Új Néplap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-23 / 196. szám

4. OLDAL A POSTÁJÁBÓL 2001. Augusztus 23., csütörtök § Korai volt a kritika? Nagyboldogasszony napja nem csak az egyháznak, a magyar nemzetnek is jelentős ünnepe, hiszen ezen a napon ajánlotta fel Szent István király a Boldogságos Szűznek a magyarok legnagyobb kincsét, a Szent Koronát. Hetven évvel ezelőtt - 1931. augusztus 15-én - Serédi Juszti- nián bíboros hercegprímás az esztergomi főszékesegyházban ünnepi szentmisét tartott, majd nagyhatású szentbeszédet mon­dott, amelyben elitébe a „mai modem” női öltözködést. A her­cegprímás hangsúlyozta, hogy „nem elég magunkat Mária né­pének és országának nevez­nünk, mert ha emellett nem élünk Istennek tetsző életet, nem kívánhatunk boldogulást. Az is­tentelen divat és az erkölcstelen­séggel határos öltözködés, amel­lyel nemcsak lelki életünknek, hanem anyagi jólétünknek is ár­tunk, Isten és az Anyaszentegy- ház akaratával és törvényeivel el­lenkezik. ” így utóbb talán indokolatlan­nak tűnhet a női öltözködést ille­tő kritika, de ki gondolta volna, hogy hetven év múltával a női domborulatok csaknem takarat- lanul tárulnak elénk. Vajon mit mondana most a bboros hercegprímás a látvány­ról? SZ. PÁL, SZOLNOK Ünnep ünnepre Sorozatos rendezvények, a jelen­nek és az utókornak szánt, mara­dandó alkotások jelzik, nem mindennapi évet élünk, írunk: ez egy kicsit több, kicsit más, mind az eddigiek. Egy új évezred, egy új évszázad küszöbén vagyunk. A legapróbb település is meg akarja mutatni magát, hogy van, él, létezik, s nemkülönben az or­szág vezetői is számon tartják őket, amikor elviszik nekik a mil­lenniumi zászlót. Nem könnyű ebben a felgyor­sult világban. Van, akiktől el va­gyunk maradva, van, akiknél előbbre vagyunk. Generációktól függetlenül mindannyiunknak megvan a szerepünk: a fiatalok­nak dolgozniuk kell tehetségük szerint, nekünk, időseknek pe­dig alkalmazkodnunk, változ­nunk kell, még ha néha nehéz is. Nem lehet ellentét öregek és fia­talok között, szót kell érteni, még ha olykor nehéz is - bár egy nyelvet beszélünk. Több tü­relem, megértés, figyelem kell egymás iránt, hogy szebb és bol­dogabb holnapunk legyen. Az emberek tiszteljék, becsüljék, szeressék egymást, lehessen számítani a másikra családon belül és azon kívül. Legyen az évezred első éve ne csupán külsőségeiben, de embe­ri értékeiben is olyan, amire mi is és utódaink is büszkén emlék­szünk majd. _____MOLNÁR FERENCNÉ, SZOLNOK Tő rös Gábor nagybányai szobrászművész nemzetünk nagyjairól készített éremso­rozatának egyik legszebb darabja a gróf Bánffy Miklós­ról készült arcmás, amelyet a művész múlt évi kiállítá­sán sokan láthattak a Dam­janich Múzeumban. A gróf­ról egyik méltatója követke­zőket írta: „...Az európaiság jelszavával könnyen dobáló­zunk. Ha volt valaki, aki en­nek a fogalomnak tartalmat és méltóságot adott, az Bán- ffy Miklós volt.” Szinetár Miklós - aki ebben a színházi évadban Szolnokon ren­dezi Nagy Ignác Tisztújítás című darabját - hamarosan befejezi háromrészes televíziós dokumen­tum-játékfilmét gróf Bánffy Mik­lósról. Témaválasztása nem vélet­len. A dúsgazdag erdélyi főne­mes élete és munkássága izgal­mas és megdöbbentő dokumen­tuma nemcsak Erdély XX. századi SZERKESZTŐSÉG Az idézet távol áll a valóságtól Egy millenniumi ünnepsé­gen az egyik közméltóság Széchenyitől a következőket idézte: „Nem az a kérdés, hogy mindenkinek legyen, és így a tunya és az iparko- ; dó egy sorba állíttassanak, hanem hogy mindenkinek lehessen.” Majd így folytat­ta: Évtizedeken keresztül azt sulykolták belénk, hogy mindenkinek legyen. Ezt hívták szocializmusnak, ami súlyos örökséget, óriási hiteltömeget hagyott reánk. Tény, hogy 1989-ben országun bruttó államadóssága 20,3 mill árd dollár volt, amelyből legaláb 80 százalékban korszerű, ha COCOM-lista miatt nem is mindi a legkorszerűbb termelőkapacití sok valósultak meg. A külső hite állomány akkor elérte az évi brui tó termelési érték 80 százaléké Ekkor, 1989-ben, többek közöl Olaszország és Belgium küls adósságállománya meghaladta OOP-iiikpt 10. illetvp 20 százalék kai is. Tehát a miénknél nagyobb mértékű volt az eladósodottsá­guk. 2001 március végén az MNB közlése szerint az akkori árfolya­mon a nettó külső hitelteher az MNB-nél, valamint vállalatokra leosztva az államkötvényekkel együtt (a kötvény egyfajta hitel, kibocsátása március óta növek­vő) összesen 24,7 milliárd euro volt, ami akkor 22,75 milliárd dol­lárnak felelt meg, vagyis ez év márciusában az adósság nettó­ban 2,45 milliárddal volt több, mint az 1989. évi „súlyos örök­ség” - bruttóban. Ehhez hozzá­tartozik, hogy csak akkor mond­hatjuk, hogy 2000-ben felzárkóz­tunk arra a GDP-szintre, amelyen 1989-ben már voltunk, ha a GNI-t (nemzeti jövedelem) nem számo­lunk. Ami pedig Széchenyi bölcs gondoláit illeti: Ellenzi, hogy „...a tunya és az iparkodó egy sorba ál­lítassanak” helyesli .......hogy min­de nkinek lehessen”. Ezeket, né­zetem szerint, az előző rendszer igyekezett megvalósítani. Hiszen a munkakerülés (kmk) bünteten­dő volt. A foglalkoztatottak leg­többet kereső 10 százaléka 4- szer, 4 és félszer keresett többet, mint a legkevesebbet keresők 10 százaléka. Ez az arány, bár mara­déktalanul nem szolgálta az el­végzett munka mennyisége és minősége értékelési lehetőségeit, de azért differenciált. A mostani l:10-ll-hez bérarányt azért tartja a társadalom a legnagyobb igaz­ságtalanságnak, mert százezrek­nek - reménytelenül - nem ada­tik az meg, hogy becsületes úton „... mindenkinek lehessen”. Eh­hez ugyanis hiányzik legalább még egymillió munkahely. A millenniumi szózatban a ko­alíció kudarcairól - mezőgazda­ság, egészségügy, honvédelem, külpolitika, korrupciós botrá­nyok, szervezett bűnözés, morá­lis válság — nem esett szó. Szó volt viszont olyan dolgokról, amelyek nincsenek kapcsolatban a valósággal. Mint korábban hírt adtunk róla, a szolnoki Széchenyi István Gimnázium és Általá­nos Iskola leánycsapata beju­tott az Ép testben ép lélekkel a honvédő ifjakért pályázat csopaki országos döntőjébe. vezető-kiképző iskola és a rendőr­ség vezetéstechnikai bemutatóján, ahol meglepő, olykor meghökken­tő kérdéseinkre is barátságosan, készségesen kaptunk választ. Egészségügyi ismereteink is gya­rapodtak, tanultunk a sebellátás mok sem maradtak ki életünkből, jártunk a Művészetek völgyében, Veszprémben, Szentkirályszabad­ján. A tábor egyik szervezője a kétszeres olimpiai bajnok öttusá­zó, Martinék János volt, akivel nemcsak az élménybeszámolók Már megérkezésünk napján gya­nítottuk, hogy többről lesz itt szó, mint táborozás, s nem játékos ver­sengés és gondtalan nyaralás vár ránk, ugyanis rögtön alaki foglal­kozásra sorakoztunk. De ami még ezután jött, az rémálomnak is be­illett volna: menetgyakorlatok, körletrend, takarítás, állandó ro­hanás; futtában reggeli, ebéd, va­csora, emésztés parancs- és csen­gőszóra. Később enyhültek „szen­vedéseink”, mert a programok sokszínűsége elvonta figyelmün­ket a „kötelező gyakorlatok”-tól. Részt vettünk például a határőrség bemutatóján, voltunk egy kutya­módjairól, felvilágosító, preventív előadásokat hallgattunk a DADA- programról és a kulturált párkap­csolatról. Fizikai állóképességün­ket gyakran próbára tették. Kezd­tük lövészversennyel, kötélhúzás­sal, streetballmérkőzésekkel, vé­gül a legnehezebb, a túlélőverseny következett. A feladatok között szerepelt laposkúszás, gránáthají­tás, lőszerláda-cipelés, favágás, lajhármászás, sebesültszállítás, kocsihúzás emelkedőn, pihenés­ként pedig váltóversenyt szervez­tek lövészettel, akadályfutással, kerékpáros ügyességi versennyel fűszerezve. A kulturális progra­alkalmával beszélgethettek a gye­rekek, hanem folyamatosan velük volt, segítette, buzdította a ver­senyben őket. Időnként persze a Balatonhoz is eljutottunk, bár a szabad perce­ket a gyerekek inkább pihenéssel, néha alvással töltötték. A kemény megpróbáltatások ellenére na­gyon sok tapasztalattal, élmény­nyel és ötödik helyezéssel térhet­tünk haza. Azóta csökkent az izomláz, a fáradtság is. Jelentjük: túléltük! Eredményeikért büszkék lehe­tünk rájuk! GÁLNÉ FANCSALI ILDIKÓ TANÁR Strandparti — nyugdíjasoknak Megyénk hírnevének öregbítése szándékával, az egymás iránti megbecsülés, az idős emberek élet- és alkotókedvének kinyilvá­nítása jegyében a Nyugdíjasok Kulturális és Érdekvédelmi Egye­sülete szolnoki nótaénekesekkel közösen strandpartit rendezett a tiszaligeti fürdő területén. Az ország szinte minden me­gyéjéből érkeztek vendégek, még a szervezőket is meglepte a nagy • érdeklődés. A program a klubok tíz-tíz perces bemutatkozó műso­rával kezdődött. Volt itt minden: sok (talán túlságosan is) énekkar, pávakör, kabaré, lakodalmas rock, tánc, aerobik, szólt a citera és a szájharmonika. A tombolahú­zást követően késő délután me­gyénk szép hangú nótaénekesei is színpadra kerülhettek. A közön­ség nagyszerűen szórakozott. Mint minden első próbálkozásnál, azért itt is akadtak kisebb gondok: nem könnyű ugyanis közel ezer- hatszáz embert megebédeltetni, leültetni, árnyékos helyet biztosí­tani. A szervezők biztosan össze­gyűjtik a tapasztalatokat erre néz­ve is. Mi, tószegiek, az ebédért és olykor az ülőhelyeinkért való „harc” kellemetlenségeit leszámít­va jól éreztük magunkat, s a kaca­gásból ítélve a műsorunk is sikert aratott. Köszönet a szervezőknek, akik vállalták egy ilyen nagy horderejű találkozó lebonyolítását, köszö­net minden támogatónak. GÖNCZI LAJOS __________________KLUBELNÖK Mo dernizált Himnusz Kezdem a mesével, valahogy így: elvitte, megfőzte, megette... Ko­molyra fordítva: Kölcsey megírta, Erkel megzenésítette, egy énekes megcsúfolta. Kölcsey és Erkel imát adott egy nemzetnek, amit elfogad­tunk, magunkénak érzünk, meg­hat ódottsággal énekeljük, hall­gatjuk. Lelkes sportolóink pedig arról is gondoskodnak, hogy a vi­lág is megismerje. Most meg jön egy énekművész, aki megcsavar­ja, kitekeri, „modernizálja”. Meg­csinálhatja ezt mondjuk a Boci, boci, tarkával, de a nemzet imá­jával aligha. Hogy milyen jogon emelem fel tiltó szavamat? Mint tanító és tanár több mint negy­ven évig tanítottam nemzeti imánk éneklésére a rám bízotta­kat. Több mint húsz éyen keresz­tül a szolnoki Kodály Kórus tag­jaként igyekeztünk minél szeb­ben, sok-sok átérzéssel átadni a világ legszebb himnuszát a hall­gatóságnak. Ezért nemcsak jo­gosnak, de kötelességemnek is érzem nemtetszésem kifejezését. VARGA BÉLA, SZOLNOK NYUGALMAZOTT ISKOLAIGAZGATÓ Ismeri a szomszédját? Temetésen voltam a közelmúlt­ban. Marikát búcsúztattuk, aki szép kort megérve, harcát meg­harcolta, futását befejezte. A bú­csúztató felidézte életútját. Korán lett özvegy, s végig az is maradt, pedig nem volt könnyű egyedül a gyermekekkel. Példá­san dolgozott, több elismerést is kapott. A nyugdíjaséveket lakása és egy távoli városban élő gyer­meke otthona között osztotta szét. Amikor hazajött, nem mu­lasztotta el testvéreit, rokonait, szomszédait meglátogatni. Úgy volt nyugodt, ha látta azokat, akik számára fontosak. Most, amikor hallgattuk a bú­csúztató szavakat, a családja, gyermekei, rokonai mellett el­hangzott egy név, ami szokatlan volt fülnek és szívnek egyaránt. Margitkáról esett szó, a kedves szomszédról, aki mindig min­denben segítségére volt. Az a pár mondat, ami a szom­szédnak szólt, nagy hatással volt a gyászolókra. Mert volt benne valami fenségesen emberi, ami­től igencsak elszoktunk mostaná­ban. A panelházak rideg világát, az egymás mellett élés ürességét oldotta fel, jelezvén, másképp is lehetne. A legtöbben alig ismerik a fal túloldalán lakókat. A legke­vesebb, amit megtehetnének, hogy köszönnek egymásnak, de gyakran még ennyi sem történik. Ne várjuk meg, hogy a baj hoz­zon össze bennünket, tegyük meg az első lépést még ma! _________________BARANYI JÚLIA, SZOLNOK A le velekből válogatunk. A kiválasztott írások — a levélíró elő­zetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tar­tásával — szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztő­ség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin „Darabokra szaggattatok..” történelmének, hanem a magyar kultúrhistóriának is. E káprázato­sán sokoldalú ember valójában a szellem arisztokratája is volt, akit — az elmúlt negyven évben ránk erőszakolt álhősök helyett - mél­tán állíthatunk példaképül a jövő nemzedékének. Bánffy Miklós egyetemi tanul­mányait Kolozsvárott és Budapes­ten végezte. Festészetet tanult Székely Bertalantól, zenei műve­ket is komponált - de ő rendezte meg az utolsó magyar király, IV. Károly koronázási ceremóniáját is. Különböző állami és közéleti tisztségek után harmincéves korá­ra főispán lett. Az öt nyelven beszélő grófot a Bethlen-kormány külügyminisz­terévé nevezték ki. Kiváló diplo­mata volt: Trianon után vissza­szerezte Magyarországnak Sop­ront és környékét, hazahozatta a magyar katonákat az orosz hadi­fogságból, bevitte országunkat a Népszövetségbe. 1926-ban visszatért Erdély­be, és főszerkesztője lett az Erdélyi Heli­konnak. Több er délyi író könyvét illusztrálta. Szá­mos szépirodal­mi művet írt az epika és a drá­ma műfajában, de mint színpadi szerző is sikeres volt. Regényeit, novel­láit francia, olasz és német nyelvre is lefordították. „A nagy- úr”(1913) című színműve Attila korába vezet, máskor csípős szatí­rával és drámai formaújítással próbálkozott (Maskara 1926). A darabokat a Nemzeti Színházban mutatták be. A kolozsvári református egy­házkerület főgondnokaként ki­emelkedő közéleti munkát is vég­zett. A kisebbségbe kény­szerült magyarság em­beri és közösségi jo­gainak képviselője lett. Krúdy Gyula így írt a grófról: „Az ő múzsája egy ko­moly, ledérség nél­kül való fejedelmi dá­ma, aki előtt megtisz­tálkodva, felajzott lélekkel lehet megjelenni... így dolgoz­nak azok, akik nem a következő óra mohó sikereinek írnak.” Legnagyobb szépirodalmi vál­lalkozása az „Erdélyi történet” cí­mű nagyszabású regénytrilógia, amelynek egyes kötetei: a „Meg- számláltattál...” (1934) „És hijjá- val találtattál...” (1937) valamint a „Darabokra szaggattatok.. ” (1940); a Móricz Zsigmond Er- dély-trilógiájához hasonlítható re­mekmű sajnos ismeretlen a ma­gyar olvasók előtt. A hazai könyv­kiadók nagy adóssága pótolni e hiányt. Ha semmi egyebet nem hagyott volna az utókorra, ezzel akkor is örökre beírta nevét a ma­gyar irodalomba. Színházi rendezőként is mara­dandót alkotott. Az ember tragé­diáját ő rendezte meg először a Szegedi Szabadtéri Játékokon, 1934-ben. Egy csapásra európai hírre tett szert a Bánffy-féle Tragé­dia-előadás Tőkés Annával, Táray Ferenccel és Csortos Gyulával a fő­szerepekben. A Budapesti Opera vezetőjeként maga tervezte dísz­letekkel és jelmezekkel Bartók Bé­la Fából faragott királyfiját, majd a Kékszakállú herceg várát vitte színre. A zenészeket saját zsebből fizette, mert nem akartak „ilyen vackokat” eljátszani. Külföldről Tango Egistot hívta meg vezényel­ni, mert hét magyar karmester kö­zül egy sem vállalta a premiert. A siker óriási volt. Már, a II. világháború elején kezdeményezte Magyarország ki­ugrását a háborúból. E kérdésben Horthy őt küldte tárgyalni a romá­nokhoz. A németek ezt megtud­ták, és felégették kastélyát. Az el­lenállási mozgalomban és a né­metellenes szabadságharcban ki­magasló érdemeket szerzett. De ezekre az érdemekre a hatalomra került kommunista rezsim nem volt tekintettel. Minden földbirto­kától megfosztották, el kellett hagynia bonchidai kastélyát, és elfeledve halt meg 1950-ben. Budapesti palotája ma közcélo­kat szolgál. DR. NEMES ANDRÁS Túléltük a túlélőtábort

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom