Új Néplap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-29 / 124. szám
Ingatlanpiaci ajánlataink a 12. oldalon.. SPORT Az immár sok éve hagyományos Süvegcukor Kupán 14 klub - köztük három jugoszláv - 120 bringása vett részt a hét végén, Szolnokon. 11. oldal „Titkos” tárgyalás Szolnok A sajtó fokozott érdeklődése mellett kezdődött meg tegnap a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság volt közbiztonsági igazgatója, dr. Ámbrahám Béla és társai ellen indított büntetőügy tárgyalása. A megbilincselt kezű, jó ideje előzetes letartóztatásban levő elsőrendű vádlottat a büntetés-végrehajtás egyenruhásai kísérték a tárgyalóterem elé, ahol már a kamerákkal, fényképezőgépekkel felszerelkezett tudósítók várták őt. Az újságírók azonban csupán néhány percet maradhattak a tárgyalóteremben, mert még a vádirat ismertetése előtt - az ügyész és a védő együttes indítványára - zárt tárgyalást rendelt el a bíróság. A szokatlan döntéssel kapcsolatban megtudhattuk, a nyilvánosság kizárására az ügyben szereplő szolgálati títkok, valamint erkölcsi okok miatt volt szükség. A tárgyalóteremben történtekről annyit azonban a megyei főügyészségen megtudhattunk, hogy dr. Ábrahám Béla ellen a Fővárosi Főügyészség emelt vádat súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, hivatali visszaélés bűntettei, valamint hamis tanúzásra felhívás vétsége miatt. A bírósági eljárás lefolytatására a Legfelsőbb Bíróság jelölte ki a Szolnoki Városi Bíróságot. A vád képviseletét a Szolnoki Városi Ügyészség látja el. Tegnapra csupán az elsőrendű vádlott meghallgatását tervezték, újabb napokon kerül majd sor a további két vádlott, illetve a tanúk kihallgatására. A tervek szerint őszre várható elsőfokú döntés az ügyben. Addig a nyilvánosság kizárásával zajlik a bizonyítási eljárás. Az ítélet kihirdetésénél viszont már bárki jelen lehet, hot ígéretes őztrófeák Megyei információ Az elmúlt tíz évben egy vadászszezonon belül nem került annyi nagy súlyú őztrófea a bírálóbizottság elé megyénkben, mint most. Megyénkben található az ország egyik legjobb őzállománya. Sajnos azonban az elmúlt évben a kedvezőtlen időjárás (belvíz, aszály) hatására - a trófea minőségét nagymértékben befolyásolják a környezeti tényezők - nagyon gyenge felrakást produkált az állomány, akkor az érmesarány 14 százalékos volt - tudtuk meg Kasza Antaltól, a megyei FVM-hivatal vezetőjétől. Az Országos Trófeabíráló Bizottság és a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Földművelésügyi Hivatal trófeabíráló bizottsága idén április 15-től folyamatosan végzi a megyénkben elejtett őzbakok trófeáinak értékelését. Május 23-ig összesen 688 trófeát bíráltak el, s ez alapján már biztosan vélelmezhető, hogy az idei esztendő jobb minőségű úgynevezett trófeafelrakást produkál, mint az elmúlt év. Az elbírált trófeák közül 62 arany-, 90 ezüst-, 106 pedig bronzérmes lett. Az érmes arány az összesen elbírált trófeához viszonyítva 38 százalékos. A kimagaslóan jó minőségű trófeák között tíz 600 gramm feletti súlyú volt, sőt egy 729 grammos is akadt. /FOLYTATÁS AZ S. OLDALON) Pénteken már fizetünk Megkezdték a jegykiadó automaták telepítését Pénteken reggeltől fizethetünk a parkolásért a megyeszékhely kijelölt övezeteiben. A jegykiadó automaták és természetesen az ellenőrök is készen állnak az önkormányzati rendelet végrehajtatására. Szolnok Talán vannak, akik még valami csodában reménykedve úgy gondolják, valami oknál fogva mégsem vezetik be Szolnokon a fizetőparkolás rendjét. Most már biztos, hogy nekik is csalódniuk kell. Mint azt a Rethmann Recycling Szolnok Rt. ügyvezető igazgatójától, Poló- nyi Jánostól megtudtuk, a rendszer bevezetésének és az új parkolási rend betartatásának sem technikai, sem személyi akadálya nincs, pénteken reggel hétkor tehát már fizetni kell a parkolásért az adott parkolási zóna díjtarifája szerint. Tegnap megkezdték a parkolójegy-kiadó automaták telepítését. Ebből összesen 66 darabot állítanak fel a városban. Ezt a műveletet egyébként a Titász közreműködésével végzik, mivel az automaták zömét a világítási hálózatra kötik rá. Az automaták akkumulátorai éjszakánként töltődnek, és még háromnapos áramkimaradás esetén is megbízhatóan üzemelnek. Az esetleges üzemzavart a biztonsági rendszer azonnal jelzi a központnak, így nyomban gondoskodhatnak a javításról. A jegykiadókat egyébként úgy tervezték, hogy azok ellenálljanak a vandálok támadásainak. A parkolóellenőrök is felkészültek munkájukra, rendelkeznek az ehhez szükséges munkaAhogy közeleg június elseje, olvasóink úgy bombázzák egyre gyakrabban a megye- székhelyet érintő fizetőparkoló-rendszerekkel kapcsolatos kérdéseikkel szerkesztőségünket. Vannak, akik még nincsenek tisztában a parkolási rendet meghatározó önkormányzati rendelet részleteivel, s még többen akadnak, akik kifogásolják azt. Legtöbben azt nem értik, miért kell a helybelieknek a lakásuk melletti parkolásért az éves díj teljes összegét kifizetni az év hátralévő hét hónapjára. A jegykiadó automatákat elsőként a vasútállomásnál állították fel FOTÓI M. J. eszközökkel és ismeretekkel. Nem árt tudni, hogy a pótdíj fizettetésével kapcsolatban nincs mérlegelési jogkörük, velük tehát nem érdemes vitatkozni: ahol 5 percnél hosszabb ideig áll a fizetőparkolóban jegy nélkül a jármű, ott bizony dolgozik a kamera, és hamarosan az ablaktörlő alá kerül a pótdíjfizetési felhívás, akár már az első napon is. Polónyi János elmondta, ez idáig körülbelül 500 lakossági és vállalkozói parkolóbérletet váltottak már. Egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel a rendelet hatályba lépésének közeledtével. Csütörtöktől lehet majd vásárolni chipkár- tyákat is, amelyekkel készpénz nélkül válthatók majd jegyek az automatákból. Az 1200 forintos lakossági éves díjjal kapcsolatban megtudtuk, szerencsésebb lett volna nyilvántartásba vételi díjnak elnevezni. Ezt az ösz- szeget, ha egy napról lenne is szó, akkor is teljes egészében meg kellene fizetni. Tisztázódott az is, hogy a magánszemélyek kedvezményes éves díját tekintve semmiféle megkülönböztetés nincs a helybeli lakosok és a máshol élő, de Szolnokon parkoló gépjármű-tulajdonosok között. Mindenkit megillet a kedvezmény. A kombinált, összes parkolóra érvényes bérletért tehát egységesen 24 ezer forintot kell a magánszemélyeknek fizetniük évente. A bérlet megváltásához nincs másra szükség, csak a forgalmi engedélyre, a jármű rendszámának azonosítása miatt. Életveszélyes iskola JÁNOSHIDA Életveszélyesnek találták a jánoshidai általános iskola régi szárnyát. Az épületrész felújítása, bővítése nyolcvanhatmillió forintba kerülne. Az iskolaépületet május elején vizsgálták meg szakértők, és életveszélyesnek találták. Az igazgatónőt, Drávuczné Répási Ilonát ez kevéssé lepte meg, hiszen a tavalyi árhullám idején a Zagyva vize az oktatási intézmény falát mosta. Ráadásul az elmúlt évtizedek a tetőszerkezetet is alaposan megviselték. Az igazgatónő elmondta, az új szárny tervei elkészültek. Az elképzelések szerint az életveszélyessé vált épületszámy helyén kétszintes épület állna majd. így összesen nyolc - a földszinten és az emeleten is négy-négy - új tanterem kialakítására nyílna lehetőség. A beruházás a számítások szerint több mint nyolcvanmillió forintba kerülne, melyet pályázatok útján próbálnak előteremteni. t.j. ELEMGYŰJTŐK. A közel négy hónapon át tartó, szolnoki szárazelemgyűjtő akció lezárásaként három helyi általános iskola diákjainak szorgalmát pénzjutalommal díjazta tegnap a Kö- zép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség. A szervezet a Környezetvédelmi Alap célelőirányzatából, pályázaton nyert forrást a programra, amelyből a győztes Újvárosi iskola ünnepélyes keretek között 50 ezer, a második Eötvös iskola 30 ezer, míg a harmadik helyezett Széchenyi körúti iskola nebulói 20 ezer forintot vehettek át Szend- rey Csabától, a felügyelőség műszaki igazgatóhelyettesétől. KOVÁCSREMEKEK. Tóth István, kétszeres gránátalma díjas karcagi tűzikovács mester munkából nyílt kiállítás a Györffy István Nagykun Múzeumban. Az alkotó kerítései, sírkeresztjei, lakásdísztárgyai hazánk mellett számos európai városban is megtalálhatók. _____________■ Hí dátadás június végén Jelenleg a Szolnok megyei oldalon, az ártéri hídon dolgoznak Tiszaug Az utolsó simításokat végzik a tiszaugi új közúti hídon. Jelenleg a megyénk felőli oldalon, az ártéri híd betonozásán dolgoznak. A hídtest felső részét lefestették, és felkenték a végső, az aszfalt koptatóréteg alatti durva alapozót is. Aszfaltozás után helyükre kerülnek a szalagkorlátok és június utolsó harmadában beindulhat a forgalom. A kivitelezők elmondták, sietniük kell, hogy a tél beállta előtt végezzenek a régi vasúti híd felújításával is. __________________! Bi zonytalan az aluljáró sorsa Nem írnak ki új pályázatot a hasznosításra Szolnok Az önkormányzat május 31-ével egyoldalúan felbontja a szerződést a Laune 2000 Kft.- vel, mivel az nem teljesítette kötelezettségét. A cég közel másfél évvel ezelőtt pályázat útján nyerte el a Baross út és Szapáry út csomópontjában lévő aluljáró hasznosítási jogát. Az elmúlt év februárjában kötötte meg a dést a két fél. Az előzetes tervekben az aluljáróban snackbár és nyilvános illemhely kialakítása szerepelt - utóbbinak már 2000 novemberében üzemelnie kellett volna. A mintegy húszmillió forintos beruházást időközben úgy szerette volna Sem bár, sem vécé, sem üzletek, sem aluljáró... fotóim, j. lefaragni 15 millióra a Laune 2000 Kft., hogy bár és illemhely építése helyett üzletek kialakítására módo- Borgyos Tibor, a Laune Kft. ügyvezetője szerint a ko- sftotta elképzelését. Az önkormányzattal erről meg is rábbi számításokkal ellentétben nagyságrenddel naegyezett, így a hivatal május 31-éré változtatta az üzlet- gyobb kiadások vártak volna a cégére, mivel az aluljárósor megnyitásának határidejét. Mivel ez nem valósult ban olyan előre nem látható munkák adódtak, melyekre meg, a város csütörtökön egyoldalúan felbontja a céggel valósághű alaprajzterv hiányában nem készültek fel. kötött szerződést. _____________________________/folytatás az a. oldalon)