Új Néplap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-21 / 143. szám
2001. Június 21., csütörtök MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Nem okolható a gyorshajtás Emelkedett a sérüléses közlekedési balesetek száma Vannak, akik attól tartanak, ha bebizonyosodik, hogy a balesetek számának emelkedése a KRESZ-módosítás eredményeként felemelt sebességhatárokra vezethető vissza, akkor ismét lecsök- kentik 80 km/órára a lakott területen kívül megengedett legnagyobb tempót. Megyei információ Aggodalomra nincs ok, legalábbis ettől nem kell tartamuk az autósoknak. Jász-Nagykun- Szolnok megyében ugyan kimutatható a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek számának emelkedése, ám ez a közlekedési szakemberek szerint semmiféle összefüggésben nincs a május elsején bevezetett KRESZ- módosításokkal. Ez már csak azért is így van, mert a balesetek számának növekedése még a módosítás bevezetése előtt, egyéb tényezők miatt már megfigyelhető volt. Mint azt a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője, Falusi Tibor őrnagy lapunknak elmondta, az igaz, hogy a baleseti okok között a gyorshajtás vezet továbbra is (ráadásul ez a tényező egyre magasabb számban fordul elő), mégsem állíthatjuk, hogy a 90 km/órára felemelt sebességhatár lenne a bajok okozója. Különbséget kell tenni ugyanis az abszolút és a relatív gyorshajtás között. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a vezető nem az ütés látási viszonyoknak megfelelően, de az egyébként megengedett határon belül választja meg járműve sebességét. Ez tekinthető a veszélyesebb kategóriának. A rendőrségi ellenőrzések tapasztalatai szerint épp a lakott területen kívül csökkent a sebességhatár túllépése miatt felelősségre vont járművezetők száma. Az osztályvezető a baleseti adatokból arra következtet, hogy az abszolút gyorshajtásnál sokkal nagyobb veszélyt jelent a közlekedésbiztonságra az ittas vezetés. Az alkoholos befolyásoltság miatt okozott balesetek részesedése országosan 11 százalékos, Szolnok megyében ez 16,2 százalék, meghaladja ezt az átlagot. A közlekedési rendőrök hétről hétre 20-40 olyan sofőrrel találkoznak az ellenőrzések során, akik szeszes italt fogyasztottak vezetés előtt. Az ittasan balesetet okozók száma nő, csakúgy mint azoké, akik a kanyarodás szabályainak megszegésével idéznek elő bajt. Külön figyelmet érdemelnek a kerékpárosok, figyelmetlenségükből vagy a közlekedési ismeretek hiányából adódóan teremtenek egyre több veszélyes szituációt közútjainkon. HQY KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁS* (MEGYEI ADAT) 2000. június 19-ig 2001. június 19-ig halálos 16 15 súlyos sérült 90 104 könnyű sérült 104 110 összes: 210 229 Nem ígér hasznot Röviden MATRICA AZ M5-RE IS. A Magyar Fejlesztési Bank megkezdheti a tárgyalásokat az M5- ös autópálya matricás rendszerbe történő bevonásáról a tulajdonos Alföldi Koncepciós Autópálya (AKA) Rt.-vel - jelentették be a szakminisztériumban. Mivel azonban az AKA Rt. 2003. december 31-ig jogosult az M5- ös autópályán a díjszedésre, a kormánynak, ha meg akar állapodni, pótolnia kell a társaság ebből eredő bevételkiesését, ami több milliárd forintot is elérhet. NYÁRI TÁBOR. Határainkon túl élő magyar gyermekek számára szervez nyári tábort a mezőtúri önkormányzat. A július 11-én kezdődő színes programokban bővelkedő eseményen mintegy 30-50 résztvevőre számítanak a város vezetői. X. NAGYKUNSÁGI NAPOK. Az augusztus 16-18. közötti programsorozatban sokszínű kínálatból választhatnak majd a karcagiak és a városba látogató kedves vendégek, fgy például augusztus 20-án 15 órától a Barátság parkban bábelőadás, gyerekszínház, bohócprodukció, kazak népi együttes, a Bihari Cigányzenekar műsora, a békéscsabai színház musicalegyveleg- je, Márkus Ica nótaénekes, Baranyai Anita táncdalénekes produkciója után este Old Boys- koncert, majd 22 órakor tűzijá- ték zárja a programot._______■ (Folytatás az 1. oldalról) A megyében az előzetes termés- becslés hektáronként 3,68 tonnáról szól, de ha a 25 ezer forintos felvásárlási árat számítjuk, akkor éppen pénzüknél lennének a termelők, ám ilyen árszintre, a jelenlegi ismeretek alapján, kevés az esély - hűtötte le a gazdálkodók kedélyeit Makay György. A Gabonaszövetség főtitkára vázolta a világpiaci helyzetet, beszámolt a várható trendekről. Mint mondta, 4,5-4,8 millió tonna búzatermés valószínűsíthető az idén, a hazai felhasználás 3,1-3,3 millió tonna, azaz mintegy más- félmillió tonnának a határainkon kívül kell vevőt keresni. A jelentős exportárualap egyúttal azt is jelenti, hogy a hazai ár a külpiactól Tíz esztendővel ezelőtt, 1991. június 5-én alakult meg Szolnokon a Mamma klub, az emlőműtöttek klubja. Szolnok A Hetényi Géza megyei kórház onkológiai osztályának dolgozói kezdeményezték a klub létrehozását, s hogy valóban volt létjogosultsága, azt épp az mostani ünnepség bizonyítja. Az elmúlt évek alatt a megyei egyesületből függ majd. A világpiacon évente mintegy 100 millió tonna búza „forog”, ehhez képest a magyar búzakínálat túl kicsi ahhoz, hogy befolyással legyen az árakra. A főtitkár 90 dolláros világpiaci árból kiinduló kalkulációja szerint a malmi búza hazai felvásárlási ára nem éri a tonnánként 22 ezer forintot, azaz lényegesen elmarad a termelők várakozásaitól. Makay György megjegyezte: a forint erősödése és árfolyamsávjának kiszélesítése tonnánként legalább 1300 forintot húzott ki a gazdák zsebéből. Úgy vélte, áremelkedés valószínűsíthető a világpiacon, miután a készletek lecsökkentek, az USA-ban és az uniós tagállamokban pedig a vártnál gyengébb termésre van kilátás. három kisebb - szolnoki, mezőtúri és törökszentmiklósi - nőtt ki, amelyek önálló tevékenységük mellett közös rendezvényeket is szerveznek. Annak idején a klub tagjai számára a legfontosabb kérdés még az volt, hogyan fogadtassák el környezetükkel, saját magukkal a betegségüket, sőt akkoriban még olyan tévhiedelmekkel is meg kellett küzdeniük, hogy a rák ragályos. Manapság szerencsére már változott a helyzet, inkább abban a búza Makay György értesülései szerint napokon belül megjelenik a köz- raktározás százszázalékos kamat- támogatásáról szóló rendelet. A jövő kapcsán a főtitkár elmondta, más szakmai szervezetekkel karöltve elkészítették az Európai Unió gabonarendtartásának magyar változatát, amelyet 2002 júliusától javasolnak működtetni, s amelynek lényege, hogy a kockázat vállalásában részt vesz az állam is. Ennek egyik alapvető eleme az intervenciós ár (a malmi III. búzára tonnánként 24500 forint lenne, 90 százaléka az EU-ban alkalmazott árnak), amivel — Makay megfogalmazása szerint - „ki lehet jelölni a gödör alját”. segítik egymást az érintettek, hogy minél gyorsabban és zökkenőmentesebben újra belilleszkedhessenek a mindennapi életbe. Nagyon sokat számít, hogy a felmerülő gondokat fesztelenül megbeszélhetik egymással, nem sajnálattal, kirekesztéssel találkoznak azok, akik átesnek egy ilyen traumán, hanem egy közösségbe kerülnek. Épp ezért továbbra is várják sorstársaikat, várják mindazokat, akik hasonló problémákkal küzdenek. szs LL Lelkierőben is ők győztek Mindenki tovább léphet Szolnok Mint annak idején megírtuk, az Arany János Tehetséggondozó Programot tavaly ősszel indították olyan fiatalok részére, akik 5000 lakosnál kevesebbet számláló települések általános iskolájában fejezték be a nyolcadik osztályt. A programot Szolnokon a Varga Katalin Gimnázium vállalta, együttműködve a Városi Kollégiummal. Botka Lajosáét, a gimnázium igazgatóját arról kérdeztük, hogy milyen eredményeket értek el a felzárkóztató program résztvevői. Az igazgatónő elégedetten mondta, hogy a 23 tanuló sikeresen fejezte be az úgynevezett gazdagító, műveltségi felzárkóztató évet. Értékelték a fejlődésüket, valamennyi szaktanár véleményt mondott mindegyikük teljesítményéről, és ennek alapján minden bizonyítványba „9. osztályba léphet” bejegyzés került. Ez azt jelenti, hogy a tanárok véleménye szerint mind képesek lesznek eleget tenni az iskola egyébként közismerten magas követelményeinek. Három kiemelt területen igyekeztek behozni az esetleges hátrányokat: az anyanyelv és kommunikáció, az idegen nyelv és az informatika területén. Ez sikerült is, noha nyilvánvaló, hogy az osztály útját továbbra is kiemelt figyelemmel kell kísérni. Főleg a tanulásmódszertan és az önismeret-kommunikáció területén lesz szükség további segítségre. Ezt azonban a tanárok kihívásnak tekintik, és szívesen vállalják. Többen is jelentkeztek, hogy ebben az osztályban szeretnének tanítani. Néhány kiemelkedő képességű tanulót is fölfedeztek, például egyikük novellaíró pályázaton díjat nyert, de van közöttük kiváló rajzoló és matematikus is. Hatan a zeneiskolába is beiratkoztak. Az eredmények a Városi Kollégiummal közösen végzett munka révén születtek, hiszen igen szoros szakmai-pedagógiai együttműködés volt a két intézmény között. Úgy látszik, maguk a diákok is elégedettek voltak, mert bár négy megyéből érkeztek, senki sem jelezte, hogy más, esetleg a lakóhelyéhez közelebbi középiskolában szeretné folytatni a tanulmányait. Az osztálynak a 10. évfolyam végéig, azaz 2003-ig kell együttmaradnia, utána szétosztható a többi osztály között. Botka Lajosné elmondta, hogy 2005-től kezdődnek a kétszintű érettségik, erre már 2003-tól kell készülni. így a szétosztás sem okoz gondot, hiszen a kétszintű érettségire történő felkészülés miatt az osztálykeretek 2003-tól várhatóan úgyis lazulni fognak, és inkább évfolyamszintű csoportok kialakulására lehet számítani. Ősztől újabb „Arany János-os” osztály indul a gimnáziumban, 28-as létszámmal. BJL Több készpénzt fizetnek a gázközművagyonért Megyei információ Dr. Füle István országgyűlési és Radócz Zoltán önkormányzati MSZP-s képviselő a parlament gázközműva- gyonról szóló döntéséről beszélt a sajtó képviselőinek. Dr. Füle István elmondta, hogy a gázközművagyonról szóló törvényhez beadott szocialista módosítások lehetővé teszik, hogy az önkormányzatok a korábban megállapítottnál nagyobb összeget kapjanak, ennek fele készpénz, fele állampapír legyen. A megyénkben két település - Rá- kóczifalva és Rákócziújfalu - fölkerült a pénzhez jutó önkormányzatok listájára, Szolnok a vártnál többet, 476 helyett 544 milliót kap, készpénzben 103 helyett 282 millióhoz jut. A Tisza- menti Vegyiművek lakótelepéről a Fidesz szolnoki frakcióülésekor elhangzott, hogy az állam megvásárolja és átadja a szolnoki ön- kormányzatnak, amely bérlakásként kezeli a továbbiakban az ottani lakásokat. Dr. Füle felmutatott egy levelet, amelyet dr. Stumpf Istvántól a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztertől kapott, s amelyben nincs szó a lakótelep megvásárlásáról. Bírálták Orbán Viktornak a szolnoki rádióban elhangzott bejelentését, miszerint egy éven belül megkezdődik az Albertirsa és Szolnok között négysávos út építése. Ismereteik szerint csupán az egyes településeket elkerülő szakaszok építése van előkészületi stádiumban, a 4-es út nem része a 10 éves közútfejlesztési programnak, amely csak a transzeurópai utakra biztosít forrást. BALETTSIKEREK. Tiszaföldvár egyik büszkesége a Voyage Balettcsoport. Gyenesné Szarvas Katalin tanítványainak szombaton volt a vizsgaelőadásuk, ahol csakúgy, mint év közben a különböző versenye- ken, óriási sikert arattak. Felvételünk az egyik próbát örökítette meg a művelődési házban, fotó: csabai i. Megérdemlik a vakációt? Beköszöntött a nyár és vele együtt a vakáció is. Ám nemcsak a diákok töltik majd jól megérdemelt pihenőjüket a következő hónapokban, hanem az ország- gyűlési képviselők is. Hogyan látja az utca embere: a honatyák megszolgálták a hosszú nyári szünidőt? Varga Anna, 77 éves nyugdíjas: — Semmi furcsa nincs abban, hogy a képviselők nyáron sza- badságra mennek, ez minden embernek jár. Ugyanakkor nem vagyok elégedett a végzett munkájukkal, mert sok esetben nem a kisember érdekeiért cselekszenek. Többet kellene foglalkozniuk az átlagpolgárok gondjaival. Az én nyugdíjam például negyvenezer forint, aminek a negyedét minden hónapban gyógyszerekre költőm. Azt gondolom, az ilyen helyzeteket is érdemes lenne az Ország- gyűlés tagjainak figyelmébe ajánlani. Czakó Tibor, 31 éves: Hogy megérdemlik-e a nyári szünetet? Természetesen. Valamikor csak ki kell kapcsolódniuk abból a sok olvasásból és alvásból, amit a parlamentben folytatnak. Nem tagadom, nagyon elégedetlen vagyok velük. Unom már, hogy néhányuk korrupciós ügyeitől visszhangzik a sajtó, s hogy nem igazán érzékenyek az állampolgárok problémáira. Nagy Zsolt, nyugdíjas:- Éppenséggel megérdemlik a nyári vakációt, bár én túl hosszúnak tartom. Olyan sokat azért nem tesznek értünk. Főként, ha belegondolok, hogy a pedagógusok az egész éves áldozatos munkájuk után közel ugyanén nyi szabadidőt kapnak, jóval kevesebb fizetésért. Viszont a saját választókörzetem képviselőjével elégedett vagyok. Ő jól végzi a munkáját, tőle nem sajnálom a pihenést. MOLNÁR Q. ATTILA