Új Néplap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-05 / 104. szám

■ ■■ 2001. MÁJUS 5., SZOMBAT MOZAIK 7. OLDAL Baranyó Sándor 1920 - 2001 Bár tudtuk, hogy súlyos beteg, halála mindnyájunkat megrendített. Baranyó Sándor festőművész, a Szolnoki Művésztelep tagja végleg kiejtette a kezéből az ecsetet. Ő nincs többé, csak képek és a sze­mélyét övező anekdoták maradtak utána. A környezet pedig arról őriz meg derűs anekdotákat, akit szeret, akinek az emléke tovább él az emberekben. Baranyó Sándor ebben az értelemben nem halt meg, közöttünk van akkor is, ha jól ismert alakja nem tűnik föl töb­bé a szolnoki utcákon. Tősgyökeres szolnoki volt, aki elment majd visszatért szülőváro­sába, hogy annak gazdag képzőművészeti hagyományait segítsen tovább gazdagítani. 1957 óta élt a művésztelepen, annak meghatá­rozó személyisége lett. Festészete erőteljesen kötődött az alföldi ha­gyományokhoz, ugyanakkor tovább is fejlesztette azokat. Képeinek meghatározó eleme a szín, tájképein a tanyákat, a szántóföldeket, a tájban megjelenő embert elsősorban színekkel ábrázolja. A vasta­gon felvitt festéktől egyes képein szinte relief hatást ér el. Idősebb kori munkáin a körvonalak feloldódnak, bár sohasem lépi át a rea­lizmus végső határait, gyakran színnel, folttal érzékelteti a tömeget. A sötét háttérből előizzó vörösei, harsány sárgái drámát fejeznek ki, csendéleteiben is indulatok feszülnek. Baranyó Sándor jelentős művész volt, ezt hazai és külföldi sike­rei is bizonyították. Az életmű most lezárult. Még nem látjuk át az egészet, nem tudjuk, mi kerül még elő a művész műterméből, de annyit jóstehetség nélkül is megelőlegezhetünk, hogy Baranyó Sán­dor művészete az alföldi festészet, a szolnoki képzőművészeti ha­gyományok megkerülhetetlen, reprezentáns része marad. A művész temetése május 7-én, hétfőn 11 órakor lesz Szolnokon a Körösi úti temetőben. Termő, ékes ágak- Szigorú? Anyákról, édesanyákról van szó, akik életet adtak egy pa­rányi jövevénynek. Nevelik, gondozzák, etetik, óvják, ta­nítják, féltik, elengedik a ke­zét, és még ezerféle dologra tanítják, mire a kisemberből ember lesz. Vajon mit jelent ma édesanyának lenni? Nagyné Molnár Ibolya Kisújszál­láson lakik. Korábban egyetlen szobában szorongtak, most elju­tottak oda, hogy egy nagy ház az otthonuk. Igaz, teljesen még nincs kész. Ibolya férje vállalko­zó. Jó lenne egy új kocsi, noha ar­ra most nem futja. Ugyanis a csa­lád négy csodálatos hölgyet ne­vel. Nikolett 15 éves, ősztől a he­lyi gimibe jár. Ágnes 12, Ibolya 9 és a legkisebb, Anna 2 éves.- Tanítónő vagyok, pár évet ta­nítottam, aztán érkeztek a gyere­kek. Főhivatású édesanyaként el­látom a családot.- Mennyi a havi bevétel?- Mindennel együtt 80-100 ezer körüli, és nagyon észen kell lenni, jusson is, maradjon is. En­nek ellenére én erre születtem, egyre jobban megbizonyosodom. Anyának, hogy neveljem a gyere­keinket.- Igen. A nagyobbakhoz job­ban, de ez nálunk is így volt anyukáméknál. Nagy a család, nagyon sok az öröm, a munka is. A nagyobb lá­nyok táncolnak, nem is akárho­gyan, mert országos döntőig ju­tott az egyik.- Naponta főz?- Igen. Általában megkérde­zem őket, mit ennének.- Mi a szép egy nagy család­ban az édesanyának?- Hogy velük foglalkozhatok. Verseket tanítok nekik, együtt ját­szunk. És rengeteget sütök, mert a házi tésztának nincs párja.- Mi lesz anyák napján?- A férjem korán kel. Kimegy az erdő szélére mezei virágért, a gyerekek verssel köszöntenek. Megpuszilom őket, és sütök ne­kik valami finomat. És ami hozzá­tartozik a naphoz, együtt is játsz- szunk. Kis Lászlóné nem titkolja a ko­rát, 52 éves. Ősz hajú, Szolnokon lakik, a piactól nem messze, egy tízemeletesben.- Én az anyámat, az igazit tu­lajdonképpen 1973-ban ismertem meg, amikor Laci elvett.- Nem értem.- Sárbogárdon születtem, és hathetesen állami gondozott let­tem. Az anyámnak nem kellet­tem, az apám eltűnt az életemből. Az iskoláimat Székesfehérváron jártam, ott lettem szakmunkás is. Egy gyári építőtáborban ismer­tem meg a-párom. Öt év múlva es­küdtünk, mert ő közben katona volt, majd az NDK-ban dolgozott. —Az anyós nem ellenezte a há­zasságot?- Amikor elvitt hozzájuk és bemutatott, a nyakamba borult. Kislányom, tudom, eldobtak, de én nem anyósod, anyukád le­szek. Együtt hullottak a könnye­ink. Hozzájuk költöztünk, és en­gem mindenre megtanított, amit a szülőanyámtól nem kaptam meg. Nekem ő ma sem anyós, hanem anyuka.- Közben...- Közben született két csodála­tos fiunk. Az egyik 1974-ben, a má­sik 1978-ban. Az idősebbik nős, most várják az első babát, és ha minden igaz, őszre nagymama le­szek. Megvagyok mint leszázalé­kolt nyugdíjas. Arra törekedtem, az én gyerekeim családban nője­nek fel, és ne úgy, mint én: egyik intézetből a másikba.- Mi lesz anyák napján?- Meghívom az anyósom, az édesanyám ebédre, aki most már közel a nyolcvanhoz. Neki kö­szönhetem, hogy megismertem a fiát, feleség lehettem. Vörös ró­zsát veszek neki, az a kedvence. Jönnek a gyerekek is, ők bonbont hoznak. A páromtól, gyanítom li­kőrt kapok. Kétszer van ilyen szép nap évente: karácsonykor meg az anyák napján, amikor együtt vagyunk. Rétest az anyuka hoz. Még közel a nyolcvanhoz is csodálatosan süt. Az ebédet én fő­zöm.- Vágya?- A jó isten adjon annyi erőt, hogy még vagy huszonöt évig kö­szönthessenek a fiaim, ezen a na­pon, de már akkor az unokákkal együtt... D. SZABÓ MIKLÓS A Horthyak Szolnok történetében Ma Szolnokra látogat Horthy István egykori kormányzóhe­lyettes özvegye, Edelsheim Gyulai Hona, aki bemutatja életrajzi könyvének nemrég megjelent második kötetét. A bemutatón a házigazda szere­pét dr. Kertész Róbert múze­umigazgató látja el. Arra kér­tük, beszéljen a Horthy-csa- lád és a megye, illetve Szol­nok egykori kapcsolatáról. — A Kenderesen megtelepedett Horthy-család első jelentősebb alakja Horthy István ( 1830-1905) volt, aki már az 1860-as években meghatározó szerepet játszott a ! megyegyűlésen. Gyermeke Hor­thy Szabolcs (1873-1914) apjánál is magasabb pozícióba jutott, 1910-ben a megye főispánja lett. Bár Tisza István miniszterelnök céljainak kíméletlen végrehajtása miatt széles körben gyűlöletet kel­tett maga iránt, kétségtelen, hogy sokat tett a megye és Szolnok gaz­dasági és kulturális fejlődéséért. Nevéhez fűződik többek között a Felsőkereskedelmi Iskola, a Polgá­ri Fiú- és Leányiskola, a cukorgyár, az új Tisza-híd és a színház felépí­tésének kezdeményezése. Külön engedéllyel elérte, hogy a világhá­borúban frontszolgálatra bevonul­hasson, és 1914 novemberében el­esett az orosz fronton. Horthy Ist­ván másik fia, Miklós (1868-1957) tekinthető a család legjelentősebb tagjának, hiszen 1920 és 1944 kö­zött Magyarország kormányzója volt. Ő volt a legmagasabb közjogi méltóságot elért Jász-Nagykun- Szolnok megyei személyiség.- A legtekintélyesebb, ami a posztját illeti, ugyanakkor a legel­lentmondásosabb is. — Horthy Miklós emberi és kormányzói erényeiről és hibái­ról, sikereiről és tévedéseiről ma még aligha lehet tárgyilagos ké­pet festeni, mint ahogy a nevével jelzett korszakról sem. A magyar történelemnek az első világhábo­rú kitörésétől szinte a mai napig tartó szakaszaival kapcsolatban rendkívül ellentmondó, egyéni és családi tragédiákból fakadóan ér­zelmektől fűtött véleményekkel lehet találkozni.- A megyében, főleg Kendere­sen, máig széles körben elterjedt nézet, hogy Horthy sokat tett a községért és a megyéért. Reális ez a vélemény?- Kétségtelen, hogy Horthy Miklós kormányzósága alatt a megye, különösen Szolnok és Kenderes eredményesen lobbiz­hatott különféle segélyek, gazda­sági és kulturális beruházások ér­dekében. Mindezt Horthy szemé­lyéhez inkább Kenderesen kötöt­ték. Szolnokon a fiáról, Horthy Istvánról voltak akkoriban több embernek személyes benyomá­sai, hiszen ő a szolnoki repülőté­ren szolgált, majd a szolnoki va­dászrepülő század pilótájaként halt meg a keleti fronton.- Milyen jelentőséget tulajdo­nít annak, hogy Horthy István öz­vegye Szolnokra látogat?- A könyv, amelynek második kötetét bemutatja, a magyar me­moárirodalom jelentős teljesítmé­nye, segít abban, hogy jobban megértsünk egy vitatott, és a ma­ga teljességében még mindig fel- táratlan tragikus korszakot, b-a. Lucifer és Koppány Kiséren A jászkiséri horgásztavakat száznál is többen ülték kö­rül a nagy fogás reményé­ben a múlt hét végén. A hor­gászversenyre országszerte érkeztek, köztük Vikidál Gyula és Trokán Péter is. Mindketten a Madách Szín­ház tagjai. Trokán Pétert többek között a Szomszédokból ismerhetjük, ám amikor a magyar „szappanoperá­ra” terelődik a szó, összehúzza a szemöldökét: • - Egy tizenhárom évig sikeres sorozatot ilyen kurtán-furcsán bevégeztetni, nem a véletlen mű­ve. A politika, a pénz manapság mindenbe beleszól, és ennek ne­vében szakmai gyilkosságokat követnek el - mondja a színmű­vész, aki a horgászatról már vidá­mabban beszél: — Dunai hajós és dunai hor­gász volnék. Ez a folyó építette a szenvedélyem alapjait. Az Újpes­ti-öbölben először apámmal, majd a haverjaimmal pecázgat- tunk szabadidőnk nagyobb részé­ben. Már akkor kialakult ben­nünk egyfajta rivalizáció, ami most is bennem van. A verseny- horgászatot szeretem, ám a mai napon nem ült mellém a szeren­cse. Csak a viadal végén tudtam beállítani az úszómat, így aztán halvacsora helyett mormolhatom Az ember tragédiája Lucifer szere­pét, mely a Madách repertoárján van - zúgolódott Trokán Péter. Vikidál Gyuláról ki gondolná, hogy egy szál pecabottal a kezé­ben órákig egy ültő helyén ma­rad, vagy hogy Ákos Stefihez jár hanggyakorlatokra. A P. Mobil nyughatatlan énekese, a lázadó Koppány Jászkiséren higgadtan várta, hogy horgára akadjanak a tó lakói: — Jól érzem magam, és nem csupán a horgászástól, hanem ami mindezt körülveszi. A csen­det, a nyugalmat, a természetet, a kötetlen beszélgetéseket ismerő­sökkel, ismeretlenekkel. Hat éve rángattak bele a pecázásba, de nem bántam meg. Koromnál fog­va változom én is, mint a han­gom. Kinőttem a rockzenét, oda­Vikidéi Gyula 2. lett fotói a szerző van a rockos torkom. így viszont a Madáchban számtalan zenés szerepet kapok, amit szintén él­vezek. Nagykovácsiban lakom egy félig kész házban, mert elfo­gyott a pénzem. Lehet, hogy a pe- cázás is az építkezés kárára megy, de hát mit tegyek? Víz nél­kül én is olyan vagyok, mint a partra vetett hal - bocsátott meg magának Vikidál Gyula, aki a horgászversenyen a második he- lyen végzett­_____mészáros géza mo st élj az alkalommal, hogy végre igazi otthonod legyen Ahol boldogan élsz, ami csak a tiéd, ahol együtt lehetsz azokkal, akiket szeretsz. Ajánljuk mindazoknak, akik • lakásuk cseréjét, bővítését, felújítását tervezik, • a kiegészítő kamattámogatású lakáshitelre nem jogosultak, • korábban felvett lakáshitelüket kedvezőbb feltételűre kívánják cserélni. Március 15-től csökkentett, már évi 15,75% kamattól. MINDENIDŐBEN TISZA CIPŐBEN BALLAGÁSRA ÜNNEPEKRE HÉTKÖZNAPRA HÉTVÉGÉRE KÉNYELMET, ELEGANCIÁT MEGBÍZHATÓSÁGOT NYÚJTANAK ÖNNEK ÉS CSALÁDJÁNAK A TISZA CIPŐK Megújult választékkal és kedvező árakkal várjuk kedves vásárlóinkat a Tisza Cipő üzletben Szolnok Nagy I. krt. 6/8. Tel: 56-342-228 Nyitva tartás: Hétfő-péntek 8-17 óráig Szombat 8-12 óráig ÚJ MINŐSÉGBEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom