Azt például, hogy a magas nyugdíjakból (az újgazdagok jövedelméhez, s egyáltalán az átlagbérekhez viszonyítva ugyan mi számít „ magas” nyugdíjnak?) átcsoportosítottak az alacsonyabb nyugdíjakhoz, pedig nem ritkán a munkában töltött negyven év állt szemben a sebtiben összetákolt néhány évi elfoglaltsággal. Azt sem érti, hogyan emelkedik a reáljövedelme akkor, amikor a kimutatott inflációnál majdnem kétszerié nagyobb mértékben emelkedik azoknak a cikkeknek az ára, melyek az úgynevezett nyugdíjas kosárba tartoznak - köztük az élelmiszereké és az energiáé. De hát mindez a múlté. Mostantól kezdve a választásokig gondtalanul frissülhetünk az ígéretek bőséges zuhatagában. Holnap már minden nyugdíjas számára itt lesz a Kánaán ... Aki nem hiszi, járjon utána. Készen áll a dagasztóteknő Rákóczifalván az aratófalatók ünnepére készülnek Sándomé Erdei Jolán, az MSZOSZ nyugdíjastagozatának klubvezetője azt mondja: saját nyugalmáért tesz mindent, mert csak akkor nyugodt, ha klubtársai elégedettek. Nos, ha ennek a klubnak a megvalósított programját nézzük, joggal tételezhetjük fel, hogy elégedettek a klubtagok, hiszen megannyi élményben lehetett részük. Részt vettek például Cegléd- bercelen a magyar bor ünnepén, Tiszakécskén a nyugdíjastalálkozón, Szarvason a lovasfesztiválon. Karácsonykor ötszáz forintos ajándékutalványt kapnak. Sándomé pályázatok megnyerésével, képviselői támogatással szerzi meg ennek fedezetét. Most ismét lázban él a klubtagság. A hét végén rendezik meg Rákóczifalván az aratófalatok ünnepét, s ez alkalommal kenyérsütő verseny is lesz. Arra a Simon Meny- hértné, Lambert Andrásáé, Sándomé Erdei Jolán, illetve a Sarka- di Imréné, Péntekné Bátonyi Margit, Kovács Józsefné összetételű két csapattal neveztek be. Azt mondják, már készen áll a dagasztóteknő és a szakajtókosár. Ez a verseny azért is közel áll Sándomé szívéhez, mert az aratófalatok ünnepét szervező kuruc hagyományőrző egyesület élén a lánya, Terenyei Attiláné, illetve a veje áll. BEVÁSÁRLÓ CSALÁDI HÉT VÉGE a Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ Széchenyi, Jólét, Szolnok, Bőség ABC Áruházaiban és a Tiszavidék Áruház Szupermarketében ahol, augusztus 3-án 12 órától, 4-én és 5-én 5.000 Ft feletti vásárlásnál 3 db Sió narancsital l/l 12 % ajándékozunk kedves vásárlóinknak. ENGEDMÉNNYEL KÍNÁLJUK: Sága pulykamell sajt-sonkával 1 kg + Fincsi csapat 0.5 kg összecsomagolva 999 Ft/cs Valdor natúr baromfiérem 1 kg 539 Ft/cs Chio-Chips 90 g 137 Ft/cs Oké reggeli ital 2.8 % 1/1 119 Ft Milli ivójoghurt 5 íz 175 g 55 Ft Óriás pöttyös Túró Rudi 67 Ft Ezen kívül, sok egyéb élelmiszer és vegyi árut kínálunk engedménnyel, amíg a készlet tart. Nyugdíjasok figyelmébe! Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ tájékoztatja a nyugdíjas vásárlóit, hogy a Jólét, Széchenyi, Szolnok, Bőség ÁBC Áruházaiban és a Tiszavidék szupermarketében MINDEN KEDDEN 10.00 -14.00 ÓRÁIG NYUGDÍJAS BEVÁSÁRLÓ NAPOT TARTUNK Minden nyugdíjas vásárlónak a vásárolt összegből 5 % engedményt adunk. Vásárláshoz, kérjük a nyugdíjas igazolványt, vagy az utolsó nyugdíjszelvényt hozzák magukkal.