Új Néplap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-26 / 173. szám

2001. Július 26., csütörtök 11. OLDAL SPORT Dunántúli játékoskeringő A palánkok alól jelentjük N. Biztos anyagi háttér Vofort-Jászberény néven a röplabddsok Férfi kosárlabda^ A felsőház csapatai még a szabadságukat töltik, néhá- nyuknál azonban már csak­nem kész a játékoskeret — például Szolnokon — ám mint sorozatunkból kiderül jó néhány helyen még kere­sik a megfelelő embereket. A tavalyi évad bajnoka a Kapos­vár együttese volt. Soraikból Gé­mes Debrecenbe, Nunnery Ame­rikába, Halimics pedig Törökor­szágba szerződött. Ellenben ma­radt az Ivkovics, Simon, Varga, Bencze, Filipovics tengely. Hozzá­juk csatlakozott két kiváló képes­ségű kosaras, a Zalaegerszegből és az Albacompból ismert Bukva és a pontgyáros Dzunics. Talán mondani sem kell, a következő évadban is az aranyérem egyik várományosa Földi Sándor le­génysége. Egy év távoliét után lett ismét felsőházas a dombóvári csapat. Az elmúlt hetekben még azt re­besgették, hogy el sem indulnak a bajnokságon, mert nem volt edzőjük és alaposan megcsap­pant játékosállományuk. Nos, van már trénerük, a volt körmen­di pályaedző, Déri Csaba vállal­ta el a vasutas legénység irányí­tását. Új szerzeményük Puskás Artúr a MAFC-tól, Bódi Feri Szol­nokról. Egy légióst igazoltak idá­ig, a hármas poszton bevethető 195 centis, bosnyák Jovanovics kötelezte el magát a tolnaiakhoz, és a hírek szerint érkezhet két amerikai kosaras is. Az elmúlt szezonban csupán a hetedik helyet szerezte meg a Zalaegerszegi TE. Továbbra is Nikola Lazics marad a kispadon, aki szeretné megtartani az irá­nyító Mavrenszkit, illetve a jó kötésű centert, Cseranicsot, ám az utóbbi akar maradni a kékek­nél. Sőt az egykoron Szolnokról nevelkedett Mészáros Richárd is távozik tőlük, ő a hírek szerint egyik amerikai egyetem tanuló­ja lesz. Ami még nagy érvágás Egerszegen, hogy Bodrogi Csa­ba, az elnyűhetetlen irányító a napokban jelentette be, hogy be­fejezi aktív sportpályafutását. Az érkezőkről annyit, hogy a román válogatott Vajda Attila és a Hon­védből ismert Nagy Péter költö­zik majd Zalába. A szombathelyi Falco KC épp a mólosokkal szembeni vesztes negyeddöntőnek köszönhetően nem érte el a célkitűzést, azaz a legjobb négy közé jutást. A vasi­ak kispadján továbbra a jugo­szláv Szrecsko Szekulovics foglal helyet. Nagyon akarták, de nem tudták megtartani a gólgyáros Dzunicsot, aki Kaposvárra tette át székhelyét. Ellenben a követ­kező évadban is sárga-feketéket sorait erősíti a két válogatott, Kálmán László és Pankár Tibor. A légiósok közül aláírt hozzájuk az eddig Ausztriában kosarazó fehér amerikai hátvéd Stephens, sőt Wiley maradásában bíznak. Friss szerzeményeik Körmend­ről Gráczer Zsolt, a Honvédtói Borszéki Csaba és Sopronból Sal- lay Gábor. A nyugat-dunántúli kosár fel­legvár Körmend megint elvesz­tett egy „tisztet”, hiszen Fodor Gergely Paksra igazolt tőlük, s a két légiós, Peterson és Riley is búcsút intett a vasi kisvárosnak. Most már biztos, hogy a váloga­tott irányító, Németh „Csicsa”, Mujanovics, Keresztes, Grebenár és Trümmer továbbra is náluk szerepel. Kiszemeltjük az ameri­kai Edmondson, aki néhány éve már szerepelt soraikban. Talán mondani sem kell, hogy az edzői tisztet továbbra is Patonay Imre tölti be a Rába-parti együttesnél. __________________________IvÉcsé) Vá ltás a Vasasnál A Vasas SC legutóbbi elnökségi ülésén a résztvevők Pénz András közgazdászt kérték fel a labdarú­gócsapatot működtető kft. ügyve­zetői posztjának betöltésére. A tá­vozó Gyalog András a jövőben ki­zárólag egyesületi elnökként foly­tatja munkáját az angyalföldi klubban. - Távozásom nem függ össze a futballcsapat sikertelen bajnoki rajtjával - mondta Gya­log. - Már hét hónappal ezelőtt szerettem volna távozni, mert a két munkakör túlságosan megter­helő volt a számomra. Az új ügyvezetőnek az lesz az elsődleges feladata, hogy egy nyereségesen működő gazdasági társaságot hozzon létre. A Vasas futballistái elé a vezetés a baj­nokság rajtja előtt a nemzetközi kupaszereplést garantáló ered­mény elérését tűzte ki célul. Az együttes az NB I első két forduló­jában nem szerzett pontot, és je- lenlega 11. helyen áll.________■ Elég sokáig húzódott a női röplabdázók új bajnoki versenykiírása. Profi vagy amatőr alapon működjenek tovább a klubok - volt a nagy kérdés hosszú heteken, hónapokon keresztül. Mára biztossá vált, a 2001/2002- es idény a tavalyihoz hasonló keretek kö­zött zajlik. Kimondottan nehéz napok járnak a szakág női vonalának csapataira. Az elmúlt évtized megha­tározó együttesei közül az Eger főtámogatóját ve­szítve „bezárta a boltot” Nyír­egyházán szinte naponta tarta­nak közgyűlést, hogy valami­lyen szinten megpróbálják egyenesbe hozni a szakosztály szekerét, míg a Vasas egyetlen felnőtt, szerződtetett játékost kíván alkalmazni. A nagy né­gyesből talán egyedül a BSE- nek sikerült gond nélkül átvé­szelni a kritikus napokat. Mindössze három klub ne­vezett a tervezett profiligára, s ezek között volt a Jászberé­nyi RK együttese is. Eddig minden esztendőben azért iz­gultak a Jászság fővárosában, hogy sikerüljön „összekoldulni” a talponma- radáshoz szükséges minimális pénzösszeget, hiszen a kimondottan eredményesen szereplő utánpótláscsapatok - öt bajnoki címet szerez­tek két év alatt - megfelelő játékos hátteret biztosítottak a felnőttkeret részére. Ezúttal bármily meglepő, viszonylag nyugodtan ter­vezhetnek előre a klub irányítói, hiszen az ön- kormányzati támogatás mellé névadó szpon­zort is kerítettek. Az eddig JRK néven szere­pelt extraligás együttest Vofon-Jászberényre keresztelték. Ezzel együtt az eddigi felnőtt tár­saság szétszéledt: Seji, Szűcs továbbtanulás miatt távozott, Karsai sérülés miatt befejezte pályafutását, Sápi a visszavonulását fontolgatja (megpróbálják lebeszélni), Tóth Andrea szer­ződése lejárt. Az egyik legtehetségesebb ma­gyar feladó, a 17 éves junior válogatott Kriegel Éva érvényes szerződése ellenére bejelentette ugyan távozási szándékát, ám a kérővel (Va­sas) egyelőre nem sikerült megállapodnia az átigazolás díj összegéről a herényieknek. A megmaradt Adorján Anikó, Nagy Ivett, Fényes Zsanett trió mellett a szak­vezetés csupán az idén érettségire készülő Selmeci Krisztinára számíthat. Hozzájuk viszont váloga­tottszintű játékosok csatla­koznak augusztus elsején: a 22 esztendős, harminc­ötszörös Jugoszlávia válo­gatott négyesütő, Maria Vasic, az Egerből érkezett Vargáné Rácz Márta, és a tavasszal Vasasban szere­pelt Bóta Enikő. Még egy centerre azonban minden­képpen szüksége van De­rne Gábor edzőnek, bár eddigi kiszemeltjeivel nem volt szerencséje: Pesti Anikónak már csak az aláírás hiányzott a szerződéséről, mikor befutott számára egy francia ajánlat, s inkább azt választotta, míg a nyíregyháziak két középső embere, a váloga­tott Mátrai Veronika és Szabó Judit két hét ha­ladékot kért. Amennyiben sikerül még egy meghatározó játékost igazolnia a Jászberénynek, igazán ütő­képes keret áll az edző rendelkezésére, mely jogosan pályázhat a legjobb négy közé. __________________________________________lóim) Kriegel Éva távozási szándéka mint derült égből a villámcsapás érte nevelőegyesületét Hírek röviden ___ HÄ KKINEN SZÁGULDOTT. Egy tesztelés során segédpiló­taként száguldott férjével Erja, 'a kétszeres Forma-I-es világbaj­nok (1998, 1999) finn Mika Häkkinen felesége. - Többször láttam már a tv-ben a német tú­rakocsi-bajnokság, a DTM futa­mait, s mindig is szerettem vol­na kipróbálni egy ilyen autót - mondta a West-McLaren-Mer- cedes versenyzője, miután a csehországi Brnóban teljesült a kívánsága. A Brit Nagydíj győz­tese a nap folyamán először egyedül, majd - néhány kör erejéig - Erjával körözött a pá­lyán. NEM HOSSZABBÍT A SAT.1. A német magántelevíziós csator­na nem hosszabbítja meg a 2002 nyarán lejáró szerződését Ko­vács István és Erdei Zsolt klubjá­val, a hamburgi Universum Box Promotion-nal. - Az ökölvívás csak akkor vonzó a nézők szá­mára, ha látványos csatákat és klasszisokat láthatnak - mondta Martin Hoffmann, a kereskedel­mi tv gazdasági igazgatója. - Idén ez nem valósult meg, így 2002-től inkább a labdarúgó Bundesligára és a világbajnok­ságra koncentrálunk. Lapértesü­lések szerint a Vlagyimir és Vita- lij Klicskót, valamint Dariusz Michalczewskit foglalkoztató Észak-német profi klub már megtalálta új partnerét, és ha­marosan öt évre szóló szerző­dést köt a ZDF közszolgálati te­levízióval. ■ Nyolcvanéves a KESE Az idei esztendőben ünnepli fennállásának nyolcvanadik esz­tendejét a Kunhegyesi Egyetér­tés Sportegyesület. Ennek tiszte­letére négycsapatos labdarúgó- tornát rendeznek a hét végén a Rákóczi úti sporttelepen. A pén­tektől vasárnapig tartó soroza­ton a házigazdák vendége a Ken­deres, Tiszaszentimre (megyei II. osztály) és Kun FC (megyei I. osztály) lesz, az elsőség kérdé­sét körmérkőzéses rendszerben döntik el. A program Péntek, 15.30: Kun FC- Kunhegyes, 17.30: Kende- res-Tiszaszentimre. Szombat, 15.30: Kunhegyes- Tiszaszentimre, 17.30: Kenderes-Kun FC Vasárnap, 15.30: Kun FC-Ti- szaszentimre, 17.30: Kenderes-Kunhegyes. ■ Csoportbeosztások Labdarúgás Az Amatőr Labdarúgószö­vetségben elkészítették az idei NB Il-es és NB Ill-as bajnokságok csoportbeosz­tását. Többszöri fellebbezések után csapataink közül a Jászberényi SE-Vasas és Karcag a Szabolcs- Gabonába, egy osztállyal lejjebb az újonc Rákóczifalva az Alföld­be, a megye egyből második­ként feljutott Fegyvernek, vala­mint Szajol és Kisújszállás a Mátrába nyert besorolást. Érdekesnek tűnhet, hogy míg tavaly egyetlen együttesünk sem szerepelt a Mátrában, ezút­tal hárman is odakerültek, míg a tavalyi évvel ellentétben a 2001-2002-es sorozatban a Ti­szából száműzték képviselőin­ket. 30. heti totótippek 1. Vasas- Kispest x1 2. Dunaferr- Videoton 12 3. Haladás-Sopron 1 4. Oebrecen-MTK 21 5. Cottbus-Hamburg x1 6. Dortmund-Nürnberg 1 7. Freiburg-8remen X 8. Leverkusen-Wolfsburg 1 9. M'gladbach-Bayern M. x2 10.1860 Münch.-K’lautern x2 11. Stuttgart-Köln X 12. St. Pauli-Hertha 2 13. Unterhaching-Bochum X 14. FTC—Újpest 1 Kovács Ági ismét világbajnok Javíthatunk az olaszok ellen, elődöntőben lányaink Nyolc gól esett Rákóczifalván Hét játékossal gazdagodik a szajoli gárda Labdarúgás A Jászberény NB Il-es gárdája az egy osztállyal alacsonyabbra be­sorolt Gyöngyösnél vendégszere­peit, de még mindig nem a meg­álmodott csapatával. A gólerős Farkas Krisztián családi okok mi­att kért felmentést a találkozó alól, Lukácsit derékbántalmak gyötrik, remélhetően csak átme­netileg, a fiatal Szerencsi pedig az Achilles-inát fájlalja, Boros a bo­káját. Ezen az összecsapáson azonban már ott szorgoskodott a középpályások között Csatlós Csaba (az öccse, Tamás nászúton bizonyít), a kapuban a legújabb szerzemény, Krajecz Balázs mu­tatkozott be jó benyomásokat keltve. Ugyanígy tehetnek az ifjú­sági csapatból felkarolt középpá­lyások, név szerint Beszteri Nor­bert és Juhász Csaba is, amikor el­érik a bevethetőségi szintet. Gyöngyös—Jászberény 0-3 (0-0) Jászberény: Krajecz- Szabó Z„ Major L, Csatlós Cs„ Udvarias - Tasi (Nagy), Ludasi, Kádár, Telek - Csikós, Molnár. Fáradságára tekintettel okosan játszott a Berény, a labdát nem adata oda vendéglátójának, a szü­net után pedig jó helyzetkihasz­nálással kipipálta a hétközi fel­adat végrehajtását. Gólszerzők: Kádár (U-esbőI), Csikós, Ludasi. Szajolban a Besenyszög megyei I. osztályú legénysége mint beug­ró szerepelt, hiszen a Karcag visz- szamondta a korábbi megállapo­dás alapján létrejött találkozót. Kádár József a hazai csapat szak- vezetőjeként számít „újoncnak”, a tősgyökeres kisújszállási pedagó­gus először vágta (sutba lokálpat­riotizmusát) nagy fába a fejszéjét úgymond „külföldön”. Új csapatá­nál egyszerre hét új igazolással próbálják kiszolgálni a Wub veze­tői. A távozott Bontovics, Tóth, Palla és Gröber helyére visszatérő­ként Fényi kapust (Rákóczifalvá- ról) kell megemlíteni, akárcsak Gergelyt (Törökszentmiklós), hi­szen mindketten voltak már tagjai a nagyközség együttesének. A bal oldali védő, Ramos a Lombard kölcsönjátékosa, Vona a KUN FC- től kerül közelebb Szolnokhoz, onnan pedig két SZVSI-s fiatal, Papp Attila és Buzechlin Kader tet­te át pályafutásának székhelyét, míg Földi ugyancsak a miklósi szí­neket cseréli fel szajolira. Kint a az mérkőzésen érkezett a hír MLSZ-ből: az NB in. Mátra-cso- portba besorolt Szajol mégis ma­rad az Alföld-régióban. A Besenyszögnél annyi változás történt mindössze, hogy a már- már leigazolt Gulyás (Abonyból jött volna, de a végén Pakson kö­tött ki) helyére az Újszászon ne­velkedett középpályásként és vé­dőként egyaránt szerepeltethető Rézsó Tamás került. Szajol—Besenyszög 7-0 (3-0) Gólszerzők: Viola 2, Ramos, Vona, Földvári, Hegedűs, Babella. Rákóczifalván a Tápiógyörgye (ott próbál segíteni a Pest megyei csapaton Tóth és Bontovics) fel­lépése vélhetően azért jöhetett létre, mert a mai tréner, Lódi László, egykoron a nagyközség­ben is dolgozott a helyi futball- műhelyben. Rákóczifalva—Tápiógyörgye 4-4 (2-2) A nagy lendülettel kezdő hazaiak hamar elhúztak 2-0-ra, de azután ugyanolyan gyorsan el is fárad­tak. A második félidő egyenrangú felek csatáját hozta. Gólszerzők: Papp, Máriusz Pe- szeki, Nádházi, illetve Gál 2, Ma- gyar, Rácz. ________________ill Ús zó ÉS VÍZILABDA VB, Fukuoka Nagyon vártuk a 200 női mell­úszás döntőjét, nos, nem csalód­tunk, ugyanis olimpiai bajnokunk Kovács Agnes (2:24.90) fantaszti­kusan hajrázva aranyérmet nyert. A táv háromnegyedéig vezető, vi­lágcsúcstartó kínai Csi Hujnak (2:25.09) végül meg kellett eléged­nie a második hellyel, a bronzér­met honfitársa, Lo Hszüe-csüan (2:25.29) szerezte meg.- Éremért jöttem, hihetetlenül boldog vagyok, mert csak január­ban kezdtem el edzeni, és nem hittem, hogy ennyi elég lesz a győ­zelemhez — nyilatkozott Kovács Ági boldogan a célba érkezés után. - A mellettem úszó román Caslarut láttam, tudtam, hogy ve­zet előttem, éreztem, hogy utolér­hetem. A kínaiakat?... Szerencsé­re őket nem láttam! Bevált a tak­tika, csak arra ügyeltem, hogy az első százon ne ússzam ki magam. NŐK Magyarország—Kazahsztán 12-5 (5-1, 3-0, 2-1,2-3) Magyarok: Szép - Tiba 1, Sipos 1, Stieber 1, Pelle 2, Valkay Á. 2, Pri- mász. Csere: Dancsa, Rédei 1, Drá- vucz 1, Valkay E. 2, Szremkó 1. Eleinte időnként edzőmeccs jel­lege volt a találkozónak. Klasszis­különbség mutatkozott a két küz­dő fél között, ennek megfelelően a magyarok szinte akkor lőttek gólt, amikor akartak. Meglepőnek a szoros harmadik és negyedik negyed sem számított, mert már Kovács Ági szenzációs hajrával nyerte világbajnoki aranyérmét fotó: europress/epa nem változtatott semmin. További eredmények: USA— Görögország 10-3, Kanada— Oroszország 9-8 - a kanadaiak a „hirtelen haláT’-ban nyertek, Olaszország-Ausztrália 4-1. A csütörtöki elődöntőben: 9.15: Ma- gyarország-Kanada (ml), USA- Olaszország. FÉRFIAK Jugoszlávia- Magyarország 8-7 (1-1,1-0,4-2,2-4) Magyarok: Kosz - Steinmetz, Fo­dor, Kásás 3, Benedek, Molnár, Kiss 2 '. Csere: Vári 2, Biros, Szé­kely, Varga Zs., Varga T. A magyar együttes változatla­nul önbizalom nélkül, bizonyta­lanul játszott, a figyelmetlensé­geknek rengeteg ki nem kény- szerített hiba volt a következmé­nye. Csütörtökön 11 órakor (ml) - mivel a görögök 8-7-re verték az olaszokat — elég számunkra a döntetlen a középdöntő utolsó meccsén az olaszok ellen. Kemény Dénes: - Csalódott va­gyok, és most még fogalmam sincs, hogy mit fogunk csinálni az olaszok elleni sorsdöntő mér­kőzésig. A csapat most már hu­zamos ideje a kétharmadát játsz- sza annak, mint amit tud, s mint amit az elmúlt években meg­szoktak tőlünk. A forma a buda­pesti Eb óta javult, de rengeteg a figyelmetlenség. Hogy ez a ko­rábbi négy esztendő idegi fe­szültségének vagy a sorozatban jött kimagasló eredmények okozta elégedettségnek a követ­kezménye, azt nem tudom. Le­het, hogy másfajta embernek ké­ne most lennem, mint eddig vol­tam, de nem tudok megváltozni, ha azt tenném, mesterkélt lenne. Ezzel együtt be kell jutnunk az elődöntőbe. b

Next

/
Oldalképek
Tartalom