Új Néplap, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-23 / 94. szám

2001. Április 23., hétfő MEGYEI TŰKOR 5. OLD. L Sorokban SÍRRONGÁLÓK. A ceglédi rendőrök megtalálták Jászkara- jenőn azt a két helybéli kamaszt, akik az önkormányzat kezelésé­ben lévő, már használaton kívüli zsidó temető sírjait megrongál­ták. Pap Judit, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtórefe­rense az MTI-nek elmondta: a rendőrségre a napokban érke­zett bejelentés, hogy a temető harminckét sírjából huszonket­tőt megrongáltak, néhányra ho­rogkeresztet rajzoltak. A rongá­lást a temető gondnoka fedezte fel. A nyomozás adatai szerint két 15 éves iskolás fiú volt az el­követő. Rajtuk kívül esetenként öt, 8-11 éves gyerek is részt vett a december óta tartó sírrongálási akciókban. A két kamasz ellen garázdaság miatt indítanak eljá­rást, a 14 éven aluli gyerekek vi­szont nem büntethetők. PUNK ÉS ROCK. Először szer veztek amatőr „Púnk and rock” tajálkozót Tiszaszentimrén. A szombati, nagy érdeklődéssel kísért rendezvényen a tiszafüre­di Septenarius, a karcagi The Band, a salgótarjáni Lithium és a fővárosból és Mezőtúrról ver­buválódott Don-Dino zenekarok két-két órás váltásban egészen hajnalig zenéltek. ■ Lőttek a vadásztársaságnak? (Folytatás az 1. oldalról) A Fekete István Vadásztársaság tagjai több fórumhoz is jogorvos­latért fordultak, így egyebek mel­lett a mezőtúri önkormányzat képviselő-testületénél is kérvé­nyezték a hatósági döntés felül­vizsgálatát. Ám a jegyző szerint a hivatalnak nem áÚ módjában egy szakmai testület határozatát meg­változtatni, segítséget tehát innen sem remélhetnek a vadászok. Dr. Németh Pál úgy vélte, a végső megbékélést csupán egy kompro­misszumos megoldás hozhatná meg a két fél kqzött. _______b^ Cs iszolják” az ékszerdobozt Egy évtizede adták át a Szigligeti Színház épületét A város ékszerdobozaként szokták emleget­ni a szolnoki Szigligeti Színházat. A tíz éve elkészült épületen azonban mára jócskán akad javítanivaló. Szolnok_________________ Egy évtizede, 1991. április 19-én adták át a nagy- közönségnek a megújult Szigligeti Színházat. A szemet gyönyörködtető épület Azóta is csodájára járnak a városban megfordu­ló vendégek, hiszen kívül és belül egyaránt gyö­nyörű az épület. Ám egyre inkább látszik, hogy bizony lenne tennivaló, hogy továbbra is ilyen maradjon a színház. A falak itt-ott vizesednek, a vakolat pereg, néhol beázik a tető. Az eltelt idő­ben pedig kiderült, hogy hiányosságok is akad­nak: sokkal jobban lehetne például a nyári idő­szakban hasznosítani az épületet, ha légkondici­onáló berendezés működne a nézőtéren. Legalább az állagmegóvásra mindenképpen nagyobb összeget kell fordítani - tudtuk meg Vass Lajos igazgatótól. Apróbb, kevésbé látvá­nyos, de nagyon fontos munkálatokat végzünk el nyáron az anyaépületen, mindenképpen úgy, hogy a következő évadot rendben el tud­juk kezdem. Közben a nagyobb beruházások terveit is elkészíttetjük, hogy mielőbb sort ke­ríthessünk azokra is. Nagy szükség lenne a nézőtéri légkondicionálásra, hiányzik egy tár­gyalóterem, s természetesen akadnak más fej- lesztenivalók is. Külön fejezet a Szobaszínház, amely kicsi és elavult. Annak az átépítése újabb nagy feladat lesz. „Bolhák” a hadászatban (Folytatás az 1. oldalról) Az előadók egyike volt dr. Óvári Gyula mérnök ezredes, a ZMNE tanszékvezetője, egyetemi tanár, aki lapunknak a katonai repülő­technika forradalmáról beszélt. Mint elmondta, 2015-2020 körűi­re tehető egy olyan haditechnikai forradalom, amely nyomán telje­sen új harci eszközök és eljárások jelennek meg. A 100 millió dollár feletti értékű repülőgépek mellett 5-10 év múlva a fejlett országok haderejében megjelennek olyan miniatürizált robotrepülőgépek, amelyek egyaránt alkalmasak fel­derítő és megsemmisítő feladatok végrehajtására. Ezek a gépek akár egymilliméteresek is lehetnek. A „bolhák” - ahogyan ezeket a sza­bad szemmel éppen hogy csak látható repülőeszközöket a szak­emberek nevezik - jelenleg kí­sérleti stádiumban vannak, öt év múlva megkezdődhet gyakorlati alkalmazásuk, és mintegy tíz év múlva pedig hadrendbe állítha­tók lesznek. Mint azt dr. Galovicz János, a Magyar Hadtudományi Társaság Légierő Szakosztályá­nak elnöke hozzátette: a jövőt jel­lemző haditechnika fejlesztése célként fogalmazza meg, hogy annak tíz emberek megkímélését kell szem előtt tartania. Fontos szempont továbbá a költségek le­szorítása is. A prognózis szerint körülbelül 2010-ig lehet „kihúzni” a jelenlegi korszerűsített F-16-osokkal, utá­na mindenképpen egy új, ötödik generációs repülőtechnikának kell hadrendbe lépnie. Amiben a szakemberek feltétlenül egyetér­tenek: a katonai repülés hosszú távú megoldását mindenképpen a robotrepülők jelentik. Többek között emellett szól, hogy egy ma használatos vadászrepülőgép ára 30-100 millió dollár körül van, míg egy pilóta nélküli gép értéke 1-15 millió dollár között mozog. A két technika közötti legna­gyobb különbség az, hogy a va­dászrepülőket pilóták irányítják, az emberi élet értékét pedig nem lehet pénzben kifejezni. A pilóta nélküli repülőeszközök jövőjét érintő elképzelésekbe beépültek a délszláv háború tanulságai is. A cél az, hogy a háborúk ember­veszteség nélküliek legyenek. HGY VERSENY ELSŐSEGÉLYBŐL. Megyei elsősegélynyújtó versenyt rendeztek szombaton a szolnoki Egészségügyi Szakiskolában. Az ál­talános iskolás kom indulók a megméretésen szimulált balesetek sé- rültjeinek ellátásával bizonyították rátermettségüket, fotó: bugámy j. Kincstári finanszírozás Kisújszállás Az önkormányzat képvise- lő-testülete a napokban ar­ról határozott, hogy 2002. januártól intézményei teljes körében bevezeti a kincstá­ri finanszírozási rendszert. Mindehhez az önkormányzat tá­mogatási kérelmet nyújt be a Pénzügyminisztériumhoz, s ezzel egy időben az intézményekkel és a bankszámlavezető pénzintézet­tel megállapodást köt az új finan­szírozás tartalmáról, rendjéről. A 2000. évi CXXXIII. törvény vonat­kozó pontja alapján a központi költségvetés támogatást biztosít azoknak a helyi önkormányzatok­nak, ahol olyan kincstári rend­szert alakítanak ki, amely kereté­ben az önálló és részben önálló költségvetési szervek pénzforgal­mát - az önálló bankszámlák megszüntetésével - bevonják az önkormányzat költségvetési számlájához kapcsolódó alszám- lákra. A kincstári finanszírozás után az önkormányzat csak az előirányzat-felhasználási ütem­terv keretein belül, a gazdasági eseményekhez igazodóan, utóla­gosan, az intézményi bevételek beszámításával teljesít kifizetése­ket. A város részére az új finanszí­rozási rendszerhez szükséges szá­mítógépes hardver, szoftver esz­közök beszerzésére, a hálózat ki­építésre a Pénzügyminisztérium biztosítja a támogatást. Tiszafüred ÚJ DIÁKPOLGÁRMESTER. Többnapos rendezvénysorozat végén szombaton új diákpolgármestert választottak a megyeszékhelyen. Képünkön jobbra a győztes: Sándor Attila, a Kereskedelmi és Ven­déglátó-ipari Szakközépiskola diákja a város kulcsával. FOTÓ; BUOÁNY Ráfizetéses falugáz Legutóbbi, soron kívüli ülé­sén többek között a 2000. évi költségvetés végrehajtását hagyta jóvá a képviselő-tes­tület, melynek tagjai végle­gesítették az önhibáján kívü­li települések állami támoga­tása elnyeréséhez szükséges nyilatkozatokat is. Mindezeken túl döntöttek a vá­ros tulajdonában lévő nagyvis- nyói tábor sorsáról, méghozzá úgy, hogy a jelenlévők többsége támogatta az eddigi bérlő ajánla­tát, amely a következő: ellenőr­zötten végrehajtandó 5,562 mil­lió forintos felújítás és korszerű­sítés fejében a város nem ír ki új pályázatot az ifjúsági tábor üze­meltetésére, amelynek bérleti jo­Egy új ünnep premierje (Folytatás az 1. oldalról) Végül köszönetét mondott mind­azoknak, akik tavaly részt vettek a védekezésben. Szalay Ferenc után dr. Bakondi György, a Katasztrófa- védelmi Főigazgatóság főigazga­tója beszélt. Utalt arra, hogy ilyen természeti csapás ellen csak ösz- I szefogással lehet védekezni. A le­leplezendő emléktábláról megje­gyezte, emlékeztesse a szolnokia­kat arra, hogy ha összefognak, erőfeszítéseik sikerre vezetnek. Végezetül kérte, álljanak készen, hogy bármikor ismét megvédjék a várost és a vidéket, ha újabb árvíz tenné próbára őket. A beszédek után felolvasták Várhegyi Attila államtitkár üd­vözlő levelét, és ismertették Kato­na Kálmán volt miniszter és árví­zi kormánybiztos Szalay Ferenc­hez intézett telefonüzenetét, amelyben köszöntötte a szolno­kiakat a megemlékezés napján. Az ünnepség hivatalos része után a téren zenés műsorral, a városházán pedig fogadással folytatódott a program. • Szépen beszélnek magyarul Mit szól a „nagyi-gyeshez”? Kisújszállás A Dunától keletre fekvő 10 megye 78 diákja vett részt a hét végén a Szép magyar be­széd versenyen. Megyénket a karcagi Pallagi Ni­kolett és a jászárokszállási Varga Erzsébet képviselte, és a megmé­retésen részt vett Kisújszállás testvérvárosaiból, Pacsérról (Vaj­daság), Négyfaluból (Erdély) és Szernyéről (Kárpátalja) is egy- egy diák. A háromnapos verseny tegna­pi eredményhirdetésén Szakonyi Károly Kossuth-díjas író szólt a diákokhoz és felkészítőikhez. Mint mondta, anyanyelvűnk ér­dekében nagyon fontosak ezek a versenyek, mert napjainkban nyelvünket annyi idegen hatás éri, hogy egyre kevesebb a szép magyar beszédet ismerő. A legfi­atalabbak a számítógép, az an­gol-amerikai kifejezésekkel ke­vert szaknyelvben nőnek fel, többségükre a szabatos fogalma­zás, a dadogás, hadarás a jellem­ző.- A versenynek mindenki győztese, hiszen ti jól ismeritek anyanyelvűnket, éltek annak for­dulataival és annak tisztaságáért fáradoztok. Kívánom, hogy lankadatlan kitartással vigyétek tovább a Péchy Blanka által elkezdett utat- zárta köszöntőjét a szakem­ber, majd a zsűri nevében Wacha Imre főiskolai docens ér­tékelte a diákok teljesítményét. — Itt mindenki az értő, példamu­tató megszólalást tartja fontos­nak, ám a kereskedelmi csator­nák műsoraiban vagy a nyomta­tott sajtóban sokszor nem ezt ta­pasztaljuk. Sajnos sok fiatal átveszi ezt a rossz mintát, ezért egyre na­gyobb figyelmet kell már általá­nos iskolában fordítanunk arra, hogy a diákok megtanulják a ma­gyar nyelvet — hangsúlyozta, majd arra kérte a legfiatalabba- kat, vegyék át az idősektől a sta­fétát, és vigyázzanak arra, hogy a nyelv, az okos gondolat rendje tovább építhesse a jövőt. Ezután a versenyzők a Kazin- czy-jelvény bronz fokozatát és az Oktatási Minisztérium könyv­ajándékát vették át, majd a leg­eredményesebben szereplő 16 di­ák a Szép magyar beszéd verseny aranyjelvényét és a minisztérium könyvcsomagját kapta. _____________________________________, DE Kör kérdés A parlament múlt héten fo­gadta el azt a törvénymódo­sítást mely szerint május 1- től a nagyszülők is igénybe vehetik a gyest. Lapunk né­hány járókelő véleményét kérdezte a döntésről. Gaál István- né, 74 eszten­dős nyugdí­jas: - Én már nem hiszem, hogy valaha igénybe ven­ném. Az uno­káim nagyok, a legkisebb is hatesztendős, a dédunokák pedig csak későbbre várhatók. Koráb­ban viszont jól jött volna ez a le­hetőség, mivel nekem nincsen nyugdíjam. Világ életemben itt­hon tevékenykedtem a ház körül, és főállású anyaként neveltem fel a gyermekeimet. így most is mindössze havi hatezer forintot kapok. Pálné Ács Ilona, 54 éves kereskedő: - Mivel vannak unokáim, ha úgy alakulna, nagyon szíve­sen lennék fő­állású nagyma­ma, mert jelen­leg afféle kényszervállalkozó va­gyok. Ráadásul két okból is jobb volna a munkám helyett a gyere­kekre vigyázni. Egyrészt, mert több időt tölthetnék'velük, más­részt pedig ezzel a szüleiket, azaz a gyermekeimet tehermentesíte­ném. Gajdos And­rásáé, 29 esz­tendős vállalko­zó: - Amikor a kormány a kö­zelmúltban be­jelentette ezt a szándékát, édesanyám fel­ajánlotta, hogy szívesen elvál­lalja a gyermekeimet. Am most már nem kell élnem ezzel a lehe­tőséggel, mert a munkám mellett is meg tudom oldani, hogy velük legyek. Amikor a nagyobbik szü­letett, akkor viszont nagy segítsé­get jelentett volna. Mindenesetre jó ötletnek tartom ezt a kezdemé­nyezést. BUGANY FOTÓi BJ ga így 2006 végéig a régi bérlőé marad az éves inflációval növelt régi áron. Az ülésen kiderült, hogy a vá­roshoz tartozó Kócsúj falun is rá­fizetésessé vált a tartályos PB- gázvezetékrendszer használata. Vélhetően egy ideig az is marad, hiszen Fürednek mostani anyagi helyzetében nem áll módjában biztosítani a megváltási költsége­ket, amelyek a visszavásárlással és a jelenlegi rendszer földgázos­ra történő átalakításával együtt a mai áron 52 millió 796 ezer fo­rintra rúgnak. így azon 26 lakás gazdái, akiknek költségei 1997 óta körülbelül 2,5-szeresére nőt­tek, csak abban bízhatnak, mint a megye nyolc, hasonló cipőben járó településének lakói: állami segítséget kapnak gondjaik eny­hítésére^ ________________P. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom