Új Néplap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-30 / 202. szám

2001. Augusztus 30., csütörtök SPORT 15. OLDAL Visszavágtunk szomszédainknak Férfi kosárlabda Az utolsó előtti fordulót játszot­ták a kontinensviadal selejtező csoportjában, amelyben a mieink is érdekeltek. Szombathelyen mintegy más­fél ezer néző előtt kapkodva, öt- iettelenül kezdett válogatottunk Romániával szemben. Mint ahogy az várható volt, keleti szomszédaink lassították a játé­kot, igyekeztek ziccerig játszani, amit hibátlanul csináltak tíz per­cig. Az egykori szolnoki légiós Alexe villogott rendesen, pontjai mellett assziszt labdákkal tömte társait. Szerencsére kapcsoltak a mieink, Kálmán egyre többször tört be eredményesen a vendé­gek palánkja alá, Sitku is össze­kapta magát, nemcsak a védeke­zésből, hanem a pontszerzésből is kivette a részét az erőcsatár. Ennek ellenére csak a 18. perc­ben egyenlített válogatottunk. Innentől azonban már nem volt vita, a magyarok akarata érvé­nyesült, akik a játék minden ele­mében jobbak voltak a folytatás­ban. A második húsz percben, tehát magabiztosabban kosaraz­tak Báderék és hozták a meccset, visszavágtak a Nagyszebenben elszenvedett három pontos vere­ségért. Amennyiben válogatot­tunk szombaton legyőzi az oszt­rákokat, akkor csoportelsőként jut tovább a középdöntőbe, melyben nagyon erős ellenfelek várnak majd rájuk. Magyarország—Románia 88-72 (17-27,24-13,22-14, 25-18) Legjobb dobók: Kálmán 20/6, Báder 16/6, Sitku 13, Pankár 12/6., ill. Alexe 20/18 Popescu 19/3, Stanescu 18. ___________________________(VÉCSÉI Törökszentmiklósi gólparádé Labdarúgás, selejtező, FORDULÓ Nagyvarsány—Jászberényi SE Vasas 2-0 (2-0) Nagyvarsány, 300 n„ v.: Megyebí­ró Jászberény: Krajecz-Lukácsi, Major, Boros, Udvarias, Tasi (Te­lek 49.), Csatlós T„ Kádár (Lu­dast 49.), Konka, Csikós (Nagy A. 76.), Farkas. Edző: Vígh Tibor. Gólszerzők: Barta (6. p.), Orosz (38. p.) Kiállítás: Boros a 66. percben A vendégek sok helyzetet ki­hagytak, ami megbosszulta ma­gát. Szilágyi Bertalan: - Az első percekben megilletődötten ját­szottunk, de az első gól után bát­rabban futballoztunk. Vígh Tibor: — Egész mérkőzést végig támadtuk, de képtelenek voltunk gólt rúgni. Szentes—Sz. MÁV-Neusiedler 3-5 (1-1,3-3,0-2) Szentes, 200 n., v.: Sasköy. Szolnok: Rézsó-lvitz, Antal, Gelbman, Balogh-Fedor (Kádár 72.), Bábik, Bány (Romanek 57.)-Németh, Novák, Kotula (Mile 89.). Edző: Csábi József. Gólszerzők: Novák (öngól - 36.), Males (66.), Lana (93.), ill. Fedor (15.) Balogh (49.), Ivitz (59.), Németh (111.), Novák (120.). A lelkes hazai csapat felnőtt a feladathoz, 1-3 után is egyenlíte­ni tudott, míg a Szolnok inkább erőlködött. Csupán a hosszabbí­tásban harcolta ki a továbbjutást a vendégcsapat. Jók: Pálfi, Kerepeczki, Haj- kusz, ill. Németh, Kotula. Bódi Attila: - Nem látszott az osztálykülönbség a két csapat között. Szeretném, ha a bajnok­ságban is így szerepelnénk. Csábi József: - Igazi kupa- mérkőzést játszottunk, ebben a mérkőzésben minden benne volt, ami eddig történt velünk. Reméljük, megfordul a szeren­csénk. Törökszentmiklós—Csongrád 8-0 (5-01 Törökszentmiklós, 200 n„ v.: Fi- lus Törökszentmiklós: Kozák F- Csatári, Bakos (Görög), Orbán, Rimóczi Z., Papp (Erdős), Mol­nár, Kinyik, Lóié, Barabás, Ri­móczi Cs. (Erdei). Edző: Szecsei József. Gólszerzők: Rimóczi Cs. 3 (22., 40., 42.), Barabás 2 (9., 71.), Ló­ié 2 (38., 48.), Erdei (78.) A hazaiak már az első félidő­ben eldöntötték a továbbjutást. Jók: Rimóczi Cs., Barabás, Ló­ié, Csatári, ill. a vendégek közül senki Szecsei József: - Örülök, hogy időnként ötletesen futballozva jutottunk tovább. Keller Mihály: - Szégyenteljes teljesítmény. Hódoscsépány—Kisújszállás 1-4 (1-1,1-1,0-2) Hódoscsépány, 700 n., v.: Bendik. Kisújszállás: Kui Cs. - Kása (Majláth), Strimbei, Csíki, Ke- mecsi, Kni T., Csillag, Mircea, Horváth, S. Nagy (Májer), Kán­tor. Edző: Antal István. Gólszerzők: Gavrilite (40.), ill. S. Nagy (28.), Csillag (98.), Mir­cea (11-esből -115.), Kántor (118.) A túlórában döntötte el a to­vábbjutás sorsát a kisúji legény­ség, a lelkes és jól játszó házigaz­dákkal szemben. Antal István: - Igazi kupaküz­delem volt, jobb erőnlétünknek és technikánknak köszönhetjük a győzelmünket. Csúcsforgalom a tatamin Ifjabb Keskeny Ervin világbajnoki bronzérmes Hucskó Ádám bronzéremmel gyarapította a sportiskolások éremgyűjteményét. FOTÓI BUQÁNY Az elmúlt napokban több helyszínen is ér­dekeltek voltak megyénk küzdősporttal fog­lalkozó fiataljai: a cselgáncsosok Szolno­kon, Debrecenben és a lengyelországi Czet- niewóban, a kick-boxosok Bécsben léptek tatamira. Küzdősportok ______ A s zolnoki Olaj-csarnok volt a helyszíne annak a nemzetközi cselgáncsviadalnak, melyen a diák A-, B-, C-korcsoportú gyerekek mutathatták meg tudásukat. Huszonhárom csapat - köztük a Bielsko Biala-i - több mint 150 gyerekének neve­zése futott be a szervezőkhöz a mérlegelés előtt. A tíz lengyel dzsúdós a városi sportiskola vendé­geként öt napot töltött a megyeszékhelyen. Az ös­szesített eredmények alapján a Tisza Kupát a KSI nyerte, megelőzve a Miskolci VSC-t és a Paksot. Eredmények - diák C, 30 kg: 2. Török Péter, 3. Rigó Richárd. 33 kg: 7. Boros Péter. 42 kg: 2. Bukta Csaba, 3. Tóth Márton. Diák B, 38 kg: 7. Fekete Sándor, +49 kg: 1. Urbán Papp Tibor. Di­ák A, 34 kg: 3. Ézsiás Gábor, 38 kg: 3. Bozsó Ro­land, 49 kg: 3. Hucskó Ádám (mind Szolnoki VSI), JózsaÁdám (Sector Wadokai). 55 kg: 3. Sas László (Sector Wadokai). Ugyanebben az időben Debrecenben, az ifjú­sági országos rangsorversenyen is - 25 egyesü­let fiataljai mellett - érdekeltek voltak a sectoro­sok. Dér Csaba (45 kg) és Kardos Zoltán (60 kg) egyaránt a hetedik helyen végeztek. Á közelgő junior Európa-bajnokság előtt Len­gyelországban folytatták felkészülésüket a váloga­tott tagjai, a Sector Wadokai két dzsúdóst is dele­gált a nemzeti csapatba. Kovács Gábor edző tanít­ványai közül Fekete Zsuzsa (52 kg) ismét reme­kelt, előbb a franciák, majd a házigazdák legjobb­ját verte, s bár becsúszott egy vereség (a német lánytól kapott ki nagy csatában), a befejezés is ki­válóan sikerült. A visszamérkőzések során belga, orosz cselgáncsost győzött le, majd a bronzmecs- csen ippont érő bokadobással bizonyult jobbnak olasz riválisánál, s így a dobogó harmadik fokára léphetett fel. Perge Ilona (48 kg) csapattársával el­lentétben rossz passzban volt, egyből első mécs­esén vereséget szenvedett és kiesett. Bécsben rendezték meg a kick-boxosok világ- bajnokságát, melyen 90 ország 1800 versenyzője lépett küzdőtérre. A magyar válogatottban hét, a Leopard Boksz Wu-tang szakágat képviselő fia­tal is helyet kapott. Keskeny Ervin edző tanítvá­nyai közül a low kick mezőnyben induló, tisza- tenyői ifjabb Keskeny Ervin (67 kg) bronzérmet szerzett, míg a törökszentmiklósi Békési Béla (71 kg) a kilencedik helyen végzett. A hölgyek mezőnyében két második hely jutott a szakág képviselőinek, Pawlicsek Zsoltné (65 kg) és Móker Alexandra (50 kg) egyaránt ezüstérmet vehetett át. ioh-eii Vasárnap rajtolnak Szeptember 2-án ismét bizonyít­hatja a Nike Budapest Félmara- ton, hogy Közép-Kelet-Európa legnagyobb futórendezvénye. Már eddig közel négyezren ne­veztek a versenyre, köztük Jász- Nagykun-Szolnok megyéből idáig 12-6-an, valamint 200 kül­földi, akik 30 országból érkez­nek hazánkba. A nevezési díj péntekig 3000 Ft. Természete­sen nevezni lehet majd a hely­színen is, a Széchenyi fürdő előtti versenyközpontban, ám a nevezési díj itt már 8000 Ft lesz! Bővebb információ a 1273-0939- es telefonszámon kérhető, vagy a www.bpsportiroda.hu címen olvasható. Száj öli amazon már az Ferencváros versenyző­je) az 54 kg-os súlycsoportban volt érdekelt. A népes, tizenöt fős mezőnyben remek verseny­zéssel végül a nyolcadik helyen végzett, három világbajnoki ponttal gazdagítva egyesülete idei termését. Kispályás foci Szolnok Megkezdődött a 2001/2002-es városi szabadtéri bajnokság. Az első forduló eredménye alapján a nyáron tovább erősödött Bor­ovi gárdája komolyan bele kíván szólni a végelszámolásba, míg a Castrum-ex a jelek szerint idén is a kiesés elkerülése ellen fog vi­askodni. Eredmények: Épszig- ker-Kisújszállás 8-1, Nefag- Ferrum 1-0, Trojka—Pataki 3-0, DÁD-Konstrukció 0-5, Borovi- Castrum-ex 12-0, ZT Trans- Kórház 5-3, Aréna-Csokimester 0-6. Jászberény Folytatódott a tavasszal meg­kezdődött versenysorozat, bár az első osztály mezőnye az át­szervezés miatt még nem lépett pályára. A másodosztály rajtján valamennyi éllovas diadalmas­kodni tudott, azaz nem válto­zott a helyzet az élmezőnyben. Eredmények: Profext-Elektro- kód 3-0, Silex-Kulacs 1-3, Tűz- oltók-Szikla 2-1, Misic—Pórte­lek 0-2, Csizmadia-Aprítógép­gyár 6-4, Kossuth-Dermesztő 3-3. Az állás: 1. Kulacs 32, 2. Csizmadia 31, 3. Szikla 28, 4. Tűzoltók 27,5. Dermesztő 23,6. Profext 20, 7. Kossuth 19,8. Ap­rító 10 pont. Mezőtúr Az őszi idény első fordulójá­ban a Földesi és Ádehogy vere­ségével átrendeződött az élme­zőny. A Kun SE másfél tucat góllal új rekordot ért el. Ered­mények: Zsibó-Resti 3-1, Kun-TIR Center 18-0, Kevebo- nus-Rafi 1-3, Ádehogy-FF Rt. 3-4, Földesi-Dream Team 3-4. Az állás: 1. Zibó 22 (49-21), 2. Dream Team 22 (42-35), 3. Föl­desi 20, 4. Ádehogy 18, 5. Kun 16 (43-24), 6. Resti 16 (24-24) pont. 35. heti totótippek 1. Németország-Angiia x1 2. Albánia-Finnország 1x 3. Svájc-Jugoszlávia 1 4. Szlovénia-Oroszország x 5. Írország-Hollandia 2 6. Izland-Csehország x2 7. Szlovákia-Törökország x2 8. Macedónia-Svédország x 9. Lengyelorsz.-Norvégia 1 10. Fehére.-Ukrajna 2 11. Skócia-Horvátország 1 12. Bosznia-H.-Izrael 2 13. Utvánia-Olaszország 2 14. Grúzia-Magyarország 2 Megint kapaszkodniuk kell? Egyre nehezebben tartják ingatag állásaikat NŐI KÉZILABDA A KISÚJSZÁLLÁSI SPORTEGYESÜLET fogathajtó és díjugrató lovasversenyt rendez szeptember 2-án, vasárnap 10 órától a város határában lévő Sarkonforgónál (4. számú főút felüljáró melletti szakasza), melyre sok szeretettel várnak mindenkit. A kettes fogatok 16 „kapuval” nehezített pályán versengenek, míg a kezdő lovaknak és lovasoknak 12, száz centiméternél nem magasabb akadályt kell leküzdeniük. ■ Tápiószentmárton jobbára a lovaséletéről vált híressé, de hogy a dinamikusan fej­lődő Pest megyei település edzőtáborozásra is alkal­mas, azt a jászberényi kézi­labdázók tudják a legjob­ban, ezért az idén is a helyi általános iskola sportléte­sítményeiben (csarnok, súlyzóterem, fedett uszoda) töltött egy hetet a JTKF DSE. Ugrin mester tizenöt leányzó ré­szére rendelte el a közös gyakor­lást, amely napi három foglalko­zást tartalmazott. A kipróbált szakvezető jó néhány további haj­szálát elvesztette az elmúlt évi bajnokság során, amelyben a ki­esés réme is megpróbált félelmet gerjeszteni az együttes soraiban. - Soha többet ilyen évet! - kiál­tom feléje jókívánságomat köszö­nés helyett, de a tréner fejcsóvá- lása nem arról árulkodik, hogy el­fogyott a fekete leves.- Megint kapaszkodni kell - szögezi le tömör előrejelzését. Magyarázata érthető, sőt elfo­gadható, de a kíméletlen tény­szerűséget ugyanúgy tartalmaz­za. - Szétnéztem a mezőnyben és azt tapasztaltam, hogy mi va­gyunk az egyetlen olyan csapat, amelyik tartósan az NB I/B-ben szerepel, miközben kidőlt mellő­lünk számos - pontosan 12 - nagypénzű klub. Országos divat lett az egy-két éves csúcsrajára- tás, aztán jöhet a süllyesztő. Mi­közben nekünk minden évben a létünkért is kell harcolni, mert a visszalépettek, a lemorzsolódók helyére rendre érkeznek jól szponzorált „átmeneti" csapatok, ahol ismeretlen az uánpótlás-ne- velés, a tradíciók tisztelete, a szakmai munka megbecsülése - fakad ki a mester. Aki tényleg nincsen irigylésre méltó helyzetben, már csak azért sem, mert legeredményesebb já­tékosát, Fekete Evelint a napok­ban operálják térdszalag-szaka- dás miatt, a másik átlövő, Káldi Enikó pedig Vácra igazolt. Visz- szatért ugyan Krisztóf Kriszti er­re a posztra, de kismamasága túl sokáig távol tartotta őt. Nem be­szélve az éppen aktuális váran­dósokról Farkasról és Szenczy- ről. Mindez annyit jelent, megint a nulláról kell kezdeni a csapat- építést. Ebbe a folyamatba pillér­ként épülhet be a Spartacusból érkező Erdős Edina. Rajta kívül a főiskolára is szép számmal je­lentkeznek, de 18-19 évesekkel nehéz felvenni a versenyt a pro­fikkal.- Csak azért tudunk a felszí­nen maradni, mert valamennyi­en egy városban élünk, kötődünk hozzá a közös sorsunk miatt. Tesszük a dolgunkat, de higgye el, nem könnyű a borotvádén táncolni, miközben a játékosok­tól erőn felüli teljesítményt va­gyok kénytelen követelni - szól közbe ismét kesergő hangon a vesszőparipáját tovább lovagoló szakvezető. Persze a kedve sokkal vidá­mabbá válna, ha az oly sokszor bizonyított társulat mögé „besur­ranna” valaki és komoly segítség­gel kisimítaná a játékosok és az edző homlokán sorjázó redőket. Attól valamennyiük élete köny- nyebbé és eredményesebbé vál­hatna, s nem ismétlődhetne meg a tavalyi „haláltusa”. Szeptember 23-án a Göd ellen otthon kezde­nek a herényi lányok. N.l. Birkózás Svájcban rendezték meg a juni­or női szabadfogású birkózó-vi­lágbajnokságot, melyen a ma­gyar válogatott színeiben egy Szolnok megyei amazon is sző­nyegre lépett. A Szajolban ne­velkedett Godó Kitti (jelenleg

Next

/
Oldalképek
Tartalom