Új Néplap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-20 / 142. szám
■■■ 2001. Június 20., szerda SPORT 11. OLDAL Új játékosok a cooposoknál A tengerentúlról erősítettek a szolnokiak Női kosárlabda Mint azt a minap is megírtuk, felmerült, hogy a MÁV- Coop csapata indulhat a második számú európai kupában, a Ronchettiben. Mint azt Nemes Gyula szakosztályelnöktől megtudtuk, a klub vállalja a feltételeket, és fennállása során először vesz részt majd a nemzetközi kupaküzdelmekben. Mivel a szolnokiak nem akarnak szégyent vallani a nemzetközi kupaporondon és a hazai bajnokságban sem, ezért igyekeznek megerősíteni állományukat. A legfrissebb hírek szerint egyéves megállapodást kötöttek az ausztrál junior válogatott irányítójával, Keryn Owensszel, aki 165 cm magas és 26 esztendős. A canberrai származású kosaras hölgy július végén érkezik majd Szolnokra. A másik légiósuk az új-zélandi Gina Farmer lesz, aki 190 cm magas és 23 éves, tagja volt hazája válogatottjának a sydneyi olimpián. A mindkét centerhelyen jól használható hölgyet augusztusra várják a cooposok. A magyar játékosok közül Szolnokra igazol Németh Bernadett (BSE), Szabó Bea (Debrecen), ő egykoron szerepelt már Szolnokon, majd Diósgyőrött, valamint tárgyalásban állnak a GYSEV-Sopron junior válogatottjával, Csontos Eszterrel. A napokban várható, hogy még egy külföldi kosaras hölggyel megállapodnak a Tisza-parti vezetők, de ő az öreg kontinensen pattogtatott idáig. A hírekkel kapcsolatban Palko- vits Tamás vezetőedző elmondta, hogy jó dolog bekerülni az európai vérkeringésbe, amely mindenképpen hasznos lesz csapatának. Az erősítésekről annyit mondott, hogy mindkét külföldi játékost alaposan feltérképezték, szerinte jó vásárt csinálnak majd velük. ______ivécséi Gy őzelem a csoportzárón VÍZILABDA A margitszigeti kontinens- viadalon tegnap utoljára szálltak vízbe a csapatok a csoportmérkőzések során. Az oroszok tegnapi 12-8-as győzelme a szlovákok felett, ez egyben azt is jelentheti, hogy a harután minden bizonnyal csoportjuk második helyen kötnek ki.- Nagyon rosszul játszottunk. Emberelőnyben és -hátrányban is elmaradtunk a várakozástól. Egy-két komoly problémát feltétlenül ki kell javítanunk a folytatásra. Sok sportszerűtlen megmozdulás volt a medencében, s egyre több sérültünk van. A bíBenedek (jobbra) épp egy nagy ütést kap a Savicstól, a jugoszlávok elleni derbin. FOTÓI EPA madik helyen végeznek a B-cso- portban, és akkor csütörtökön megismétlődhet a sydneyi döntő a mieinkkel szemben. Az biztos, hogy a fenti csoport élén a görög válogatott végez, amelyik dadogva ugyan, de verte a franciákat 10-9-re. Amellett azonban ne menjünk el szó nélkül, hogy a görögök veretlenül nyerték a B-csoport küzdelemsorozatát. A mieink sajnos hétfő este kikaptak a jugóktól 8-5-re, mely ráskodásról nem kívánok szólni - mondta Kemény Dénes. A kapitány mondandóját alátámasztja, hogy azon derbin szenvedett agyrázkódást Molnár Tamás, ezért két napot pihennie kell. A két találkozón hiányzó Vári Attila fülsérülése viszont szépen javul, ő máris hadra fogható. Tegnap esti eredmény Magyarország-Hollandia 10-7 (3-4,2-0,3-1,2-2) Az időjárás sem volt ellenfél Laky Gábornak meggyűlt a baja a majd négy mázsás traktorkerékkel. FOTÓI BUOÁNY Manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az “erős ember” viadalok Magyarországon. Nem ritka, hogy a kisebb lélekszámú településeken is több ezren kíváncsiak a góliátok vetélkedőjére. Legutóbb Újszászon a mostoha időjárás - nem csak szakadt az eső, időnként dörgött és villám- lott - ellenére is kitartott a közönség, az esőszünettel is tarkított versenyen mindvégig buzdította a résztvevőket. _________Erősport ____ _____ Ha t számból álló, kimondottan embert próbáló viadalt álmodtak meg az újszászi piactérre a verseny főszervezői. Tizenkét erős ember érkezett az ország különböző tájáról, bár közülük egyértelműen a házigazdának számító szolnoki "veteránok" - azaz Kövér Gyula és Ulviczki Mihály - számítottak esélyesnek. Mint később kiderült, érvényesítették is a papírformát, ám két ifjú ütán, Dobos Róbert és Csák Csaba remeklése a meglepetés kategóriába sorolható. Farönk-nyomásban (160 kg), zsák vállra emelésében (110,120,130, 140,150 kg), felhúzásban (305 kg) Kövér Gyula diadalmaskodott, gumiborításban a zebegényi Pé- terfi Norbert, míg a hordó pakolásban (110,125, 140, 150 kg) Ulviczki Mihály volt a legjobb. Az utolsó vegyes számot - két perc alatt kellett a 100 kilós farönköt kinyomni, a gumikereket átfordítani, 120 kg-os zsákkal 20 métert futni, 110 kg-os kőgolyót teherautóra, illetve 130 kg-os golyót 120 centi magas állványra feltenni - mindössze hárman tudták teljesíteni, ebben ismét Ulviczki bizonyult a leggyorsabbnak. A következő erős ember viadalra - melynek eredménye beszámít a Grand Prix-sorozatba - június 30-án (szombat), 14 órai kezdettel kerül sor Jászboldogházán. A verseny végeredménye: 1. Kövér Gyula 68, 2. Ulviczki Mihály 61 (mindkettő Szolnok), 3. Dávid János (Szeged) 42.5, 4. Dobos Róbert 40.5,5. Csák Csaba 38.5 (mindkettő Szolnok), 6. Laky Gábor (Vác) 37, 7. Szabó Tamás (Pécs) 35.5,8. Magyar Zsolt (Budapest) 32,9. Kazinczi Ferenc (Jászkisér) 29.5,10. Péterfi Norbert (Ze- begény) 28.5, Hiliczky Márk (Zebegény) 25.5, 12. Brekly János (Kartal) 22.5 pont. ________________________________________(PELEI) Pro fi boksz Az amerikai Mike Tyson és a brit Lennox Lewis menedzserei azon fáradoznak, hogy még ebben az évben összecsapjon a két egykori nehézsúlyú világbajnok. Lewis azonban előbb Hasim Rahmannal szeretne megmérkőzni, és visszahódítani tőle a WBC és a IBF vb-övét, amelyet az amerikai vett el tőle áprilisban. Rahman úgy tervezi, hogy következő csatáját augusztus 5-én vívja a nigériai David Izonnal Kínában, a brit sztár viszont gyorsan szeretne ellene revan- sot venni. Tyson tanácsadója, Shelly Finkel úgy véli: novemberben vagy decemberben már ringbe léphet egymás ellen a két öklöző, de ehhez feltétlenül szükséges, hogy Lewis újra világbajnok legyen. Tilos az ellenfelet lebecsülni — vallják a küzdősportok világában járatos szakemberek Szombaton éjszaka kiütéses vereséget szenvedett profi ökölvívónk, Kovács István a WBO pehelysúlyú világbajnoki övéért megrendezett címmérkőzésen az argentin Julió Pablo Chacóntól. Rengetegen nyilvánítottak véleményt azóta, mi ezúttal megyénk szakmabeli kiválóságaira voltunk kíváncsiak: vajon ők miként vélekednek Kokó vereségéről? Körösi Tibor (négyszeres full- contact magyar bajnok kick- boxos, Világkupa-győztes): - Azt hiszem, jó leckét kapott Kovács István. Ebben a szakmában talán a legfontosabb lecke, tiszteim kell az ellenfelet, bármilyen fölényben is van a versenyző. A boksz éppen arról szól, hogy egy ütés is eldönthet mindent. Óriási munka van Kokóban, véleményem szerint nem szabad feladnia, hiszen mindig van visszaút. Balogh András (a Szolnoki MÁV ökölvívó edzője): - Én már a harmadik menet után széttéptem volna versenyzőmet, mint foxi a lábtörlőt, ha úgy szórakozik a ringben, mint Kokó. Fegyelmezetlen volt, lebecsülte ellenfelét, egy világbajnoki címmérkőzést nem szabad ilyen könnyedén venni. Véleményem szerint túl könnyű ellenfelekkel találkozott eddig, s edzőpartnerei sem üthették meg igazán. Az első pofon nem volt akkora, hogy ez legyen a vége. Úgy meglepődött azonban az ütéstől, hogy teljesen leblokkolt, s ahelyett, hogy fogásba menekült volna, teljesen szabadon hagyta a fejét. Bár a legnagyobbak innen is fel tudnak állni, kérdés, hogy pszichésen miként dolgozza fel a kiütést. Pályafutásom alatt találkoztam olyan bajnokkal, aki első igazi k. o.-vereségét követően már soha sem tudott visszatérni. Karmazin György (nyolcszoros magyar bajnok, Európa-baj- noki ezüstérmes kyokushin kara- tés, 3 dános mester): - A kyóra ugyanaz vonatkozik, mint az ökölvívásra: bármilyen fölényben is van az ember, tilos lebecsülni az ellenfelet, hiszen egyetlen jól irányzott ütéssel a képzetlenebb, gyengébb vetélytárs is padlóra küldheti az addig vezető, fölényben lévő versenyzőt. Egyetlen vereségből többet lehet tanulni, mint több tucat győzelemből. Ha Kovács Istvánnak sikerül feldolgozni magában az elmúlt napok eseményeit, visszatérhet a legjobbak közé. __________________________(PELEI) Érmeket szereztek Tenisz Eredményesen szerepeltek megyénk fiataljai az Országos Diákolimpián, ugyanis szinte mindegyik korosztályban dobogós helyen végeztek. Eredmények: II. kcs. fiú: 3. Jászberény (Gyakorló Á. I: Boda Kornél, Durucz Márton, Szappanos Péter), leány: 2. Szolnok (Kassai Úü Á. L: Baji Andrea, Baji Nóra), III. kcs. leány: 2. Ma eldőlhet a bajnoki cím Labdarúgás NB I. A 21. forduló mérkőzéseit rendezik szerdán a labdarúgó NB I- ben. Elképzelhető, hogy már ezen a játéknapon, egy körrel a vége előtt eldől a bajnoki cím sorsa, s az is, hogy ki lesz a Tatabánya melletti második kieső. Jelenleg a Dunaferr egy ponttal előzi meg az FTC-t. Ha a dunaújvárosiak nyernek és a ferencvárosiak kikapnak, akkor a két csapat között annyira nő a különbség, amennyit egy forduló alatt nem lehet behozni. Pont- egyenlőség esetén az egymás elleni eredmények alapján az FTC a bajnok (FTC-Dunaferr 2- 0, Dunaferr-FTC 0-0). A szerdai fordulóban az FTC a Vasast fogadja, a Dunaferr a Győrt látja vendégül. A szombati záró fordulóban a ferencvárosiak Debrecenben zárják a szezont. Valamennyi találkozó 17 órakor kezdődik: Zalahús-ZTE— MTK Hungária, Újpest-Lom- bard FC, Dunaferr-Győri ETO, Matáv-Videoton, Kispest— Debrecen, FTC-Vasas (Sportl). Kunhegyesen a MÁV Ma délután öt órakor Kunhegyesen, a KUN FC ellen hírverő mérkőzésen lép pályára a Szolnoki MÁV-Neusiedler együttese. Jászberény (Lehel V. G.: Belházi Boglárka, Oláh Viktória), N. kcs. fiú: 3. Szolnok (Széchenyi G.: Németh Csaba, Sámson, Gábor, IV. kcs. leány: 2. Martfű (Martos F. Á. I.: Kiss Adrienn, Csinádi Rita, Szikszai Éva, Mészáros Márta), V. kcs. fiú: 3. Tiszaföldvár (Hajnóczy G.: Hovodzák Tamás, Varga Balázs, Kiss Dániel), Ví. kcs. leány: 3. (Jászberény, Liska SZKI: Halászi Anikó, Kisbalázs Edit). _______a Ki spályás foci JÁSZBERÉNY. Befejeződött a városi bajnokság tavaszi idénye: az első osztályban ősszel kettéválik a mezőny, az első hat a bajnoki címért, a második hat a kiesés elkerüléséért küzd. Bár az egész szezonban botladozott a Viktórió, az utolsó fordulóban csak visszavette az első helyet. Eredmények: Berény Barátok- Eurotech 2-1, Metallica-Matalin 6-1, Geogép-Hotel Lehel 0-1, Viktórió-Pótkerék 5-2, Euro- tech-Partner+torlás 2-2, Wes- ten-T-Plasztik 3-2, Yoshi-Be- rény Barátok 2-6. Innen folytatják az ősszel - A-csoport: 1. Viktórió 6 pont, 2. Berény Barátok 5,3. Metallica 4,4. Eurotech 3,5. T-Plaszük 2, 6. Partner+torlás 1 pont. B-csoport: 7. Westen 6, 8. Matalin 5, 9. Hotel Lehel 4, 10. Geogép 3,11. Yoshi 2,12. Pótkerék 1 pont. A másodosztályban a Csizmadia nyerte a forduló rangadóját, így változatlanul ott toporog a listavezető sarkában. Eredmények: Silex-Kossuth 12, Pro- fext-Szikla 1-3, Kulacs-Elek- trokód 6-0, Tűzoltók-Pórtelek 2-1, Music-Aprító 1-1, Csizmadia-Dermesztő 3-2. A tavaszi végeredmény: 1. Kulacs 29, 2. Csizmadia 28, 3. Szikla 25, 4. Tűzoltók 24, 5. Dermesztő 22, 6. Kossuth 18, 7. Profext 17, 8. Aprító 10,9. Silex 9,10. Elektro- kód 6,11. Pórtelek 4,12. Music 1 pont. SZOLNOK. Véget ért a 2000- 2001-es szabadtéri kispályás labdarúgó-bajnokság a Tiszali- getben. Az utolsó forduló előtt már eldőlt, hogy a ZT Trans gárdája végzett az első helyen, ám a dobogó további két helyéért, valamint a kiesés elkerüléséért még nagy versenyfutás zajlott. Eredmények: Aréna-ZT Trans 2-5, DÁD-Borovi 1-12, Ferrum-Konstrukció 3-3, Pata- ki-Épszigker 0-3, Nefag-Cso- kimester 2-3, Castrum-ex- Trojka 1-4. A végeredmény: 1. ZT Trans, 2. Épszigker, 3. Ferrum, 4. Nefag, 5. Konstrukció, 6. Borovi, 7. Pataki, 8. Trojka, 9. Aréna, 10. Csokimester, 11. Castrum-ex, 12. DÁD, 13. KSK, 14. Univerz (viszszalépett). Kiesett az első osztályból a KSK és az Univerz együttese, míg helyükre a Kórház és a Kisújszállás lépett a második vonalból. Kik a legnépszerűbb sportolók? Tisza-party 2001 : A Szféra Tisza Kft. június 22-én pénteken immáron ötödik alkalommal rendezi meg a Tisza-party elnevezésű eseményét a szolnoki HoHTisza parti vizicentrumban. A nagyszabású összejövetelen sportolók, klubvezetők, szponzorok és önkormányzati vezetők adnak randevút egymásnak. A jeles eseményen választják meg Szolnok város legeredményesebb és legnépszerűbb sportolóit. A választás az önök szavazati alapján fog történni. A szavazás jelöltjei Csapatok i □ Szolnoki MÁV-Coop SE □ Mól Szolnok □ Szolnoki MÁV-Neusiedler női kosárlabda csapata férfi kosárlabda gárdája labdarúgó együttese Nők □ Fekete Zsuzsanna (cselgáncs - Sector-Wadokia Judo Klub) □ Szabó Enikő (atléta - Szolnoki MÁV-ldeál) Férfiak □ Babály László (atléta - Szolnoki MÁV-ldeál) □ Hajnal András (műugró - Szolnoki Honvéd) □ Kovács Viktor (atléta - Szolnoki MÁV-ldeál) □ Molnár Csaba (asztaliteniszező - Jászkun Volán-Nefag) □ Szellő Imre (ökölvívó - Szolnoki MÁV) ________________Edzők ___________________ □ Balogh András (ökölvívás - Szolnoki MÁV) □ Surányi Márton (röplabda - Szolnoki Utász RK-SI) □ Ulviczki Mihály (súlyemelés, erőemelés - Vállalkozók SE) A lapból kivágott szavazatikat június 22-én 12 éráig juttassák el a Szféra Tisza Kft. címére: 5001 Szolnok, Pf. 151. Természetesen intem»- ten is lehet szavazni a www.szolnok.hu honlapon a Tisza-parti link segítségével a fenti időpontig. n i