Új Néplap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-07 / 183. szám

2001. Augusztus 7., kedd 7. OLDAL ÉRDEKE SSÉGEK BAROMFIAKER. Munkatársunk a húsölő tyúkokat a Kunságban kapta lencsevégre FOTÓ: BAKOS JUDIT Önarc (fény) kép Nagy sikert arattak az önarc- (fény)képes bélyegek Japánban. Hosszú sorban álltak az embe­rek a tokiói nemzetközi posta- bélyeg-kiállításon helyet kapott szolgáltatásért. Egy digitális fényképezőgép és nyomtató se­gítségével 8 dollár 80 centnyi összegért 5 perc alatt 10 darab bélyeget gyártathatott mindenki magáról - illetve nem minden­ki, mert a szervezők csupán ezer érdeklődőre számítottak, és hamar kifogytak a bélyeg­alapanyagból. „Szólóportrék” mellett családi bélyegek is szü­lethettek. A bélyegek mindegyike rá­adásul érvényes a postai forga­lomban. A posta a személyre szabott bélyegekkel megpróbál visszaszerezni valamennyit az internetes üzenetváltás térhódí­tása miatt elveszített pozíciói­ból. Bár egyelőre csak a kiállítá­son nyílt lehetőség önarc (fény) - képes bélyegek gyártatására. Emberklónozásra készülnek Szenzációs, de más források által egyelőre nem megerősített hírt közölt egy amerikai on line hírszolgálat: még az idén csaknem 200 nő méhébe a világon először klónozott embriókat ültetnek be — ahogy a jelentés fo­galmaz — emberi egyedek előállítása céljá­ból. A tudósító hírmagazin szerint a XXI. század híréről van szó. A novemberre tervezett kísérletet állítólag Wa­shingtonban, az amerikai tudományos akadémi­án jelenti be csütörtökön Severino Antinori olasz embriológus, akinek római klinikáján 1994-ben egy 62 éves asszony egészséges gye­reknek adott életet. A klónozott magzatok kihor­dására kiválasztott nők esetében hasonló sebé­szi beavatkozásra kerül sor, mint amilyen 1997- ben történt az első klónozott emlős, Dolly bá­rány „megalkotásakor”. A tudományos kísérlet valószínűleg óriási nemzetközi politikai és egyéb jellegű tiltakozást fog kiváltani, ezért az Antinori által vezetett 20 fős nemzetközi orvosszakértő-csoport a tervek szerint nemzetközi vizeken egy hajón fogja vég­rehajtani a korszakalkotó beavatkozást a több országból származó nőkön. A vállalkozó szelle­mű hölgyek között állítólag nincs amerikai. A legöregebb Az amerikai Mary Thompson, aki feltehetően - de nem hivata­losan - a világ legöregebb asz- szonya, egyebek közt whiskyvel és rágógumival ünnepelte 119. születésnapját. A születésnapi ünnepség színhelye a Little Rock (Arkansas állam) közelé­ben lévő idősek otthona volt, ahová az asszony 113. életév­ében költözött be. A száztizen­kilencedik születésnapjára gyü­mölcsízű rágógumit és whiskyt kért - és kapott jókora mennyi­ségben. Mary, akinek néhány éve mindkét lábát amputálták, és azóta tolókocsiban ül, sugár­zott a boldogságtól a fotóripor­terek vakuinak villogása köze­pette. Az illetékes társadalom- biztosítás adatai szerint Mary Thompson 1882. augusztus 2- án született Mississippi állam­ban. Születési anyakönyvi kivo­nata azonban hosszú évekkel ezelőtt tűzvészben elpusztult. Ez az oka annak, hogy a Guin­ness Rekordok Könyve — írásos bizonyíték hiányában — nem őt, hanem az 1885. november 18-án született angol Eva Monist tartja nyilván a világ legöregebb asz- szonyaként. Az idősek otthona azonban megígérte, hogy meg­szerzi a szükséges papírokat, és ezáltal biztosítja az idős hölgy­nek az őt megillető rangot. Mary Thompson, aki elmondása sze­rint rabszolgacsaládban szüle­tett, háromszor volt férjnél, gyermeke nem volt, és egész életében házvezetőnőként dol­gozott. Magas korához képest szellemi frissességnek örvend és esténként nem szeret korán lefeküdni. Napjainak legna­gyobb részét a televízió képer­nyője előtt tölti tolókocsijában. Nem volt lejárati dátuma a közna­pi használati tárgyaknak a múlt századokban. Egy-egy Biblia, mo­zsár vagy éppen cserép tejeskö­csög is nemzedékeket kiszolgált, ma pedig féltett kincse a házi mú­zeumnak. Aztán egyszer csak el­érkezett az emberiség a „dobd-el- ha-nem-kell” korszakba, a gya­korta mértéktelen és oktalan pa­zarlás korába. A szemétben végzi pályafutását a napilap, a tan­könyv, a visszaválthatatlan pa­lack, erdő szélén, patak partján az elkopott autógumi... Az utóbbi időszakban rájöt­tünk: a haszontalan dolgok nagy része újra feldolgozható, haszno­sítható, amelyet egy új „magyar szóval” recyclingnek nevezünk. Mind nagyobb a becsülete példá­ul a papírhulladéknak, mivel cél­szerűtlen és öngyilkos cselekedet az erdők pusztítása. A rövid életű sajtótermékeknek nagyon is meg­felel az újra feldolgozott hulladék papír. Ezért is ellentmondásos a régi­új módi - a néhányszor haszná­latos borotva mintájára - a fölös­legesnek ítélt tárgyak eldobása. Megjelent már például az eldob­ható fényképezőgép, és itt a leg­újabb, a persze megint csak ame­rikai őrület, az eldobható rádióte­lefon-készülék. Két cég is ver­senyben van, hónapokon belül sorozatban ömleszti majd a „chat 'n' chuck cell phone”-t, a csevegj és dobd el mobiltelefont. Bank­kártya nagyságú „készülékekről” van szó, áruk 10-30 dollár lesz. A kuncsaft tetszése szerint vehet 30, 60, 90 vagy 120 percnyi be­szédidőt (miként telefonkártyát). „Szaladj le a boltba, fiacskám, hozzál tejet, kenyeret, margarint, felvágottat meg két-három mobil- telefont!” - biztatja rövidesen csemetéjét az amerikai szülő. A műszaki újdonsággal egyéb­ként mindenekelőtt a tizenévese­ket igyekszik megcélozni az ipar és a kereskedelem, még pontosab­ban: a társadalom kispénzű réte­geit, a nyugdíjasokig bezárólag. A Dieceland cégtől állítólag máris 100 millió (!) dobdelmobilt ren­deltek. Ez a marokfon egy darab kemény papír, amelyre rányom­tatták az áramkört; kiegészítő tar­tozéka a füldugó meg a mini mik­rofon. Hasonlóképpen működik a Telespree cég Airclipje is: van be- és kikapcsolója, a tárcsázandó számot gazdája hangos parancsá­ra hívja. Mindeddig egyetlen hát­ránya van a „chat 'n‘ chuck”-nek: gazdáját nem lehet fölhívni, azaz a kapcsolat - csengő híján - egy­irányú. A dobdelmobil gyártói most éppen rádiótelefon-szolgál­tatót keresnek, tekintettel arra, hogy a nagyok inkább maradnak a hagyományos, sokcélú készülé­kek mellett. Ám egyáltalán nem biztos, hogy egyik napról másikra nem gondolják meg magukat, és az eldobható „tenyérfonnal” bő­vítik a kínálatukat. Itt a törpe házimalac Nagyon sok ember érzi úgy, hogy egy-egy kis állat a kö­zelében megnyugtatóan hat rá. Emiatt elég népszerűek a ház körül vagy a lakásokban tartható különböző kedven­cek. A rangsorban előkelő helyet foglalnak el a macs­kák, a kutyák, a papagájok, hörcsögök vagy éppen az ak­váriumi díszhalak. Akadnak azonban olyan állatok is, amelyek még csak most kez­denek népszerűvé válni az állatbarátok körében. Nem ugatnak, nem hullik a sző­rük, viszont nagyon is védtelen, társas lények. Nem véletlen, hogy Európában egyre többen megkedvelik a törpemalacot. Egy tenyérnyi rózsaszín boldogság, szeretetre vágyó élőlény, ezt kí­nálja az aprócska kismalac gaz­dáinak. A finom bőrű röfögős mind­össze 17 centi és 6-8 hetes, ami­kor gazdájához kerül. A kismalac épp oly sok gondoskodást igé­nyel, akár egy elektronikus játék, amelyet állandóan dédelgetni kell. A puha szőni malacka, aki­nek a hátsó lábai mindössze ak­korák, mint egy nő mutatóujja, ugyancsak szeretetigényes. Ha nem foglalkoznak vele eleget, ag­resszívvá válhat, s ekkor végérvé­nyesen alkalmatlan arra, hogy la­kásban tartsák. Egy felnőtt állat súlya különben is legfeljebb 40 kg, akár egy nagyobb kutyáé. A minimalac annyira népszerű lett Nyugat-Európában, hogy egyik alfajából, a göttingai minidisznó­ból sokan már többet is tartanak. Már egy külön internetes hon­lap is létezik a malacosok számá­ra. Az egyébként intelligens álla­tok ragaszkodóak, s kutya módján követik gazdijukat az udvarban fel s alá. Legjobban a nagy kertben érzik jól magukat, ahol - mérete­sebb, és szilveszter körül rendre elhalálozó rokonaikhoz hasonló­an — orrocskájukkal feltúrhatják akár az egészet. Nagyon szeret­nek á melegebb napokon bebújni az árnyékba. Minden erejükkel azon vannak, hogy elfogadják őket teljes értékű családtagnak - vallja egy malacbarát. Ha szobá­ban tartják őket — ezt is elviselik, feltéve, hogy nincsenek egész nap egyedül -, minden szoba sarká­ban szükségük van egy sarokra, ahol dolgukat elvégezhetik. Még a lakásban sem hazudtol­ják meg magukat: orrocskájukkal minden alá beszagolnak, köny- nyűszerrel felfordíthatják az egész szobát, felborogathatják a székeket és a kis szekrényeket. Nevelhetet- lenek. Még a virágcserép és a váza sem szent előttük. Erről a malac­szokásukról csak a tapasztalatok szoktatják le őket: azaz, ha sokszor a fejükre ömlik egy vázányi víz. Az újfajta kis kedvenc nagyon praktikus, ugyanis megeszi az összes konyhai hulladékot, alma­csutkát, gyümölcsöt, zöldséget, de azért szereti a nokedlit, gyö­kérféléket és az árpát is. Rózsaszí­nű bőrére vigyázni kell, nehogy megégjen nyáron. így a malac­kedvelők általában röfögős ked­vencüknek is rendszeresen tisz­tességes mennyiségű napolajat vásárolnak. Az ilyesfajta kényez­tetést a kis állat természetesen boldog röfögéssel nyugtázza. És miután tisztára suvikszolták és bekenték a füle tövét is napolaj­jal, boldogan eltűnik újra a féltett virágágyásban... A minimalac mintegy 20 évet él. Rendszeresen azért őt is meg kell mutatni az állatorvosnak, akár a cicát és a kutyust. Német­országban háromhavonta veszett­ség és a egyéb fertőző betegségek ellen oltják őket. A múmia átka A fáraó átka, amely állítólag a Tu- tanhamon sírkamráját felfedező Howard Carter számos társának és az ásatás mecénásának, Lord Camavonnak a halálát okozta volna, egyszerűen nem létezik, pusztán a fantázia szüleménye. E tény alátámasztásának sok évi munkát szentelt Domenic Mont­serrat angol egyiptológus. A Bri­tish Museum 35. vitrinében pihe­nő 22 542-es számú kiállítási da­rabot illetően a teremőrök sokáig tanácsolták a látogatóknak, hogy ne időzzenek az Amon-Ra temp­lom papnőjének szarkofágja előtt, mert azt átok sújtja, ami 1880 óta már 13 embernek az éle­tébe került. Montserrat most megnyugtat­ja az aggódókat: a múmia átkáról a régi egyiptomiak mit sem tud­tak, azt ugyanis 180 évvel ezelőtt találta ki egy angol írónő. Jane Loudon Webb 1821-ben London­ban tanúja volt annak, hogy mú­miákat csavartak ki a gyolcsból. Ez az akkor 25 esztendős hölgyet tudományos-fantasztikus regény írására serkentette, amelyben egy dühös múmia új életre kelve megfojtott egy régészt. Ettől kezdve a bosszúálló mú­mia alakja számos horrorban ga­rázdálkodott, s 1869-ben jelent meg első ízben „A múmia átka” címmel. A századforduló után, 1912-re a motívum már annyira népszerűvé vált, hogy akadt, aki sok mecénása, Lord Carnavon nem sokkal később meghalt, és sok szakértő csak hetekkel-hóna- pokkal élte túl a kamra megláto­gatását. A lapok nyomban tudni vélték, hogy a múmia átkának, és a sírokba falazott veszélyes anya­goknak estek áldozatul. Montser­rat szerint viszont a fáraók korá­ban mit sem tudtak a mikroorga­nizmusok és fertőzések össze­függéseiről, ezt ugyanis csak év­ezredekkel később, a 19. század­ban fedezték fel. Az igazság az, hogy a sírkamra feltárása idején Carnavon már rossz egészségi állapotban volt, s az expedíció jelen lévő 26 tagja közül húszán még tíz év múltán is éltek, a Tuntanhamon múmiá­ját boncoló orvos, Douglas Derry pedig 87 évet élt. Ezen kívül Montserrat arra is rámutat, hogy a korabeli források nem szólnak semmiféle átokról, akkori perirat­okból viszont tudható, hogy a sír­kamrák fosztogatóit még csak nem is sírgyalázás, hanem lopás miatt fogták perbe. Másfelől a sí­rok - de különösen Tutanhamon - kamrájának felnyitása az oda temetett holtaknak kifejezetten „érdekében állt”, hiszen az egyiptomiak hite szerint a fáraó lelke addig él, amíg említik nevét a földön. Es mivel a sírkamra fel­tárása kétségtelenül örök világ­hírnévre segítette a fiatalon el­hunyt fáraót, a kutatókat nem még a Titanic katasztrófáját is annak tulajdonította, hogy a hajó egy egyiptomi hercegnő szarko­fágját fuvarozta. Tíz évvel később - amikor Howard Carter feltárta az i.e. 14. században élt Tutanhamon fáraó sírkamráját - az állítólagos átok a sajtó címoldalaira került, ugyanis Marie Corelli írónő előre figyelmeztetett: a lezárt sírkam­rába hatolókat utoléri majd a leg­szörnyűbb büntetés. Jóslata tel­jesülni látszott, amikor az ásatá­hogy átok nem sújtja, hanem nyilván éppen a fáraó áldását él­vezik — véli Montserrat. A brit szerző kutatásai azért érdekesek, mert azt már kiderí­tette a tudomány, hogy a Tutan- hamon-sírt feltárók némelyiké­nek betegségét és halálát a sír­kamrában belélegzett mikroorga­nizmusok okozták, de az embe­rek fantáziájában megszületett „múmia átkának” történetét ő dolgozta fel először részletesen. Mini hazugságvizsgáló Régóta foglalkoztatja a szakembereket, hogyan le­hetne mérhetővé és kimu- tathatóvá tenni a kimondott emberi szó valóságtartal­mát. Egy mindössze rádiótelefon nagyságú készülék képes arra, hogy az emberi hang rezgésválto­zásai révén mérje a beszéd, pél­dául a rendőrségi-bírósági vallo­más valóságtartalmát. A technológiát az izraeli tit­kosszolgálat fejlesztette ki. Nem csupán arra alkalmas, hogy a közvetlenül a mikrofonjába mon­dott szöveget elemezze, hanem arra is, hogy telefonra, rádióra vagy tévékészülékre kapcsolva derítse ki: hazudik-e vagy igazat mond a vizsgált személy. A Truster (megbízható?) fantázia- nevű készülék a következő elv alapján működik: „élesben” tör­ténő használata előtt behangol­ják a vizsgálandó (kihallgatandó) személy hangjára. A kalibrálás közben mérik a beszédhang rez­gését. Ennek alapján szűri ki ugyanis a Truster a majdani használat közben várható stressztényezőket, azokat a tudat alatti erőlködéseket, megpróbál­tatásokat, amelyek a nem valós állítás kimondása közben mű­szerrel mérhetővé válnak. A fül­lentést a készülék képernyőjén megjelenő szimbólum jelzi. Szakértők mindazonáltal han­goztatják: aki komolyan akarja venni beszélgető társa mondan­dóját, az jól teszi, ha nem bízza magát erre a készülékre. A ,.h zugságvizsgálót” forgalmazó cég ügyvezetője, Bassam Doukmak sem titkolja: mindenekelőtt tré­fás játékszernek tartja a Trustert, amelyből ha valaki legalább ötöt rendel — és ez nem tréfa! — akkor árengedményt kap. Érdemes te­hát csoportosan vásárolni a tit­kosszolgálat által kifejlesztett ap­róságból, ha van fölösleges 150 márkánk, azaz mintegy 19 ezer forintunk. Ennyit csak megér az „igazság”.... Jön a dobdelmobil

Next

/
Oldalképek
Tartalom