Új Néplap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-30 / 176. szám
2001. Július 30., hétfő M E G Y E I TÜKÖR t 5. OLDAL ■ Sikeres kezdet a völgyben Szolnok a fesztivál vendég települése ______________Kapolcs______________ Az idei Művészetek völgye rendezvény vendég települése Szolnok, amely bemutatja művészeti-kulturális értékit a látogatóknak. A Művészetek völgyének pénteken este tartották az ünnepélyes megnyitóját. A helyszínről lapunknak küldött tudósítás szerint itt köszöntötte a nagyszámú vendégsereget a települések polgármesterein és rendezvény fő támogatóin és szervezőin kívül az idei év „völgyvendég” településének, Szolnoknak a polgármestere, Szalay Ferenc. Ezután került sor Taliándörögdön arra a zenés, tréfás felvonulásra - ezen a szolnokiak is részt vettek —, amelynek végén a falu határában lévő klastromrom- nál felépített nagyszínpadon megnyitották e helyiségben a fesztivált. Az első nap szolnoki színeket képviselő fellépő együttese Román Sándor tánckara volt, amely a tali- ándörögdi Lőtér Színpadon hatalmas sikert aratott „A pokol színei” című produkciójával. A Szolnok Udvarházban nagy érdeklődés mellett kezdődtek meg mind a játszóházi foglalkozások, mind a TiszafpjArt mozi filmvetítései. Szombaton nagy sikerrel szerepelt a szolnoki Helyőrségi Fúvószenekar, a Kodály Zoltán Általános Iskola mazsorettcsoportjával közösen. A fúvósok este Taliándörög- dön a klastromszínpadon háromezer ember előtt kirobbanó sikerű koncertet adtak. Éjszaka a Szolnok Udvarházban a Szigligeti Színház művészei, Molnár László és Huszárt! Kata zsúfolásig telt nézőtér előtt adták elő a Csak bejjebb, Jancsikám című darabot Molnár László rendezésében. Ezután ugyanitt mutatta be a Tisza(p)Art mozi Rudolf Péter és Kapitány Iván Üvegtigris című filmjét. A vetítés vendége volt Rudolf Péter, a film egyik rendezője és főszereplője, aki egyórás, jó hangulatú „közönségtalálkozón” vehetett részt. ■ A Szolnok Udvarházban éjszaka adták elő a Szigligeti Színház művészei, Molnár László és Huszárik Kata a Csak bejjebb, Jancsikám című darabot Antidrog-koncert Józan ésszel, jó zenével a kábulat ellen Abádszalók Immáron nagyon értékes hagyománnyá vált, hogy a Jász-Nagykun-Szoínok Megyei Rendőr-főkapitányság a bűnmegelőzési programja részeként Abádszalókon rendezi meg „No Drog!”- koncertjét. A rockzenével a kábítószer ellen péntek esti demonstrációjának neves közéleti, egyházi személyiségek, sportolók, szakemberek is aktív részesei voltak. Molnár Miklós rendőr alezredes, a főkapitányság közbiztonsági igazgatója úgy nyitotta meg a programokat, hogy hangsúlyozta: az elmúlt évtized bebizonyította, hogy az igényes programok köré felépített és a jó példák egész sorát szakemberi segítséggel adó megelőzés, valamint az őszinte párbeszéd az egyik leghatékonyabb fegyver lehet a szenvedélybetegségek ellen. Ezen érvelést jól támasztotta alá az „ügyet” egy évtizede kiválóan szolgáló Origó együttes tizedik, jubileumi koncertje Furkó Kálmán karateelitjének, a táncosoknak a remeklésével, a szakemberek előadásaival és nyereményjátékokkal együtt. Elsősorban azért, mert a program úgy „dobta fel” a szép számú közönséget, úgy adott követhető jó példákat, hogy a résztvevők közül mindenki fejfájás és víziók nélkül emlékezhet majd erre az értelmesen, okosan hangulatos estére. Azzal a tudattal, hogy nem ámulni kell a kábulaton, hanem tenni kell ellene. Időben megelőzve a megelőzhetőt! Holttest a veteményesben ___ Kistelek Egy 75 éves férfit gyanúsít a rendőrség annak a fiatalembernek a meggyilkolásával, akit a férfi veteményeskertjében találtak szombaton délután Kisteleken. A gyanúsítottat őrizetbe vették. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől, Tuczakov Szilvánától vasárnap úgy értesült az MTI, hogy a Kisteleken élő idős embert szombaton meglátogatták a rokonai. Egyikőjük kiment a veteményesbe, s az ágyások között sétálva félig elásott holttestre bukkant. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy valószínűleg egy 29 éves, román fiatalember az áldozat. A rendőrség az idős embert gyanúsítja a román férfi megölésével, ezért őrizetbe vették. A sajtóreferens a nyomozás érdekeire hivatkozva több információt nem közölt az ügyről. ____________________________________(MTI) REUTLINGENI SEGÍTSÉG. Egy használt gépjárműfecskendőt adott át szombaton a német testvérváros küldöttsége a szolnoki tűzoltó-parancsnokságnak. A reutlingeni segítség - amelyet az ottani lánglovagok pénzadománya egészített ki - a közelmúltban Szolnokon történt tragikus tűzoltóbaleset következményeit volt hivatott enyhíteni. FOTÓ: BUGÁNY JÁNOS Békéden reformkisgazdák A jobboldali választási párt megalapítása már a küszöbön állt A Torgyán-ellenes kisgazdák egységét akarták megteremteni a helyi szervezők, mikor a kisgazdapárt különböző szárnyainak reprezentánsait hívták meg vasárnapi fórumukra. Mint kiderült, volt, aki el sem ment a tanácskozásra, a megjelent reprezentánsok közül pedig Lányi Zsolt nem volt hajlandó egy asztalhoz ülni a Reform Kisgazdapártot megalapító Liebmann Katalinnal. JÁSZAPÁTI A rendezvényen először tisztázni kellett azt a félreértést, miszerint Liebmann Katalinnak helye van-e a művelődési ház színpadán kialakított elnöki asztalnál. A politikus asszony mint a Reform Kisgazdapárt bejegyzett elnöke szeretett volna helyet foglalni a pulpituson, mikor nyomatékosan közölték vele, hogy maximum mint vendég figyelheti az eseményeket a széksorokban. Lányi Zsolt — akit mint a Reform Kisgazdapárt elnökétf!) köszöntöttek — beszédében kiemelte, hogy történelmi lehetőség volt a kisgazdapárt számára, hogy a vidékfejlesztési tárcát vezetve valóra váltsa azokat az ígéreteit, melyeket a választóknak tettek. A közel ezermilliárd forintból, mely a Tor- gyán József vezette minisztérium rendelkezésére állt az elmúlt három évben, erre lehetőség lett volna. A vezetés azonban nem ezt tette, Torgyán József nemcsak a bizalmat, de a becsületét is elvesztette a társadalom szemében. Mindezekért a 24. órában látták be többen az FKGP korábbi vezetői közül, hogy hibákat követtek el, s ezt helyre kell hozni, demokratikusan meg kell újítani a pártot. Ezen dolgozott a reformmozgalom a frakción belül és kívül. Különböző egyeztetések zajlottak arról, hogy az őszi ülésszak kezdetén önálló frakcióként elismerik a Reform Platformot, s ezzel együtt megalakítják a Reform Kisgazdapártot. Mivel azonban szerinte Liebmann Katalin keresztülhúzta számításukat a pártalapítással, a féléves munka kárba veszett. Később Lányi hozzátette, hogy az MDF, az MDNP, a Gi^ czy nélküli KDNP vezetőivel már küszöbön állt a megállapodás egy választási párt létrehozására, mellyel az egyenként kis eséllyel induló jobboldali pártok egyesíthették volna erejüket. Lányi leszögezte, nem hajlandó részt venni a Liebmann-féle párt munkájában. Liebmann Katalin válaszként kiemelte, hogy az egységet erősíteni érkezett Jászapátiba, de elszomorítja, amit tapasztalt. Mint mondta, a jelenlévők nem tudnak szakítani a „torgyánizmus- sal”. Azért állt a Reform Kisgazdapárt alapításának élére, mert már nincs idő a várakozásra. A reformvezetőknek tisztában kellene lenniük azzal, hogy a FKGP-ben, amíg Tor- gyán ott van, nincs esélyük, elmozdítására pedig nincs lehetőségük. Liebmann szerint azért váltott ki olyan nagy ellenkezést a pártalapítás, mert keresztülhúzott olyan háttér-megállapodásokat, melynek részeként a hezi tálók közül többen a Fidesz országos választási listájára kerültek volna. Lapunk érdeklődésére Lányi Zsolt elmondta, szerinte Liebmann Katalin lépésével elrontotta azt a féléves folyamatot, melynek a végén az őszi parlamenti ülésszakon a Reform Kisgazdapártnak már egy frakciója is lehetett volna. Most született egy újabb, sorrendben a hatodik kisgazdapárt. Fia olyan dolgok történnek naponta, hetente, mint amit Liebmann Katali- nék csináltak, nem lesz kisgazdapárt az Ország- gyűlésben a választások után — állapította meg Lányi Zsolt. Liebmann Katalin szerint azért alakult meg a Reform Kisgazdapárt, mert hét hónap elteltével semmiféle előrehaladás nem történt a kisgazda- pártban. Úgy gondolták, létre kell hozni a jogi kereteit annak, hogy egy új pártként el lehessen indulni a választásokon. Ideiglenes vezetőséget jelöltek meg a pártban, a tisztségviselőkről a szeptember 29-i választmánynak kell döntenie. ___________________________ ______BANKA CSABA Ep ilepsziás volt a juhász Társa ápolta, majd magára hagyta Kerekegyháza—Felsőerek Még július 13-án találták meg annak a kerekegyházi juhásznak a holttestét, aki ellen körözést adott ki a rendőrség. A férfira egy fel- sőereki tanyában, halála után több hónappal bukkantak rá. Társa a múlt héten önként jelentkezett a kalocsai rendőrkapitányságon. A hallássérült, vagyis süket férfi elmesélt minden részletet az üggyel kapcsolatban. A holtan talált juhász esete a szintén kerekegyházi Boros házaspár meggyilkolása kapcsán került az érdeklődés középpontjába. A 35 éves ember ugyanis abban az utcában lakott, ahol Borosék. A férfi 48 éves ófehértói társával együtt egy fülöpházi birkatulajdonosnál vállalt munkát mint juhász. Az állatokra Felsőereken kellett vigyázni. Hetente egyszer vittek nekik élelmet. A megállapodás szerint készpénzben fizetett volna a gazda, és ellátást is ad. Szelecki Lászlóról tudta a társa, a 48 éves K. J., hogy beteg, epilepsziában szenved, de nem vették komolyan a problémát. Igen sok alkoholt ittak. A baj május közepén történt, amikor egy nap Szelecki rosszul lett. A társa próbált segítséget hívni a közeli kocsmából, de mivel a férfi süket, ezért csak elmondani tudta, hogy mi történt, a válaszokat már nem értette, ezért senki sem vette komolyan. így nem is tudott segítséget hívni, s magának kellett ápolnia a másik juhászt. Néhány napos ellátás után any- nyira jobban lett Szelecki, hogy ki tudott menni a birkákhoz. Ekkor társa magára hagyta, és egy szamárral elment Szalkszent- mártonba. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon megtudtuk, május 22-én feljelentést tett a rendőrségen a birkák tulajdonosa, hogy eltűnt 16 anyajuha és két hasas szamara. Az állatok eltűnésével a juhászokat gyanúsította. Az ügy akkor tisztázódott, amikor a 48 éves K. J. önként jelentkezett a kalocsai kapitányságon. A férfi ott elmondta, hogy nyolc birka döglött meg, amit jelentettek is a tulajdonos munkatársának. A szamarat pedig azért vitte el, hogy eladja. Állítása szerint ugyanis a tulajdonos ezzel fizette őt ki. A rendőrségen tett vallomás szerint K. J. május 22-én hagyta ott Szeleczkit, akinek halála valamikor ezután következett be, de hogy miért, azt egyelőre homály fedi. A rendőrség szóvivője elmondta, K. J. ellen - aki szabadlábon védekezhet - sikkasztás alapos gyanúja miatt indult meg az eljárás. Hogy miben halt meg Szeleczki, azt a maradványaiból az orvosi vizsgálat deríti ki. A férfi halálának ügyében, állam- igazgatási eljárást indított a rendőrség. ___________________________(REGIOPRESSI Gy orsított árvízvédelem Szolnok A korábban 2003-ra tervezett helyett várhatóan már 2002 tavaszán az új, megerősített és rendezett védvonal fogja fel a megye- székhelyen a Tisza esetleges árvizeit. A lapunkat tájékoztató Főber Rt. szerint a fejlesztések több létesítményt, illetve szakaszt érintenek. A volt vasúti töltésen 2365 méter hosszban megerősítik a töltést. A gabonatárház-tégla- házi szakaszon 1645 méter hosszban fejlesztés, illetve teljesen új védmű megépítése folyik. Ezzel a Tisza-parti sétány közel három kilométer hosszú lesz. A Tiszaligetben is folytatódik a körtöltés kiépítése. A Főber Rt.-nél hangsúlyozták, hogy a munkák során az elengedhetetlenül szükséges fakivágásokra, nagy mennyiségű földszállításra, útlezárásra is sor kerül, amelyek mind a lakosoknak, mind a közlekedőknek kényelmetlenséget okozhatnak. A részvénytársaság azonban, mint aláhúzták, a munkák ütemezésével arra törekszik, hogy a szolnokiak érdekét szolgáló árvízvédelmi fejlesztések a szükségesnél több kényelmetlenséget ne okozzanak. (BGY) Még várunk a német turistákra Idegenforgalom Mintha nem jönnének a német turisták — de lehet, hogy ez csak a látszat, és a nyári szezon végelszámolásánál kiderül: mégiscsak hagytak itt az annyira várt márkákból. Az év első öt hónapjában a turizmus bevételei meghaladták a rekord évnek számító 2000. év azonos időszakának eredményeit. A nyári hónapok bevételét ronthatja, hogy hagyományos turisztikai piacaink közül, úgy tűnik, Németországból kevesebb látogató érkezik - tájékoztatta a Krónikát Budai Zoltán. A Gazdasági Minisztérium turisztikai helyettes államtitkára elmondta, valójában nem biztos, hogy csökkent a német vendégek száma. A "helyettes államtitkár szerint annak ellenére, hogy számos nyaraló nem, a hivatalos kereskedelmi szálláshelyeken pihen, az idegenforgalmi bevételekhez hozzájárulnak az éttermekben és a szórakozóhelyeken. Németország azon tartományaiban, amelyek a magyar idegenforgalom szempontjából igazán fontosak, most kezdődik az iskolai nyári szünet, így például Bajorországból még csak most indulnak el Magyarországra a német vendégek — mondta Budai Zoltán. (KRÓNIKA-NET) ■ii-íMi”Iii»