Új Néplap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-28 / 123. szám

10. OLDAL 2001. Május 28., hétfő AHOL É LÜNK JÁSZAPÁTI AZ ÚJ ÉVEZREDBEN Város az Alföld északi peremén- Jászapáti évszázadok óta az Al­só-Jászság természetes szervező központja - mondja Szabó Lajos polgármester, mikor arra kértük, hogy a városról ejtsen néhány szót. - Vonzáskörzetébe tartozik jó néhány község melyek együttes la­kossága közel harmincezer. Váro­sunkban közel tízezer ember él. Virágzó élet volt már itt a kö­zépkorban is, melynek a török hó­doltság vetett véget. Azután 1702- ben elzálogosították a Jászságot a Német Lovagrendnek. A földeket őseink 1745-ben vásárolták vissza. Ekkor emelik hálából az öt oltáras gót stüusú templomot. Az első ol­tárt az 1700-as években állították, 1903-ban Vágó Pál festőművész, Jászapáti híres szülötte ingyen festi a templom mennyezeti freskóját. Jelentős műemlék a klasszicista könyvtár, amely 1765-től 1984-ig vá­rosháza volt. A Redemptiot követően 1746-ban városi rangot kapott a település, melyet 1876-ban vettek el tőle. Jászapáti városi rangját im­már 12 éve,1989-ben nyerte vissza ismét. A városból rövid idő alatt megközelíthető a főváros, a Mátra, a Ti- sza-tó és a Hortobágy. Településünk döntően mezőgazdasági jellegű, melyet kisebb kapacitású könnyűipari üzemek, kereskedelmi egysé­gek, vállalkozások egészítenek ki. A város egyik legvonzóbb turiszti­kai létesítménye a termál-ásványvizes strandfürdő és a hozzá kapcso- lódó kemping. ____________________________________________■ Sz épülő városkép A szárazság miatt gyakran kell öntözni a parkok növényeit Ahhoz, hogy egy település polgárai jói érezzék magu­kat lakóhelyükön — sok egyéb mellett — szükség van arra, hogy a város képe tetszetős legyen, a parko­kon, zöld területeken lát- szódjék, hogy törődnek ve­lük. Jászapáti önkormány­zata ilyen megfontolásból erejéhez mérten próbál ten­ni a városszépítésért. A meglévő zöldterületek karban­tartására közel hárommillió forin­tot különített el az önkormányzat éves költségvetésében. Mindez azonban csak a szinten tartáshoz elég. A fásításhoz, a zöldterületek növeléséhez pályázatokat hívnak segítségül - tudtuk meg Bozóki Judit pályázati menedzsertől. A millenniumi park, illetve a Vágó Pál emlékmű környékén az utak térkövezésére, a meglévő parkok virágosítására, illetve az őszi fásí­tásra különböző forrásokból újabb, közel három milliós össze­get sikerült szereznie a városnak. Sokat bosszankodnak amiatt a helybéliek, hogy amikor a virágo­kat kihelyezik, számosat közülük még azon a hétvégén ellopnak, vagy tönkretesznek. Ez történt a minap is, mikor a főtér parkjának virágosításán dolgoztak. Mindez rengeteg, fölöslegesen kidobott pénzt jelent a településnek. En­nek ellenére sokan érzik maguké­nak városukat, s sokan csatlakoz­tak a Virágos Jászapátiért mozga­lomhoz is. Ha jelentős erőfeszíté­sekkel is, de egyre szépülnek a Jászság második városának köz­területei. Kezdetben voltak nehézségek . Harmincezer embert szolgál ki az okmányiroda A polgármesteri hivatalban helyet kapott okmányiroda a város lakossága mellett Jászkísér, Jászladány, Jászszentandrás, il­letve Jászivány lakóinak hivatalos okiratok­kal kapcsolatos ügyeit is intézi. Mint azt Andrási Lászlóné jegyzőasszonytól megtud­tuk, a kezdeti technikai nehézségeket köve­tően mostanra minden gond és fennakadás nélkül tudják végezni munkájukat az iroda munkatársai. Az okmányiroda Jászapátin is 2000. november 1- jétől működik, s öt település összesen mintegy har­mincezer lakosának készít az igénylések alapján személyazonosító-, lakcímigazoló-, illetve egyéni vállalkozói igazolványt, valamint elvégzik az ezzel összefüggő adminisztrációs teendőket is. Ez év ja­nuár 1-jétől a tevékenységi kör kiegészült a rendőr­ségtől átvett közlekedésigazgatási feladatokkal. Az iroda kialakításának költségeire hatmillió fo­rintot kapott a jászapáti önkormányzat, valamint állami keretből biztosították a technikai feltétele­ket, az ott dolgozók bérköltségeit. Jelenleg négyen dolgoznak az okmányirodában, ahol integrált ügy­félszolgálati ügyintézést valósítottak meg. Ezen a helyen intézheti a lakosság a telephely-, az üzlet- nyitási-, a közterület-foglalási engedély megszer­A kezdeti nehézségeket követően, mostan­ra már megszűntek a technikai jellegű prob­lémák, melyek hátráltatták a folyamatos munkavégzést - tudtuk meg Andrási Lászlónétól. Hozzátette: a legnagyobb pró­batételt a közlekedésigazgatási feladatok átvétele jelentette a dolgozók számára, hiszen egy addig teljesen ismeretlen terület­tel kellett megismerkedniük. Mostanra azonban már ezeken a nehézségeken is sikeresen túljutottak az iroda munkatársai. zésével kapcsolatos ügyeit is. Az iroda működé­sének első fél évében nem kevesebb, mint 472 darab személyazonosító igazolványt és 1158 da­rab lakcímigazoló igazolványt állítottak ki. Vállal­kozói igazolványból 52 darab újat adtak ki, 64 al­kalommal volt szükség regisztráció módosításra, Folyik az adatok rendszerezése illetve 41 alkalommal kellett a megszüntetéssel kapcsolatos feladatokat elvégezni. Az ügymenet mostanra folyamatossá vált, nincsenek torlódá­sok, az emberek megszokták az okmányiroda működési rendjét is. Ezek szerint hétfőnként az ügyfelek számára zárva tartanak, a felgyülemlett adathalmaz rendszerezését szolgálja ez a nap, kedden, szerdán és pénteken reggel nyolctól dé­lig tartanak nyitva, csütörtökön pedig reggel nyolctól délután ötig fogadják a hivatalos okirata­ikkal kapcsolatban hozzájuk fordulókat. ______■ Ön kormányzati munkahelyteremtés A város életében központi szerepet tölt be a foglalkoz­tatási helyzet javítása. Az elsődleges cél, hogy a gaz­daság szereplői kínáljanak minél több állást a munka- vállalóknak, amikor viszont ez nem megoldható, az ön- kormányzat aktív foglalkoz­tatáspolitikai eszközökkel próbál enyhíteni a munka­nélküliek problémáin. Illés Péter, a polgármes­teri hivatal foglalkozta­tási menedzsere el­mondta, hogy a munka- nélküliség enyhítésére, a munkán kívüliek szá­mának csökkentésére különböző programok­hoz csatlakozik az ön- kormányzat. A megvalósításban rendkívül jó kapcsolatot sikerült kialakítaniuk a munkaügyi központ jászberényi kirendeltségével. Az együttműködés eredményeként a közhasznú munkavégzés kereté­ben 30 főnek tudott munkát adni az önkormányzat. E program ré­szeként kőműves szakképzésben vett részt hat fő, akik közül három már letette vizsgáját, a másik há­rom pedig az ősszel próbálkozik ismét. Jászapáti vállalta, hogy a kőműves brigádnak a közhasznú munkavégzés keretében biztosít munkaalkalmat. A közcélú mun­kavégzésben további harminc fő­nek teremtenek rendszeres mun­kalehetőséget. E támogatási for­mát azoknak ajánlják fel, akik azt megelőzően rendszeres szociális segélyben részesültek. Cél, hogy a hátrányos helyzetben lévők is munkába állhassanak. Az önkor­mányzat csatlakozott a Szociális és Családügyi Minisztérium által kiírt Roma Közmunka program pályázathoz. Jászapáti mellett Jánoshida, Jászkisér, Jásztelek, Tamaörs vesz részt a pályázaton együttesen 108 főnek kívánnak munkalehetőséget biz­tosítani. Ha pozitívan bírálják el a kérelmet, öt hónapon keresztül 90 százalékos támoga­tással alkalmazhatják a munkavállalókat az önkormányzatok. Helyiek előnyben A város fejlesztési elképzelései­nek megvalósításakor mindig szem előtt tartja azt az elvet, hogy ha valamilyen építési, kar­bantartási munkát kell elvégez­ni Jászapátin, akkor azt - lehető­ség szerint - helyi vállalkozók tegyék. Bíró László, a polgár- mesteri hivatal építési hatósági csoport munkatársa elmondta, hogy idén az intézmények fel­újítási, karbantartási feladataira mintegy 10 millió forintot külö­nített el az önkormányzat. Az összeg jelentős részének elköl­tésére a nyári szünet idején ke­rül sor, jó részt az oktatási intéz­mények épületeinek rendbetéte­lére fordítják az összeget. A munkákat megpályáztatták, s helyi építési vállalkozóknak ítél­ték oda. A felújítási tervek része az utak, járdák karbantartása a városban, melyre szintén jász­apáti vállalkozókat jelöltek ki. A járdákra idén három-, a belső utakra szintén három-, az utak padkarendezésére pedig négy­millió forintot fordítanak. A leg­nagyobb beruházás a Széche- nyi-terv részeként elnyert közel negyvenmülió forint kilenc bér­lakás megépítésére. Az elképze­lés szerint még a nyáron meg­kezdődnek a munkák. Sorokban _______ VÉ RVÉTEL. Június 1-jétől - a sürgős esetek kivételével - megoldódik a zárt rendszerű vérvétel a városban. Kedden­ként délelőtt 7-9-ig dr. Pál Ist­ván háziorvos rendelőjében a szakasszisztensek veszik le a vért és szállítják a herényi la­boratóriumba. INTERNETEN A VÁROSRÓL. Már készül Jászapáti internetes honlapja, melyet már a tervezés folyamata közben is megtekint­hetnek az érdeklődők a www.- pragma.hu/jaszapati címen. A „látogatók” észrevételeit szíve­sen fogadják. SEGÍTSÉGNYÚJTÁS. A város idős lakóinak kíván segítséget nyújtani az önkormányzat az­zal, hogy az Egyesített Szociális Intézmény dolgozói állományá­ban egy plusz karbantartót al­kalmaz. Az új munkatárs felada­ta lesz a beérkezett igények sze­rint megfelelő ütemezésben az idősek helyett egy-egy háznál el­végezni a fűnyírást, kaszálást, kertásást, zárcseréket, a ház kö­rül adódó kisebb karbantartási munkákat. Az igényeket az Egyesített Szociális Intézmény­ben lehet bejelenteni. A közmunkások a sportpálya öltözőjét újítják föl Jászsági találkozó 2001. június 2-3-4-én Jászapáti, városi sportpálya Június 2., szombat 10.00 óra: Jász települések is­koláinak műsora Bográcsos főzőverseny 11.00 óra: Puding és Palacsinta bohócok Gyermekműsor 13.00 óra: Jászsági művészeti csoportok kulturális bemutatója 16.00 óra: A Bon-Bon együttes műsora 17.00 óra: A Tűzoltóság Orszá­gos Zenekara játszik 18.00 óra: Slágercsokor. Közremű­ködnek: Mary Zsuzsi, Molnár György, Endrődy Éva, Kadlott Károly 19.00 óra: Férfi szépségver­seny - Előzetes jelentkezés alap­ján 16-26 éves korig a művelődési ház telefonján (57/441-071) vagy személyesen. Értékes díjak! 19.30 óra: Jászkunsági gyerek vagyok” nótaműsor Közreműködnek: Máté Otília és sokan mások. Kísér: Sárközi Béla és cigányzenekara. Június 3., vasárnap 10.00 óra: István Király Kupa labdarúgótorna gyermekeknek 14.30 óra: A Jászapáti Nép­táncegyüttes előadása 15.30 óra: Party Music Band szalonzenekar játszik 17.30 óra: A Dupla Kávé műsora 19.30 óra: Operett és musical gálaest Közreműködnek: Máté Otília és mások 22.30 óra: Tűzijáték a Panna- tónál Június 4., hétfő 10.00 óra:. Jászsági nyugdíjas­klubok találkozója 13.00 óra: Sramlizenét játszik a katonazenekar 14.00 óra: Ének-zene-tánc 17.00 óra: Pünkösdi körmenet indul a sportpályáról a templomba- A menetet felvezeti a jász- fényszarui Szűcs Mihály Huszár­bandérium.- A menetet a katonazenekar kíséri.- Az ünnepi szentmise főcele- bránsa: dr. Veres András egri püs­pök, a Magyar Katolikus Püspöki Kamara titkára.- A szentmisén énekel: Tálas Ernő, a Svéd Királyi Operaház magánénekese, Szabó Kriszta magánénekes és Dócs Péter ma­gánénekes.- Közreműködik a jászapáti Muskátli Népdalkor és a templo­mi énekkar. Kísérő programok: Mindhárom nap megtekinthe­tő a Jász Alkotók Körének kiállí­tása a helyszínen. A rendezvény ideje alatt a Donnert és a Sági vidámpark üze­mel. Ételről és italról az Alvégi sörö­ző és a Frikandó fogadó gondos­kodnak. Randevú - a képviselő támogatásával A Jászapátiak Baráti Egye­sületének februári bálján dr. Szekeres Imre országgyűlési képviselő Mihály Béla kera­mikus és látványtervező iparművész a város polgár- mesterével együtt bejelentet­te, hogy ismét megrendezik a Jászsági Randevút.- Mikor ismerte meg a rendezvé­nyek szervezőjét? - kérdezzük dr. Szekeres Imrétől.- Fiatalon elkerültem Jászapá­tiból, ugyanúgy, mint a művész úr, de a korkülönbség miatt nem ismerhettem itthonról. Mint min­denki, aki elkerül egy városból - ahol gyermekkorát töltötte -, ké­sőbb odafigyel az onnan érkező hírekre. így történt ez velem is. Itthoni ismerőseim, barátaim, so­kat meséltek a „Randevúk” sike­réről és Mihály Béláról. Amikor a város országgyűlési képviselője lettem, kerestem vele a kapcsola­tot, hisz munkánk célja közös: mindketten tenni akartunk a jász­apátiakért.- Miért kell folytatni ezt a ren­dezvényt?- Egy jó sorozat mindig folyta­tódik, egy jó gondolatot nem sza­bad veszendőbe hagyni, csak az adott kor igényeinek megfelelően mindig változtatni kell rajta egy keveset. Minderről sokat beszél­gettünk a művész úrral, de neki - mivel már nem fiatal - segítségre volt szüksége a folytatáshoz. A város új polgármestere, illetve az idei rendezvényt támogató szponzorok - úgy tűnik - partne­rek ebben. Idén talán sikerül is­mét útjára indítani a „Randevú­kat”, és egy vagy kétévenkénti rendszerességgel, folytatni a ha­gyományt. A rendezvény támoga­tásával két fontos dolog valósul­hat meg számomra: egyrészt tisz- telgek egy olyan művész szándé­ka előtt, aki elszármazottként is visszatér szülővárosába, és meg­próbál az otthoniaknak adni ab­ból, ami számára a pihenést, a szórakozást jelenti. Másrészt se­gíthetek három emlékezetes na­pot szerezni az apátiaknak. Olyan napokat, melyeket talán évekig olyan eseményként említenek fel, ahol találkozhattak barátaikkal, új ismerősöket szerezhettek, mi­közben kellemesen szórakoztak.- A művész úr ezek szerint át­adja a stafétabotot?- Bizonyos értelemben igen, de kapcsolataira, szervezőkészségé­re, akadályokat nem ismerő el­szántságára, türelmére továbbra is szükségünk van. Úgy érzem azon­ban, hogy az itthoni, tettre kész kis csapat a rendezvény szervezé­sét fel tudja vállalni. Az elmúlt kö­zel húsz év tapasztalataival, Mi­hály Béla nevével, remélem to­vább élhet Jászapátin a Jászsági Randevúk régi-új hagyománya. Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom