Új Néplap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-12 / 161. szám
2001. Júuus 12., CSÜTÖRTÖK AHOL ÉLÜNK 7. OLDAL KARCAG ÉS KÖRNYÉKE AZ ÚJ ÉVEZREDBEN ÚJRA OKTATNAK. Református iskola már a 17. században működött Madarason. 1948-ban államosították. Szeptembertől azonban ismét kinyitja kapuit a nagy hagyományokkal rendelkező református iskola. Első és második évfolyammal veszi kezdetét az oktatás. ■ FORTUNA KARCAGON. Az előfizetőink között megtartott sorsoláson kunsági előfizetők is nyertek. Képünkön Bartháné Diószegi Jolán karcagi olvasónk Juhász Mihály terjesztési irodavezetőtől ve- szi át nyereményét, a kertibútor-garnitúrát. ___________________■ Né pszerű a lósport Madarason A kunmadarasi Barta László először csak hobbiból tartott lovakat, aztán látva lánya, Viktória lelkesedését, elszántságát, az általa vezetett szövetkezet berkein belül megszervezte a lovasszakosztályt. A Kun-Róna Mezőgazdasági és Értékesítő Szövetkezet lovasszakosztálya tavaly alakult. Barta Lászlótól megtudtuk, neki is régóta vannak lovai, és kislánya, Viktória, egyik alapítója a májusban Kisújszálláson megalakult Nagykun Lovasbandériumnak. Tulajdonképpen ez a lószeretet hozta létre a szakosztályt is, ahol Postás Tibor szakma irányításával tizennégy gyermek kezdett el tavaly lovagolni tanulni, ma már huszonötén vannak. A szakosztály munkájában részt vesz a karcagi Szilágyi János, aki maga is lovakkal foglalkozik. Az eltelt másfél év alatt a gyerekek több rendezvényen részt vettek, találkozhattunk velük a kunmadarasi és berekfürdői szüreti felvonuláson, a Pusztakettősön megrendezett országos vadásznapokon és az augusztus 20-i rendezvényeken. A szülők nemcsak elfogadták csemetéik újabb szenvedélyét, hanem igyekeznek azt anyagilag is támogatni. Azt azonban be kell látni, a lótartás és lovaglás nem olcsó szenvedély, így a szakosztály a polgárőrséggel közösen jótékony- sági bált is rendezett már. Barta László igyekszik a szülőket bevonni a szakosztályi munkába. A légkör nagyon családias, együtt mennek különböző lovasnapokra. így jártak már és most is készülnek Szilvásváradra és a Hortobágyra. A szakosztályban a jövőben elsősorban a lovagoltatást szeretnék folytatni, de terveznek bemutatókat is, hogy az érdeklődők betekinthessenek a lovas élettel kapcsolatos munkába. Az elnök jelentős lépésnek tartja a Nagykun Lovasbandérium megalakulását, melynek munkájában három kunmadarasi lovas is részt vesz. A repülőtéren megrendezett motorostalálkozókon bemutatókat tartanak nyáron, de a gyerekek nagyon készülnek a július 24-én kezdődő abádszalóki lovastáborra is, melyen a madarasi- ak mellett hévízgyörkiek is lesznek. Idén is lesz szüreti felvonulás, csikós bemutató, melyen szintén ott lesznek a lovasok, és Horváth György első Kisújszállás kunkapitánnyal közösen honfoglaláskori íjász- és haditorna-bemutatókat is terveznek. A községháza előtt Barta Viktória Röviden * 4 PATTOG A LABDA. A polgár- mesteri hivatal és a Karcagi Sportegyesület július 22-én a Kossuth tér-Dózsa György út közötti szakaszon utcaikosárlabda- bajnokságot rendez. Az indulók hárompontosdobó-, csapat dobóverseny és női bajnokságon is részt vesznek. A négy fős csapatok három kategóriában: 16 év alatti fiú vagy vegyes, 16 év feletti férfi vagy vegyes és női csapat mérik össze tudásukat. MINŐSÍTETTEK. A Nagykun Együttműködési Társulás önkormányzatai tavaly döntöttek arról, hogy együtt kezdik meg a felkészülést a polgármesteri hivatalokban az ISO 9001/2001-es minőségbiztosítási rendszer bevezetésére. A szükséges dokumentációkat elkészítették a hivatalok, és folyamatban van a tanúsító audit megszerzése. A múlt héten Kunmadaras is sikeresen vizsgázott, a polgármesteri hivatal megszerezte a minőség- biztosítást tanúsító auditot. RÉGI MOTOROSOK. A Motor barátok Egylete Karcag, a kunmadarasi repülőtéren évek óta megrendezi a 24 órás megbízhatósági versenyt veterán motorok részére. Az idei verseny július 21-22-én lesz, a startpisztoly szombaton 15 órakor dördül el. A verseny azért egyedülálló, mert 25 évnél öregebb motorokkal lehet indulni. Egy motoron 34 versenyző váltja egymást az egy nap alatt. Tavaly 17 csapat küzdött az elsőségért, az előzetes nevezés alapján idén is rangos mezőny mérkőzik meg. VASÁRNAP IS. A nyári szezon végéig vasárnap is látogatható 10-16 óráig Karcagon, a Györffy István Nagykun Múzeumhoz tartózó Erkel Ferenc úti Kántor Sándor-fazekasház. SZÜNIDŐRE. A kunmadarasi nagyközségi könyvtár és a művelődési ház a nyári szünetben különböző programokkal várja a diákokat. így például július 11- én kerékpártúrát szerveznek Berekfürdőbe, egy héttel később a művelődési házban játék, főzés és filmvetítés várja a szünidőző- ket, 25-én kirándulni mennek Gyöngyösre, Hollókőre és Szé- csényre. ___________________■ I A törvényesség kitüntetett őre Földvári Imréné dr. a képviselő-testületi ülésen is a törvényesség őre A köztisztviselők napja alkalmából a belügyminisztertől közigazgatásért miniszteri díjat és jutalmat kapott Földvári Imréné dr., Karcag jegyzője, akit pályafutásáról kérdeztünk. Földvári Imréné dr. 1965 óta dolgozik a közigazgatásban, akkor került Dévaványáról Karcagra, a városi tanácshoz. 1990. november 27-től eredményes pályázata alapján jegyzői kinevezést kapott, és azóta is a pálya egyik legtekintélyesebb képviselője. A törvényesség felügyelőiéként, a polgármesteri hivatal vezetőjeként mindig a törvényes működés biztosítására törekszik, a hivatalban pedig a gyors és szakszerű ügyintézést várja el kollégáitól. Az eltelt évtizedek alatt százezerre tehető az ügyiratok száma, mellyel foglalkoznia kellett. Földvári Imréné dr. azt vallja: azt a munkát, amit jegyzőként végeznie kell, csak megfelelő munkatársakkal lehet végezni. Munkatársaitól megköveteli a jogszabályok naprakész ismeretét és betartását. A jegyző asszony irányításával a városban a rendszerváltást követően megsokszorozódtak a városi rendezvények. így az országban az elsők között alakult meg 1995-ben a közös történelmi hagyományokra épülő szervezet, a Nagykun Együttműködési Társulás, mely létrehozta a Nagykunságért díjat. Igen jelentős kulturális esemény a városban a nagykunsági kulturális napok, melyet 1993 augusztusa óta minden évben megrendez a város, de a hagyományőrzés tekintetében is sokat tett a településért, és jelentős szerepet vállalt a nemzetközi testvérvárosi kapcsolatok ápolásában is. S hogyan viselte a család az elmúlt évtizedek csöppet sem könnyű munkáját? — A családnak az esztendők során sikerült hozzáedződnie a munkaörömhöz. Ezelőtt sem és ma sem nyolc órát dolgozom, de ezzel együtt a háztartást is vezetem. Igen sokat tanultam, és akkoriban még a gyermekeim is kicsik voltak. A nagylányom és a fiam is felnőtt már azóta, van két unokám. A férjem sokat segít a házimunkában. Családi segítség nélkül ezt a munkakört nagyon nehezen lehetett volna jól csinálni — mondta a jegyző asszony, aki 36 évet töltött el eddig a köz- igazgatásban._______________■ Főzni anyámtól tanultam... A karcagi III. országos birkafőző versenyt a kunmadarasi Ladányi Bálint vállalkozó nyerte, akit főzési titkairól kérdeztünk. A versenyen már tavaly is indult Ladányi Bálint, aki az eredményhirdetést egyéb családi elfoglaltság miatt nem akarta megvárni, aztán mégis maradt. Amikor a számát hallotta, nem is akarta elhinni, hogy az 59 főző közül ő lett az első. Szerényen csak annyit mondott, amikor elsőségéről faggattuk:- Ez csak véletlen lehet. Ha zsűritag lennék, én sem tudnám kiválasztani a győztest. Nagyon szeretem a birkát, és tízből nem tudnám kiválasztani az elsőt. Mi a Ladányi-féle birkapörkölt titka? Miután Kunmadarason rendezvényekre szokott főzni, így gyakorlatot szerzett. Nagyon odafigyel a darabolásra, de a jó birkának színének is lenni kell, nem árt, ha csípős egy kicsit, tálaláskor tűzforrónak és zaftosnak kell lennie - mondta a győztes, aki a versenyen saját juhát főzte meg. Egy-két óráig hevesebb tűzön főz, aztán mérsékli a tüzet. A főzés-sütés tudományát anyjától tanulta, aki azt vallotta, ha magára marad, értsen ehhez is. így nem okoz gondot a mákos kalács elkészítése sem. Lányainak is átadta a tudományát. A győztes természetesen 2002-ben is indul a versenyen, ahol két birkát főz majd, és mint mondta, ha nem is ér el ismét ilyen szép eredményt, akkor sem keseredik el. Egy biztos: a birkapörköltjét jövőre is ugyanúgy készíti fel, mint idén. Hitel nélkül is stabilak A kunmadarasi önkormányzat nincs könnyű helyzetben, hiszen a térségben itt a legmagasabb a munkanélküliség. Ennek ellenére egy forint hitel nélkül gazdálkodnak, és igen jelentős fejlesztéseket hajtanak végre önerőből — tudtuk meg Márki Sándor polgármestertől.- Hogyan látja a második félévben a madarasi önkormányzat helyzetét? — Annak ellenére, hogy az egyik legnehezebb helyzetben lévő település vagyunk, képesek voltunk megfelelni az elvárásoknak. Az önkormányzat működése stabil, egy forint hitel nélkül gazdálkodunk, sőt az idei fejlesztések nagy rész is önerős. Ahol lehet, pályázati forrásokkal igyekszünk kiegészíteni a rendelkezésünkre álló összeget. így jutottunk pénzhez például a pi- accsamok építésére — összköltsége 26 millió forint —, a felhagyott bányagödrök rendezésére. A község egyetlen játszóterét is felújítjuk, ehhez is remélünk támogatást. Önerőből, több millió forintért még az ősz beállta előtt elvégezzük a sportpálya felújítását. A diákélelmezés biztosítására az iskolának vásároltunk egy áruszállítót, a hivatal részére pedig egy gépkocsit. Mostantól autóbuszunk is van, melyet a diákok utaztatásán túl civil szerzeteink is igénybe vehetnek majd kirándulásaikhoz. A fejlesztések között szerepel még járdafelújítás és aszfaltutak kátyúzása, hét önkormányzati ingatlan felújítása, valamint a tavaly kívülről megszépült községháza belső terének felújítása. Már megrendeltünk két köztéri vandálbiztos bio WC-t is, valamint tíz köztéri kerékpártárolót és a Batthányi utca villamoshálózatának bővítését. — A településen sok a munka- nélküli, és új munkahelyek sincsenek.- Sajnos az önkormányzat a legnagyobb foglalkoztató. Működteti az intézményeket, valamint a tulajdonában lévő Madarasi Kenyér Kft.-t, ahol évente fejlesztünk is, ahol kemencevásárlás van soron. Amikor az önkormányzat folyamatosan alkalmaz közmunkásokat, akkor nem tesz mást, mint azt a néhány embert kiemeli a több száz szociális ellátott közül, és átmenetileg munkához juttatja. Az idei 530 milliós költségvetésünkben mintegy 144 millió forintot fordítunk szociális ellátásokra. Ez hatalmas teher önkormányzatunkra. Éppen ezért büszkék lehetünk arra, hogy sikerül forráshiány nélkül gazdálkodnunk. A képviselő-testület a jövőben sem szeretné a lakosságot újabb adókkal terhelni, megpróbálunk nagy odafigyeléssel gazdálkodni. 9 Fogaskerék, lánckerék-, a forg. alkatrészgyártást vállalunk. Szerszámok, gépek, E3N alkatrészek, kér. áruk, alapanyagok értékesítése. 1 ADAH’S MÜVEK Karcag, tcl./fax: 50/3 11-101, MUNKARUHÁZATI NAGYKER RAKTÁR Karcag, Halom u. 14. Tel.: 59/314-976, 06-20/326-7821 Kertész és hagyományos munkaruhák, nadrágok, női, férfi fehér és színes köpenyek. Vízhatlan esö'ruhák, esőkabátok, esőköpenyek, vízlepergetős mellények, vattamellények, vattakabátok, védőkesztyűk, gumikesztyűk, bőr bakancsok, félcipők, női, férfi gumicsizmák, stb. széles választékával várja tisztelt vásárlóit. AZONNALI RAKTÁRKÉSZLETRŐL TÖRTÉNŐ KISZOLGÁLÁSSAL, GARANTÁLT MINŐSÉGI ÁRUK GARANCIÁVAL NAGYKER ÁRONI NYITVA TARTAS: H-P 8-18, SZÓ. 8-12 ÓRÁIG.