Új Néplap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-19 / 141. szám
WM 2001. Június 19., kedd 11. OLDAL SPORT Csoportelső női válogatottunk NŐI ÉS FÉRFI VÍZILABDA Kicsit túl sok lett a víz a Margitszigeten. Az még rendjén van, j/íztfc>bd& hogy két me- Európa-bolnohság dencét meg kell tölteni, hiszen enélkül nehéz vízilabdázni. Az viszont sehogy sem jó, hogy tegnap kora délután szinte az első mérkőzés kezdetével egy időben kinyílt az esőzsák. Az égszakadás miatt csúszott egy fél órát a program. A nőknél a hollandok szolid, csupán egygó- los sikere a spanyolokkal szemben viszont már azt jelentette, hogy a magyar válogatottnak is elég volt eggyel nyernie a franciák ellen. Nem is kellett sokat izgulni. Illetve az első negyed végén még csak 2-1-re vezettünk. Igaz, ez bőven elég volt a boldogsághoz. A második játékrészt is 2-1-re hozták a hölgyek. A harmadik hét percben is három gól esett, ám mindhármat mi szereztük. A zárónegyedben is hárommal kezdtünk, majd folytatódott a hármas számrendszer, mert még három gól esett. Az elosztás az első két negyedet idézte, 2-1 nekünk. S könnyedén nyert (12-3) Faragó Tamás együttese. A magyar lányok a csoportelsőségnek köszönhetően két napot pihenhetnek, mint ahogy a másik ágon az olaszok is. A hollandok a görögökkel, míg a spanyolok az oroszok ellen játszanak a négy közé jutásért. A döntőbe jutásért minden bizonnyal utóbbival kell megküzdeniük a magyar hölgyeknek, majd csütörtökön délután. Magyarország—Franciaország 12-3 (2-1,2-1,3-0,5-1) Góldobóink: Primász 4, Szremkó 2, Tiba, Sipos, Drávucz, Valkay E„ Valkay A. és Tóth 1-1. Nők: B-csoport: Hollandia-Spa- nyolország 7-6. A csoport eredménye: 1. Magyarország 5 (38-19), 2. Hollandia 5 (29-20), 3. Spanyolország 2,4. Franciaország 0. A-csoport: OlaszországOroszország 7-6, Görögország- Németország 8-7. A csoport eredménye: 1. Olaszország 6, 2. Oroszország 4, 3. Görögország 2,4. Németország 0. Az uraknál csoportunkban a spanyolok hölgytársaikkal ellentétes befejezést produkáltak, háromgólos hátrányból fordítva nyertek 8-7-re az olaszok ellen, ezzel vélhetőleg a csoport harmadik helyén zárnak. Az olaszokhoz hasonlóan négy pontjuk van, ám már túlestek a magyar és a jugoszláv válogatott okozta megpróbáltatáson, míg az olaszokra még vár egy meccs a jugók ellen. A magyar válogatott ma este a szokott 20.15-ös kezdéssel a hollandok ellen fejezi be a csoportküzdelmeket. Eredmények: A-csoport: Ro- mánia-Hollandia 6-6, Spanyol- ország-Olaszország 8-7. B-csoport: Szlovákia-Franciaország 13-8. Tegnap esti eredmény Magyarország—Jugoszlávia 5-8 (1-2,2-2,1-2,1-2) A zenével harmóniában Abony Immár kilencedik alkalommal rendezték meg Abony- ban azt a sportakrobatikai viadalt, amelyre az internetes vonalon lehetett jelentkezni. Összesen százharmincán használták fel a világhálót erre a célra, és ami a legmeglepőbb, közülük nyolcvanan külföldről tették meg ezt. Különböző korosztályok képviselői mutatták be sportakrobatikai tudományukat, statikus és dinamikus (a kombinált elmaradt) gyakorlataikat zenére hajtották végre, a két szám összevonása adta ki a végső pontszámot, amely nullától tízig terjedhetett a pontozók véleménye alapján. Győztesek: újoncok leány hármas, panel A: Paulovits Nikolett, Meleg Dóra, Paulovits Kitti (FTC), panel B páros: Rigó Zsuzsanna, Drávay Zorka (Abonyi TAK), ifjúsági női hármas, panel C: Barbara Bland, Susan Bannister, Gayle Bannister (Skócia), junior nők hármas, panel El: Ceri Jones, Susan Bayley, Jade Lythe (Wales), vegyes páros junior, panel E2: Fabio Kao, Carolina Cabral (Brazília), junior férfi páros, panel FI: Lucas Garcia, Clayton Ferreira (Brazília), férfi négyes, panel F2: Furdán Dániel, Forray Zoltán, Horváth Milán, Bódi Szabolcs (Nagykanizsa), női páros, panel F3: Mariana Francisco, Marcele Castilho (Brazília), női hármas, panel F4: Szalinka Szilvia, Szilágyi Gabriella, Kolozsvá- ri Anett (Abonyi TAK). ______nj. Az abonyi TAK két kiválósága, Rigó Zsuzsanna és Drávay Zorka mutatja be páros gyakorlatát FOTÓ; BUQÁNY Kilépett a tartalékok árnyékából Balázsy Zoltán nem látja értelmét a távozásnak A sorfal beállítása külön „szakértelmet" igényel Az ötvenes évek Aranycsapatának elsőszámú hálóőre, Grosics Gyula kiszorít- hatatlan portásnak számított a maga idejében, pedig a „Párduc” mögött ott várt bevetésre Ilku István, az akkori Dorog nagyszerű kapusa, akit a mai napig kispados rekorderként is számon tartanak, a magyar válogatott történetében. Labdarúgás Balázsy Zoltán sorsa valahol párhuzamba állítható az egykori legendák esetével, hiszen a Szolnoki MÁV Neusiedler múlt vasárnapi BKV Előre elleni találkozójáig egyvégtében hússzor ült le a padra, mivel a „párja”, Kirí Mihály sorozatban olyan teljesítményt nyújtott az NB1/ B-s gárdában, amely nem adott okot a váltásra. Sajnálatos sérülése (Achilles- ínszakadás) azonban kényszerhelyzetet teremtett, s a bajnokcsapat ellen Balázsy Zoli állt a szolnoki háló elé. Az UTE kölcsönjáté- kosa valójában nem mutathatta meg igazi képességeit, hiszen azon kívül, hogy a második félidőben tiszta gólhelyzetben lecsente a labdát a vele szemben álló Török lábáról, kapott két védhetetlennek látszó gólt.- A klasszis kapusok ezért is jobbak, mert ők 0-0-nál kerülnek olyan helyzetekbe, amelyek megoldása serkentőleg hat a társakra, míg én 1-2-es BKV-vezetésnél avatkozhattam közbe ilyen kritikus helyzetben - vélekedik a hórihorgas játékos. Ellenlábasával, Kirivel kialakított kapcsolatáról elmondta: - Ideálisnak tekinthető a viszonyunk, szerencsére korban nem nagy a távolság közöttünk. Mindig arra törekedtem, hogy segítsek neki az edzéseNévjegy Született: Kemecsén, 1978 december 25 Magasság/súly: 197/91 Családi állapota: nőtlen NB l-es mérkőzéseinek száma: 1 Klubjai: Nyíregyháza, Demecser, UTE, Szolnok ken és a meccseken. Ősszel ugyan nem volt rá esélyem, ellenben a téli felkészülés alatt úgy éreztem, hogy akár kezdő is lehetek az idei első bajnokin. Aztán mégsem így történt, amiért csak magamat okolhatom. Gondolkodtam azon is, hogy egy kicsit „elmérgesítem” a kettőnk helyzetét, de hamar rájöttem, hogy azzal nem szolgálom a csapat érdekeit, másfelől pedig ha egyszer majd nekem lesz szükségem a Misi segítségére, akkor... A kapusok lélektana mindig megkülönböztetett figyelmet követel az edzők részéről, így aztán Csábi József sem térhetett ki a speciális kihívás elől. - Azt kell mondjam, a mester egyszer sem éreztette velem a másodhegedűs „státust”, egyetlen szavával vagy mondatával sem utalt arra, hogy csak tartalék vagyok. Már a Misi sérülése előtt jelezte, hogy a BKV ellen kezdő leszek. Bevallom jólesett hallani a döntését, ám azt rendkívüli módon sajnálom, hogy a kollégám ilyen komoly bajba került. Balázsy az UTE kölcsönjátékosaként a nyáron vissza kell térjen a Megyeri útra, viszont a lilák marasztalására nemigen számít. - A múlt héten beszéltem Kisteleki Istvánnal, aki elmondta, hogy nagyon készült arra, hogy a tavasszal megnézi egy-két meccsemet. Mivel erre nem adtam neki lehetőséget, azt gondolom nem feltétlenül kalkulál velem a következő bajnokságban. Remélem, mivel itt Szolnokon új helyzet teremtődött, tovább maradhatok a Tisza-parton. Hiszen jó a csapat, akár bajnokesélyesként is lehet vele számolni az elkövetkezendőkben, tehát nem látom értelmét a távozásnak. Azt gondolom, hogy a hét végén az utolsó fordulóban megcsíphetjük otthon a Békéscsabát, és akkor egy viszonylag jó helyen zárhatnánk az évet. A következőt pedig majd meglátjuk. NÉDER Kikaptak az aranypárosok Kajak-kenu Eb-válogató, Szeged A kajak-kenusok vb- és Eb-válogatójának 500 m-es döntői során vereséget szenvedtek az olimpiai bajnok párosok: a kenus Pulai- Novák duót a Fürdök-Hüttner egység előzte meg, a kajakosok között a Storcz-Kammerer párosnál a Bártfai-Veréb kettős bizonyult jobbnak. A K-4 is meglepetést hozott: a fiatalok legyőzték a két olimpiai bajnokkal (Vereckei, Horváth) induló esélyesebb kvartettet. A papírforma érvényesült a férfi egyes számokban: Vereckei Ákos (kajak) és Kolonics György (kenu) lett az első, utóbbi ezzel már biztos induló a júliusi milánói Eb-n és az augusztusi poznani vb-n, mert neki, mint Sydney bajnokának, egy elsőség is elég a válogatottsághoz. A nőknél nem borult fel a papírforma: Kovács győzött egyesbeil, de Bétával, Viskivel, Szabóval négyesben is diadalmaskodott. Párosban Kőbán—Laki a 200-ra koncentrálva feladta a versenyt. A 200 m-es döntőkben Fehérvári Vince verhetetlennek bizonyult: a szegedi kajakos három számban indult és nyert. Kenu négyesben az Iván, Zala, Vasali, Malomsoki kvartett győzött a Búzái, Kolonics, Hoffman, Végh egység előtt. Kettesben a Feil-Kozmann duó némi meglepetésre megelőzte a tapasztaltabbnak számító Buzál- Végh párost. A kajakosoknál Bártfai is remek teljesítményt nyújtott, mivel 200 m négyesben is első lett Fehérvárival, Beével és Hegedűssel. A két olimpiai bajnokot felvonultató Kadler, Babella, Storcz, Horváth egység csak a 3. helyet szerezte meg. A nőknél egyesben Kőbán a 4. helyen végzett, kettesben Lakival harmadik lett. Ebben a számban Dékány és Vis- ki felülmúlta az 500-on győztes Szabó, Bóta párost. A Kovács, Szabó, Viski, Bóta öszszeállítású négyes 200-on sem kapott ki. Angyal Zoltán szövetségi kapitány elégedett volt a hét végi vá-, logatóval, szerinte éppen időben jött az olimpiai bajnokok veresége, mert így még jobban odafigyelnek majd a felkészülésre. Fossett kudarca A dél-ausztráliai Kalgoorlie város mellett kudarccal végződött Steve Fossett észak-amerikai milliomos újabb kísérlete, hogy egy gázzal töltött hőlégballon kabinjában egyedül utazva - elsőként - megkerülje a Földet. Az 57 éves üzletember „Solo Spirit” névre keresztelt ballonját a felfúvására tett kísérlet közben szakította ki az erős légmozgás. Fossett azt tervezte, hogy vasárnap reggel indul a számításai szerint két hetet igénybe vevő Föld körüli repülőútra. Az 50 méter magas jármű előkészítését azonban hajnalban el kellett halasztani. Amikor később a szél elült, megkezdték a 8 tonna önsúlyú ezüstös ballon felfújását, ami azonban egy hirtelen szélroham miatt összegubancolódott, és több helyen kiszakadt. a Kokénak kell az önbizalom Profi boksz Egyelőre nem tudni, folytat- ja-e — és ha igen, akkor hogyan — profi pályafutását Kovács István, aki szombaton az argentin Julio Pablo Chacontól elszenvedett vereséggel elvesztette a Boksz Világszervezet (WBO) pehelysúlyú bajnoki címét. — Profi szervezetenként változó, hogy kiütéses vereség esetén mi a következő lépés. A folytatás függ a klubtól és a menedzserektől is. A hivatásosok között nem létezik az amatőröknél elfogadott gyakorlat, miszerint K.O.-t követően a vesztes két hónapig nem bokszolhat, de az Universumnál tapasztalt szakemberek dolgoznak, így biztos, hogy elég időt hagynak Kokónak a regenerálódásra - mondta Füzesy Zoltán, a sportág egyike legtekintélyesebb hazai szakértője. Füzesy szerint nagyon fontos, hogy Kovács István visszaszerezze az önbizalmát és ehhez néhány könnyebb, úgynevezett felhozó mérkőzésre van szüksége. Csak ezután lehet ismét címmérkőzésről beszélni. — Érzésem szerint Kokóra nyomasztóan hatott, hogy itthon kellett bokszolnia. Már a mérlegelésen látszott rajta, hogy feszült. Ennek ellenére jól kezdett, az ötödik menetig vezetett. Utólag könnyű okosnak lenni, de talán, ha az első rászámolás után fogásba menekül, másképp alakulhatott volna a mérkőzés - vélekedett Füzesy. Rövid hírek FOGATHAJTÁS. Bozsik József a harmadik helyet szerezte meg a németországi Aachenben megrendezett négyesfogat-hajtó versenyen. A viadalt a világbajnok holland Ysbrand Chardon nyerte meg. Végeredmény: 1. Chardon (holland) 147.48 hibapont, 2. Eriksson (svéd) 149.90,3. Bozsik József 149.96. Csapat: 1. Németország 309.1 hibapont, 2. Hollandia 314.68, 3. Svédország 359.2,4. Magyarország (Bozsik, Juhász, ifj. Dobrovitz) 373.5. LABDARÚGÁS. Leváltották tisztségéből Frantisek Chvalov- skyt, a Cseh-Morva Labdarúgó Szövetség (CMFS) elnökét, akit nagy értékű csalással vádolnak. A 46 éves sportvezető március közepe óta vizsgálati fogságban van. Chvalovskyt - aki a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának is tagja - azzal gyanúsítják, hogy egy mezőgazdasági vállalat igazgatójaként 17,3 millió dollárnak megfelelő összeget sikkasztott el. Ha bebizonyosodik bűnössége, akár 12 év börtönt is kaphat. ÖTTUSA. Az Európai Öttusa Szövetség végrehajtó bizottsága szófiai ülésén úgy döntött, hogy ezentúl a felnőtt, a junior, valamint az ifjúsági A- és B-korosz- tály számára minden évben lesz Eb. A testület ezenkívül úgy határozott, hogy a szövetség a kontinensviadalok rendezőit anyagilag támogatja, ráadásul minden részt vevő ország számára fedezi egy-egy ifjúsági versenyző költségeit. ATLÉTIKA. Vaszi Tünde hatodik lett távolugrásban a kétszeres olimpiai bajnok német Heike Drechsler mögött a nürnbergi nemzetközi atlétikai versenyen. A brit világcsúcstartó Jonathan Edwards legyőzte a világbajnoki címvédő német Charles Friede- ket hármasugrásban. Vereckei Ákos K1 500 méteren verhetetlen