Új Néplap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-01 / 127. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2001. Június 1., péntek : g§ A MAGYAR és a szlovén elnök elképzelhetetlennek tartja, hogy országaik ne vehetnének részt a 2004-ben tartandó Euró­pa parlamenti választásokon. Mádl Ferenc és Milan Kucan ezt csütörtökön azon a ljublja­nai sajtóértekezleten jelentette ki, amelyen megbeszéléseikről tájékoztatták a sajtót. A magyar köztársasági elnök kérdésre vá­laszolva kifejtette: a magyar ve­zetés nem számol azzal a lehe­tőséggel, hogy 2004-ig a két ország ne állna készen az EU-csatlakozásra, és ne vehet­nének részt a választásokon. AZ EURÓPAI PARLAMENT nem ért egyet az EU nizzai csúcsértekezletének azzal a döntésével, amely szerint Ma­gyarország és Csehország kettő­vel kevesebb (20) helyet kapna a testületben, mint a velük gya­korlatilag azonos népességű Belgium vagy Portugália. Egye­bek között erre is kitér az a ha­tározat, amelyet csütörtökön szavazott meg az Unió közvet­lenül választott képviselő-testü- lete a nizzai szerződésről és az EU jövőjéről. MAGYARORSZÁG csatlakozá­sa az Európai Unióhoz nem je­lent biztonsági kockázatot az EU-tagországok és az EU-pol- gárok számára - hangoztatta Pintér Sándor belügyminiszter azon a csütörtöki találkozón, amelyen tájékoztatta a Buda­pesten akkreditált EU-nagy- követeket tárcája integrációs tevékenységéről és céljairól. KÁRPÁTALJÁN nagy érdeklő­dés előzi meg II. János Pál pápa ukrajnai látogatását, mivel a szovjet belügyesek (NKVD) ál­tal meggyilkolt Romzsa Tódor görög katolikus püspök szemé­lyében először avat boldoggá kárpátaljai papot az egyház. A BRIT KORMÁNY tudomá nyos főtanácsadója szerint Nagy-Britanniának a világ eddi­gi legnagyobb száj- és köröm­fájásjárványával kellett meg­küzdenie. A vírus száz napja pusztít a brit állatállományban. David King professzor egyben arra figyelmeztetett, hogy a be­tegség, amely ismét felbukkant Észak-Yorkshire és Lancashire grófságok egy-egy körzetében, megjelenhet az ország más tér­ségeiben is, és még július vé­gén, augusztus elején is lehet számítani a kórokozó szórvá­nyos pusztítására, mielőtt vég­leg visszaszorítják a betegséget. A FEHÉROROSZ elnöki hiva­tal provokációnak tartja az Oroszország minszki nagykö­vetsége ellen szerda éjjel végre­hajtott kézigránátos támadást, az orosz nagykövetség értékelé­se szerint viszont nem terrorak­ció történt, hanem „csak huli­gánok duhajkodtak”. IZRAELI és palesztin biztonsá­gi felelősök megegyeztek, hogy az elkövetkező napokban újabb biztonsági értekezleteket tarta­nak „hatékony helyszíni intéz­kedésekről való megegyezés” érdekében. Közben palesztin fegyveresek agyonlőttek egy zsidó telepest a ciszjordániai Tulkarem közelében. AZ AMERIKAI Űrkutatási Hiva­tal (NASA) egy informatikai hi­ba elhárításán folyó munka mi­att elhalasztotta az Atlantis és a Discovery űrrepülőgépeknek a Nemzetközi Űrállomásra irányu­ló legközelebbi útját. A Kennedy űrközpont szóvivőjének szerdai bejelentése szerint az űrállo­másra felszerelt kanadai robot­kar irányító rendszerében fellé­pett üzemzavar miatt az Atlantis soron következő útjára - ame­lyet már egy korábbi időpontról halasztottak június 20-ára - júli­us első hete előtt, a Discovery júliusra tervezett indítására pe­dig augusztus első napjai előtt nem fog sor kerülni. _________■ Tá rgyalnak a Visegrádi Négyek Az új A kilencvenes évek elejéjn getlenedésének, mert ez gát fenyegető orosz birot}, tek róla, pedig Európa Kijev adt A NATO és az Európai Un lönleges partneri” kapcsok ti nált Kijevnek, s nem mar; gazdasági segítség sem, fői Egyesült Államokból. Ám az elmúlt évtized közepén nalazódott, kik vehetnek ré£: ső körösként” az euro-atl, tegrációban, Ukrajnáról m; mint a földrész hátsó ud beszéltek, s a volt szovjet társaság leszakadása föltafti hatatlannak bizonyult - írj; i Welt. Brüsszeli magyarázat rint „túl nagy” az ország Lengyelország és Magyarország politikai vezetése egyöntetűen a szervezet támogatása mellett áll, ami komoly lehetőséget nyújt a jövőbeli célok eléréséhez. A ma­gyar elnökség elképzelései között szerepel a közép-európai identitás erősítése, a közös pénzalap növe­lése, valamint a Benelux államok­kal - mint példaképpel - való regi­onális együttműködés fejlesztése. Az európai uniós csatlakozást kö­vetően Magyarország szorgalmaz­ni fogja, hogy Szlovákia minél előbb a NATO tagjává váljon. A térség több állama szívesen csatlakozna a Négyekhez, ám a bővítést hazánk nem támogatja. A magyar elnökség ugyanakkor nyitott a jelentkező Szlovéniá­val, Romániával és Ukrajnával való intenzívebb kapcsolattar­tásra. Ukrajna segítségre vár kormányfő megfékezné az oligarchákat a Nyugat megörült Ukrajna füg- ie\ meggyengült a földrész biztonsá- lalom. Csakhogy azóta megfeledkez- tsége nélkül képtelen fölzárkózni. Slgíl ó „kü- ot ki­el a ént az , imikor körvo- »zt „el­aiti iír tn- csak raráról t igköz- óztat- a Die sze- ihhoz, semhogy az EU bővítése során szóba kerülhetne, nem szólva azokról a beláthatatlan teendők­ről, amelyek a fölzárkóztatáshoz szükségesek. _____ Va ló igaz, az 54 millió lakosú utódállam lema­radása tetemes: a gazda­ság színvonala a szovjet időket idézi, a magá­nosítás pedig „oligarcha­társadalmat” hozott lét­re, hasonlóan a közép­ázsiai és kaukázusi köz­társaságokhoz. A maffiaszerű „klánok” kezükben tartják a vég­rehajtó hatalmat, a törvényhozást éppúgy mint az igazságszolgálta­tást, a pénzügyeket és a sajtót. Az előző kormányfőnek, Viktor Jus- csenkónak éppen azért kellett mennie, mert meg akarta zaboláz­ni az oligarchák uralmát. Kucsma elnök a jelek szerint mindinkább ezeknek a csoportoknak a kezébe került, s alighanem a napokban ki­nevezett új miniszterel­nöknek, Anatotij Kíná­knak sem lesz könnyű dolga. A 46 éves függet­len politikus - eredeti képzettségét tekintve ha- jómémök - nem tartozik az egymással vetélkedő rétegek egyikéhez sem. Többek között ezért is esett rá a választás, s azért is, mert a nyugati orientáció elkötelezett híve. (TORONYI) Amnesztia és egyenlő jogok A macedón-albán konßktus rendezésének körvonalai A macedón kormányerők felkészültek arra, hogy - ha kell - teljesen felszámolják az albán fegyveresek állásait. AEezért tűzszünetet tartottak, hogy polgári lakosok ezrei kereshes­senek biztos menedéket - írja Szkopje A macedón kormány most először helyezte kilátásba, hogy az albán kisebbség jogait az alkotmányban is rögzíteni fogja. Ljubco Georgi- jevszki miniszterelnök kijelentet­te: az alaptörvény megváltoztatá­sától azt remélik, hogy az albán származású népesség konfliktusa ezzel közelebb kerülhet a megol­dáshoz. A kormányzat ugyanis azt tervezi, hogy hivatalosan is elis­meri az albánokat önálló állam­alkotó népként. i Die Presse. A kormányfő „nagyon valószí­nűnek” nevezte, hogy az albánt második hivatalos nyelvként be­vezetnék az országban - eleget té­ve ezzel a fegyveresek egyik köve­telésének. A macedón alkotmány bevezetője 1991 óta ugyanis azt tartalmazza, hogy „Macedónia a macedón nép állama”, s ezzel csupán a szláv eredetű lakosságot ismeri el. Az albánok épp ezért kí­vánják fegyveresen is kicsikarni, hogy az alaptörvényben egyenjo­gúságot élvezzenek. Becslések szerint a kisebbség az ország né­pességének mintegy egyhamar- madát-egynegyedét teszi ki, lélek- száma kétmillió körül van. Borisz Trajkovszki államfő amnesztiát helyezett kilátásba az önmagukat megadó lázadóknak. A közkegyelemben csak azok nem részesülhetnének, akik Ma­cedónia északi részén a felkelést szervezték, vagy macedón kato­nák megöléséért tehetők felelőssé - áll abban a levélben, amelyet a köztársasági elnök írt George Robertson NATO-főtitkárnak. Ez megelőzően Javier Solana, az Eu­rópai Unió kül- és biztonságpoli­tikáért felelős koordinátora arról biztosította a macedón kormányt, hogy a közösség támogatna egy ilyen gesztust. _____oyulay zoltán ÁL LÁSPONT HÁMORI ZOLTÁN Tanárnak lenni Jó vagy rossz tanítónak, tanárnak lenni? Szerintem jó is meg rossz is. A mostanában oly divatos értékelemzés és modellalkotás, a különböző grafikus panelek egyenlege alighanem sehova nem vezet ebben a kérdésben. Mert mit lehet a pálya javára és mit ellenében fölhozni? Végtelen az érvek sora itt is, ott is. A tanár keveset keres, még kevesebb a társadalmi presztízse; tőle várja minden szülő, hogy csodát tegyen, miközben ő maga fütyül a gyerekére; a régi tisztelet már oda, vajas kenyér parizerrel a nagyszünetben; vigyázni, pecsétes ne legyen az osztálynapló, a tanítvá­nyoknak meg irány a McDonald’s. Ez igaz, de a kép így nagyon hamis. Nagyon komoly érvek nehezednek a másik serpenyőben is. Tanárnak, tanítónak lenni. A világ legszebb hivatása. Nincs még egy olyan pálya, amely ennyi örömöt tudna adni az embernek. Tanítani. Gyermekek értelmét kibontani, látni, ahogy tudá­suk nő, és ennek részesévé válni, sikereikben osztozni, szeretetüket, eseüeg önzetlen hálájukat élvezni; egyáltalán látni, hogy az ember munkájának van értelme. Kivételes ajándéka ez a sorsnak. Mi ér többet? Egy Mitsubishi terepjáró, vagy a tanítványom tanulmányi versenysikere? A tanárok többségének ez nem is kérdés. Nyilván elfogult is vagyok, hiszen a feleségem tanítónő, és látom, mennyi öröme van a munkájában. Azt is, hogy mennyit dolgozik. De sokkal inkább vagyok elfogult azért, mert tudom, hogy mit köszönhetek egykori tanáraimnak. A tanár az az ember, aki a saját vérét szívja - hallottam egy cinikus bölcselőtől. Nem. A tanár is szeretne jól élni, vilá­got látni, nem spórolni a könyvekre szánt összegekkel, jó autóval színházba járni, meg mindent, amit más is. Részük legyen benne! Ezt kívánom pedagógusnap előtt minden tanárnak, tanítónak. TÓTH ILONA Jó tanítóink Hatalmas pofont kaptam akkor. Tízéves voltam. A napkö­zisekkel böngészni mentünk a móri szőlőkbe. Találtam egy hatalmas, ép fürtöt. „Te ezt loptad a szomszédból, ahol még nem szüreteltek” - vádolt meg a tanító néni. Hiába áll­tak mellém osztálytársaim, hiába volt minden; Márta néni soha nem hitte el, hogy nem hazudtam. Utáltam őt, de nem is... - inkább féltem tőle. Bimbózó öntudatom, kisemberi méltóságom akkori tehetetlenségében csak sírhattam. Raj­ta kívül nem voltak mártanénik iskolás életemben, „csak” pedagógusok. Remek tanáraimtól is sokszor féltem, csak másképpen. Ahogy mindannyian, iskolások: akik átéltük a gyomorre­megést, ha nem készültünk; lapítottunk, ha valami stikli került a gépezetbe, vagy feleléskor és vizsgák idején. Jöt- tek-mentek félelmeink tizenéves korunkban. Mehettek inkább, mert űzték őket igazi, jó tanáraink. Segí­tettek ma is vállalható erkölcsi értékrendünk kialakításá­ban, a silányság, az igénytelenség földre teperésében. Ne­künk adták a tudás, a szép szó, az emberiesség, a vidám­ság, a tisztesség gondolatfutamait. Mindenki megkapta tő­lük az esélyt döntőbe jutni, ki-ki tehetsége, tudása, akara­ta, állapota szerint bírta a különböző szintű selejtezőket. Versenyeztettek, kihullani nem nagyon engedtek. Egy tatabányai igazgatónő mondta a pedagóguspályáról: Az egész magyar valóság benne van az iskolában a (család­ból) „hozott élő anyagon”. A diákon, akivel például Shakes­peare angol nyelvén beszélgethetünk az atomfizikáról - hi­vatásunk gyönyörűségére. De ha úgy látjuk, azt is megmu­tatjuk, hogyan kell késsel-villával enni, majd érzékeltetjük, miért szépek József Attila sorai. A rászoruló kisgyereknek cipőt viszünk otthonról télvíz idején, és finoman egy-egy szelet csokit nyomunk a markába - lelkiismeretességből. Azt kívánjuk: minden tanítványunk teljes életet élő ember, szülő, boldog házastárs legyen - szeretetből. Igaz, szép gondolatok. Mégsem lehet olyan egyszerű ez, mint a pofon - az az egyszeri, amelyet sokan igyekeztek feledtetni. Átadják a szép szó, a tudás gondolatfutamait. A pénznek mégis van szaga A gazdagodás egészségügyi kockázatai New York A régi rómaiak tévedtek. A bevételeket foko­zandó megadóztatták a nyilvános illemhe­lyeket, mondván: „pecunia non ölet”, azaz a pénznek nincs szaga. Kutatók most arra figyelmezhetnek, a bankjegyek betegsége­ket terjeszthetnek. Eddig főként lelki eredetű bajokról tudtunk: aki sok pénzt vesztett kártyán vagy lóversenyen, búsko­morságba esett; a másik embert a sárga irigység kergette őrületbe, ha nem ő ütötte meg a főnyere­ményt. Most az is kiderült, a pénz mindenféle kór­okozók és baktériumok táptalaja. Ohio állambeli kutatók vizsgálatai szerint a pa­pírpénz 94 százaléka fertőzött, s aki túl sokat lapoz­gat belőlük, középfül-, vagy tüdőgyulladást kaphat. Különösen tartózkodni kellene a gazdagodástól azoknak, akiknek gyenge az immunrendszerük. Számukra a teli pénztárca akár halálos is lehet. A hír nem kis riadalmat keltett Németországban, ahol az „egészséges” márkát jövőre az euró váltja föl. A nemzetközi fizetőeszközt hozzák-viszik majd a határon, tehát valóságos járvány söpörhet végig az öreg földrészen - Szicíliától Skandináviáig, Calias-tól Nickelsdorfig. A helyzet azonban mégsem ennyire drámai. Egyrészt az átlagember mégsem találkozik annyi pénzzel (egész életében), hogy ez komolyan veszé­lyeztetné testi épségét, másrészt a bankkártyák használatával a készpénzforgalom nagymértékben mérséklődik. Legfeljebb az okozhat gondot, hogy a kódot elfelejtjük... _______________________________________________________(EURORRESS) Ha cker-nagypapák így akarták a nyugdíjukat följavítani Moszkva_____ Sz ámítógépes betyárok öt­tagú csoportját tartóztatták le az orosz fővárosban. Azz adathálózati betörők nem ti­zen- vagy huszonévesek, hanem jóval korosabbak. Vezetőjük egy 63 esztendős, nyugdíjas progra­mozó, akit azzal gyanúsítanak, hogy lopott hitelkártyák számával igyekezett följavítani meglehető­sen gyér havi apanázsát. Az átla­gos orosz nyugdíj mintegy har­minc dollárnak megfelelő rubel. Dimitrij Csepcsugov, az orosz főváros rendőrsége számítógépes bűnözés elleni részlegének veze­tője kijelentette: az öt férfinak egyáltalán nem voltak romanti­kus elképzelései és céljai, nagyon is reális okból követték el tettei­ket: pénzt akartak csinálni. Moszkvai intemetkávézókban dolgoztak, és saját weboldalt ké­szítettek nyereségük oroszországi tárolása céljából. A rendőrség becslése szerint mintegy tízezer dollárt sikerült így összegyűjteni- ük, és még legalább harmincezret szerettek volna „hozzáhackelni”. Ezerhavi nyugdíj, öt részre osztva kétszáz-kétszáz hónap, 16,5 év jó­lét. Nem voltak túl nagy igényűek a moszkvai hackerapók... Tettük úgyszólván eltörpül amerikai társaik csínyei mellett. Az Egyesült Államok versenyha­tósága tavaly 25 845 áldozatról ér­tesült: mindnek ellopták a szemé­lyiségét, azaz visszaéltek a róla megszerzett adatokkal. Minden másodiknak a hitelkártyáját fosz­tották ki. A vásárlókat és a keres­kedőket ily módon ért kár értéke jócskán meghaladja (átszámítva) a 150 milliárd forintot, europress A Visegrádi Négyek élne vezésű együttműködés 10 éves fennállását is ünnepli m eg Csehország, Szlovákia, Lengyel- ország és Magyarország miniszterelnöke Krakkóban, a teg­nap megkezdődött kétn, ipos találkozón. Az eseményekben gazdag program ma a le ügyel és a magyar kormányfő kétoldalú megbeszélésé %1 zárul. működését a legfontosabb közép­európai kooperációnak tartja. A négy ország közös fellépése ko­moly lehetőségeket nyújt mind a négy állam számára. Az uniós csatlakozással például a visegrá­diaknak körülbelül 1000 kilomé­teres schengeni határt kell majd fenntartaniuk, gazdasági okokból is célszerű tehát az együttműkö­dés szorosabbra fűzése. A szervezet működésének tíz éve alatt az egyes államok kormá­nyai nem mindig támogatták ugyanazzal az intenzitással a Vi­segrádi Négyek együttműködését. Jelenleg Csehország, Szlovákia, Krakkó A Visegrádi Négyek hhatalos csúcsértekezlete várhatóan közös nyilatkozat aláírásával zárai. Az előzetes program szerint Orbán Viktor ezt követően részt vesz az Örökség Akadémia megny tó ün­nepségén, amely a térség tu domá- nyos, kulturális értékéinél meg­őrzését tekinti fő feladatán; k. Az egy évtizede létre íozott együttműködés elnökségéi a kö­vetkező évben Magyarors2ág lát­ja el, amely a kapcsolatok e rősíté- se mellett száll síkra. Magyaror­szág a Visegrádi Négyek együtt­t Anatolij Kinah

Next

/
Oldalképek
Tartalom