Új Néplap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-17 / 114. szám

Részletek a 12. oldalon XII. évfolyam, 114. szám 2001. május 17., csütörtök BENNE: • Kevi juhászfesztivál • Állás-, üzleti ajánlatok KULTÚRA A közelmúltban két tanár vezeté­sével tíz mezőtúri diák járt az olaszországi Astiban, ahol részt vettek egy színjátszófesztiválon. Olaszországi élményeikről beszél­gettünk. 7. oldal Rejtélyes csuklyások A rendőrség négy támadásról tud JÁSZLADÁNY Az úgynevezett csuklyástá­madásokat elítélte, s egy­ben attól elhatárolta magát a helyi önkormányzat. Er­ről szól a kedden estébe nyúló rendkívüli képviselő- testületi ülésen hozott egyik határozat — tájékoz­tatta lapunkat Dankó István polgármester. A rendkívüli testületi ülés ösz- szehívását az tette indokolttá, hogy az írott és elektronikus saj­tón keresztül egyaránt több alka­lommal vádolták meg a jászladá- nyi polgármestert, önkormány­zatot, polgárőrséget, miszerint összejátszanak a cigányságot zaklató csoporttal. Mint azt meg­tudtuk, a testüleü ülésen - ahol közel hetven helybeli jelent meg - a Jászberényi Rendőrkapitány­ság részéről Lukács István alezre­des, a kapitányság parancsnoka adott tájékoztatást az ügyről. El­hangzott, hogy a fekete csuklyát viselő személyekkel kapcsolat­ban a rendőrségnek négy táma­dásról van tudomása, ezekben tart a nyomozás. A maratoni képviselő-testületi ülésen meghallgatták azokat is, akik beszámoltak az őket ért zak­latásokról, támadásokról, melyek után három határozatot fogalma­zott meg az önkormányzat. Ezek egyikében határozottan elítélték a támadásokat, s attól elhatárol­ták magukat. Mint azt Dankó Ist­ván elmondta, határozat született a helyi polgárőrség összetétel­ének felülvizsgálatára is. ________________/FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON] Gy ilkolt a szén-monoxid Halálos mérgezést szenvedett egy horgász CSÉPA Meghalt egy horgász, a tár­sát pedig életveszélyes szén-monoxid-mérgezéssel szállították kórházba a csé- pai Holt-Tisza partjáról má­jus 15-én este. A megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a tragédia akkor követke­zett be, amikor a két férfi egy zárt felépítményű, UAZ típusú fur­gonban gázmelegítőt üzemelte­tett. Ennek következtében elfo­gyott a levegő, a horgászok el­aludtak, és egyikőjük olyan sú­lyos mérgezést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A szerencsétlenséget kedden késő délután fedezték fel, amikor a hozzátartozók keresésére in­dultak a 43 éves, csépai B. Mi­hálynak, valamint a 63 éves, bu­dapesti V. Tibornak. Amikor ki­nyitották a gépkocsit, B. Mihá- lyon már nem lehetett segíteni, a helyszínre érkező orvos csak a halál beálltát tudta megállapíta­ni, V. Tibort eszméletlen állapot­ban találták, és a szentesi kórház intenzívosztályára szállították. A két barát hétfőn délután ment le horgászni a Csépa külterületén lévő Holt-Tiszára, és azt tervez­ték, hogy reggel mennek majd haza. Az elhunyt B. Mihály hor­gászellenőr volt. A rendőrség államigazgatási eljárás keretében vizsgálja a tör­ténteket. Az eddigi adatok szerint bűncselekmény nem történt, a halálesetet a helytelenül üzemel­tetett gázmelegítő okozta. Röviden TEMPLOMBETÖRÉS. Isme­retlenek betörtek Jászfelső- szentgyörgyön a Hattyú utcában lévő katolikus templomba, és el­loptak két értékes oltárképet — tájékoztatott a rendőrség. A bűncselekményt szerdán kora délután fedezték fel, amikor ki­nyitották az épületet. Az elköve­tők felforgatták a templomot, és két, a 19. században készült ké­pet eltulajdonítottak. VILÁGOSODIK. Lehetőségei­hez képest komoly beruházást valósított meg Kétpó: közel há­rommillió forintból elkészült a közvilágítás korszerűsítése. Ez­zel egy időben a Titász új trafó- állomást is létesített a települé­sen, amely biztosítja az eddig meglehetősen ingadozó áramel­látást. INNOVÁCIÓ. A megyei keres­kedelmi és iparkamara Euro In­fo Központja szervezésében az innovációról, a kis- és középvál­lalkozások versenyképességéről tartott előadást tegnap Szolno­kon dr. Imre József, az OMFB munkatársa. ■ KÍGYÓZÓ SÖRSOROK. Közelít a nyár, az igazi sörszezon. A Brau Union Rt. martfűi sörgyárá­nak termelése tavaly meghaladta a hétszázezer hektolitert, s a fejlesztésnek köszönhetően elő fordulhat, hogy idén még meg is dönti ezt a csúcsot. (Cikkünk a 6. oldalon) fotó, csabai istván Már kaphatók a parkolóbérletek Aukciót tartanak Szolnok Már vásárolhatók bérletek a június 1-jétől érvényes új parkolási rendszerhez a Reth- mann RL telephelyén — tudtuk meg Polónyi János ügyvezető igazgatótól. Szolnok Az első napon, kedden körülbelül húsz bérlet ta­lált gazdára - mondta lapunknak az ügyvezető. Leginkább azon lakók vettek bérletet, akik lakó­helyüknél fognak majd parkolni. Ezek az igazo­lópapírok 1200 forintért válthatók. Ennyibe kerül ugyanis az adminisztráció és a regisztráció költ­sége. Voltak, akik kombinált bérletet vettek, illet­ve olyan is akadt, aki kizárólagos parkolóhelyet vásárolt magának egy évre kétszázezer forintért. Milyen visszhangok vannak már a parkolás­ról? — kérdeztük az ügyvezetőtő igazgatótól, aki elmondta, hogy leginkább kétféle vélemény fo­galmazódik meg. Az egyik természetesen az, hogy minek ez az új rendszer. A másik igen ér­dekes, ugyanis többen azt javasolják, legyen az ő utcájukban is fizetőparkolás. Ezek a lakók ugyanis attól tartanak, hogy mivel a fizetőzóna határán vannak, az autósok ellepik majd a házuk előtti utakat, így autóiknak nem marad hely. Ezért inkább készek megfizetni az évi 1200 fo­rintot is, csak kerüljenek ők is a fizetőzónába. Polónyi János szerint azonban az új rendszert előbb ki kell próbálni, majd csak azután kell - ha szükséges — módosítani. A bérleteket a Rethmann Rt. József Attila úti telephelyén lehet megvásárolni (telefonszám: 511-421, 511-456). Az irodában a jövő héten egyébként már megkezdik a chipkártyák árusítá­sát is, három- és ötezer forintért. A parkolóhe­lyek kialakítása jó ütemben halad, a hatvanhat parkolóóra felállítását, rendszerbe kötését a jövő héten kezdik meg. _________________ j» |7 f PARKOLOBERLET Szdnok tikossá«! Vwsrfeot.- A- t- V : Ilyen bérletet adnak egy parkolóhelyért FOTÓ: M. J Vasárnap numizmatikai árve­rést tartanak a Csomóponti Mű­velődési Házban. Néhány jótékony célú árve­rést nem számítva, igazi aukció még nem volt Szolnokon. Most vasárnap délelőtt 10 órától a ka­talógus szerint 1098 tételre lici­tálhatnak a magyar és külföldi régi fém- és papírpénzek, kitiin tetések, plakettek, muzeális ér­tékű részvények gyűjtői. Az árak viszonylag alacsonyak, a legolcsóbb tétel kikiáltási ára 100, a legdrágábbé 150 ezer fo­rint. A vevőknek a licitálás után a leütött ár 15 százalékát még be kell fizetniük megbízási díjként. A legtöbb tárgy kikiáltási ára tíz­ezer forint alatt van. Az árveréssel egy időben hobbibörzét is tartanak, ahol a numizmatika, a militaria, a fila- télia és a régi levelezőlapok ketl- velői közvetlenül is cserélhet nek, vásárolhatnak. BA Mérséklődött a munkanélküliség A hetedik helyen állunk a megyék rangsorában Munkaügyi információ Megyénkben áprilisban 6,5 százalékkal (1396 fővel) csökkent a regisztrált mun­kanélküliek száma. A csök­kenés mértéke meghaladta a régió és az országos szintű értéket is — tudtuk meg a megyei munkaügyi központ elemzőitől. Megyénk minden körzetében mérséklődött a munkanélküliség, az átlagosnál nagyobb mértékben a szolnoki és a kunszentmártoni térségben - informálták lapunkat a megyei munkaügyi központ elemzői. A körzeti ráták 7,1 és 24,6 százalék között szóródtak. A megyei munkanélküliségi ráta 12 százalékot mutatott az elmúlt hó­napban, amely 3,4 százalékpont- gáltatások területéről érkeztek, tál alacsonyabb, mint a régiós át- főként visszatérőként a szerződé­ig. A csökkenés következtében a ses munkaviszonyok megszűnté- megyék sorában is kedvezőbb a vei. A bejelentett állásajánlatok pozíciónk: jelenleg 7. a relatív száma márciushoz képest vala- mutató alapján. melyest csökkent, összesen 4834 Áprilisban 1193 nő és 1542 fér- álláshelyre lehetett közvetíteni a fi jelentkezett be munkanélküli- munkanélkülieket. A sikeres köz­ként a nyilvántartásba. Legtöb- vetítések száma 1581 volt, ezen ben az ipar és a nem anyagi szol- belül 727-en támogatás nélkül áll­Körzet Regisztrált munkanélküli Munkanélk. ráta (%) Bejelentett állásajánlatok Szolnok 5577 9,2 1080 Jászberény 2260 7,1 271 Karcag 2189 13,2 274 Mezőtúr 1609 13,3 151 Tiszafüred 1913 22,5 121 T.miklós 2165 12,9 89 K.szt.márton 1823 19,0 131 Kunhegyes 2435 24,6 184 FOfífíÁS: MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT tak munkába, főként az ipar, az építőipar és a mezőgazdaság terü­letén. Közhasznú munkát 614-en vállaltak, és további 240-en egyéb támogatott helyre kerültek. A munkanélküli-ellátási rend­szer múlt évi változásainak követ­keztében egyre csökken a jövede­lempótló támogatottak száma, miközben növekszik a rendsze­res szociális segélyezettek köre. Munkanélküli-járadékra 4998-an voltak jogosultak, az idősebb kor­osztályból a nyugdíj előtti segélyt 460-an vették igénybe. A munka- nélküliek 30,2 százaléka nem volt jogosult ellátásra. Közhasznú munkában 1449-en, bértámoga­tással 1469-en dolgoztak. A mun­katapasztalat-szerzéshez 407 pá­lyakezdő kapott támogatást. Növekvő beruházási kedv Agrárgazdaság A mezőgazdasági támogatá­sokkal összefüggő igények alapján úgy tűnik, nőtt a beruházási kedv a gazdál­kodók körében. Különösen igaz ez a támogatott gépvá­sárlásokra. Mint Kasza Antal, a Földműve­lésügyi és Vidékfejlesztési Mi­nisztérium megyei hivatalának vezetője érdeklődésünkre el­mondta, az úgynevezett földala­pú támogatások nagyságrendje az előző évihez hasonlóan ala­kul, erre vonatkozóan eddig 242 okiratot állítottak ki, összesen 55 millió forint támogatási értékben. Új mezőgazdasági gép vásárlá­sának támogatására 246 termelő nyújtott be kérelmet, együttesen 2,3 milliárd forint értékben. A gépvásárlási szándék egyértelmű növekedését jelzi, hogy a beruhá zási összeg 60 százalékkal halad ja meg az előző évit. Az állatte nyésztési támogatások körében méhcsaládokra 137 igazolást állí tott ki a hivatal 17,6 millió forint értékben, anyaállatokra vonatko­zóan pedig 150 igazolás született 30,7 millió forint összegben. Öntözésfejlesztési és meliorá­ciós célokra a megye az idén 235 millió forintos támogatási keretet kapott a szaktárcától, ebből 30 milliót a már folyamatban lévő munkákhoz használhatják föl. Beérkeztek a hivatalhoz a vízgaz­dálkodási fenntartási és beruhá zási pályázatok is. Ezek közül a 15 beruházás támogatási igénye 319 millió forintot tesz ki, fenn tartási munkákra 186 milliót kér tek a gazdálkodók, a nem állami beruházások támogatási igénye pedig 135 millió forintra rúg. L.Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom