Új Néplap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-07 / 183. szám
2001. Augusztus 7., kedd 7. OLDAL ÉRDEKE SSÉGEK BAROMFIAKER. Munkatársunk a húsölő tyúkokat a Kunságban kapta lencsevégre FOTÓ: BAKOS JUDIT Önarc (fény) kép Nagy sikert arattak az önarc- (fény)képes bélyegek Japánban. Hosszú sorban álltak az emberek a tokiói nemzetközi posta- bélyeg-kiállításon helyet kapott szolgáltatásért. Egy digitális fényképezőgép és nyomtató segítségével 8 dollár 80 centnyi összegért 5 perc alatt 10 darab bélyeget gyártathatott mindenki magáról - illetve nem mindenki, mert a szervezők csupán ezer érdeklődőre számítottak, és hamar kifogytak a bélyegalapanyagból. „Szólóportrék” mellett családi bélyegek is születhettek. A bélyegek mindegyike ráadásul érvényes a postai forgalomban. A posta a személyre szabott bélyegekkel megpróbál visszaszerezni valamennyit az internetes üzenetváltás térhódítása miatt elveszített pozícióiból. Bár egyelőre csak a kiállításon nyílt lehetőség önarc (fény) - képes bélyegek gyártatására. Emberklónozásra készülnek Szenzációs, de más források által egyelőre nem megerősített hírt közölt egy amerikai on line hírszolgálat: még az idén csaknem 200 nő méhébe a világon először klónozott embriókat ültetnek be — ahogy a jelentés fogalmaz — emberi egyedek előállítása céljából. A tudósító hírmagazin szerint a XXI. század híréről van szó. A novemberre tervezett kísérletet állítólag Washingtonban, az amerikai tudományos akadémián jelenti be csütörtökön Severino Antinori olasz embriológus, akinek római klinikáján 1994-ben egy 62 éves asszony egészséges gyereknek adott életet. A klónozott magzatok kihordására kiválasztott nők esetében hasonló sebészi beavatkozásra kerül sor, mint amilyen 1997- ben történt az első klónozott emlős, Dolly bárány „megalkotásakor”. A tudományos kísérlet valószínűleg óriási nemzetközi politikai és egyéb jellegű tiltakozást fog kiváltani, ezért az Antinori által vezetett 20 fős nemzetközi orvosszakértő-csoport a tervek szerint nemzetközi vizeken egy hajón fogja végrehajtani a korszakalkotó beavatkozást a több országból származó nőkön. A vállalkozó szellemű hölgyek között állítólag nincs amerikai. A legöregebb Az amerikai Mary Thompson, aki feltehetően - de nem hivatalosan - a világ legöregebb asz- szonya, egyebek közt whiskyvel és rágógumival ünnepelte 119. születésnapját. A születésnapi ünnepség színhelye a Little Rock (Arkansas állam) közelében lévő idősek otthona volt, ahová az asszony 113. életévében költözött be. A száztizenkilencedik születésnapjára gyümölcsízű rágógumit és whiskyt kért - és kapott jókora mennyiségben. Mary, akinek néhány éve mindkét lábát amputálták, és azóta tolókocsiban ül, sugárzott a boldogságtól a fotóriporterek vakuinak villogása közepette. Az illetékes társadalom- biztosítás adatai szerint Mary Thompson 1882. augusztus 2- án született Mississippi államban. Születési anyakönyvi kivonata azonban hosszú évekkel ezelőtt tűzvészben elpusztult. Ez az oka annak, hogy a Guinness Rekordok Könyve — írásos bizonyíték hiányában — nem őt, hanem az 1885. november 18-án született angol Eva Monist tartja nyilván a világ legöregebb asz- szonyaként. Az idősek otthona azonban megígérte, hogy megszerzi a szükséges papírokat, és ezáltal biztosítja az idős hölgynek az őt megillető rangot. Mary Thompson, aki elmondása szerint rabszolgacsaládban született, háromszor volt férjnél, gyermeke nem volt, és egész életében házvezetőnőként dolgozott. Magas korához képest szellemi frissességnek örvend és esténként nem szeret korán lefeküdni. Napjainak legnagyobb részét a televízió képernyője előtt tölti tolókocsijában. Nem volt lejárati dátuma a köznapi használati tárgyaknak a múlt századokban. Egy-egy Biblia, mozsár vagy éppen cserép tejesköcsög is nemzedékeket kiszolgált, ma pedig féltett kincse a házi múzeumnak. Aztán egyszer csak elérkezett az emberiség a „dobd-el- ha-nem-kell” korszakba, a gyakorta mértéktelen és oktalan pazarlás korába. A szemétben végzi pályafutását a napilap, a tankönyv, a visszaválthatatlan palack, erdő szélén, patak partján az elkopott autógumi... Az utóbbi időszakban rájöttünk: a haszontalan dolgok nagy része újra feldolgozható, hasznosítható, amelyet egy új „magyar szóval” recyclingnek nevezünk. Mind nagyobb a becsülete például a papírhulladéknak, mivel célszerűtlen és öngyilkos cselekedet az erdők pusztítása. A rövid életű sajtótermékeknek nagyon is megfelel az újra feldolgozott hulladék papír. Ezért is ellentmondásos a régiúj módi - a néhányszor használatos borotva mintájára - a fölöslegesnek ítélt tárgyak eldobása. Megjelent már például az eldobható fényképezőgép, és itt a legújabb, a persze megint csak amerikai őrület, az eldobható rádiótelefon-készülék. Két cég is versenyben van, hónapokon belül sorozatban ömleszti majd a „chat 'n' chuck cell phone”-t, a csevegj és dobd el mobiltelefont. Bankkártya nagyságú „készülékekről” van szó, áruk 10-30 dollár lesz. A kuncsaft tetszése szerint vehet 30, 60, 90 vagy 120 percnyi beszédidőt (miként telefonkártyát). „Szaladj le a boltba, fiacskám, hozzál tejet, kenyeret, margarint, felvágottat meg két-három mobil- telefont!” - biztatja rövidesen csemetéjét az amerikai szülő. A műszaki újdonsággal egyébként mindenekelőtt a tizenéveseket igyekszik megcélozni az ipar és a kereskedelem, még pontosabban: a társadalom kispénzű rétegeit, a nyugdíjasokig bezárólag. A Dieceland cégtől állítólag máris 100 millió (!) dobdelmobilt rendeltek. Ez a marokfon egy darab kemény papír, amelyre rányomtatták az áramkört; kiegészítő tartozéka a füldugó meg a mini mikrofon. Hasonlóképpen működik a Telespree cég Airclipje is: van be- és kikapcsolója, a tárcsázandó számot gazdája hangos parancsára hívja. Mindeddig egyetlen hátránya van a „chat 'n‘ chuck”-nek: gazdáját nem lehet fölhívni, azaz a kapcsolat - csengő híján - egyirányú. A dobdelmobil gyártói most éppen rádiótelefon-szolgáltatót keresnek, tekintettel arra, hogy a nagyok inkább maradnak a hagyományos, sokcélú készülékek mellett. Ám egyáltalán nem biztos, hogy egyik napról másikra nem gondolják meg magukat, és az eldobható „tenyérfonnal” bővítik a kínálatukat. Itt a törpe házimalac Nagyon sok ember érzi úgy, hogy egy-egy kis állat a közelében megnyugtatóan hat rá. Emiatt elég népszerűek a ház körül vagy a lakásokban tartható különböző kedvencek. A rangsorban előkelő helyet foglalnak el a macskák, a kutyák, a papagájok, hörcsögök vagy éppen az akváriumi díszhalak. Akadnak azonban olyan állatok is, amelyek még csak most kezdenek népszerűvé válni az állatbarátok körében. Nem ugatnak, nem hullik a szőrük, viszont nagyon is védtelen, társas lények. Nem véletlen, hogy Európában egyre többen megkedvelik a törpemalacot. Egy tenyérnyi rózsaszín boldogság, szeretetre vágyó élőlény, ezt kínálja az aprócska kismalac gazdáinak. A finom bőrű röfögős mindössze 17 centi és 6-8 hetes, amikor gazdájához kerül. A kismalac épp oly sok gondoskodást igényel, akár egy elektronikus játék, amelyet állandóan dédelgetni kell. A puha szőni malacka, akinek a hátsó lábai mindössze akkorák, mint egy nő mutatóujja, ugyancsak szeretetigényes. Ha nem foglalkoznak vele eleget, agresszívvá válhat, s ekkor végérvényesen alkalmatlan arra, hogy lakásban tartsák. Egy felnőtt állat súlya különben is legfeljebb 40 kg, akár egy nagyobb kutyáé. A minimalac annyira népszerű lett Nyugat-Európában, hogy egyik alfajából, a göttingai minidisznóból sokan már többet is tartanak. Már egy külön internetes honlap is létezik a malacosok számára. Az egyébként intelligens állatok ragaszkodóak, s kutya módján követik gazdijukat az udvarban fel s alá. Legjobban a nagy kertben érzik jól magukat, ahol - méretesebb, és szilveszter körül rendre elhalálozó rokonaikhoz hasonlóan — orrocskájukkal feltúrhatják akár az egészet. Nagyon szeretnek á melegebb napokon bebújni az árnyékba. Minden erejükkel azon vannak, hogy elfogadják őket teljes értékű családtagnak - vallja egy malacbarát. Ha szobában tartják őket — ezt is elviselik, feltéve, hogy nincsenek egész nap egyedül -, minden szoba sarkában szükségük van egy sarokra, ahol dolgukat elvégezhetik. Még a lakásban sem hazudtolják meg magukat: orrocskájukkal minden alá beszagolnak, köny- nyűszerrel felfordíthatják az egész szobát, felborogathatják a székeket és a kis szekrényeket. Nevelhetet- lenek. Még a virágcserép és a váza sem szent előttük. Erről a malacszokásukról csak a tapasztalatok szoktatják le őket: azaz, ha sokszor a fejükre ömlik egy vázányi víz. Az újfajta kis kedvenc nagyon praktikus, ugyanis megeszi az összes konyhai hulladékot, almacsutkát, gyümölcsöt, zöldséget, de azért szereti a nokedlit, gyökérféléket és az árpát is. Rózsaszínű bőrére vigyázni kell, nehogy megégjen nyáron. így a malackedvelők általában röfögős kedvencüknek is rendszeresen tisztességes mennyiségű napolajat vásárolnak. Az ilyesfajta kényeztetést a kis állat természetesen boldog röfögéssel nyugtázza. És miután tisztára suvikszolták és bekenték a füle tövét is napolajjal, boldogan eltűnik újra a féltett virágágyásban... A minimalac mintegy 20 évet él. Rendszeresen azért őt is meg kell mutatni az állatorvosnak, akár a cicát és a kutyust. Németországban háromhavonta veszettség és a egyéb fertőző betegségek ellen oltják őket. A múmia átka A fáraó átka, amely állítólag a Tu- tanhamon sírkamráját felfedező Howard Carter számos társának és az ásatás mecénásának, Lord Camavonnak a halálát okozta volna, egyszerűen nem létezik, pusztán a fantázia szüleménye. E tény alátámasztásának sok évi munkát szentelt Domenic Montserrat angol egyiptológus. A British Museum 35. vitrinében pihenő 22 542-es számú kiállítási darabot illetően a teremőrök sokáig tanácsolták a látogatóknak, hogy ne időzzenek az Amon-Ra templom papnőjének szarkofágja előtt, mert azt átok sújtja, ami 1880 óta már 13 embernek az életébe került. Montserrat most megnyugtatja az aggódókat: a múmia átkáról a régi egyiptomiak mit sem tudtak, azt ugyanis 180 évvel ezelőtt találta ki egy angol írónő. Jane Loudon Webb 1821-ben Londonban tanúja volt annak, hogy múmiákat csavartak ki a gyolcsból. Ez az akkor 25 esztendős hölgyet tudományos-fantasztikus regény írására serkentette, amelyben egy dühös múmia új életre kelve megfojtott egy régészt. Ettől kezdve a bosszúálló múmia alakja számos horrorban garázdálkodott, s 1869-ben jelent meg első ízben „A múmia átka” címmel. A századforduló után, 1912-re a motívum már annyira népszerűvé vált, hogy akadt, aki sok mecénása, Lord Carnavon nem sokkal később meghalt, és sok szakértő csak hetekkel-hóna- pokkal élte túl a kamra meglátogatását. A lapok nyomban tudni vélték, hogy a múmia átkának, és a sírokba falazott veszélyes anyagoknak estek áldozatul. Montserrat szerint viszont a fáraók korában mit sem tudtak a mikroorganizmusok és fertőzések összefüggéseiről, ezt ugyanis csak évezredekkel később, a 19. században fedezték fel. Az igazság az, hogy a sírkamra feltárása idején Carnavon már rossz egészségi állapotban volt, s az expedíció jelen lévő 26 tagja közül húszán még tíz év múltán is éltek, a Tuntanhamon múmiáját boncoló orvos, Douglas Derry pedig 87 évet élt. Ezen kívül Montserrat arra is rámutat, hogy a korabeli források nem szólnak semmiféle átokról, akkori periratokból viszont tudható, hogy a sírkamrák fosztogatóit még csak nem is sírgyalázás, hanem lopás miatt fogták perbe. Másfelől a sírok - de különösen Tutanhamon - kamrájának felnyitása az oda temetett holtaknak kifejezetten „érdekében állt”, hiszen az egyiptomiak hite szerint a fáraó lelke addig él, amíg említik nevét a földön. Es mivel a sírkamra feltárása kétségtelenül örök világhírnévre segítette a fiatalon elhunyt fáraót, a kutatókat nem még a Titanic katasztrófáját is annak tulajdonította, hogy a hajó egy egyiptomi hercegnő szarkofágját fuvarozta. Tíz évvel később - amikor Howard Carter feltárta az i.e. 14. században élt Tutanhamon fáraó sírkamráját - az állítólagos átok a sajtó címoldalaira került, ugyanis Marie Corelli írónő előre figyelmeztetett: a lezárt sírkamrába hatolókat utoléri majd a legszörnyűbb büntetés. Jóslata teljesülni látszott, amikor az ásatáhogy átok nem sújtja, hanem nyilván éppen a fáraó áldását élvezik — véli Montserrat. A brit szerző kutatásai azért érdekesek, mert azt már kiderítette a tudomány, hogy a Tutan- hamon-sírt feltárók némelyikének betegségét és halálát a sírkamrában belélegzett mikroorganizmusok okozták, de az emberek fantáziájában megszületett „múmia átkának” történetét ő dolgozta fel először részletesen. Mini hazugságvizsgáló Régóta foglalkoztatja a szakembereket, hogyan lehetne mérhetővé és kimu- tathatóvá tenni a kimondott emberi szó valóságtartalmát. Egy mindössze rádiótelefon nagyságú készülék képes arra, hogy az emberi hang rezgésváltozásai révén mérje a beszéd, például a rendőrségi-bírósági vallomás valóságtartalmát. A technológiát az izraeli titkosszolgálat fejlesztette ki. Nem csupán arra alkalmas, hogy a közvetlenül a mikrofonjába mondott szöveget elemezze, hanem arra is, hogy telefonra, rádióra vagy tévékészülékre kapcsolva derítse ki: hazudik-e vagy igazat mond a vizsgált személy. A Truster (megbízható?) fantázia- nevű készülék a következő elv alapján működik: „élesben” történő használata előtt behangolják a vizsgálandó (kihallgatandó) személy hangjára. A kalibrálás közben mérik a beszédhang rezgését. Ennek alapján szűri ki ugyanis a Truster a majdani használat közben várható stressztényezőket, azokat a tudat alatti erőlködéseket, megpróbáltatásokat, amelyek a nem valós állítás kimondása közben műszerrel mérhetővé válnak. A füllentést a készülék képernyőjén megjelenő szimbólum jelzi. Szakértők mindazonáltal hangoztatják: aki komolyan akarja venni beszélgető társa mondandóját, az jól teszi, ha nem bízza magát erre a készülékre. A ,.h zugságvizsgálót” forgalmazó cég ügyvezetője, Bassam Doukmak sem titkolja: mindenekelőtt tréfás játékszernek tartja a Trustert, amelyből ha valaki legalább ötöt rendel — és ez nem tréfa! — akkor árengedményt kap. Érdemes tehát csoportosan vásárolni a titkosszolgálat által kifejlesztett apróságból, ha van fölösleges 150 márkánk, azaz mintegy 19 ezer forintunk. Ennyit csak megér az „igazság”.... Jön a dobdelmobil