Új Néplap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-06 / 130. szám
HI 2001. Június 6., szerda 7. OLDAL Miklós püspök palástja A Széchenyi-lakótelepi templom elé kerül a szent szobra ott a segítség. Varga Lajos és csapata „piramisépítő módszerekkel”, kézi erővel húzta-vonta az utcáról, s állította a helyére. Pándi István lelki szemei előtt már megelevenedik a szobor. A fatörzset simítva magyaráz:- Itt levágok belőle, emiatt meghagyom, hogy kidudorodjon, mert ebből a részből formálódik a püspök Bibliát tartó keze. A másik kezében kereszt lesz. A koronára emlékeztető püspökstiveg már nagyjából kész, csak a díszítése hiányzik. A palásttal nem lesz gond, csak a szobor deréktól lefelé való megmunkálásával.- Adtak ugyan egy skiccet, de az nem jó - mondja Pándi István. - Üzentem a görög katolikus lelkésznek, hogy jöjjön ki, s beszéljük meg, hogyan faragjam a szobrot. Pándi István eddigi munkáit ismerve, ez már csak részletkérdés. A szobor szeptemberre elkészül. Ebben biztos vagyok, csak azt nem tudom, hogy mi késztette a Széchenyi-lakótelepen szik- vízüzemet működtető Varga Lajost arra, hogy szponzorálja Szent Miklós szobrának elkészítését.- Hívő ember? - kérdem tőle.- A családom a nagyszülőkig visszamenően nem gyakorolta a vallást, de rendkívül tiszteletben tartotta. Én sem vagyok hívő ember, de becsülöm az egyházak által megtestesített múltat. Azoknak a hagyományoknak az ápolását, melyek mindenkire hatnak - így a házszentelés, a Mikulás ünnepe vagy a karácsony bensőséges hangulata. Az egyházak ünnepük leghívebben ezeket.- Ha nem vallásos ember, akkor hogyan került kapcsolatba az egyházzal? A faragás első mozdulatai- A görög katolikus szórványparókiát vezető Jaczkó úr személyes varázsának és kapcsolatteremtő képességének köszönhetően. Meg aztán volt egy előzmény is. Dinnyés József polbeaténekes- sel együtt volt szerencsém végigjárni egy erdélyi utat. Az ő történelmi és egyházismerete, vallástisztelete, baráti kapcsolata az erdélyi egyházak képviselőivel rendkívül elvarázsolt. Egy kicsit közelebb kerültem az egyházhoz, de még egyszer mondom: tisztelem, de kellő távolságot tartok tőle.- Mégis szponzorálja Szent Miklós szobrát.- Bármelyik egyházat tekintjük, mindegyiküknek rendkívül nagy összetartó ereje van. Egy ilyen lakótelepen, mint a mienk, szükség van egy összekovácsoló erőre. Az emberek vágynak arra, hogy közösségbe tartozzanak. így aztán amikor megkaptuk Jaczkó úr segítségkérő levelét, pozitívan reagált a családom. FOTÓI M. J. Viszont az életem során azt tapasztaltam, hogy a pénzadomány bekerül a nagykalapba, személytelenné válik a segítség. Nekem viszont az volt a vágyam, hogy valami maradandó alkotás megszületését segítsem elő. Ebben a tekintetben nekem és családomnak első megnyilvánulásunk az volt, hogy a Szemafor Alapítvánnyal együttműködve segítettük a Verseghy úti óvodát, majd a Szigligetiszobor felállítását. Valahol azokban is érződnek családom adományai, de azt gondolom, ez a Szent Miklós-szobor egyértelműbben kifejezi segítő szándékunkat. S azt is, hogy ez a szobor nem csak az egyháznak, hanem az egész lakótelepnek szól. Tárgyi emlékként is fontosnak tartom. Talán majd az unokám is büszkélkedik azzal, hogy az ő nagyapjának a segítsége tette lehetővé a szobor megszületését. Lelki szemeimmel azt is látom, hogy a talapzaton mindig lesz egy csokor virág. _______________________ Ti sztességes kort megért fának a törzse. így, alig háromméteres darabra vágva is minimum tíz mázsa. Van, aki húszra saccolja. Pándi István fafaragó ügyes keze nyomán ebből bontakozik majd ki Szent Miklós szobra, s Szolnokon, a Széchenyi-lakótelepen épülő görög katolikus templom elé kerül majd. Most még ott áll csupaszon a „műteremudvaron”, Pándi István alcsiszigeti kertjében. Az is kész csoda, hogy áll ez a be- hemót tömb, hiszen egy ember meg sem tudja mozdítani. No, de ahol a szükség, A fatörzs és a segítő csapat . Egy élet mérlege „A trikóm eleje eltört a kicsapódott sótól Takaros ház Bagimajorban, közel a vasútállomáshoz. Horváth Ferencék szépen rendben tartott otthona. A házaspár együttesen bő hét évtizedig dolgozott a Tisza Cipőgyárban.- A sok munka után csak ezt tudjuk felmutatni - jegyzi meg Hor- váthné. — Én is lehúztam egyfolytában harminchárom évet a gyárban. Még gyesen sem voltam, mert az a gyerekek születése után jött divatba. Egyéves volt a lányom, amikor édesanyám meghalt. így a gyerekek felügyeletét úgy oldottuk meg, hogy nem azonos műszakba jártunk a férjemmel. Amikor jött, én akkor mentem.- Milyen volt a gyári munka?- Huszonkét évig varrtam, azután a festőműhelyben dolgoztam. Nagyon meleg volt a kemencénél, legalább hatvan fok. A festék meg beteggé tette az.embert. Hétszáz forint volt a fizetésem, ami lassan emelkedett: 3800 forint lett a nyugdíjazáskor. A férjének sem volt fenékig tejfel a cipőgyárban töltött időszak. Ez derül ki szavaiból: - Ötvenhatban vettek fel a gyárba. A gumigyári részleghez kerültem. Ezeregyszáz forint volt a fizetésem. Egyik barátom szólt, hogy a for- matalpüzemben van felvétel, menjek át, többet keresek. Átmentem, mert kellett a pénz. Mindketten azért dolgoztunk, hogy legyen látszatja. A forma- talpüzemben már az első hónapban háromezer forintnál többet kerestem.- Milyen áron?- Egészségre ártalmas hely a formatalpüzem, ezért csökkentett munkaidő volt. Vegyszerrel dolgoztunk, százhatvan fokos gőzzel működött a gép. Mikroanyagot préseltem mindig. Az meg olyan vegyszerrel van tele, amitől légkamrássá válik az anyag. A könny is folyt a szememből. A meleg meg akkora volt, hogy télen is atlétatrikóban dolgoztunk. A trikóm eleje egyszerűen eltört a mellemen kicsapódó sótól.- A nadrágja is olyan volt, hogy megállt a sarokban - szól közbe a felesége. Horváth Ferenc folytatja: - A munka mellett társadalmi tűzoltó is voltam. Azzal is több lett valamivel, de azt nem számították be a nyugdíjba. Amikor ráértünk, akkor vállaltunk szolgálatot. Munkaszüneti napon vagy munka után. Én mindig ráértem, ha hívtak, mert kellett a pénz. Volt úgy, hogy a műszak végén szóltak. Hazaüzentem a feleségemnek, hogy ne várjon. A műszak után másnap reggelig szolgálatban voltam. Amikor leadtam a szolgálatot, mentem műszakba. Hazaérve már úgy kivoltam, hogy reggelig úgy aludtam, mint a bunda. Ilyen áron építettük fel ezt a házat, részben a kezünk munkájával. Kaptunk ötvenezer forint építési kölcsönt is huszonöt évre, három- százalékos kamatra. — Most meg vettünk egy hízót, meg a disznóvágáshoz szükséges cikkeket, s hatvanezret fizettünk ezért — von mérleget a felesége. Eltöpreng a múlton a férje is: - A negyven év alatt két napig sem voltam táppénzen, most meg az egyik baj jön a másik után. Lehet, hogy a sok, nehéz fizikai munka hatása ez. Gondolja meg: hatvan kiló volt egy rakáson, ami tizenöt percenként hatszor fordult meg a kezem alatt, negyvenöt fokos hőségben. Lehet, hogy most az jön ki rajtam. Aludni sem tudok rendesen. Sokszor inkább olvasok éjszaka, vagy hallgatom a rádiót. MAKETTEK MESTERE. A szépkorúak Kárpát-medencei szavalóversenyével párhuzamosan kézműves-kiállítást rendez a nyugdíjasok megyei érdekvédelmi és kulturális egyesülete. Erre az alkalomra készül a zagyvarékasi Ivicz Tibor is, aki a már részben letűnt, régi paraszti világ tárgyainak kicsinyített másait mesteri ügyességgel készíti el. Beküldött képünkön ezek egy része látható. __________________■ Ta vaszköszöntő a Tiszaligetben A Nyugdíjasok Szolnok Városi Kulturális és Érdekvédelmi Egyesülete - immár hagyománysze- rűen — tavaszköszöntő és egyben anyák napi ünnepséget rendezett a közelmúltban a tiszaüge- ti szabadidőközpontban. Ez alkalommal - nagy sikert aratva - mutatkozott be a nyugdíjasokból verbuválódott Ságvári Színjátszó Csoport. Az énekléssel vidám hangulatban tartott ünnepen ösz- szekötötték a kellemeset a hasznossal, ugyanis meghallgattak egy figyelemkeltő előadást a fogyasztóvédelemről. A mintegy száz nyugdíjas hangulatára jellemző volt, hogy egy kicsit „túlóráztak” is. Szépkorúak szavalóversenye A nyugdíjasok megyei kulturális és érdekvédelmi egyesülete június 29-én és 30-án rendezi meg a szépkorúak Kárpát-medencei szavalóversenyét. Az idén már tizedik alkalommal megtartandó rendezvény iránt országszerte élénk érdeklődés tapasztalható a nyugdíjasok körében. Eddig hetvenen jelentkeztek hazánk úgyszólván minden megyéjéből. Két versmondó Erdélyből jelezte részvételi szándékát. A szavalóversenyt a Városi Művelődési és Zenei Központban tartják majd. A résztvevőket a vasútállomáshoz közeli kollégiumban szállásolják el. Az oldalt írta: Simon Béla Sorokban STRANDPARTI. Mezőtúron a városi nyugdíjasklub július 5-én - nem először - strandpartira invitálja a megyei nyugdíjasegyesülethez tartozó klubokat, melyeknek tagjait zsíros kenyérrel fogadják majd. A várható létszámra jellemző, hogy erre az alkalomra egy mázsa kenyeret rendelt Gyalog Lajosné, a nyugdíjasklub vezetője. Egyébként a mezőtúriak is készülnek egy érdekes kiállításra: régi emlékkönyveket tárnak majd a nyilvánosság elé. SZÍNHÁZBÉRLET. A szolnoki Szigligeti Színház már ötödik éve harmincszázalékos kedvezményt biztosít a bérletet váltó nyugdíjasoknak, akik számára délutánonként rendezik az előadásokat. A mostani színházi évadban kétszázhatvanhét idős (és anyagiakban nem dúskáló) ember szerezhet ily módon felejthetetlen élményeket. A színháztól szerzett értesüléseink szerint ezt a kedvezményt a következő színházi évadra is biztosítják. AZ ÁFÉSZ SEGÍTSÉGEDÉIJ\-----A sz olnoki áfész — ismerve a í ' nyugdíjasok helyzetét — azzal 1 | siet az idős emberek segítségé^ re, hogy a keddi napokon két óráig vásárolt iparcikkek árából ötszázalékos kedvezményt ad, ha felmutatják a nyugdíjas-igazolványt. Az erre kijelölt áruházak száma júliustól a vasútállomásnál lévő áruházzal bővül, mivel az áfész megvette és átalakítja azt. Az áfész kimutatása szerint a nyugdíjasok ezzel az ötszázalékos kedvezménnyel az idén 294 ezer forintot takarítottak meg. ALAPÍTVÁNY ÉS DÍJ. Nemes célok megvalósítása érdekében alapítvány létesítéséről és kitüntető díjak alapításáról döntött legutóbbi ülésén a nyugdíjasok megyei kulturális és érdekvédelmi egyesületének elnöksége. A Szőke Tisza Alapítvány - többek között - képzőművészeti alkotások megvalósítását, a Kárpát-medencei szavalóverseny rendezésének segítését, az idősek napja méltó megünneplését, jótékonysági rendezvények támogatását, kiadványok megjelentetését, szabadidőközpontok létesítését célozza meg. Az Idősekért kitüntető címet azoknak a nem nyugdíjas személyeknek, testületeknek, szervezeteknek adják majd, akik/amelyek munkájukkal, döntéseikkel az idős emberek tartalmasabb életéhez és az idősek társadalmi megbecsüléséhez jelentősen hozzájárultak. A Közjóért kitüntetésben azok a nyugdíjasok részesülnek, akik korosztályuk érdekvédelmében, a klubélet szervezésében, a nyugdíjasok közérzetének javításában szereztek érdemeket. ■ ÁTVÁLTOZTUNK! A Dr. Drogériában 2001. május 28-tól DISZKONT EGÉSZSÉGCENTR UM működik! Gyógynövények, gyógyhatású készítmények, száj- és lábegészségügyi termékek, gyógykozmetikumok, masszírozok, vérnyomásmérők, gyógypapucsok stb. MI MEG OLCSÓBBAK LESZÜNK' Scholl papucsok, szandálok széles választékban, kedvező áron. Gyógyászati segédeszköz vényt beváltók ajándékot választhatnak! Cím: Or. Drogéria Bt. 5000 Szolnok, Baross út 49-51. Tel./fax: 56/422-326 Nyitva: hétfő-péntek 9-18 óráig, szombat 9-13 óráig.