Új Néplap, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-19 / 91. szám
4. OLDAL A 2001. ÁPRILIS 19., CSÜTÖRTÖK |§§M H Ihaj, csuhaj! Többnapos kórházi kezelés után éppen akkor érkeztem meg otthonomba, amikor a falubeliek a húsvéti nagymiséről ballagtak haza. Örültem, hogy végre itthon vagyok, s kipihenhetem magam, hiszen benn a kórházban csupán kétszer tudtam elaludni a tíz nap alatt, akkor is altatóval. A közelből azonban nagy zenebona ütötte meg a fülemet. Harsogott a dáridó. Éjfél körül átköltöztem házam egy távolabbi zugába, de felesleges volt, mert az ihaj-csuhaj mindenhol utolért. Fél kettőkor váratlanul megcsörrent a telefonom. Idős ismerősöm azt kérdezte tőlem, kinek lehetne szólni, segítséget kérni, mert a tam-tamtól még az ágy is remeg velük. Ajánlottam az ismert mobiltelefon-számokat, azok azonban nem voltak kapcsolhatók, az automatahang közölte, a hívott szám átmenetileg nem kapcsolható... Valamikor hajnal felé, végkimerült pillangóként szememre telepedett az álom. Reggel 6-kor boldogan keltem fel, örültem, hogy megvirradt, s bevehetem az aznapra rendelt első adag gyógyszeradagomat, így élünk mi, békésen, egymás mellett, Jászladányon! EGY VIRRASZTÓ A napokban volt egy műsor, amelyben véleményt nyilvánított néhány sorköteles fiatal a katonaságról. Kiderült, hogy többségük valamilyen módon szeretne kibújni a feladat alól. Mindenkinek saját nézete, hogy szükség van-e katonai szolgálatra vagy sem, egy fiú kijelentését azonban határozottan visz- szautasítom, még ha az nem is az én dolgom lenne. Az ifjú ember szépítés nélkül kimondta, amit gondolt: „Szar az egész katonaság”. Ha semmi mást nem tettek volna a kiskatonák az elmúlt két évben, minthogy megmentették Szolnokot és a Tisza menti településeket az árvíztől, már ezért is tisztelettel- tartoznánk nekik, de rengeteg nagyszerű dolog fűződik a hadsereg nevéhez. Vajon hol lenne most a cinikusan nyilatkozó ifjú otthona, ha azok a kiskatonák is így vélekedtek volna? A diszkózenén nevelkedett, drogokat is kipróbált, az életkoruknál fogva a katonai szolgálatra még éretlenektől a szülőföld iránti felelősséget nem is kérhetjük számon. Sajnos, a sorköteles kor szinte gyerekként éri őket, tizenhét-tizennyolc évesen természetszerűleg a feladatra még alkalmatlanok. Szerencsére azért vannak kivételek is. Az én időmben a huszonegy évnél fiatalabbakat még a háborúba sem hívták be, kivéve az önkénteseket. Jómagam közel 23 évesen kezdtem a katonaságot, két évig a Donnál voltam. Az új világban is többször szolgáltam, pedig családfenntartóként, mint egyetlen kereső, öt személyről gondoskodtam. Ma már más a világ, más nézetek az elfogadottak, de az elvárható, hogy illetlen jelzőkkel akkor se minősítse senki a dicső múltú magyar katonaságot. VITÉZ SÁNDOR JÁNOS, ________________SZOLNOK, OBSITOS SZAKV. A pedagógusok tudják Minisztériumi pályázati lehetőséget kaptak az iskolák a diákok felvilágosítását célzó drogmegelőző programban, de mint hallottam, az érdeklődés elmaradt a várakozástól. Ebbe bizonyára az is belejátszott, hogy feltételeket szabtak a pénz elköltésénél. Nem csodálkozom, hogy nem tolongtak a pályázók: a pedagógusok ugyanis jól tudják, többnyire hatástalanok az ilyen úgynevezett felvilágosító programok. Meg azt is tudják, a baj eredetét kellene orvosolni, nem a drogproblémát! Mert miről is van szó? Arról az ürességről, ami körülveszi gyermekeinket. A sikeres társadalmi-gazdasági átalakulás a családok többségében a létért való küzdelemmel lett egyenlő, a gyerekekre nem marad sem idő, sem energia. A fiatal úgy érzi, ő csak teher a családnak. Meg azt is érzi, tiogy a társadalomnak sincs szüksége rá, mert még munkát sem tud adni neki. Letargikus lelkiállapotában a családi, tanulási, megélhetési problémáival magára maradt fiatal elfogadja az első feléje nyújtott kezet, s legkevésbé sem érdekli, hogy az merről érkezik. Felvilágosító munkával, súlyos büntetésekkel, kényszer-gyógykezelésekkel még sehol sem oldották meg a problémát. Viszont tartalmas, az önmegvalósításra is alkalmat adó, anyagiakban és szellemiekben is elfogadható életformát, életnormát kínáló közegben talán nem is beszélnénk a drogról! A sikerpropaganda szónoklatokban sokat emlegetett, nagy ívű fejlődésnek indult gazdaságunk, a megélhetésünket biztosító munkahelyek, a példaértékű családtámogatási rendszer és a mindenki számára lehetőséget nyújtó oktatási rendszer viszont még elbírná azt a pár mil- liárdot, amit megelőzés címén vagy rehabilitáció címén kidobunk az ablakon. Ha a fiatalok éreznék, hogy számít az ország munkájukra, tudásukra, ha módjuk voína felkészülni az életre, netán az iskola elvégzése után az állam legalább a szolid megélhetést garantálná, kevesebb lenne-a problémás gyerek. ___________________NÁDI GÁBOR, SZOLNOK A nyilvánosság kizárásával A Tisza felső szakaszán hatalmas károkat okozott a víz házakban és lelkekben egyaránt. Otthonok dőltek romba, állatok pusztultak halomra. A tönkrement családok helyzetén számosán kisebb-na- gyobb adományokkal, mások a célhoz igazodóan nagyszabású estek, estélyek, megint mások igen méltányos belépőjegyek mellett (önmaguk szórakozására is) jótékonysági programok szervezésével segítettek. Ha mindez csendben, öndicséret nélkül történik, tiszteletreméltó. A többség azonban igényt tartana a társadalmi visszaigazolásra is, s elvárja, hogy a nagy nyilvánosság is tájékoztatódjon a cselekedetről, amihez a legkézenfekvőbb eszköz a média. S ez már kevésbé szimpatikus. Ismerek egy hetvenhét éves nénikét. Régóta özvegy, férje utáni nyugdíjjal együtt most 34 ezret visz neki a postás. Az idős asszony egyedül él. Szerényen, nagy beosztással, mert az élet erre tanította. Méltányossági nyugdíjemelést egyszer sem kért, semmiféle ön- kormányzati segítséget nem várt el, nem is kapott. Neki sem könnyű az élet, panaszkodni mégsem hallottam. És dicsekedni sem! Azt is csak véletlenül tudtam meg, hogy már tavaly is, meg az idén is öt-ötezer forin- totf!) fizetett be az árvízkárosultak javára - anélkül, hogy ezt a világ tudomására hozta volna... _____________________KÁLI EPE, SZOLNOK SI KERES SZAKMA. A Törökszentmiklósi Lábassy János Szakmunkásképző Iskola villanyszerelő tanulói hosszú idő óta szép sikereket érnek el a különböző szakmai versenyeken, így a legjobbak már a vizsgák letétele előtt szakmunkás-bizonyítványt kaphatnak. Felvételünk jól a felszerelt tanműhely egyik gyakorlati foglalkozásán készült.__________________________________________________________■ A világ vendégmunkásai leszünk? Sokáig azt gondoltam, talán nem jól osztom be a pénzt, azért vannak anyagi gondjaink, de aztán rájöttem, így van ez a legtöbb családban, tehát a hiba nem bennünk van... Szomorú, hogy minden rajtunk csapódik le, mindent rajtunk hajtanak be, hiába küszködünk, nem tudunk tisztességesen megélni. Évekkel ezelőtt ezer. Csak ez a néhány tétel 95 ezer, ami csupán annyit jelent, hogy még élünk, ennél azonban egy kicsivel több lenne az igényünk, mert ettől lennénk emberek. Aki gyereket, gyerekeket vállal, szeretné őket tisztességgel felnevelni, taníttatni. De miből? Mit vagy aki bármikor számíthat arra, hogy egyszer csak felmondják a munkahelyét, az nem partnere egy pénzintézetnek. Államunk konszolidált, nyugodt élet helyett feszült légkört, létbizonytalanságot teremt, míg törvényeivel szabad utat enged a hatalmas jövedelmi különbségeknek. egy akkori miniszterünk olyan kijelentést tett, hogy „ebben a társadalomban csak az tud megélni, aki a legjobb szakember”. A tapasztalat és az élet, sajnos, mást igazolt vissza. Szakmai tudással, becsületes úton mostanában még senki nem boldogult, gyarapodni meg pláne nem tudott. Kiszámolták-e már a honatyák, hogy a 40 ezer forinttal mit lehet kezdeni? Tragikomédia, amit ezzel megélünk. Számoljunk egy kicsit: alapvető élelmiszerre minimum napi 2 ezer forint (ez egy hónapban 60 ezer), tisztítószerekre havonta legkevesebb 5 ezer, rezsi havonta 30 A XXI. század magyar vándorai értékes szellemi és fizikai tőkét visznek magukkal adhatunk, mit ígérhetünk nekik? Nyomorúságos jelent, bizonytalan jövőt... Jó, ha van házunk, lakásunk. De ha romlik az állaga, arra már gondolni sem merünk, hogy fel kellene újítani. Ha nincs hol laknunk, belegondolni is borzasztó, hogy mikor és miből lesz önálló otthonunk (bár igazán nem kellene panaszkodnunk, hisz remek ajánlatokat kapunk a pénzintézetektől). Aki létminimumon él, A magyar dolgos, szorgos ember. Élni akar, érvényesülni, családjáról gondoskodni. De mintha ott fenn ez kevésbé lenne fontos. így ne csodálkozzanak, ha sokan külföldön próbálkoznak, ahol a miénkhez hasonló árak mellett még a minimálbér is 200 ezer körül van. Vajon marad-e még tíz év múlva annyi értékes szellemi és fizikai tőke, amivel országunk gazdasága működtethető? Mert a maradóktól: a gátlástalan, korrupt eszközökkel, munka nélkül vagyonokat összeharácsolóktól meg a lecsúszottaktól értékteremtés nem remélhető. __________________ BODNÁR TIBORNÉ A jászok találkozóján Az egyesület legutóbbi találkozóján a budapesti Városház utcai klub kicsinek bizonyult, annyian voltak kíváncsiak a vendégek előadására és a Jászság szülöttének, a kiváló cimbalom- művész, Rácz Aladárnak életút- jára. Egy sokoldalú, érzékeny művészembert ismerhettünk meg dr. Gedényiné Gaál Zsuzsanna írónő jóvoltából, aki barátja volt a cimbalom mesterének és francia feleségének. Rácz Aladár autodidakta módon tanult meg nyelveket és kottát olvasni. Szeretett filozofálgatni, főzögetni, barkácsolni; maga készítette, kísérletezte ki a cimbalömverőket, a pedált, maga cserélte a húrokat, amire joggal lehetett büszke. Több évig élt Franciaországban, Svájcban. Sok tanulás, szorgalom kellett ahhoz, hogy a jászapáti születésű, égő szemű „japán gyerek” hírnévre tegyen szert. Szigorú apja sem gondolta róla, hogy olyan hírességekkel fog majd kezet harmadszülött fia, mint Sztravinszkij, Emest An- sermet karnagy, Yehudi Menuhin, Bartók, Kodály, Szabolcsi Bence. Az ötvenes években a másik híres jászságival, a herényi Székely Mihállyal, akit gyermekkorában Rácz Aladár édesapja tanított hegedülni, együtt készítettek rádiófelvételt. A korabeli sajtóban Zelk Zoltán írta róla: „Hangszerén, mint egy varázsló, előcsalja a magyar, szláv, a román paraszt lelkét. Előcsalja, szinte ráleheli a húrokra még az angyalok énekét is.” Zelk Zoltán feleségével, Bátort Irén zenetanár-íróval, aki szintén jászberényi születésű, több közös ifjúkori emléke is volt a cimbalomművésznek. „Nem az a fontos, hogy a csillagok nevét tudjátok, fő, hogy felnézzetek rájuk” - mondotta Rácz Aladár -, amit hitvallásaként is értelmezhetünk, hisz egész munkásságára jellemző e gondolat. Ezen a találkozón Gerencsér- né Szeverényi Ilona főiskolai tanár cimbalomművész játékában gyönyörködhettünk, és tehetséges növendékeket ismerhettünk meg Jászapátiból. ____________MÁT1CS BÉLÁKÉ, JÁSZBERÉNY A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások - a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Külkereskedelmünk gyenge pontja A múlt évi külkereskedelmi mérlegről közzétett statisztikai és bankadatok aggodalommal töltenek el bennünket, kispénzű embereket; bár korábban még soha nem volt 60 milliárd dollár értékű külkereskedelmi összforgalmúnk, de a 3,98 milliárd dollár mérleghiány mégis nyugtalanító. Ilyen nagymérvű hiány csak 1994-ben volt, ami után a Bokroscsomag következett. Részletesebben vizsgálgatva külkereskedelmünket többek között azt állapíthatjuk meg (lásd a Állami Statisztikai Bizottság évkönyveit), hogy a rendszerváltás után Oroszországba és a volt szovjet utódállamokba évről évre kevesebbet, már csak az 1989 előtti évek értékének alig egyhar- madát exportáljuk. Ugyanakkor az importunk ebből a térségből egyre növekszik, és már meghaladta az 1989 előtti évek átlagának felét. A helyzet megméréséhez elég, ha a szovjet viszonylatú külkereskedelmünk 1989. évi adatait nézzük, amikor exportunk 4,65 milliárd dollár volt a 4,12 milliárdos importunk mellett. Nemcsak 1989-ben, de az előtte való években is 0,5-1 milliárd dollár mérlegaktívumot könyvelhettünk el, míg ma ez a térség adja a külkereskedelmünk deficitjének 40-50 százalékát. Külön az orosz viszonylat már 1992 óta súlyosan deficites. Az elmúlt évben például a kétmilliárd dollárt is meghaladta az Oroszországgal folytatott külkereskedelmünk mérleghiánya. Bennünket, mai földművelőket külön is hátrányosan érint, hogy ebbe az országba irányuló mezőgazdasági jellegű exportunk 2000-re 38 millió dollárra csökkent, ami 1990-ben (még létezett a Szovjetunió) közel egymilliárd dollár értékű volt. Szembetűnő, hogy néhány országnak (Finnország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia) Oroszországot érintő exportja 1992-től a miénkkel ellentétben növekvő tendenciájú. Nem mondhatjuk azt, hogy az előző években az orosz nem kezdeményezte velünk a gazdasági kapcsolatok élénkítését, az újsághírek szerint azonban érdemi visszhang nélkül maradtak. (Moszkva akkreditívvel is megtámasztott, folyamatos autóbusz- rendelése, az államadósság fejében a sportcsarnok újjáépítésének szándéka és más kezdeményezések.) Az orosz piac nagyfokú kockázatára való hivatkozás hamisan cseng, mert az energia- hordozókból évi átlagban 1,7 milliárd dolláros, Oroszországból származó, eddig zavar nélkül működő importunkra, mint biztos bázisra, megalapozható lehetne államközi közreműködéssel, Wiring elszámolással nyilvántartott, akár barter keretében is az exportunk növelése. A parlamenti pártoknak (egy Wvételével mindegyik volt már kormányon is) tudniuk kell, mi a baj minálunk. Mint ahogy a német kancellár is valószínűleg tudta, mi a baj őnáluk, mert Moszkvába utazott, és az orosz elnökkel együtt ünnepelték a pravoszláv karácsonyt. Ez több volt, mint gesztus. A példát talán megérné követnünk nekünk is. _______________SZURCSIK ISTVÁN, TÚRKEVE Ez is adózó, az is adózó Az utóbbi tíz évben a cigányság gazdasági, szociális, kulturális helyzete drámai változásokon ment át - állapították meg egy tanácskozás résztvevői -, megjelölve a munkanélküliség okaként az alulképzettséget. E megállapításnak ellentmond az a tény, hogy a társadalom egészét nézve is hasonlóan drámai változások tanúi vagyunk, ahol pedig nem beszélhetünk alulképzettségről, hiszen a rengeteg munka- nélküli között számosán több szakmával rendelkeznek, továbbá diplomával, sőt nem kevesen több diplomával is. A szegényeket szaporítják azok is, aWk jövedelemmel rendelkeznek ugyan, de adójukból a jelenlegi adózási forma szerint szociális hozzájárulást nem írhatnak le, vagyis nincsenek a kedvezményezettek körében. Lehet ugyan szociális kérdésben a rászorulónak a települési önkormányzathoz folyamodnia, de egyáltalán nem biztos, hogy a sok utánajárás hozna eredményt. Egyes szabályok a családok elszegényedését mesterségesen is gerjesztik, míg másokat hozzásegítenek a jobb életminőséghez. A társadalom középmezőnyéhez tartozó, jó keresettel rendelkezők például leírhatnak az adójukból, jóllehet helyzetük ezt szociálisan egyáltalán nem indokolja. Úgy tűnhet mindebből, hogy a törvényi szabályok szellemében nem vagyunk egyenrangú állampolgárok. De a rendelet, az rendelet. Annak megváltoztatásával viszont közös nevezőre lehetne hozni az ügyet, hogy minden adófizető egyenlőnek érezhesse magát. ________________________F. IC-HÉ, SZOLNOK Sé rtő, illetlen jelzők
