Új Néplap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-16 / 113. szám

IUI 2001. Május 16., szerda HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Csökken a gyógyszer árrése A kamara szerint veszélyben a kistelepülések ellátása Budapest A gyógyszerár-támogatás rendezését célzó intézke­déssorozat elfogadása volt a kormány tegnapi ülésé­nek legfontosabb döntése. A több lépcsőben életbe lépő rendelet alapján a drágább gyógyszereket lehetőség szerint olcsób­bakkal váltanák fel, meg­bontanák a patikai egység- csomagokat, és csökkente­nék a drága medicinákon lévő árrést is. Amint arról Borókai Gábor szóvi­vő beszámolt, az intézkedésekre az állami támogatás nagymérvű felduzzadása miatt van szükség. (Az első negyedév adatai szerint, ha nem lassul a fogyasztás, idén 174 milliárd forintnyi ártámoga­tást kellene az államnak nyújta­nia, de ehhez nincs forrás.) A megoldás többrétű: egyrészt a gyógyszerválaszték május 31-ig történő átvizsgálása után az ille­tékes tárca javaslatot tesz majd az orvosoknak, hogy lehetőség szerint az olcsóbb, de ugyan­olyan hatású szert írják fel. Ezzel együtt ésszerű keretek közé szo­rítanák a forgalmazóktól az or­vosokhoz, a patikusokhoz ván­dorló „jutalmakat” (ajándék, utazás és egyebek), s lehetővé tennék a nagyobb csomagok megbontását is. A rendelet egyik elemeként a 3501 forintnál ma­gasabb nagykereskedelmi árú szereken lévő kiskereskedelmi árrést 630 forintban rögzítik. Mint megtudtuk, az idén júniu­sig sort kerítenek a közgyógy­ellátáshoz tartozó medicinák fe­lülvizsgálására is. Az orvosok­nak várhatóan 2002-től kell áttér­niük az új rendre, amit az ÁNTSZ és a TB megfelelő szer­vei ellenőriznek majd. A kabinet ülésén döntöttek a fogmegtartó tevékenység teljes körű finanszírozásának vissza­állításáról, illetve a mezőgazda- sági üzletrészek felvásárlásáról is, amit az ÁPV Rt. és az MFB Rt. által létrehozott kft. 1992. évi névértéken teszi majd meg. Még a kormány ülése előtt a Magyar Gyógyszerész Kamara 3700 patikus aláírásával kibőví­tett tiltakozó levelet juttatott el Orbán Viktor miniszterelnök­nek. A gyógyszerészek szerint Mikola István szakminiszter kü­lönösen a vidéki települések mintegy 800-1000 patikájában lehetetlenítené el a naprakész betegellátást - jelentette ki Há- velné Szatmári Katalin kamarai elnök. A gyógyszerészek kedd délutáni sajtótájékoztatójára ér­kezett a hír, amely szerint az egészségügyi miniszter a kor­mányülés vitáját követően egyeztető tárgyalásra hívta a gyógyszerészek képviselőit. Hávelné Szatmári Katalin szak­értőjével csütörtök este tárgyalja meg az árrések csökkentésének problémáját. A kamara szerint létezik olyan megoldás, amely a betegek számára olcsóbb gyógy­szerek forgalmazásában teszi ér­dekeltté a patikust, mégsem von el a gyógyszertárak működteté­séből további összegeket. _________TAKÁCS MAMAHM-NÉMETH ZSUZSA Sz aporodó magániskolák Egyénre szabott oktatást ígérnek a tanintézetek A magán-, illetve alapítvá­nyi iskolák az egyénre sza­bott oktatás, a családias légkör, valamint a szemé­lyiség szabad kibontakozta­tásának ígéretével próbál­nak hódítani. A gyakran nem csekély tandíjat azon­ban manapság még kevesen tudják megfizetni. Az utóbbi évtizedben egyre több magán és alapítványi okta­tási intézmény állt elő saját ne­velési programjával, s teremtett az állami iskolák számára kon­kurenciát. Aki képes a több tíz-, esetenként több százezer forin­tos éves tandíjat - „alapítványi hozzájárulást” - kigazdálkodni a családi költségvetésből, akár az óvodától az egyetemig ilyen, többnyire fizető helyre járathat­ja csemetéjét. Jelenleg számos óvoda, 81 általános iskola, 96 gimnázium, 65 szakiskola, illet­ve szakközépiskola mellett 113 érettségi utáni szakképző intéz­mény, valamint 17 főiskola és egyetem kínálja magát az okta­tási piacon. Ezek az iskolák el­sősorban az idegenforgalom, a vendéglátóipar, a kereskedelem területén nyújtanak jól haszno­sítható, piacképes tudást. A magánóvodák és iskolák egy része az alternatív pedagógiai módszerek meghonosítását tűzte ki célul, más részük saját peda­gógiai rendszerüket álmodták meg és gyakorolják. Ezek között találhatók olyan intézmények, amelyek valamely fogyatékosság miatt hátrányban lévő, s ezért egyénre szabott nevelésre, okta­tásra szoruló gyermekek számá­ra kívánnak hatékony és eredmé­nyes oktatást nyújtani. Az állami iskolákhoz képest jobb körülmé­nyeket, gazdagabb felszereltsé­get, családiasabb, szabadabb lég­kört ígérő intézményekben - sok esetben a magas tandíj miatt - ma még mindössze hét és fél ez­ren tanulnak. __________________________HORVÁTH MAGDOLNA Tanyahelyen - biztonságban A statisztikák javulnak, de nagy a kiszolgáltatottság Egyelőre nem tudni, hogy javult-e a tanyasiak biztonságérzete FOTÓI PETŐFI NÉPE/WALTER PÉTER A jogalkotásnak kötelessége megteremteni azokat a jogszabályi lehetőségeket, amelyek révén megakadályozható a bűnözés tovább­terjedése. Ennek anyagi feltételeit a min­denkori kormányzatnak kell biztosítania a költségvetésben. Tiszakécske Mindez azon a regionális tanácskozáson fogal­mazódott meg, amelyet a tanyák biztonságáról tegnap tartottak Tiszakécskén. Az eszmecserén a dél-alföldi régiót alkotó három megye rendőri és polgárőr szerveinek képviselői mellett részt vet­tek a környező települések polgármesterei is. A dél-alföldi régió az ország legnagyobb ta­nyás térsége, ezért a magányosan álló házak biz­tonsága itt kiemelt fontosságú. Mint megfogal­mazódott, a bűncselekmények nem szüntethe­tők meg teljességgel. Mindazonáltal a szinte fo­lyamatos rendőri, polgárőri jelenlétnek, az ala­posan kidolgozott és összehangolt intézkedések­nek tulajdoníthatóan az elmúlt két-három évben érezhetősen csökkent az úgynevezett külterületi vagy tanyasi bűnesetek száma. A rendőrök, a vám- és pénzügyőrök, a postások, a mező-, a vad- és a halőrök közt kialakult együttműködés eredményeként egyre biztatóbban alakulnak a bűnügyi statisztikák. Ennek ellenére még min­dig nagy a tanyasi emberek kiszolgáltatottsága.- A Belügyminisztérium minden rende kezé- sére álló eszközzel támogatja a rendőrök és a polgárőrök munkáját, koordinálja a bűnmegelő­zési tevékenységet - hangsúlyozta előadásában Felkai László, a tárca közigazgatási államtitkára. - A munkában az Unió is segít, de a végső meg­oldás kidolgozása hazánkra hárul - szögezte le az államtitkár. Arra vonatkozóan nincs konkrét adat, hogy az intézkedések nyomán javult-e a tanyasi emberek biztonságérzete. Bár indokolt volna, eddig még senki nem végzett ilyen irányú kutatást. Ezt Paál Elemér ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr­főkapitányság közbiztonsági igazgatója jelentet­te ki. A bűnügyi szakember ugyanakkor leszö­gezte: nincs realitása annak, hogy a tanyasiak fegyvertartási engedélyt kapjanak. A jogalkotás épp ennek ellenkezőjén dolgozik. Összegzésében a tanácskozást szervező Lezsák Sándor országgyűlési képviselő elmond­ta: a rendőrök és az egyéb szervek közt kialakult együttműködés mindenképp riasztóan hat a kül­területi bűnözésre. Az eredményességhez vi­szont tovább kell javítani a bűnüldöző szervek feltételeit. Ennek megoldása már a kormányzat feladata. sz.a. RENDŐRRELIKVIÁK. Karjelvények mellett nyakkendőtűket és több száz rendőrautó-modellt is (képünkön) megtekinthetnek az érdeklődők a fővárosi bűnügyi múzeumban, ahol tegnap nyílt meg a Magyar Rendőrrelikvia-gyűjtők Egyesületének tárlata. Ami a rendőrautó-modelleket illeti, ezek között az egykori szocialista típusokon keresztül a távol-keleti rendőrautókig szinte minden olyan megtalálha- tó, amelyről készült kicsinyített változat. ______________________________fotói europress/kallus györqy ÚJ RAKEZDÉS. Újrakezdődtek a választási együttműködést célzó tárgyalások a Fidesz és az MDF között kedden, amikor találkozott egymással a két pártelnök, Pokomi Zoltán és Dávid Ibolya. A megbeszélést követően - amelyet Dávid Ibo­lya kezdeményezett - Pokomi Zoltán hangsúlyozta: a Fidesz a lehető legteljesebb megállapo­dás megkötésére törekszik a Magyar Demokrata Fórummal, amely a közös listaállítást és közös jelöltek indítását is ma­gában foglalja. Dávid Ibolya el­mondta: a tárgyaláson megálla­podtak abban, hogy a demokra­ta fórum tíz napon belül kiala­kítja komplex javaslatát a pol­gári együttműködés javítására. FELÜLVIZSGÁLAT? Réti Mik lósnak, az FKGP Pest megyei elnökének keddi nyilatkozata szerint felül kell vizsgálni a ko­alíciós szerződést, és erre meg is teszi javaslatát az FKGP or­szágos elnökségének szerdai ülésén. A kisgazda politikus - aki tagja a párt országos elnök­ségének - úgy látja: Orbán Vik­tor miniszterelnöknek minden­képpen vissza kellene hívnia Túri-Kovács Bélát a környezet­védelmi tárca éléről, hiszen a koalíciós szerződés szerint a kormányfőnek nincs mérlegelé­si joga, ha a kisgazdapárt veze­tése vissza kívánja hívni az általa delegált minisztert. Ha a kormányfő azt gondolja, hogy ez nem érvényes, akkor nem kell fenntartani a szerződést - vélekedett Réti. MSZP-DOKUMENTUM. Az MSZP elnöksége hétfői ülésén elfogadta a párt és a támogatá­sát majdan élvező miniszter- elnök együttműködésének sza­bályait rögzítő dokumentumot. Baja Ferenc pártigazgató kedden - a kormányfői jog- és kötelességleltárt tartalmazó együttműködési szerződést ismertetve - elmondta: a doku­mentum megszületésére szük­ség van, mert nem elképzelhe­tetlen, hogy az MSZP párton kívüli miniszterelnök-jelöltet ajánl az ország figyelmébe. HOSSZABBÍTÁS. A honvédel­mi miniszter egy hónappal meghosszabbította az április­ban Gyulafirátót közelében tör­tént helikopter-baleset körülmé­nyeinek vizsgálatát - jelentette be a Magyar Honvédség vezér­kari főnökének helyettese ked­den. Havril András altábornagy elmondta: mindezt az indokol­ta, hogy a Katonai Légügyi Hivatal szakértőinek további speciális vizsgálatokat kell még elvégezniük. A Magyar Hon­védség központi gyakorlóterén, Gyulafirátót térségében április 12-én délelőtt történt légi bal­esetben ketten életüket vesztet­ték, ketten pedig megsérültek. A család világnapja Széles társadalmi összefogásra van szükség ahhoz, hogy a csa­lád fontosságát megjelenítő ér­tékrend tudatosodjék az embe­rekben - hangsúlyozta a szociá­lis és családügyi miniszter a csa­lád nemzetközi napja alkalmá­ból. (Az ENSZ 1994-ben nyilvá­nította május 15-ét a család világnapjává.) Harrach Péter kifejtette: a csa­ládi értékek erősítését célzó közgondolkodás kialakításában kiemelt szerepük van a civü és az egyházi szervezeteknek, amelyek ilyen jellegű program­jaik széles körű megvalósításá­hoz pályázat útján kaphatnak támogatást a minisztériumtól. A miniszter szerint a magyar csa­ládok helyzetének javulását jel­lemzi, hogy az elmúlt évben emelkedett a születések és a há­zasságkötések száma, kevesebb volt az abortusz, a halálozás és a válás. ■ • • TIPPELJEN, HOGY DÖNTHESSENEK Ki legyen a szocialisták miniszterelnök-jelöltje? Lapunk állandó rovata abban kíván segít­séget adni az olvasóknak, hogy részt vehessenek fontos döntések előkészíté­sében. Ki legyen például a szocialisták miniszterelnök-jelöltje? Az MSZP június 9-ei kongresszusa előtt ön telefonhívással szavazhat, kit tart esélyesnek a képeken látható nyolc politikus közül. A tippelés szabályai: A portrék alatt lévő szám felhívása egy sza­vazatot jelent az adott politikusra. A tablót hat héten át minden nap megjelentetjük, s a tippek alapján szerdánként összesítjük az előző hét szavazatait. Ha valaki másra gondol, a ? alatti számon megnevezheti jelöltjét. Amennyiben az adott héten ez a politikus több szavazatot kap, mint a tabló valamelyik szereplője, a következő szerdai összesítésben az ő képe kerül fel a nyolcak közé annak a helyére, akire a legkevesebb tipp érkezett. Június 6-án tesszük közzé olvasóink tippelésének végeredményét. 06-90-230-941 06-90-230-942 06-90-230-943 06-90-230-944 06-90-230-945 06-90-230-947 06-90-230-948 06-90-230-949 06-90-230-940 Ha másra gondol.. Egy hívás - egy tipp. Ön naponta láthatja nyolc jelölt képét, nevét és tele­fonszámát, s hívásával szavazhat rájuk. De ha ön más politikust választ, a ? alatti szám hívásával megnevezheti saját jelölt­jét. A helyzet tehát öt hé­ten át ötször változhat: an­nál izgalmasabb lesz a tip­pelés utolsó fordulója, a június 6-ai eredményhir­detés. Tippeljen! 1. Németh Miklós 2. Kovács László 3. Medgyessy Péter 4. Szili Katalin 5. Horn Gyula 6. 7. 8. Kósáné 9. A hívások nincsenek névhez kötve, bármennytszer lehet telefonálni Egy hívás ideje kb. 20 másodperc, ára max. 40 Ft +áfa (120 Ft/perces díjszabás alapján) + kapcsolási díj. Más személyre 34-en gondoltak. Horn Gyu­la megtartotta helyét a szavazólapon, sőt a harmadik heti tippek révén az összesítésben az ötödik helyre lépett előre. A sorrend még annyit változott, hogy Nagy Sándor az utol­só helyre került.Teiefonszámát megtartotta 006-90-230-946). A fenti összeállításban a május 8-tól május 14-én 24 óráig beérkezett tippeket összesítettük. A negyedik fordulót május 21-én 24 órakor zárjuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom