Új Néplap, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-14 / 88. szám

TÜKÖR 4. OLDAL Nézőpont De a hagyomány! „Nemszeretem ünnep” - ez jut először eszembe a húsvét hallatán. Még akkor is, ha beismerem, egészen kellemes, hogy húsvét hétfőn nem csörög hajnalok hajnalán a vek­ker, és így nyolc órakor is az ágyban heverész- hetek. Mindezt bevallani persze manapság a hét főbűn egyikével ér fel, pedig alig akad is­merősöm, aki másképp vélekedne. A baráti, munkatársi kö­römbe tartozó lányok, asszonyok szinte kivétel nélkül a föld alá bújnának, csakhogy megszabaduljanak a pacsuli szagú ün­neptől. De a férfi ismerősök is kényszeredett bájvigyorral járják végig a máskor a hátuk közepén púpnak vélt rokonokat, a fe­le(sem)barátokat. Ferde szemmel nézünk azokra, akik húsvétkor a rokonság ugyanis a meg­, helyett az országot járják. ^yeí kí^sztlny­ség előtü időkre is visszavezethető a tavaszünnep, a termékenységi varázslat, amelyeket a társadalmi elvárásoknak való megfelelési kény­szerből illik elfogadnunk. Mert még mindig ferde szemmel né­zünk azokra, akik húsvétkor a rokonság helyett az országot járják. Annál is inkább, mert szülőként elvárjuk az óvodától, iskolától, sőt a médiumoktól is, hogy beavassák gyermekeinket a húsvéti ünnepkör rejtelmeibe. Mutogatjuk is büszkén szom­szédainknak azt a hímes tojást is, melyet lányunk, fiunk készí­tett az iskolában, óvodában. A bölcsődés gyerek első, ujjal fes­tett papírtojását pedig féltett kincsként őrizzük. Mindeközben gyermekeink a játszótéren azt számolgatják, kinek mekkora bevétele származhat a locsolkodásból, futja-e majd a egy új di­vatos játék megvételére. Mi, szülők pedig mindezen felháborodottan csóvájuk a fe­jünket: „Ezek a mai gyerekek!” - dörmögjük az orrunk alatt, miközben tizen-egynéhány évesen mi magunk is annak szur­koltunk, hogy minél több forintot gyűjtsünk össze. Húsvét után pedig rohantunk a boltba, mert úgy éreztük, megdolgoz­tunk az új játékért. Ilyen szemszögből persze a húsvét tűnik a legélőbb ünne­pünknek Vz?' Húsz év a pulpituson Amikor régebben baráti körben megkérdezték tőle, mi a különbség a büntetőjog és a polgári jog között, dr. Adorján Lívia az akkoriban igen népszerű tévéműsorok­ra utalva ekképpen vála­szolt: „A büntetőjog az, ami a Kék fényben van, amit pe­dig én csinálok, az a Jogi esetek”. Dr. Adorján Lívia, a Jász-Nagy­kun Szolnok Megyei Bíróság ta­nácselnöke, egyben a Magyar Jo­gász Egylet megyei titkára erede­tileg nem jogásznak ké­szült. Pedagógusi pályáról álmodozott, ám egyszer édesapjával közösen lát­tak egy filmet, amelynek a középpontjában egy gyer­mekelhelyezési per, illető­leg egy bírónő állt. Apa és lánya az igazságszolgálta­tás filmbeli képviselőjét egyaránt szimpatikusnak találta, és ez ösztönzőleg hatott a pályaválasztásra is. — Először nem vettek fel az egyetemre, ezért elmentem dol­gozni. Egy antikvár könyvesbolt­ban vállaltam munkát - árulta el. - Nagyon kellemes foglakozás volt. Megszerezhettem a könyv­ész és becsüs, valamint a bolti el­adói képesítést. Aztán az egyetemi felvétel is sikerült. Az egyetemi évek után azonban újabb kitérő követke­zett. Budapesten az Újságíró Aka­démia kimondottan egyetemet végzettek számára hirdetett felvé­telt. Az akkor még jogtanácsos­ként dolgozó dr. Adorján Lívia számára kapóra jött a lehetőség.- Az egyetem elvégzése után nem voltam annyira biztos ab­ban, hogy jogász akarok lenni. Két évig jártam az akadémiára. Végül az eredeti elképzelésemnél maradtam: bíró akartam lenni. Jászberényben kezdtem el dol­gozni. Bár igen nehéz volt napon­ta Szolnokról kijárni, és a fiaim is akkor voltak kicsik, nagyon von­zott a bírói hivatás. Nem kezdő­ként kezeltek, voltak nagyon bo­nyolult ügyeim is. Szeretet vett körül. A bírónő két évvel később Szolnokra került, ahol városi bí­róként nyolc évig járt el első fo­kon. Kártérítési, öröklési, család­jogi ügyeket tárgyalt.- Nagyon érdekes feladatnak tartottam, hogy egy már nem élő ember valamikori akaratát bírósá­gi eljárásban felderítsem. Kezdet­ben fontosnak tartottam azt is, hogy mindent megtegyek azért, hogy a házassági bontóperben ki­békítsem a válni szándékozókat. Később rájöttem arra, hogy mivel az együttélésnél személyesebb dolog nincs a világon, ezért an­nak megszüntetése csak a felekre tarto­zik. Ma már meggyő­ződésem, hogy ebben nem is a bíróságnak kellene dönteni. A va­gyonközösség meg­osztása természete­sen már bonyolult jo­gi munka. Később a megyei bíróság polgári tanácsának tagja, majd évekkel ezelőtt ugyanannak a tanácsnak az elnöke lett. Akko­riban kezdett el az öröklési jog bi­zonyos kérdéseivel elméleti szin­ten is foglalkozni, cikkeket, tanul­mányokat írni. Immár két évtize­de dolgozik bíróként, öt éve oktat egyetemeken. Részt vesz jogsza­bály-előkészítésekben. A bírói hivatás sem nélkülöz­heti a kiegyensúlyozott családi hátteret. - Nem tartom magam szakbarbárnak - állítja magáról. - Szeretem a könyveket, a zenét, az életet. Az a törekvés is mindig megvolt bennem, hogy feleség­ként és családanyaként is megva­lósítsam azt a családideált, amit otthonról hoztam. A férjem kör­nyezetvédelmi szakember és a Jászkun Fotóklub vezetője. Na­gyobbik fiam a marketing-kom­munikációs szakmában dolgozik, a kisebbik pedig közvetlenül a jo­gi diploma megszerzése előtt áll. Mint ahogyan a férjem büszke ar­ra, amit a szakmámban eddig el­értem, ugyanúgy én is büszke va­gyok, amikor részt vehetek az al­kotásaiból összeállított fotókiállí­tás megnyitóján. 2001. Április 14., szombat GYEI Húsvéti „csónakázás” Talán az egyik legérdeke­sebb húsvétom 1953-hoz fű­ződik. Abban az időben ko­pasz, bölcs vezérünk, Ráko­si Mátyás „aranymondásait” harsogta a rádió, szalagcí­mekben hozták az újságok. Szerencsére, mint ötödikes kisdiák, mi ebből még nem sokat értettünk, de az tény, a húsvét másnapja munka­napnak számított, sőt isko­lába kellett menni. Ennek ellenére foghíjasoknak bizo­nyultak a felhajtós Ulőkéjű padok, és mi is úgy döntöt­tünk P. Kovács Sanyival, nem suliba, locsolkodni me­gyünk. Sanyi kopaszra nyírt, végtelenül pajkos nebulónak számított, akire a tanuláson kívül bármilyen téren bátran lehetett számítani. Reggel nyolctól délutánig jártuk Kunhe­gyest. Akkoriban 50 fillér dukált a locsolkodóknak, meg egy festett tyúktojás. Ritkán kaptunk 1 forin­tot, ami nagy pénznek számított. Ha hallottuk, hogy valahol ennyit adnak, elmentünk érte a település túlsó végére is. Egy szó mint száz, délután né­gyig bejártuk az összes ismerőst, és 44 forintot kerestünk egyen­ként, meg vagy 35 tojást. Ebből hatot megettünk, a többit vittük hazafelé. Először nálunk raktuk le a „keresetet”, majd elkísértem Sanyit haza, az Arany János utca végére. Útközben még három osztálytársunkkal találkoztunk, és R Kovács mind a négyünket meghívott.- Gyertek srácok, csónakáz­zunk a Rakaton! Nincs itthon se idesanyám, se idesapám!- Oszt hol a csónak?- Ne kíváncsiskodjatok! A kamrában.. . Mert azt elfelejtettem monda­ni, hogy Sanyiék kertje a Rakatig húzódott. Ami nem más, mint a Tisza egyik holtága, másfél méte­res, büdös vízzel „dekorálva”. Sanyi kihozta a „csónakot”, ami édesanyja nagy dagasztótek- nője volt. A fából készült ková- szolót kinevezte evezőnek. Levit­tük a szerkezetet a holtág mocsa­ras szélére.- Ne csináld, felborul!- Berezeltetek? Nagy ez a tek­nő, ebben süti idesanyám a ke­nyeret! Beleülhet még egy... Ünneplöruha feszült rajtunk, és noha Sanyi barátom vagány srácnak számított, már-már csi­bésznek, nem bíztunk vízi jártas­ságában. Fogtuk a teknő végét, amíg beszállt, beült középre, félig felhúzott lábakkal. Tíz-tizenkét centinyi maradhatott ki a teknő széltől a vízből, és billegve, lapá­tolva elindult a 15-20 méterre lévő túlsó part felé. Odaért, keservesen megfordult, és már visszafelé tar­tott. Sőt a közepéig is eljutott, amikor felkiáltott:- Most irányt változtatok! Hosszába evezek. Talán túl nagyot húzhatott a „csónakon”, talán félrehajolt, mert az alkotmány megbillent, és pillanatok alatt felborult. Sanyi is eltűnt, majd a kopasz feje prüsz­kölve megjelent és ugrálva kievic- kélt.- Gallynak mentem - mente­getőzött, miközben a füléből, pu­lóveréből, nadrágjából folyt a víz. Berohant, átöltözött, de hát a „csónak” bent maradt. Hazamen­tünk, majd Vincze Péter már az esti szürkületben rohant hoz­zánk:- Csókolom Miklós bácsi, Ma- tildka néni! Miklóst keresem.- Miért?- P. Kovács bácsi most vetkő­zik, ki szeretné venni a teknőt, amiben délután Sanyi evezett, és elmerült. Rohantunk a Rakathoz, és a fé­lig leveles bokrok közül óvatosan kikémleltünk. A túloldalon állt a tavaszi hidegben az öreg P. Ko­vács, és csak egy hatalmas klott­gatya meg a fekete kalap virított rajta. A kalapot letette. A kedves apját a borotvafenő szíjjal pirosra dekorált Sanyi vezényelte.- Jobbra idesapám! Úgy em­lékszem, ott merül el. Rohadt hideg kerekedett, a víz is az volt. Egyszer láttuk, a kereső befogta az orrát, lemerült és a ke­zében himbálózott a nagyteknő. Az evező sehol. Komótosan lép­kedett kifelé, és nem bírtuk ki a látványt, elnevettük magunkat. Valamit hallhatott, mert arra for­dult. Bálvánnyá merevedtünk, mire feljebb húzta a klottgatyát, kifújta az orrát, és befelé iparkodott a házba. Sanyi készségesen vitte a megtalált teknőt, és elmondása szerint még egy verés várta. Az öreg megúszta egy megfázással, Sanyi még azt se kapott. A húsvé­ti keresetéből dagasztót vettek, ami maradt, azon az öreg bort ho­zatott. Fájdalomdíjként a megfá­zás ellen. A teknőt kiforrázták és állítólag a száradása után egy hét­tel már tésztát keltettek benne. Én nem ettem belőle, de gyanítom, jó lehetett, hiszen húsvét másnap­ján Sanyi komám alaposan fel­szentelte Kakat-vízzel, ami akkor is olyan volt, mint most. Koszos is, büdös is... ____________________D. SZABÓ MIKLÓS Me gkezdődött a csigaszezon Csak a harminc milliméternél nagyobb átmérőjű állatokat veszik át Sági Lajos (jobbra) segítőjével az éti csigákat rostán minősíti fotó: mészáros A tavasszal megélénkülő ter­mészet elhozza a csigagyűj­tés szezonját is. Éti csigák után böngészők jelennek meg a határban, a „csigás” helyeken, a minél nagyobb fogás reményében. A begyűj­tött állatok a felvásárlókhoz kerülnek. Ha nem lenne kiírva nagy betűk­kel egy táblára, hogy éticsiga-fel- vásárlás, akkor is tudni lehetne, hogy jó helyen járunk, mert a ke­rítés oldalán több „szökött” csiga is mászik. Csöngetésünkre a há­zigazda, Sági Lajos nyit kaput, aki mezőgazdasági termékfelvá­sárlással foglalkozik Szolnokon. Most éppen az éti csiga felvásár­lása ad munkát.- A csigagyűjtés szezonja hi­vatalosan április 2-án kezdődött és június 15-ig tart - mondja Sá­gi Lajos. - A felvásárláshoz úgy­nevezett zöldkártyás engedély (felvásárlótelephely-igazolás) szükséges, amelyet évente kell megkérni, és az Éticsiga-termék- tanács, a felvásárló szövetkezet, illetve a Duna-Ipoly Nemzeti Park pecsétje van rajta - mutat a falon lévő zöld okiratra. Mellet­tünk ládákba halmozva számta­lan csiga „csicsereg” - merthogy a csigáknak is van hangjuk, ami az összezártságban még inkább felerősödik. A csigagyűjtőktől átvételkor már természetesen minőségi vá­logatást kell végezni, hiszen a sé­rült házú, elhullott egyedeket ki kell válogatni. Sági Lajos szerint a döglött állat felismerése külön művészet. A legjobban az mutatja, hogy egy állat már nem él, ha a talpa kiszélesedett, fényes, vagy a szarva nem reagál az érintésre. Sza­bály, hogy nem szabad etetni, itatni a be­gyűjtött állatokat, mert belefulladhatnak a saját piszkukba. Ezután jön az úgynevezett rostás minősítés, amikor is nagyság szerint válogatják szét a csigákat: a 30 milliméter felettiek a megfelelőek, az e méret alatt lé­vőket nem veszik át. („Korábban 28 milli­méter volt a mérethatár, ám hogy miért emelték ezt fel 30-ra, azt nem kötötték az orrunkra” - mondja a felvásárló.) A méret alattiakat Sági Lajos vagy visszaadja a gyűj­tőknek, vagy ami még biztosabb, saját ma­ga kitelepíti őket a szabadba, leginkább az újszászi parkerdőbe. Ám ilyenkor is figyel­ni kell, mert vannak olyan gyűjtők, akik utánamennek, és megint összeszedik a mé­rétén aluli egyedeket is, mond­ván, hátha mégis fennakadnak a rostán, ha mondjuk összetapad­nak. Ezért ezt a kitelepítést álta­lában éjszaka végzi - az elmúlt éjszaka is hajnal háromkor fe­küdt le, mert „kitelepítésen” volt. Sági úr 60 forintért veszi át ki­lóját a csigának, és nála mini­mum négy napig ott maradnak az állatok, ezalatt kiürül a bélsárjuk, kifújják a vizet magukból, és a csigákat exportkészen, nyálkától, sártól letisztítva, átválogatva szál­lítja el a Gödöllő éí Vidéke" ÁFÉSZ-nek továbbértékesítésre (érdeklődésemre ez esetben diszkréten átvételi árat nem akar említeni) az éti csigákat, ahon­nan kamionokkal szállítják ki külföldre az állatokat. Mint mondja, a csigák egyéb­ként védett állatok, engedély kell a gyűjtésükhöz is. Egy egyed mintegy 70-80 tojást rak le, és a kikeléstől számított három éven belül érik el azt a méretet, ame­lyet már gyűjteni lehet. A gyűj­tést nagyban befolyásolja az idő­járás: az esős idő a jó és a kora reggeli órák, mert a harmatra mindennap kijön a csiga, míg a napsütésre, mikor felmelegszik a háza, elbújik. Hozzá, ide Szol­nokra a közelebbi falvakból még befuvarozzák a csigákat, de messzebbről már nem, egyéb­ként is vannak még felvásárlók a megye több településén.- Meggazdagodni a csigafelvá­sárlásból persze nem lehet - hangsúlyozza Sági Lajos —, de azért megéri csinálni. Pedig csak az oda-vissza út Gödöllőre a mai üzem- anyagárak mellett a Barkasszal 10 ezer fo­rint körül van. És hát az időjárás is nagyban befolyásolja a csigatermést, hiszen volt úgy, hogy egész nap nem hoztak be hozzám semmit, de olyan nap is akadt, amikor öt mázsa is összegyűlt. Amíg beszélgetünk, néhány csiga meg­szökik a szellős faládákból. Sági Lajos gyengéden visszatereli őket a helyükre. Míg a kapuhoz kísér, elmondja: jómaga tíz éve foglalkozik a csigákkal (ebből öt éve a fel­vásárlással), és valamikor gyűjtő volt ő is. Jó volt gyűjteni, mondja, szerette csinálni, mert élmény volt számára megtalálni a fű­ben, a földön a csigákat. Többen összeáll­tak, és úgy keresték az állatokat. Mikor kilépek a kapun, a kerítésen még mindig ott ül egy elkóborolt csiga. Nem szólok a házigazdának - ha már idáig elju­tott, megérdemli a szabadságot... BARAHYI OYÓRGY A csiga húsát különféle elkészítések után fogyasztják. A csigahús értékes táplálék. A közel 80% víztartalom mellett 12,3% fehérjét, 0,56% zsírt, valamint 5,9% nitrogénmen­tes kivonható anyagot és közel 2% hamut tartalmaz. A fehérje a lizin nevű aminosavból hiányos, a zsír összetétele a halolajra emlékeztet. A magyar konyha alig foglalkozik csi­gahús elkészítésével, a fogyasztók nem kedvelik. Annál inkább szerepel a francia kony­ha étrendjében. A begyűjtött csigát 4-5 napig koplaltatják, majd alapos mosás és forrá­zás következik. Ezután speciális, kétágú villával a test könnyen kihúzható a házából. A talp fölött található a sötétebb színű zsigerzacskó, amit ollóval levágnak. Ezután további főzés következik körülbelül 20 percig, majd a különféle receptek szerint elkészítés kez­dődik meg. (Forrás: Agrármarketing Centrum)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom