Új Néplap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-20 / 142. szám
2001. Június 20., szerda TÜKÖR 5. OLDAL M E GYEI Sammy S. Smucha, a Plaza Centers Europe vezérigazgatója és Szalay Ferenc polgármester az alapkőnél fotói m. j. Decemberben nyit a Plaza Ötven üzlet, 4-6 étterem, video- és játékterem, 700 férőhelyes multiplexmozi, valamint 180 kocsit befogadni képes parkoló is helyet kap a Szolnok Plazában, amelynek alapkövét ünnepélyes keretek közt helyezték el tegnap. SzotHO|t ~ központ megközelítőleg ezer------------------------------------------ embernek biztosít majd munA 10 ezer négyzetméter alapte- kát. rületű, háromszintes Szolnok A Plaza Centers Europe B.V. Plaza mintegy 20 millió márkás tapasztalatai szerint a mini költséggel épül fel a megyeszék- plazák naponta 5-10 ezer látoga- hely szívében. A december else- tót fogadnak, új vásárlási szoká- jén nyíló szórakoztató és üzlet- sokat honosítanak meg, és az adott település társadalmi-gazdasági életére is kedvező hatással vannak - hangzott el a tegnapi ünnepségen. A Szolnok Plaza mintegy ötven üzletnek, 4-6 éttermet magában foglaló ételudvarnak biztosít helyet, a szórakozást pedig 600 négyzetméteres video- és játékterem, valamint négytermes, 700 férőhelyes Hollywood multiplexmozi szolgálja. L.Z. Röviden MECÉNÁSOK. Tavaly a Szolnoki Művésztelep Közalapítvány kilenc szolnoki művésznek nyújtott anyagi támogatást, összesen 630 ezer forint értékben. Öt művész 50 ezer, egy 80 ezer, három pedig 100 ezer forintot kapott. NÉVADÓ. Sípos Orbán (1835- 1926), a Jászkun Kerület utolsó alkapitánya, Jász-Nagykun-Szol- nok vármegye első alispánja nevét veszi fel a szolnoki Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Szakképző Iskola és Kollégium, amely az idén befejeződő beruházással jelentősen megújul. A névfelvételről e heti ülésén dönt a fenntartó megyei önkormányzat. KORSZERŰSÍTENEK. A kis újszállási önkormányzat 1999 óta foglalkozik a város közvilágításának korszerűsítésével. A tervezésre és az engedélyes kiviteli tervre egymillió forintot szavaztak meg, elkészült a város közvilágításának osztályba sorolása, ennek alapján hamarosan elkészülhet a korszerűsítés engedélyes terve. BÚCSÚZTATÓ. Jászárokszállá- son, június 25-én helyezik örök nyugalomra Borbás György Liszt Ferenc-díjas nyugalmazott operaénekest, a Magyar Állami Operaház sajtótitkárát. VÉLEMÉNY Út, amely TELEKI JÓZSEF Szolnok nem száz kilométerre, hanem két és fél órára van a fővárostól - emlegetik már lassan egy évtizede a megyeszékhely gazdasági szakemberei annak kapcsán, miért kerülik el a várost a nagy befektetők. Tény, hogy a kelet felé tartó forgalom már rég kinőtte a 4-es főutat. Mégis az 1990-es évek eleje óta gyakorlatilag semmi sem történt azért, hogy (időben) közelebb kerüljön Szolnok és térsége, valamint a keleti határszél a fővároshoz. Míg az elmúlt évtizedben autópályák, autóutak épültek és épülnek szerte hazában, addig hozzánk csak az aktuális kormányok aktuális ígéretei jutottak el. Utoljára az Antall- kabinet áldozott jelentősebb összeget Mintha képviselőink szava nem hallatszana el a magas hivatalokig térségünkre, megépítve a főút Szolnokot elkerülő szakaszát, pedig képviselőink azóta is rendre szóvá teszik azt a T. Házban, ám mintha hangjuk nem hallatszana el a magas hivatalok füléig. Legalábbis eddig. Az elmúlt hónapokban mintha hangosabban szólna honatyáink kórusa. Előbb a Fidesz-frákció Szolnokra kihelyezett ülésén került szóba a 4-es főút ügye, kihasználva, hogy ezúttal a legnagyobb kormánypárt összes politikusa megtapasztalhatta az utazás kínját. Nem sokká később a szintén fideszes karcagi polgármester tette szóvá a parlamentben a tarthatatlan álapotokat, az út sorsát, amely ahelyett, hogy összekötne, elváaszt. A közlekedési miniszter egy felszólalásra válaszolva kijelentette: már jövőre elkezdődnek Albertirsa és Szolnok között a szélesítési munkálatok, és elkészülhet a Törökszentmiklósi elkerülő szakasz is. No, persze egyelőre ez sem több egy ígéretnél. Ám előbb-utóbb a pártok vezéreinek is rá kell döbbenniük: a váasztások megnyeréséhez nem elég ígérgetni, néha-néha a madzagra a mézből csepegtetni is kel. Nekünk még e mézből is csak kevés jutott. Érvényes az útlevele? Sokan későn veszik észre, hogy lejárt az útiokmányuk A sikkasztás vezeti a bűnlajstromot (Folytatás az 1. oldalról) A bűncselekmények zömét továbbra is a vagyon elleniek alkotják, ez a kategória 25 százalékká emelkedett a vizsgált időszakban. A statisztikusok kimutatták, hogy ezen belül is a sikkasztás kiemelkedő. Ez az elmúlt évben megháromszorozódott a száma. Míg a bűnesetek száma nőtt, addig a megyei lakóhelyű tettesek száma valamelyest csökkent. A 100 ezer lakosra jutó elkövetők arányát tekintve az országos rangsor középmezőnyében vagyunk. Kedvező tendenciák mutatkoznak a megye bíróságainak ügyforgalmában. 2001 első negyedévében 2800 új ügy érkezett, és háromezer-háromszáz korábban indult pert fejeztek be. Idén eddig már több esetet zártak le, mint a tavalyi év hasonló időszakában, legjelentősebben a munkaügyi bíróságok előtt befejezett ügyek száma nőtt. 2000-ben háomezer büntetőügyet fejeztek be. Ezek közel 20 százalékánál a nyomozás megkezdésétől a határozat meghozataláig 2 évnél is hosszabb idő telt el. HQY Megyei információ Az üdülési szezon bekö- szöntével sokan rádöbbennek arra, hogy lejárt az útlevelük érvényessége. így nem csoda, ha duplájára növekedett az útlevelet igénylők száma az utóbbi másfél hónapban. Sokan hajlamosak elfeledkezni arról, hogy a tervezett nyári külföldi üdülések előtt időben meggyőződjenek arról, érvényes-e, vagy hogy van-e egyáltalán útlevelük. Sőt azoknak is érdemes megnézni a lejárati dátumot, akik olyan országba készülnek, ahol legalább féléves érvényességet követelnek a beutazás feltételeként. Van, aki csak közvetlenül az utazás előtt döbben rá, hogy már lejárt az úti okmányának érvényessége, s kénytelen ezért sürgősséggel megigényelni azt, ha nem akar lemaradni az útról. Ilyenkor aztán az útlevélügyekkel foglalkozó hivatalokban is jócskán megnő a forgalom. Szolnokon a polgármesteri hivatal ügyfél-tájékoztató irodájában lehet igényelni az útlevelet. Mint Krizsán Józseftől, a hatósági és ügyfélszolgálati osztály vezetőjétől megtudtuk, regisztrálják, nyilvántartásba veszik a kérelmeket, amelyeket naponta küldenek fel a Belügyminisztérium útlevél- osztályára, ahonnan normál esetben mintegy két héten belül megküldik az igénylőnek az úti okmányt. Most azonban, amikor a szezon miatt megnőtt a kérelmezők száma, ez az idő akár három hétre is növekedhet. Szolnokon szezonon kívül naponta 15-20 ügyfél fordul meg útlevélügyben az irodán, ám immár másfél-két hónapja ez a szám a fenti okok miatt megduplázódott, így 40-45-en is felkeresik naponta útlevéligényléssel, érvényességi idő meghosszabbításával kapcsolatban az irodát, s ez bizony sok munkát ad. Sürgős esetekben kivételes eljárást is igénybe lehet venni a Közigazgatási Hivatal hatósági főosztályán. Mint megtudtuk, amíg korábban napi 5-6 igényléssel volt dolguk, most előfordult az is, hogy átlagban húsz-huszonöten is megfordultak náluk ez ügyben. Ha valaki gyorsítva igényel útlevelet, vagy hosszabbíttatja azt meg, akkor az eljárásért nem kell külön fizetnie, de igazolnia kell, hogy miért veszi igénybe a gyorsabb utat. Normál esetben - a leterheltségtől függően - 5 munkanap alatt teljesíti a Belügyminisztérium a kérelmeket. Útlevelet egyébként 5, illetve 10 évre lehet kérni, az előbbi esetben 4000 forintos, az utóbbiban 6000 forintos illetékért. A 70 év felettiek 10 évre kapnak útlevelet, 1000 forintért. A 18 év alattiak — akiknek szintén 1000 forintba kerül az illeték - esetében 4 éves kor betöltéséig 2 év az okmány érvényességi ideje, 4-18 éves kor között pedig 5 év. Az útlevéligényléshez, -meghosszabbításhoz szükség van a személyi igazolványra, a postán 100 forintért beszerezhető útlevéligénylő lapra, két igazolványképre (ez lehet fekete-fehér vagy színes), a megfelelő összegű illetékbélyegre, illetve a korábbi útlevélre (ha valaki új útlevelet igényel). Kiskorú vagy gondnokság alatt állók esetében szükséges a születési anyakönyvi kivonat, és kötelező a szülők vagy a törvényes képviselők személyes megjelenése is. _______ a. qy. Dr ága a bliccelés (Folytatás az 1. oldalról) Polónyi János elmondta: a tartozások behajtására kidolgozott módszer nem sért jogokat, nem merülhetnek fel adatvédelmi aggályok sem. Ha csak bírósági eljárás eredményeként jutnak a pénzükhöz, ezek a költségek is a pervesztest terhelik majd. Az új parkolási rend számos kérdést vetett fel ez idáig is. Többek között azt, hogy kell-e újabb jegyet váltania annak, aki a megváltott időn belül elhagyja a parkolóhelyet, majd ugyanabban a zónában ismét megáll? Az ügyvezető igazgató szerint nem. Jelent-e bármiféle hátrányt, ha a szélvédő mögött elhelyezett bérleten a nap kifakítja és olvashatatlanná teszi a filctollas feliratozást? Nem, mivel a bérleten szereplő nyomtatott sorszámozás elegendő ahhoz, hogy az ellenőrök azonosítsák a bérletet a számítógépes nyilvántartás segítségével. hcy Parkolási pótdíjak összege (személygépkocsi esetében) Emelt összegű pótdij: (mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkolóban) 8 napon belüli fizetés esetén: 1500 2500 8 napon túli fizetés esetén: 3000 4500 Vidám jelentkezőket várnak Tiszaszentimre Az eddigi rendezvények sikereire alapozva immáron harmadszor hirdeti meg a „Vidám művek fesztiválját” a helyi művelődési ház és nyugdíjas-egyesület. A jókedvű augusztus 18-ai fesztiválra vers, próza, dal, színpadi jelenet és egyéb kategóriákban várják minden olyan nyugdíjasszervezet, csoport vagy egyén jelentkezését, aldk az említett kategóriák valamelyikében bemutatott produkciójukkal képesek vidámabbá tenni önmaguk és mások életét is. Az utazás feltételeiről a jelentkezők maguk, míg a fellépők ellátásáról a szervezők gondoskodnak, akik egy kellemesen vidám találkozó „ígéretével" szívesen várnak minden érdeklődőt Tiszaszentimrére. A jelentkezéseket június 30- áig várják, az Ady Endre Művelődési Ház címén: 5322 Tiszaszentimre, Petőfi út 12. Telefon: 59/356-240. ______________ml Er ősödő kapcsolatok Együttműködés olaszokkal, franciákkal Megyei információ^ Egy olasz és}egy francia. együttműködési megállapodás jóváhagyása is szerepel a megyei közgyűlés pénteki ülésén. A megyei örtkortnány- zat még 2000. augusztus 18-án írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot az olaszországi Asti Provinciával, . amikor Roberto Marmő, Asti Provincia Tanácsának elnöke delegációval megyénkben tartózkodott. Az azóta eltelt időszakban eredményesen alakultak a két régió közötti oktatási, kulturális és gazdasági kapcsolatok. így a szándéknyilatkozaton túllépve a megyei közgyűlés immár jóváhagyhatja azt az együttműködési megállapodást is, amely a turisztikai, mezőgazdasági, oktatási és kulturális kapcsolatok megerősítését, az európai uniós csatlakozásunk támogatását, közös programok megvalósítását jelentheti. A megyei képviselők emellett minden bizonnyal ugyancsak jóváhagyják a franciaországi Pas-de-Calais megyével megkötött megállapodást is. A szerződés a partneri kapcsolatok erősítését szolgálja kulturális, oktatási, sport, egészségügyi és szociális, valamint gazdasági területen, ösztönzi az európai támogatások igény- bevételét iS. (BGY) Helyzetkép a diákmunkáról (Folytatás az 1. oldalról) A megyeszékhelyen kívül kialakult „hídfőállásaik” vannak Jászberényben, Jászapátiban, Törökszentmiklóson, Karcagon és Tiszafüreden is. A diák munkavállalók díjazásának alsó határa bruttó 230 forint óránként, a csúcs pillanatnyilag 529 forint. Jól fizetik a tolmácsolást, fordítást, de a pótlékokkal együtt bizonyos könnyű fizikai munkák is jövedelmezőek. Mikula Antal tapasztalatai szerint a diákok többsége 3-4 hetet szeretne dolgozni a szünidő alatt, mivel általában nyaralásra, kikapcsolódásra gyűjtik a pénzt. Ám e mellett előfordul, hogy értékesebb ruha vagy műszaki cikk megvásárlása, netán a tanulmányok költségeinek előteremtésére kellenek a forintok. ____________________________BUGÁNY Művésztelep nyílt a Tiszaligetben Ujváry Zoltán, a Debreceni Egyetem néprajzprofesszora újra felfedezett kezdeményezésnek nevezte az I. Szolnoki Tisza Művésztelep kapunyitását. Tegnaptól tizenhárom festőművész tíznapos kurzusra a Tiszaligeti Motel vendége. Az alkotók közül négyen helyiek, ám Kárpátaljáról, Debrecenből és Budapestről is érkeztek a Tisza partjára, hogy vászonra álmodják a táj illatát, színeit. Li- póczki János, a kurzust szponzoráló Hotel Tisza Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a későbbiekben szervesen kapcsolódhat a tábor a jövőre százesztendős művésztelep életébe. A művészek az átmeneti kvártélyért két-két képet hagynak hátra, amelyeket június 27-én a Városi Művelődési és Zenei Központban megtekinthetik az Az alkotótábor résztvevőinek egy csoportja fotói csabai érdeklődők. _____________is*o)