Új Néplap, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-21 / 93. szám

Mm 2001. ÁPRILIS 21., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Sorokban KONCEPCIÓVITA. Mégsem a Debreceni Egyetem, hanem a budapesti Excellente Rt. készít­heti el az Észak-alföldi régió te­rületfejlesztési koncepcióját. A fejlesztési tanács február 8-án döntött úgy, hogy a koncepciót, valamint a régió stratégiai és operatív programját a Debrece­ni Egyetemből és a szegedi NOS Kft.-ből alakult konzorci­um készítheti el. A testület an­nak ellenére döntött így, hogy a pályázatokat előzetesen elbírá­ló szakmai értékelő csoport a budapesti részvénytársaság ajánlatát támogatta. A határo­zatát a vesztes cég megtámadta a közbeszerzési döntőbizott­ságnál, amely helyt adott a kifo­gásnak. A tanács ezután.tár­gyalta újra a pályázatokat, és bízta a munkát a fővárosi rész­vénytársaságra. SEGÉLYSZÁLLÍTMÁNY. A napokban újabb szállítmányt vittek a karcagiak a gergelyi- ugornyai árvízkárosultak részé­re. A Kiskulcsosi Általános Isko­la diákjai, tanárai, készpénzt és ruhaneműt gyűjtöttek, az ön- kormányzat - ugyanúgy mint Gulács esetében - 150 ezer fo­rint készpénzt adott, melyből a szervezők élelmiszert vásárol­tak. A karcagi ipartestület tagjai pedig mintegy félmillió forintos adománnyal érkeztek meg az ár­víz sújtotta Tiszahátra. Feldolgozási dömping (Folytatás az 1. oldalról) Kovács Antalné hozzátette, jó lenne, ha ezt a lehetőséget mi­nél többen vennék igénybe, mert a program sokkal ponto­sabb, kevesebb benne a hibale­hetőség. Adót eddig 34 és fél ezer adó­zónak utaltak vissza összesen 600 millió forint értékben. Ez egy főre vetítve 17 ezer 300 fo­rintot jelent. Tavaly ebben az időszakban 32 ezer adózó volt, akik 515 millió forintot kaptak vissza, átlag 16 ezer 200 forintot. Ha az APEH 30 napon túl utal vissza, akkor késedelmi kama­tot fizet, ha ez az összeg eléri a száz forintot. Eddig 63 esetben fizettek késedelmi kamatot ösz- szesen 20 ezer forint értékben. Tavaly ebben az időszakban 91 ezer forintra „büntette” magát az adóhatóság. A legáltalánosabban előfor­duló hiba a tévényilatkozat hiá­nya. Nem írta alá 42 személy a bevallását. Annak a hibának a javítását, amihez nem szüksé­ges az ügyfél, az APEH maga végzi el, és erről a tényről értesí­ti az adózót. Eddig 3500 ilyen ér­tesítést postáztak. A javítás ellen 15 napon belül lehet észrevételt tenni. TA PERFEKT-PROGRAM. A Perfekt Csoport bemutatkozó napját tartották tegnap délelőtt tíz órától a szolnoki Galéria Étteremben. A szakmai program vendége volt dr. Naszvadi György, a Pénzügyminisz- térium közigazgatási államtitkára is, aki nagy létszámú hallgatóság előtt tartott előadást. fotó; cs.i. Elszegényedik a vidék? Az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának elnöke sze­rint Magyarország felemelkedésének kulcsa az Alföld jövő­je, fejlődése. Szekeres Imre Az Alföld jövőjéért címmel ren­dezett debreceni regionális konferencia pénteki zárónap­ján az ország fejlődése szempontjából meghatározónak ne­vezte az alföldi térség felzárkóztatását. Debrecen Megítélése szerint a legfontosabb tennivaló az aszimmetriák meg­szüntetése az agráraim, az inf­rastruktúra és a környezetvéde­lem területén. A szocialista poli­tikus úgy fogalmazott, hogy eze­ken a területeken „szakadéksze­rű lemaradás” tapasztalható. Rá­mutatott: ezen a helyzeten csak nagy ívű programokkal lehet javí­tani. Szekeres Imre szerint a 2002-2006 közötti kormánycik­lusban ezeket a problémákat meg kell oldani, amihez biztosítani kell az állami költségvetést, az európai uniós forrásokat és a ma­gántőkét. Szekeres Imre arról is beszélt, hogy négy év alatt gyors- forgalmivá kell alakítani a 4-es számú főközlekedési utat, újra kell szabályozni a Tiszát, meg kell teremteni az EU-val verseny- képes agráriumot, s az alföldi nagyvárosoknak gazdasági-tech­nológiai centrumokká kell válni­uk.- Nem fejlődhet úgy az or­szág, hogy közben a vidék elsze­gényedik - jelentette ki a konfe­rencián Nagy Sándor, az MSZP országgyűlési frakcióvezetője. Véleménye szerint a vidék fel­emelésére integrált fejlesztési programot kell kidolgozni, amely elsősorban munkahely-teremtést jelent. A mezőgazdaság nem képes megoldani a vidéken élők gond­jait, ezért csak komplex fejlesz­téssel lehet megfelelő munkahe­lyeket teremteni a vidéki Ma­gyarországon - mondta a politi­kus. Öngyilkos tűzhalála? (Folytatás az 1. oldalról)- Kettes riasztási fokozatot ren­deltek el, így rajtunk kívül jöttek még kollégák Kecskemétről és Szentesről is. A házba behatolni már nem tudtunk, kívülről kezd­tük meg az oltást. Közben kide­rült, hogy a feleség és a három gyerek nem volt otthon, ők a csé- pai rokonoknál töltötték az éjsza­kát. A férfi félig elszenesedett holttestére egy előszobaszerű he­lyiségben találtunk rá. A tűz oká­ról egyelőre nem tudunk mit mondani, az viszont tény, hogy olyan energiával égett, hogy az ablaküvegek és a házban lévő bo­ros üvegek is megolvadtak. A tüzet elsőként a szemközti házban lakó fiatalember észlelte.- Arra ébredtem, hogy dur- rogva pattannak szét a cserepek. Kinéztem, láttam, hogy lángok csapnak ki a tetőből. Azonnal szóltam a tűzoltóknak.- A környékben lakókat az esemény híre az utcára vonzotta. A leégett ház nyomorúságos lát­ványától elámulva figyelték a tűz­oltók tevékenységét. Mindannyi­an ismerték az áldozatot és csa­ládját. A férfi a vasútnál dolgo­zott, a feleség pedig a helyi ön- kormányzat alkalmazásában az idős emberek otthoni ellátásával foglalkozik. Rendes, dolgos em­berek hírében állnak. Minderről a porta is tanúsko­dik. A nyírt pázsit, a rendezett udvar és maga a ház is erről árul­kodott. Kora délelőtt az özvegy is megérkezett a házhoz. Otthonuk maradványait szemlélve, köny- nyek között mondta el:- A gyerekekkel tegnap dél­után mentünk el Csépára az édes­anyámhoz. Ott is aludtunk, en­gem a rendőrök értesítettek reg­gel a történtekről. Nem tudom, mi lesz velünk... A ház udvarán toporgó egyik idősebb férfiről kiderült, hogy ő a tűzbe veszett fiatalember édes­apja. — Itt lakom nem mesze. En­gem is a rendőrök ébresztettek hajnalban. Jöttem az égő házhoz én is, de sok mindent már nem tudtunk csinálni. Amikor lehe­tett, kihoztuk bentről a két gázpa­lackot, mert ha azok is felrobban­tak volna, akkor sok minden el­pusztult volna a környéken. Nem értem, mi történhetett, tegnap délután jártam a fiaméknál. Ak­kor még otthon volt az egész csa­lád. Semmi problémát nem lát­tam náluk, azt sem, hogy vesze­kedtek volna. A szomorú események okai­nak tisztázása a rendőrség felada­ta. Szakértők bevonásával igye­keznek fényt deríteni arra, hogy mi okozhatta a tüzet. ____________________________________________HGY Ha leszi pillanatképek Riport Noha Halesz hivatalosan Szelevényhez tartozik, ha­táros Cserkeszőlővel és részben Csépával is. Tulaj­donképpen a fő utcájának a házai fogják szorosabban egymás kezét, hiszen a dű- lőutakon jókora porták nyújtózkodnak egymás mellett. Ha hinni lehet a statisztikáknak, kétszáz- hetven-kétszáznyolcvan lé­lek lakik mostanság erre- * felé. A karbantartott, felújított ottho­nokon kívül a vidéket olyan ro­mos házak is színesítik, amelyek ajtajain, ablakain szabadon sü­víthet ki-be az áprilisi szél. Vajon mivel foglalkoznak az itt élők, miképpen telnek napjaik ezen a homokos környéken? Picike ház kémlel bennünket, körülötte jókora tábla megmet­szett szőlő, amelyek között gyü­mölcsfák féltik szirmaikat a leg­kellemetlenebb vendégtől, az áp­rilis végi fagyoktól. Ez Gyarmati József birodalma, aki nem itt la­kik, hanem Kunszentmártonból jár ki kerékpárral. — Ha fagyot mond a rádió, haj­nali fél háromkor kelek, és kerék­párral egy óra múlva kinn leszek.- Eddig nem dolgozott?- De, bár fél háromkor kellett kelnünk, és nem napi nyolc óra volt a műszak, hogy meglegyen az a kis kereset. Az idén leszá­moltam, máshol kezdek.- Miből élnek? - fordulok az anyához.- A nyugdíjamból szűkösen. Meg ha hívnak, elmegyünk segí­teni.- Jószág?- Három tyúk, egy kutya, egy macska. A fiam műveli a kertet, nézze meg: nincs abban egy szál fű sem. Ótven szilvafa, cseresz­nye, öt-hat meggyfa meg barack­fa, ez a mi birodalmunk. Mondják többen is, a buszjá­rat elfogadható, naponta több is indul Kunszentre meg vissza. Azután két bolt is akad Halesz- ben, és bármilyen hihetetlen, kocsma nincs. Legalább is hivata­losan, mert nem hivatalosan több helyen is vásárolható toroköblö­gető, pálinka, netalántán bor alakjában. Vegyes a kép: gondozott portá­kat méteres fű követ. Benne kis fák küszködnek a gazzal. Mond­ják, kunszenti fiatalok művelték, csodaszép kertnek számított, de tavaly már elhanyagolták. Miköz­ben az elültetett csemeték lassan termőre fordulnak, eltűntek a ko­rábbi szorgos kezek. Máshol ösz­Nagy Ferencnéék portáján egy gaz sincs. Ezt a fát a háziasszony fia, a képen látható Fe­ri metszette olyanra, hogy a termés a földről is szedhető legyen. fotó: m. j. Megszórom az egész kertet víz­zel, hátha jobban ellenállnak a fák, tőkék a mínuszoknak.- Milyen szőlőt termeszt?- Kadar, szlanka.-Bor?- A tavalyit elvitte az idő. Leg­több eddig nyolc hektó volt, a legkevesebb egy-két hektó. így leírva sok, de elkopik az, mire új állja a helyét.- Milyen ön szerint a telepü­lés? Gazdag, szegény?- Nem tehetős. Egyre keve­sebb a jószág, mert a búza meg a kukorica mázsája is hovatovább kisebb vagyonba kerül. Nagy Ferencnét, aki most hat­vanéves, nagy gyász érte. két fia közül az egyiket tavalyelőtt, fiata­lon temette. A másik ott lakik a lakásban.- Tanulok, kőműves leszek. szeomlás előtti, kenyerük javát megevett házak. Köztük olyan romosak, hogy talán egy erősebb szélroham hanyatt fekteti őket. A bolt még nyitva.. Megfigyel­tem, keveset vásárolnak a beté­rők, párszáz forint a legnagyobb tétel. Ebből is látszik, itt aligha a vidék leggazdagabbjai élnek. Aki dolgozni szeretne, el kell járjon messzire, mert itt nincs munka. Legfeljebb nyaranta néhány por­tán, ahol esetleg kapálni, kötöz­ni, gyümölcsöt kell szedni, ha a gazda valamiért nem ér rá, vagy messze lakik. A legtöbben még erre sem áldoznak, maguk végez­nek minden munkát a ház körül. Nem sietve, megadják a módját, komótosan csinálják, hiszen ön­maguknak dolgoznak. Mert ez még mindig olcsóbb, mint a nap­szám. O. SZABÓ MIKLÓS Kerékpárút a Tisza-tó körül Mire költené a lottómilliókat? (Folytatás az 1. oldalról) A megyei kerékpárutak fejleszté­sének távlatairól Fejér Andor adott tájékoztatást. Az önkor­mányzatok ott kezdték a kerék­párutak építését, ahol a gépkocsi- forgalom sűrűsége veszélyeztette a kerékpárosok biztonságát. A megyében jelenleg 102,5 kilomé­ternyi kerékpárút és kerékpársáv van, ezek azonban nem alkotnak összefüggő hálózatot. A megyében a kerékpárút-há- lózatot az alábbi besorolási rend­szer szerint épíük ki: a nemzetközi Eurovelo 11 jelű túra-kerékpárút a Tisza mentén halad át a megyén északról a Ti­sza-tó bal partján Pusztatasko- nyig, majd Kiskörétől a jobb par­ton a Csongrád megyei szakaszig. Az országos hálózatban van­nak fontos turisztikai célú fejlesz­tések, ilyen a Tisza-tó körüli gyű­rű, a Hortobágy jó megközelítését biztosító szakasz. Ezeken kívül a Jászságban és Szolnok és Kun- szentmárton térségében is épül­nek kerékpárutak. Az említetteket regionális és kistérségi elemek egészítik ki, de szükséges egyes településeken belül is további kerékpárutak ki­alakítása a nagy forgalmú szaka­szok forgalmának szétválasztásá­ra. A terv rövid, közép és hosszú távú fejlesztéseket különböztet meg, a legtávolabbi fejlesztés ha­tárideje 2015. Ezek azonban csu­pán ajánlások, amelyektől az ér­dekeltek eltérhetnek, és erre van is példa. A Tisza-tó körüli fejlesztéseket például a települések öszszefogá- sával meggyorsítják. Végezetül Búsi Lajos az Észak- Alföldi Régió Tanácsának ülésé­ről tájékoztatta az újságírókat. Beszélt az arzénmentesítési prog­ramról és a Tisza-tavi Térségfej­lesztési Tanács megalakulásáról, amelynek célja többek között, hogy a Tisza-tavi üdülőkörzet ki­emelt fejlesztési támogatást kap­jon. A körzet fejlesztésében két régió, az észak-alföldi és az észak-magyarországi működik közre, főleg pedig a közvetlenül érintett négy megye, Jász-Nagy- kun-Szolnok, Heves, \Hajdú-Bi- har, Borsod-Abaúj-Zemplén. Elhangzott az is, hogy az Észak-alföldi régió pályázatot nyújt be szociális közmunka- program támogatására, amelyen 240 millió forintot lehet nyerni 10 százalék önrész biztosításával. Körkérdés Mostanában ismét sokakat „fenyeget” a lottóláz ha­zánkban, hiszen hosszú ide­je nem volt öttalálatos. A nyeremények halmozódása nyomán ezen a héten már több, mint 600 millió forin­tot ér egy helyesen kitöltött szelvény. Lapunk arról kér­dezett járókelőket: mire for­dítanák ezt a hatalmas ösz- szeget? Papp József, 46 esztendős szobafestő:- Harminc éve folyama­tosan lottó­zom. Állandó számokkal játszom, van olyan, amelyiket még az édes­apámtól „örököltem”. Bár eddig mindössze hármasom volt, ter­mészetesen már számtalanszor eljátszottam a gondolattal: mit is tennék, ha megütném a főnyere­ményt. Mindig arra jutottam, hogy a családra költeném, és per­sze ekkora összegből azért ada­kozásra is jutna. Valuska Ju­dit, 34 éves köztisztviselő:- Bár nem lottózom, azért biztosan tudnék mit kezdeni ennyi pénzzel. Kö­rülbelül a felét elkölteném: elő­ször is a panellakást kertes házra cserélném, aztán utaznék, és per­sze jótékony célokra is adnék be­lőle. Azért a pénzszórást sem vin­ném túlzásba, csak azt venném meg, amire valóban szükségem van. A többit pedig valószínűleg befektetném. Török Mi­hály, 83 eszten­dős nyugdíjas:- Fiatalabb koromban, amikor még dolgoztam, én is megkísértet­tem a szeren­csét, de nem sok sikerrel. Ma már nem lottózom, de valószínűleg nem is tudnék mit kezdeni ennyi pénzzel. Csak főne a fejem, hogy mire is költsem, hiszen én már kevéssel is beérem. Legfeljebb egy családi házat vennék belőle, az mégiscsak nyugalmasabb. BUGÁNY

Next

/
Oldalképek
Tartalom