Új Néplap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-13 / 162. szám
2001. Július 13., péntek TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Egyetemi-főiskolai együttműködés Az Észak-alföldi Régióban működő felsőoktatási intézmények — a Debreceni Egyetem (DE), a Nyíregyházi Főiskola (NyF) és a Szolnoki Főiskola (SzF) együttműködési megállapodást kötött; az erről szóló szándéknyilatkozatot az intézményi tanácsok előzetes jóváhagyása után csütörtökön írták alá az intézmények vezetői. Balogh Árpád, az NyF rektora a magyar felsőoktatás modelljeként is kezelhető lépésnek nevezte a regionális együttműködést, Gábori József, a SzF megbízott főigazgatója pedig az eddigi kapcsolatok intézményesítéseként értékelte a szándéknyilatkozatot. Debrecen Ez alkalommal Fésűs László akadémikus, a DE rektora hangsúlyozta: az országban egyedülálló kezdeményezés egy későbbi Észak-alföldi Regionális Felsőoktatási Szövetség létrejöttét vetíti elő. A dokumentum szerint az intézmények megteremtik a főiskolai és az egyetemi szakok átjárhatóságát, új szakokat indítanak, a kreditrendszerű képesítési követelmények szakmacsoportokon belüli átalakításával pedig lehetővé válik a kétszintű egyetemi képzés bevezetése. A három intézmény elsősorban a bölcsészképzés, az EU-ta- nulmányok, a szociális képzés, a tanító- és óvodapedagógus-képzés, illetve a közgazdasági, az informatikai, a műszaki, a természettudományi és az agrárképzés terén látja az együttműködés lehetőségét. Fésűs László bejelentette, hogy a három intézmény már korábban sikeresen pályázott Brüsszelben, s tizenötmillió forintot nyertek egy Észak-alföldi Regionális Információs Központ létrehozására. A központot Debrecenben alakítják ki, általa információkkal kívánják segíteni a térségben a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó műhelyeket, cégeket, vállalkozásokat. MTI Sorokban NAGYBÁNYAIAK. A magyar képzőművészet egyik meghatározó irányzata, a nagybányai művészek alkotásaiból rendeznek kiállítást a Jászberényi nyár eseményei között. A Déryné Művelődési Központ, valamint a Hamza Múzeum közös szervezésében olyan alkotásokat válogattak össze magángyűjtőktől, melyek együtt még soha nem kerültek a nagyközönség elé. B. Jánosi Gyöngyi a Hamza Múzeum igazgatónője szerint az egész ország képzőművészeti szakmai közvéleményének érdeklődését felkeltette a készülő tárlat híre. A Nemzeti Galéria munkatársai is átvizsgálták már a bemutatón szereplő munkákat, s elismeréssel szóltak azokról. ÚTÉPÍTÉSEK. Tiszasülyön befejeződtek a település útjain az ár- és belvíz okozta károk helyreállításai. Aszfaltutak építésére hétmillió forintot költött el a község, amelyet kizárólag kormányzati támogatásból nyert el a helyi önkormányzat. Béremelés a pedagógusoknak (Folytatás az 1. oldalról) Az Oktatási Minisztérium levelet írt minden település jegyzőjének, amelyben kéri, hogy a költségvetési források álljanak rendelkezésre az emelt bérek októberi kifizetésére. Megkérdeztük Kéri Józsefet, hogy erre miért volt szükség, ha az önkormányzati költségvetésekben már szerepel az erre fordítandó össze. A főosztályvezető véleménye szerint a levelet figyelemfelhívásnak kell tekinteni. Elvben az is lehetséges, hogy vannak olyan nehéz anyagi helyzetben lévő önkormányzatok, amelyeknél már nincs meg az e célra kapott pénz. A levél lehet figyelmeztetés a számukra, hogy gondoskodjanak a béremelés forrásairól. ___ BA Be stiális gyilkos A DNS-vizsgálat buktatta le azt a fiatalembert, aki Budapesten egy 67 éves asz- szonyt, Szakoly községben pedig egy nyugdíjas férfit ölt meg brutálisan — tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya csütörtökön közleményben az MTI-t. A tájékoztatás szerint az emberöléssel gyanúsított előzetes letartóztatásban lévő 22 éves encsencsi (Szabolcs megye) B. János 1999. december 18-án Budapesten egy IX. kerületi idős asszonynak homokkal teli zsákot segített felvinni lakásába, s távozáskor ellopta 30 ezer forintját és aranyozott óráját. B. János további zsákmány reményében másnap hajnalban visszatért az áldozat lakásába, és értékek után kutatott. De ekkor az idős asszony felébredt, ezért 6 késszúrással megölte, majd az élettelen testtel közösült. A holttestet néhány órával a bűncselekmény elkövetése után fedezték fel a szomszédok. A gyükosságot követően néhány hónap múlva B. János Szakolyban egy nyitott ajtajú családi házba surrant be, ahol magához vett két rádiós magnót, de a ház tulajdonosa, egy idős nyugdíjas férfi megzavarta. Dulakodás alakult ki közöttük, melynek során a földre került sértettet B. János egy konyhakéssel 12-szer mellbe szúrta. Átkutatta a házat, majd áldozata cipőjében távozott.- A cselekmények közötti hasonlóság alapján a rendőrség látókörébe került B. János, akitől DNS-mintát vettek. A vizsgálat egyértelműen igazolta, hogy a Budapest IX. kerületi Mester utcai helyszínen talált biológiai anyagmaradványok és nyomok B. Jánostól származnak — áll a közleményben. A gyilkossággal gyanúsított fiatalember először megtagadta a vallomástételt, majd később beismerte tetteit. ■ Végzősök javuló kilátásai (Folytatás az 1. oldalról) S bár a hallgatók sorsának alakulásáról nem rendelkeznek teljes körű információkkal, annyi bizonyos, hogy elhelyezkedési gondokkal az iskola utolsó éveseinek nem kell szembenézniük. Egyre többen találják meg a helyüket megyénkben, ám sokan a gazdagabb lehetőségek reményében még mindig inkább a fővárosban próbálnak szerencsét. Az állást kereső friss diplomások közül azonban szinte senki sem marad a végzettségének megfelelő munka nélkül, ráadásul a túlnyomó többségnek saját szakterületén belül sikerül elhelyezkednie. Némileg más a helyzet a Tes- sedik Sámuel Főiskola mezőtúri karán, ahol már elballagtak a végzősök. A tanulmányi és oktatás- technikai osztály vezetője szerint ugyanis mind a mai napig számos friss diplomás kényszerül pálya- módosításra az iskola elvégzése után. Mint azt Bélley Ferenctől megtudtuk, az intézmény már jó ideje felismerte: a válságban lévő ag- ráriumban csupán széles körű ismeretekkel felvértezett szakemberek találhatják meg számításukat. Ezért a hagyományos mező- gazdasági mérnöki és mezőgazdasági gépészmérnöki szakokon immár a kor követelményeit és munkaerő-piaci igényeit követő szakirányok segítik a hallgatók képzését. A szemléletváltás eredményei kézzelfoghatóak, hiszen a 203 végzős hallgató mintegy négyötödének immár zökkenőmentesen sikerül állást találnia. Ráadásul egyre több olyan munkáltató van az országban, amely kimondottan keresi a Mezőtúron diplomát szerzett fiatalokat. _______ BUGÁNY Ny ári veszélyek a Tiszán (Folytatás az 1. oldalról) A fokozott ellenőrzés kiterjedt a horgászókra, halászókra is. A tapasztalat lesújtó: a razzia során 64 feljelentés született ellenük, zömmel engedély nélküli horgászat miatt. A szabályokat figyelmen kívül hagyó fürdőzőkkel szemben ezúttal nem kellett intézkedni. A Tisza jelenleg áradó, magassága egyébként is veszélyessé teszi a folyóban való strandolást még a nem tiltott helyeken is. Ilyenkor egyrészt mélyebb a víz és erős az áramlás. Ami a statisztikát illeti, ebben az évben kedvezőbb a helyzet, mint tavaly volt. Idén ez idáig öt vízbefulladás történt a Tiszán, tavaly ilyenkor ennek kétszeresét kellett elkönyvelni. Da- nyi Mihály őrnagy továbbra is azt hangsúlyozza, hogy ha valaki feltétlenül a Tiszában kíván fürödni, azt semmiképpen sem tiltott helyen tegye, lehetőleg válassza a kijelölt fürdőhelyeket, ahol adottak a feltételek a biztonságos strandoláshoz. Mivel természetes vízről, folyóról van szó, még ezeken a helyeken is fokozott körültekintésre van szükség. ___ ____ HGY Bi ztonságos lacikonyhák Az ÁNTSZ rendszeresen ellenőrzi a fesztiválokat JÁSZSÁG Alig van olyan nyári hétvége a kistérségben, amikor ne volna kisebb-nagyobb tömeget megmozgató feszti- váljellegű rendezvény. Ezeknek már természetes velejáróik a lacikonyhák, sörsátrak. Az ország más területeiről egyre-másra hallhatók ételmérgezésről szóló hírek. Arról érdeklődtünk, hogy az emberek számára vonzó programokat ígérő rendezvényeken mennyire ügyelnek a higiéniára. Az ÁNTSZ Jászberényi tiszti orvosa, ár. Sárközi Mária érdeklődésünkre kifejtette, hogy intézetükben jól bevált gyakorlat szerint rendszeresen ellenőrzik a térségben megszervezett fesztiválokat, nagyobb rendezvényeket. Vizsgálódásuknak három fő iránya van: egyrészt megbizonyosodnak arról, hogy a résztvevők számára biztosított-e az ivóvíz, milyen a WC, illetve megoldott-e a szemételhelyezés. Másrészt megvizsgálják, miként zajlik az élelmezés, harmadrészt pedig az ezer embernél többet vonzó eseményeken azt szemlézik, hogy a szervezők miként biztosították az orvosi ellátást. A tiszti orvos rámutatott, hogy a rendszeres ellenőrzések eredményeként nem kellett kirívó közegészségügyi szabálysértés miatt bírságolniuk. Az egyes események szervezői, illetve az oda kitelepülő büfések tisztában vannak azzal, hogy az ÁNTSZ ellenőrizni fogja őket, akár több alkalommal is egy nap alatt. Csak olyan vendéglátóegységnek adnak engedélyt a kitelepülésre, aki engedélyezett szállítóeszközzel, működési engedéllyel bíró bázisteleppel rendelkezik. A főorvos asszony az idei és már az előző évek tapasztalatait is összegezve rámutatott, hogy kulturált, a higiéniai előírásoknak megfelelő fesztiválokat tartanak a térségben. Sokéves tapasztalat, hogy megfelelő körülmények várják a szórakozni vágyókat. BANKA CS. FELÚJÍTOTT BOLT. A Tiszaföldvár és Vidéke ÁFÉSZ visszavette a korábbi bérlőtől és többmilliós költséggel felújította tiszaugi ABC-jét. A napokban átadott korszerű üzletben kicserélték a teljes belső berendezést és a bútorzatot. fotó: mészáros Újabb rablással gyanúsítják Jász-Nagykunban is garázdálkodhatott CSONGRÁD ÉS Bács-Kiskun MEGYE Most már nem csak a Csongrád megyei Rúzsán, hanem a Bács megyei bugaci takarékszövetkezet ellen elkövetett rablással is gyanúsítják azt a férfit, akit a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság fogott el és vett őrizetbe. B. Zoltánt Rúzsa után felismerték Bugacon is. Ferenczi László, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a gyanúsítottat kihallgatták, majd az iratokat átadták a Csongrád megyei rendőröknek. Bárány Zoltán, a Csongrád Megyei Főkapitányság szóvivője elmondta, most már nem kettő, hanem öt megyére terjed ki a nyomozás, felmerült ugyanis a gyanú, hogy a férfi és társai Pest, Szolnok és Békés megyében is követtek el bűncselekményeket. Az elkövetési módszerekből következtettek erre, azok ugyanis nagyon hasonlítanak egymásra. B. Zoltán előzetes letartóztatásban várja a nyomozás további eredményeit. Mint ismert, a férfit még július elején kommandósok fogták el Szegeden. Társai továbbra is szökésben vannak, ellenük elfogatóparancsot adott ki a rendőrség. Ha dühöng a kánikula Ilyentájt a nap teli marékkai szórja sugarait, és még árnyékban is magasra szökik a hőmérő higanyszála. Legjobb a vízben vagy a víz körül, már aki teheti, vagy éppen nem dolgozik. Mezőtúr határában, a Körösök holtágainál azon a területen néztünk szét, amelyet Peresként ismernek. Jobbra, balra az út mellett csodaszép, apró hétvégi házak sorakoznak. A Takács-tanya — mondhatnánk kúriának is — udvarát fiatalok népesítik be. Most érettségiztek a Telekiben, és két szép napra kijöttek vakációzni az égig érő fák, kanyargó vizek közé. Nemes Ágnes szólal meg először.- Kitűnőre végeztem, és remélem, Szegeden folytathatom a tanulást kommunikáció szakon. — Egyedül vagytok, már úgy értem, az osztály?- Kijött velünk a volt osztályfőnökünk, Lázár Zoltánná is.- A program? — Fürdünk, csónakázunk és főzni is lehet. Egy igazi szerelmespár is akad a huszonegy frissen érettségizett között. Kalmár András és Borsi Tünde személyében. Bölcsésznek készülnek, és izgalmasnak ígérkeznek ezek a napok, mert közeledik a kiértesítések ideje, illetve az az időpont, amikor a lapok, a televízió közlik a felvételi ponthatárokat. Pamli Béla nem pár napra költözött ide feleségestül, hiszen márciustól novemberig ez az otthonuk. Gondozott a kert, a hátsó udvarban tyúkok kapirgál- tak. A kert mindent megterem.- Tudja miért jöttem ide, a világ végére? Mert elegem volt az emberekből, már egy részükből. Rendőr voltam, gondolhatja, nem a legszelídebbekkel foglalkoztunk.- Hogyan érzi magát?- Köszönöm, megvagyok. Nem sok a nyugdíj, drága az élet. Ázért reggelente pecázni megyek, ez is beletartozik a napirendbe.- A legnagyobb fogás?- Egy 10 kiló 20 dekás csuka. A feje megvan a fogaival együtt, preparáltuk. Azért adódik észrevételem: itt, előttünk remek volt az út. Ahogyan építkeztek, szétverték a hatalmas teherautók. Pedig mi egyengettük, törtük, terítettük a köveket. Mára az a helyzet, hogy van, ahol jó, máshol meg — kis túlzással — kerülgetni kell a „lövészárkokat”. Ezt mi is tapasztaltuk, mert található terület, ahol az 5 kilométeres kocsisebesség az ajánlott, ha a vezető nem szeretné tengelytöréssel zárni a kiruccanást. Távolabb Tajthy Jánost meg a feleségét, illetve a középiskolás fiát munka közben találtuk. — Földdel is küszködünk, ez nem mindig fizet jól. Dinnye is van, most keveset vetettem, negyed hektárt, noha volt idő, amikor hektárszámra bíbelődtünk vele. — Büféje is van... — Ott átlagos a forgalom. Vendégek szinte mindig akadnak, ki egy italra, ki üdítőre, más kávéra tér be. — Kik ezeknek a kis üdülőházaknak a gazdái? — Korábban túlnyomórészt idevalósiak, környékbeliek voltak. Ahogy szegényedett, szegényedik a világ, kell a pénz másra, cserélnek tulajdonost a porták, épületek. Távolabbi lakók veszik meg. Gyaníthatóan olyanok, akiknek a balatoni villákra nem telik, de ezekre még igen. — Csodaszépek a mutatósnál mutató- sabb üdülők. Mennyiért adják-veszik?- Megvan az áruk. Egy üres telek félmillió, ha ház is van rajta, két-három milliót is kóstál. Legalábbis azt hallottam. Általában jól érzik magukat az itt élők, nyaralók, de azért két dolgot többen szóvátettek. Az egyik az, hogy mennyire tönkrement az út néhány szakasza, és jó lenne helyreállítani. A másik: a túlpartról esetenként akkora a zenebona, hogy az ágyak is remegnek. Tévedések elkerülése végett nem este nyolckor, jóval éjfél után. Pedig aki ide kijön, pihenni, üdülni szeretne, vagy éppen pecázni, mint ahogyan a tízéves Mónika is teszi. Aznap még nem fogott semmit, de olyan elmélyülten figyeli az úszót, hogy amikor velünk vált pár szót, akkor sem ide néz, hanem a vizet szuggerálja, mozog-e már végre a zsinór ... D. SZABÓ MIKLÓS