Új Néplap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-03 / 180. szám

2001. Augusztus 3., péntek 5. OLDAL MEGYEI TÜKÖR Sorokban VEGYSZEREKET LOPTAK. Csütörtökre virradó éjszaka be­törtek egy tiszaföldvári székhe­lyű cég vegyianyag-raktárába, ahonnan nagy értékű vegyszere­ket tulajdonítottak el - tájékoz­tatta lapunkat a megyei rendőr- főkapitányság sajtószolgálata. Az eddigi vizsgálatok szerint az elkövetők hatástalanították a Kovács majorban lévő raktár biztosítóberendezését, s így ju­tottak hozzá a különböző vegy­szerekhez. A kár meghaladja a két és fél millió forintot. ARATÓFALATOK. Holnap kezdődik Rákóczifalván az or­szágos kenyérsütő verseny, mely egyúttal lengyel-magyar barátsági nap is lesz. A hétvége másik eseménye a vasárnapi lo­vasnap. SIKERREL PÁLYÁZTAK. A hátrányos helyzetű családok tagjainak összetartását segítő programok megvalósítására pá­lyázott a közelmúltban a rákó- czifalvi Egyesített Szociális In­tézmény. Nem hiába, hiszen az Ifjúsági és Sport Minisztérium­tól nyertek 200 ezer forintot erre a célra, most pedig a szociális és családügyi tárca támogatta 150 ezer forinttal kezdeményezésü­ket. VILÁGHÁLÓ. Örményes köz­ség önkormányzata és intézmé­nyei is rendelkeznek már inter­netelérési lehetőséggel. A pol­gármesteri hivatalon kívül a majdani teleházban - a kastély épületében -, valamint a helyi általános iskolában érhető el a világháló. Emberhiány a honvédségnél (Folytatás az l. oldalról) A szerződéses katonai szolgá­latra vállalkozók egyike a Rákó- cziúj falun élő Fenyves Róbert szakaszvezető. - Én önként je­lentkeztem, engem nem kellett különösebben agitálni erre - mondta. A fiatal szakaszvezető nem csinált tikot abból, mi áll dönté­sének hátterében: mivel ez kí­nálkozott számára egyedüli biz­tos munkalehetőségnek, elvál­lalta. Fenyves Róbert szakaszve­zető két évre szerződött, célja, hogy ezt az időt teljesen kitölt­se. A munkája hasonló lesz ah­hoz, amit korábban sorkatona­ként végzett: a nyilvántartóban foglalkozik majd az újonnan be- vonulók ügyes-bajos dolgaival. Várhatóan havi 40-44 ezer forint zsoldot visz majd haza. Azt, hogy évekkel később mihez kezd majd, még ő sem tudja. A legközelebbi célja az, hogy még a nyáron el tudjon menni egy ki- csit szabadságra. __________hoy A megyeszékhely testvérvárosából, Reutlin- genből érkeztek a minap azok a fiatalok, akik két hétig vendégeskednek az országban. Szolnok A kilencéves testvérvárosi kapcsolatnak köszön­hetően kétévente keresik fel német diákok Szol­nokot, a közbeeső esztendőkben pedig az itteni fiatalok látogatnak hozzájuk. A program célja, hogy megismerkedjenek egymás kultúrájával, szokásaival. A német diákok többsége családok­nál, kisebb részük üdülőben lakik. Itt-tartózko- dásuk alatt megismerkednek Szolnokkal, már meglátogatták Opusztaszert, ma a Dunakanyar lesz az úti cél, míg a jövő héten egy észak-ma­gyarországi vízi túra következik. A házigazdák élménypedagógiai módszerekkel igyekeznek hatni a külhoni fiatalokra. A német diákokkal látogatott hozzánk az egyik reutlingeni ifjúsági ház vezetője, Harry Hain, aki szerint azért értékes ez a kapcsolat, mivel a német fiatalok­nak van egy sajátos mentalitása, s Magyaror­szágon azonos korú tár­saiknál találkoznak egy attól eltérővel. Úgy gon­dolja, hogy mindkét or­szág leendő felnőtt kor­osztálya olyan élménye­ket szerez, amelyeknek köszönhetően akár a ké­sőbbi kapcsolatok is ola- jozottabban működhet­nek, és a nyelvtanulás fontossága sem elhanya­golható. A megyeszék­hely egyébként tetszik neki. Vendéglátóiknak köszönhetően nem csu­pán turisztikai kirándu­láson vesznek részt, ha­nem a város mindennapi életét is megismerhetik. MOLNÁR G. ATTILA A reutlingeni és szolnoki diákok tegnap is közösen táboroztak a Holt-Tisza partján fotó: csabai Nyomtatványhegy az üzletrészhez Mezőgazdaság A külső üzletrész-tulajdono­sok — mint azt hírül adtuk — ismételten bejelenthetik adásvételi szándékukat a földművelésügyi hivatalok­nál. Az ehhez szükséges nyomtatványokat a napok­ban vehetik kézhez azok, akik már korábban is jelez­ték: eladják értékpapírjukat. A A postázott csomagok több nyomtatványt tartalmaznak. A kérelmet (kitöltés és aláírás után), a vételi ajánlatot és a szö­vetkezet nyilatkozatához szüksé­ges adatlapot az üzletrészt megái- által megerősített nyilatkozatban lapító gazdasághoz kell eljuttatni, kell lemondania a jogáról (és ezt Az új igénybejelentő lapot és az csatolják a szerződéshez), vagy- adásvételi szerződést kitöltés ha hozzájárul az adásvételhez - után a megyei FVM-hivatalhoz ő maga írja alá a szerződést és az kell benyújtani. igénybejelentő lapot. Ez esetben A papírokat akkor is az üzlet- azonban a dokumentumokon rész tulajdonosa nevében kell be- szerepelnie kell a haszonélvezet­nyújtani, ha az kiskorú vagy re jogosult kifejezésnek, gondnokság alatt áll. Ez esetben A tájékoztatóból ugyanakkor azonban a törvényes képviselő- kiderül, a bejelentőlapon az nek (szülőnek, gondnoknak) kell igépylőnek minden esetben fel az iratokat aláírnia - olvasható a kell tüntetnie az adóazonosítóját, földművelésügyi hivatal tájékoz- A külső üzletrésekkel kapcsolato- tatójában. san a falugazdászok és az FVM­A haszonélvezeti joggal terhelt hivatal munkatársai (az 56/505- üzletrész két módon értékesíthe- 223-as telefonon) adnak felvilágo- tő. A haszonélvezőnek két tanú sítást. ■ Pénzgyártó műhely (Folytatás az 1. oldalról) A rendőrség úgy tájékoztatta la­punkat, hogy vélhetően több mint kétmillió forint névértékben készültek hamis bankjegyek, az adatok viszont arra utalnak, hogy ebből összesen negyedmilliónyit dobtak piacra. Ez utóbbi mennyi­ségből 26 darab házilag készült ezrest foglaltak le a nyomozók. A forgalomba hozott, jellemzően erősen összegyűrt állapotban lé­vő hamisítványok - előállításuk módjából adódóan - nem rendel­keznek azokkal a biztonsági je­lekkel, amelyek a valódi pénze­ken megtalálhatók, és nem speci­ális bankjegypapírra készültek. Ettől függetlenül alkalmasak vol­tak a megtévesztésre. A lefoglalt álezreseket szakér­tői vizsgálatra a Magyar Nemzeti Bankba küldték. A társaság a nyomozás adatai szerint az ezre­seken kívül különféle okiratokat is gyártott, érettségi bizonyítvá­nyokat, vagyonőri igazolványt, jogosítványt, buszbérletet, hor­gászengedélyt készített és hozott forgalomba. A több helyen lefolytatott ház­kutatás során előkerültek még ké­zigránátok, különféle lőszerek, sőt még kábítószer is. A kapitány­ság bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás bűntette és más bűncselekmények alapos gyanú­ja miatt indított nyomozást. HOY VÉLEMÉNY ________________________BARAHVI QYÓROY_________________________ Ün nepek és számok Egyre inkább az az érzésem, hogy nem tudunk vagy nem akarunk ünnepeim. Vagy talán he­lyesebb, ha úgy fogalmazok, mielőtt bárki megsértődne: a nyafogók, minden mögött rosszat keresők nem engednek minket ünne­pelni. Igencsak rossz szájízzel figyelem egy ideje már azt a számháborúsdit, azt a rosszmájúságot, amely az augusztus 20-i központi tűzijáték költségeiről, illetve a magyar Szent Korona Esztergomba való szállításáról kibontakozott - jó­részt hangulatkeltő írások, cikkek, riportok által. Mert való igaz, hogy nem olcsó manapság tűzijátékkal elkápráztatni a nagyérde­mű közönséget, de kérdés: egyszer egy évben, méghozzá nem akármilyen évben, ha­Miért CLZ ünneprontás esztendőben nem lehet már jó előre? “ í§ér/tek uszerint ^d' J dig még solia nem lá­tott tűzijátékot produ­kálni a Duna fölött? Biztos tudnánk ezt a pénzt másra is költeni, bár valószínűleg e demagóg szólam hangoztatói lennének a leg­jobban felháborodva, ha kijelentené a kormány: idén pedig el­marad a tűzijáték, tessék otthon csillagszórókat gyújtani és azo­kat ledobálni az erkélyről! De még megdöbbentőbb, mikor a korona esztergomi „látoga­tását” kérdőjelezik meg. Miért ne lehetne jelen egy napig állami­ságunk jelképe abban a koronázóvárosban, ahol első királyun­kat, Szent Istvánt megkoronázták? Ugyan mi kivetnivaló van eb­ben? Elismerés, tisztelet, főhajtás ez a régi magyar település, a hazai kereszténység központja előtt, ahonnan tavaly augusztus­ban útjára indították a millenniumi esztendőt. Miért hát az ün­neprontás már jó előre? A magyar történelem, nemzeti önmeg­becsülésünk tisztelete csak annyira futná, hogy a költségekkel, számokkal kezdünk most el dobálózni? Vagy csak azért, mert abba, ami magyar, olyan könnyen bele lehet törölni a lábat? Mi­vé is lennénk ünnepek, nemzeti ünnepek nélkül? Nincs mit szé­gyellnünk a történelmünkön, itt vagyunk Európában 1100 éve, „államilag” pedig 1000 esztendeje. Legyünk büszkék arra, amit elődeink tettek, és adjuk meg a tiszteletet ebben a különleges esztendőben. És örüljünk neki, hogy ezt megélhetjük! Legalább azon az egy napon ne legyünk annyira földhözra­gadtak. Ha másért nem, talán azért, mert tudhatjuk magánéle­tünkből is, hogy a hétköznapokat is könnyebb elviselni az ünne­pekre, jeles napokra való várakozással... JANCSÓ AZ UDVARHÁZBAN. Tegnap Márta István társaságában Jancsó Miklós is meglátogatta a taliándörögdi Szolnoki Udvarházat a Művészetek völgyében. Délután a Vian együttes, este pedig a Szolno­ki Fúvósötös adott koncertet. A Klastrom színpadon az ökumenikus istentisztelet előtt a Szolnoki Filharmonikusok a Nottingham együt­tessel (képünkön) játszották el Lakai Zoltán ide illő művét. Éjszaka a TISZA(p)ART moziban a Millenniumi Tudományos Filmszemle két díjazott alkotása után Gödrös Fngyes Da Capo és a Priváthorváth és Wolframbarát című filmjeit mutatták be. A vetítést követően jó hangulatú közönségtalálkozó zajlott a rendezővel. Három diplomával csónakot javít Tiszafüred A város egyik kertes házá­nak az udvarán hófehér ha- lántékú, az alkalomhoz illő­en félmeztelenre öltözött, pontosabban fogalmazva in­kább vetkőzött úr tesz csodát négyszemélyes, 2,8 mázsás, jobb sorsra érdemes ladikjá­val. Szftcs Istvánnak hívják, és első ránézésre azt gondol­ná róla az ember, hogy egy tipikus vízparti csónakkészí­tő vagy -reperáló. A fúró, a kalapács, a szög úgy áll a kezében, mintha világéletében ezt csinálta volna. Szó se róla, akad bizonyos jártassága ezen a terüle­ten is, hiszen nem első ízben újít­ja fel a család kedvencét, a négy­személyes vízi alkalmatosságot. Szűcs úrról annyit, hogy 1971­ben Karcagon érettségizett az ot­tani gimiben, és ma is nagy szere­tettel, tisztelettel gondol diákévei­re. Később közgazdászhallgató lett, és azon az egyetemen sze­rezte első oklevelét. Közben meg­nősült, a felesége pedagógus, a lá­nyaik most már nagykorúak, de még tanulnak. Szűcs István dol­gozott Füreden is, majd elvégzett egy angol nyelvű felsőfokú kép­zést, ahol kiváló diplomát kapott. Később még egy másikat. Termé­szetesen ezen tanulmányait an­golul folytatta. Ma Budapesten dolgozik egy olyan helyen, ahol remekül kamatoztathatja bel-, de inkább külhoni okleveleit. Egy hónapos szabadságát ott­hon tölti, Füreden. Egy bő hét már eltelt belőle, és a csónakfelújítást is azért ütemezte be, mert vízi jár­művükre ráfért már egy kis „tata­rozás”. Ő pedig az ilyesmit nem bízza másra, hiszen így legalább tudja, hogy mire a ladik a jó öreg folyóra kerül, a legapróbb szege­cseket, toldásokat is megnézte, a hibákat kijavította. Vallja, nem esik le a karikagyűrű az ujjáról, amikor elismert menedzserként, tanárként, tanácsadóként, üzlet­emberként fúr, farag, netalántán kalapál. Nevetve jegyzi meg:- A magyar és az angol diplo­mák mostani csónakjatftó min­dennapjaimban mellékesek. Más­ra kell vigyázni, mert ha véletle­nül belefúrok a kezembe vagy meglegyintem az ujjamat a kala­páccsal, ugyanúgy fáj, mint ha öt elemivel tenném. Ezért kell odafi­gyelnem. Ebben egyetértünk ve­le, és hogy haladjon, nem tartjuk fel tovább, hiszen a család a fel­újított, újrafestett ladikkal a hét végén már néhány kört szeretne tenni a Tiszán. d. szabó miklós Szűcs István most nem tanít, nem ad gazdasági tanácsokat, hanem családi csónakjukat hozza rendbe az udvaron Német diákok a Tisza partján

Next

/
Oldalképek
Tartalom