Új Néplap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-07 / 131. szám
3. OLDAL P| 2001. Június 7., csütörtök Albizottság az olimpiáért Budapest Az országgyűlési bizottságok tegnap több fontosabb kérdésben is döntést hoztak. Az egészségügyi és szociális bizottság például javasolta: emeljék a fogyatékossági támogatás alsó összeghatárát. Önálló bizottsági indítványt fogadott el a fogyatékkal élőknek adható egyes pénzbeli ellátásokkal összefüggő törvények módosításáról az Országgyűlés egészség- ügyi és szociális bizottsága szerdai ülésén. A javaslat a fogyatékossági támogatás nem halmozottan sérülteknek adható alacsonyabb összegét a nyugdíjminimum 50 százaléka helyett annak 65 százalékában határozná meg. Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága 13 igen szavazattal, 5 tartózkodás mellett támogatta Pálinkás József kinevezését az oktatási tárca élére. A miniszterjelölt - jelenleg a minisztérium politikai államtitkára - elmondta: nem kíván változtatni a tárca oktatási politikáján. A parlament mezőgazdasági bizottsága támogatta Zsikla Győző (FKGP) önálló indítványát, amely javaslatot tesz a kormánynak a nagy mennyiségben történő cukorfelhasználás ellenőrzésére, hogy ki lehessen szűrni azokat a cukorvásárlásokat, amelyek a szesz-, illetve bor- hamisítást segítik elő. A bizottság tárgyalt a termőföldről szóló törvény módosításához, az egyes törvények környezetvédelmi célú európai uniós jogharmonizációs módosításához, valamint az élelmiszertörvényhez benyújtott módosító javaslatokról is. Az Országgyűlés területfejlesztési bizottsága szerdai ülésén létrehozta az olimpiai albizottságot, amelynek vezetésével Becsó Zsolt fideszes képviselőt bízták meg. Balsay István (Fidesz), a területfejlesztési bizottság elnöke elmondta, hogy a testület feladata lesz minden olyan szakértői anyag áttanulmányozása, amely azt vizsgálja, hogy Magyar- ország, illetve Budapest mikor és milyen körülmények között pályázhat eredményesen olimpia megrendezésére. ______________■ Me gmerevedett frontok Az MSZP továbbra sem lát okot a három jelenlegi ombudsman leváltására, mivel a munkájukkal kapcsolatban szakmai kifogások nem hangzottak el - mondta Kovács László pártelnök szerdán Budapesten. Hozzátette: az általános ombudsmanhelyettes személyéről hajlandók egyeztetést folytatni. A szocialista párt elnöke jelezte, hogy az országgyűlési biztosok nem a kormány, hanem az állampolgárok érdekeit képviselik.- A kormányoldal olyan ombudsmanokat szeretne, akik a legkisebb fejfájást okozzák számukra - fogalmazott Kovács László. A kormánypártok a legutóbbi nyilatkozataikban hajthatatlan- sággal vádolják az ellenzéket, és hangsúlyozzák: a négy ombuds- mani hivatal élére két személyt mindenképpen ők szeretnének jelölni, a másik kettőt meghagyják az ellenzéknek. Kovács László tegnap szólt a rádió új elnökének megválasztásáról is. Kijelentette: azt várják a Magyar Rádió kedden megválasztott új elnökétől, Kondor Katalintól, hogy biztosítsa a rádió közszolgálatiságát, szorgalmazza a kuratórium kiegészítését, valamint méltányos és tisztességes arányokat teremtsen a politikai és hírműsorokban. ■ Tocsik Márta meghallgatásával folytatódott szerdán a Fővárosi Bíróságon a jogásznő nevéről ismertté vált büntetőper, ami betegsége miatt szakadt meg januárban. A Fővárosi Bíróság 1999 februárjában első fokon felmentette a jogásznőt, ám a Legfelsőbb Bíróság tavaly áprilisban megalapozatlanság, felderítetlen- ség miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést, és új eljárásra utasított. Tocsik Márta a szerdai tárgyaláson vitatta a vád állítását, hogy 1996-ban el nem végzett munkáért juttatott neki az APV Rt. sikerdíjat, illetve az annak alapjául szolgáló megtakarításokat többnyire nem az ügyletekben szereplő részvények névértéke, hanem legmagasabb tőzsdei árfolyama szerint mutatta ki. Tocsik Márta vádlotti vallomásában hangsúlyozta: az ÁPV Rt.-vel külső tanácsadóként arra szerződött 1995-ben és 1996-ban, hogy az állami vállalatok átalakulása nyomán az önkormányzatoknak járó belterületi földekkel kapcsolatos igényeket csökkentse, megbízójának pedig minél kevesebbet kelljen fizetnie a helyhatóságok számára. A Tocsik-per tárgyalása pénteken folytatódik, amikor kérdésekre kell válaszolnia a jogásznőnek a bíróságon. HAZAI TŰKOR Torgyán végrendelkezett A kijelölt utód nem tud arról, hogy elnöke életére tömének Veszélyben a kisgazdapárt elnökének élete - jelentette be a tegnapi országos elnökségi ülésen maga az érintett. Torgyán József - saját elmondása szerint - olyan információk birtokába jutott, melyek egyértelműen bizonyítják, hogy bizonyos politikai csoport az ő likvidálására készül. Ha ez megtörténne, Gyimóthy Géza vegye át a stafétabotot. Budapest Nem kis meglepetést okozott Torgyán József az FKGP tegnapi elnökségi ülésén, amikor előadta, hogy politikai ellenfeleinek egy csoportja - kifogyván a „finomabb” eszközökből - a meggyilkolásától sem riadnának vissza. Az elnök azt mondta, hogy a tervezett likvidálásával kapcsolatos információkat letétbe helyezte, így ha bármi történne vele, akkor a részletekről azonnal értesülhet a sajtó. Úgy fogalmazott: noha ismeri az életére törő csoportot (amely nem a kizárt kisgazdákból áll), illetve annak vezetőjét is, neveket nem említhet. Javasolta viszont az elnökségnek: szavazzanak arról, hogy ha mégis áldozattá válna, akkor Gyimóthy Géza lépjen a helyére. Az elnökség jóváhagyta Torgyán kérését. Az FKGP főtitkára - akit telefonon sikerült utolérnünk- elmondása szerint megdöbbenéssel hallgatta főnöke beszámolóját, már csak azért is, mert Torgyán erről a gyanújáról neki sem régebben, sem az elmúlt napokban egy szót sem szólt, pedig most is az egész hétvégét együtt töltötték. Gyimóthy szerint „szegény” elnök nem is annyira önmagát, mint inkább a pártja jövőjét félti, ezért, no meg az utódlás körüli állandó sajtótalálgatások miatt akart jó előre „rendelkezni” a jövőről. A főtitkár ennek ellenére nem zárta ki, hogy Torgyánnak lehetnek értesülései egy esetlegesen ellene tervezett akcióról, bár- tette hozzá - jómaga bízik abban, hogy jogállamban egy efféle fizikai likvidálás sohasem történhet meg. Lehet, hogy a korábbi, Torgyán-háznál történt robbantásos merénylet emléke késztette az elnököt, hogy rendelkezzen arról, ki legyen vészhelyzetben az utóda - vélekedett Gyimóthy, aki cáfolta, hogy a párt első emberének üldözési mámája volna. Szerinte a 69. évében járó Torgyán most is ugyanolyan nyugodt és kiegyensúlyozott, mint korábban volt. Egyébként akadályoztatás - például külföldi út vagy betegség - esetén a pártalkotmány szerint jelenleg is a főtitkár helyettesíti az elnököt, ám arról most először szavazott az elnökség, hogy mi történjen, ha Torgyán hirtelen eltűnne a politikai küzdőtérről. Sem a rendőrségnek, sem a nemzetbiztonsági szolgálatoknak nincsenek olyan értesülései, hogy Torgyán József kisgazda pártelnök ellen bűncselekményt terveznének. Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója közölte: ha Torgyán Józsefnek az ellene készülő bűncselekményről információi vannak, tájékoztassa az országos rendőrfőkapitányt. TAKÁCS MARIANN Kezdődik az Olvasás Éve A könyvhétre igazi csemegékkel rukkoltak elő a kiadók Könyvünnep kezdődött ma szerte az országban: 83 kiadó 196 kötettel jelentkezik a június 7-től 11-ig tartó, immáron 72. Ünnepi Könyvhéten. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete által szervezett eseménnyel egy időben indul az Olvasás Éve elnevezésű kampány is. Igazi csemegéket kínál az idei Ünnepi Könyvhét mindenkinek, aki szereti a szép könyvet, a ídasz- szikus irodalmat. Igaz, a kötetekért átlagosan 400 forinttal többet kell fizetni, mint tavaly - a könyvek átlagára 1983 Ft -, mégis érdemes csemegézni a gazdag kínálatból. Kapható gyönyörű kivitelű képzőművészeti album, memoár, portré, verseskötet és ismeretterjesztő könyv éppúgy, mint novelláskötet. A szülők örömére a gyermek- és ifjúsági irodalom is kezd magára találni, több sikergyanús kiadványt is kínálnak a fiatalabb korosztály számára. Amennyiben valaki a könyvhétre megjelent összes kötetet meg szeretné vásárolni, úgy igencsak mélyre kellene a zsebébe nyúlnia, pontosan 362 809 forint erejéig. A jelentős múlttal rendelkező kiadók közül a Magvető például az idén tizenegy kötettel, köztük a hagyományos Körkép és a Szép versek antológiával lép az olvasók elé. Irodalomtörténeti szenzációnak ígérkezik a Szerb Antal naplóját közreadó Naplójegyzetek című kötet. Nem tudni, hogy a szerző valaha is nyilvánosságra kívánta-e hozni magánjellegű feljegyzéseit, ám azokat nem semmisítette meg, s most utólagos javítások nélkül veheti kézbe az olvasó. Mindazok, akik a közelebbi, s távolabbi múltban szeretnek elmerülni, számos történelmi tárgyú visszaemlékezést fedezhetnek fel a könyvsátrak polcain. Csak Trianonról két kötet látott napvilágot, és Kádár János mellett Rákosi személyiségét is egy-egy újabb könyv próbálja megfejteni. FOTÓ: EUROPRESS/ARCHfV A fél évvel ezelőtt elhunyt Végh Antal novelláiból készült válogatás igazi irodalmi csemege. A Gyémánthó címmel megjelent kötet az író legszebb szerelmes, valamint a paraszti élet mindennapjait bemutató novelláit tartalmazza. Végh Antal utolsó, halála miatt félbemaradt könyve - Hol jártál, mikor az ég zengett? címmel - szintén a könyvhét alkalmából jut el az olvasókhoz. A kötet szereplői között éppúgy található politikus, mint népszerű futballista. A magyar írók mellett az irodalomszeretők természetesen megtalálhatják a könyvesstandokon kedvenc külföldi szerzőiket is. Kundera, Updike, Mrozek, Umberto Eco és Vonnegut újabb köteteit örömmel olvashatják az irodalombarátok. Az atlaszok, útikönyvek kiadója, a Cartographia Kft. könyvheti újdonságai között található a Világatlasz CD digitális földrajzi enciklopédia, vala- . mint az Élet a polgárosodó Magyarországon című multimédia. Horváth Magdolna CÁFOLAT. Nem a Fővárosi Főügyészség (FF) hatáskörébe tartozik a Szabadi Béla kisgazda országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztése iránti intézkedés, így nem is kérték levélben ennek kezdeményezését a legfőbb ügyésztől - nyilatkozta Sódor István, az FF vezetője szerdán. Sódor István elmondta: csak a legfőbb ügyész kérheti a parlamenttől egy ország- gyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. GYOMMENTESÍTÉS. Civil közösségek és egyének számára országos parlagfű-mentesítő hétvégét hirdet a kormány öt tagja június 9-ére és 10-ére - közölte az Egészségügyi Minisztérium sajtóirodája. Turi- Kovács Béla környezetvédelmi, Mikola István egészségügyi, Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési, Harrach Péter szociális és családügyi miniszter, valamint Pintér Sándor belügyminiszter azt kéri: akinek módja van, tegyen meg mindent a hét végén az egészségkárosító gyomnövények visszaszorítása érdekében. ROMA PEDAGÓGUSNAP. A nyolcszázezres cigányság nevében köszöntötte a pedagógusokat az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) szerdán Budapesten; az első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal tartott ünnepségen mintegy száz tanár és óvónő vett részt. Farkas Flórián, az OCÖ elnöke hangsúlyozta: ha a pedagógusok nem segítenek a cigányságnak, akkor nem valósulhat meg felzárkóztatásuk, társadalmi integrációjuk. GYÓGYLOVAGLÁS. A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban lelki problémákkal kezelt gyerekek számára teremtenek lehetőséget szabadidejük természetes környezetben való, s gyógyulásukat is szolgáló eltöltésére - például gyógylo- vaglásra - a gyógyintézet, a Lelkileg Egészséges Gyermekekért Közhasznú Alapítvány és a Sokoró Ökológiai Park Alapítvány szerdán Győrben megkötött megállapodásával. KÉTÉVES KURZUS. Német nyelvű, a német jogtudományi alapismeretek megszerzésére irányuló posztgraduális képzést indít - előreláthatólag a jövő év februárjában - a Pápai Református Teológiai Akadémia - jelentette be Márkus Mihály, a Dunántúli Református Egyház- kerület püspöke szerdán, Budapesten. Mint elmondta, a kétéves kurzusok meghirdetését a pápai akadémia és az erlangeni Friedrich Alexander Egyetem által tavaly novemberben aláírt, egyelőre öt évre szóló megállapodás teszi lehetővé. Nincs Németh-ügy „Nincs tovább Németh Miklós- ügy, sajnálattal, de véglegesen tudomásul vesszük a volt kormányfő miniszterelnök-jelöltséget elutasító döntését, és éppen ezért a jövőben nem akarunk ezzel a kérdéssel foglalkozni; ebben is teljes az egyetértés a budapesti és a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei MSZP-szerve- zet között.” - Ezt Szabó György borsodi és Mandar László budapesti pártelnök nyilatkozta szerdán Miskolcon a két szervezet elnökségének, illetve az MSZP miskolci és fővárosi közgyűlési frakciójának tanácskozása alkalmából. Mandur László határozottan cáfolta a helyi híreszteléseket, miszerint azért látogattak Miskolcra, hogy meggyőzzék a borsodiakat arról: a közelgő pártkongresszuson ne javasolják miniszterelnök-jelöltnek Németh Miklóst. Fészekrablás légi felderítéssel Számos panasz érkezik a hattyúk szaporasága, agresszivitása miatt Mintegy nyolcszáz hattyú él a Balatonon. Túl- szaporodásuk megakadályozására az utóbbi években számos kísérletet tettek. Siófok Fürdőző, a parton sétáló vendégek már régóta panaszkodtak, hogy megijesztik, sőt meg is csípik őket a nagy testű madarak. Korábban a szakemberek belakkozták a „kotlós” alól ellopott tojásokat, majd visszacsempészték őket a fészekbe. A fióka nem jutott levegőhöz, így nem kelt ki, de a hattyú újabb tojásokat rakott. Sok próbálkozást követően mára hatékony megoldás született: a hattyútojásokat egy-két darab híján a költési időszak legvégén lopják el. Az egy-két fióka rövid időn belül kikel, s a pár idejét elveszi a gondozásuk, nem próbálkozhatnak új tojások rakásával és kiköltésével. A fészkeket egyébként nagyon nehéz fölfedezni, mert a madarak a lehető legvédettebb, nehezen megközelíthető helyekre rakják. A levegőből - repülőgépről vagy helikopterről - azonban jól látszanak a fészkek, mert nagyok, legalább egy méter az átmérőjük. A légi feltérképezés után a Balatoni Halászati Rt. adott motorcsónakot az illetékeseknek, hogy a hattyúfészkekből összeszedhessék és megsemmisítsék a tojásokat. Úgy tudjuk, a fészkek felét sikerült „kirabolni”. Szakái Tamás, a halászati részvénytársaság balatoni üzemigazgatója szerint is sok a Balatonon a hattyú, és nagyon agresszívan viselkednek.- A hattyúk a legnagyobb gondot a tórendszerünkön okozzák, például Törekiben - mondta. - Ott élnek ugyanis, mielőtt a Balatonra költöznének, s elüldözik az őshonos szárcsákat, kacsákat, vízi tyúkokat. A hattyú nemcsak turistalátványosság - szaporaságuk gondokat iS OkOZ FOTÓ: GYÖRGYFALVI ZITA Nem sikerült megállapodni A tárgyalások negyedik fordulójában sem sikerült megállapodni a gyógyszerészek érdekképviseleteivel a patikai árrésekről - - közölte Mikola István egészségügyi miniszter szerdán, a budapesti egyeztetést követően. Mikola István szerint a Magyar Gyógyszerész Kamara nem fogadta el, hanem tudomásul vette a minisztérium ajánlatát, amely szerint a 15 ezer forint fölötti készítmények esetében 1500 forintban rögzítenék a patikai árrést. Mikola István elmondta: a minisztérium szakemberei csütörtökön döntik el, hogy a patikusoknak tett legutolsó ajánlatot, vagy a gyógyszer-kiskereskedelmi árrést 3500 forint fölött 630 forintban fixesítő, már megjelent rendeletet képviseli a tárca a kormány előtt. C. A. Folytatódott a Tocsik-per