Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-08 / 57. szám

6. OLDAL N Ő I 2001. Március 8., csütörtök MM T U K O R Amiről beszélőnk nők dicsérete ZSOLDOS GYÖRGY Én szeretem a nőket. Ezt nyíltan vállalom, még akkor is, ha mostanság a globális melege­dés a jellemző, s ezt nemcsak a föld légkörére értem. Innentől kezdve sejthető, hogy kissé el fogok rugaszkodni Clara Zetkintől, pedig a nemzetközi nőnap kötelező körei az ő nevé­hez kapcsolódnak, a megszokott virágcsokrocskákkal, esetleg az évente leporolt beszédekkel együtt. Meg aztán a női egyen­jogúságért dúló harc nemcsak tőle datálódik, lásd a ködös Al- bionban kibontakozó szüfrazsettmozgalmat. Azóta nyomulnak előre a hölgyek, amit én értékelek, mert máris be van aranyoz­va a napom, ha munkahelyemen egy kollegina rám villantja mosolyát. S ezzel nem csak én vagyok így. Aki végigszemelgeti a Heti hetes adásait, az nyugtázhatja, ha nincs jelen Hernádi Judit a maga végtelenül nőies bájával, mintha csak félálomban poénkodna a hetek bandája, de ha ő is ott sziporkázik, menten Mert a hölgyeknek van valami sajátos aurájuk. kában is stimulálnak. Erről is vallott, persze sokkal vereteseb­ben, kedvenc íróm, a női lelkek nagy búvára, a nem is oly ré­gen elhunyt Kolozsvári Grandpierre Emil. Én már a gimnáziumban jobbára a lányokra hagyatkoztam. Valósággal ittam osztálytársam, Bora szavait, midőn a dezoxi- ribonukleinsav csavaros rejtelmeibe próbált beavatni, a bukás rémétől megmentve. Aztán teljesen fesztelenül másoltam a mellettem ülő Jutka matekdolgozatát, aki szolgálatkészen tolta elém füzetét, ugyancsak egy kettest kicsiholandó. Vagy kellő áhítattal szemlélem immáron munkatársnőm tán­coló ujjait, ha telefonon zongorázza a PIN-kódomat, mert az én agyam más srófra jár, tán azt sem tudom, hányas cipőt ta­posok. Ezért nem értem én, ha mostanság is kipattannak a női emancipációt sértő ügyek, melyek gerince általában az azonos munkakörben dolgozó nők kevesebb fizetése az ugyanott se­rénykedő férfi kollégákénál. Meg aztán felzárkózik egy már nem is új fogalom, a szexuális zaklatás. És akkor még nem be­széltem arról a tudathasadásos állapotról, midőn a lázas gyer­mekét otthon ápoló anya állásáért aggódik. A réges-régi család­modell tehát szertefoszlani látszik. Mert hallottam már olyan anekdotát is, miszerint a hivatalvezető reggelente antibébi-ta- blettát osztogatna a frissen házasodott hölgyeknek, nehogy már gyesen lógassa lábát a potenciális kismama. S az otthon, az édes otthon, mikor az ember fáradtan haza­kocog, mert főleg így negyvenen túl, már nem Duracell-nyuszi, de azért jártányi erejével még felemeli a lábas fedelét, lássuk, mit is főzött nejünk vacsorára. Már ha volt rá ideje. S a tévé előtt terpeszkedve, eleinte csak tőmondatok koppannak, de az­tán simogatásra mozdul gyöngéden a kéz, s ha magamba szál­lók, elmatatok a mosogatóban. Reggel pedig beviszem Hozzá a kávét, s ígérem, ma nem mesélek szőke nős vicceket... serényebben durrannak a hu­morpetárdák. Mert a hölgyek­nek van valami sajátos aurá­juk, (s itt nem a parfümre és dezodorokra gondolok), mely minket, férfiakat még a mun­Ledersol Kft. és a Mittex Kft. a NŐNAP alkalmából köszönti minden kedves dolgozóját j-TEN^ A biztonság kedvéért. A DR. DROGÉRIA SEGÍT! Gyógyászati segédeszközök- vényre, vény nélkül - teljes választékával várjuk betegeinket. Szolgáltatásaink:- ingyenes szaktanácsadás (milyen betegségben jogosult Ön gyógyászati segédeszköz igénybevételére)- bemutatótermünkben az otthoni betegápolás és rehabilitáció eszközeit kipróbálhatja- INGYENES HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS- INKONTINENCIA ellátás TENA termékekkel (ingyenes termékminta és ingyenes házhoz szállítás). Március 9-én, pénteken, március 14-én, szerdán NYUGDÍJASOK BEVÁSÁRLÓNAPJA minden termék árából 20 % engedménnyel. Cím: l)r. Drogéria Bt. 5000 Szolnok. Baross út 49-51. (küzgazdasagi Szakközépiskola mellett) telefon/fax: 56/422-326. Nyitva: hétfőtől-péntekig 9-18 óráig, szombat 9-13 óráig. A TENA termékekkel kapcsolatban részletes információkkal szolgál az INKO-INFO * Zöld szám (ingyenesen hívható): 06-80-20-10-20 Ismert férfiak „árnyékában” Az emberiségnek több mint fele a női nemhez tartozik. Hála Istennek! — sóhajtanak fel férfi társaim, így leg­alább lehet választani közülük. Bár a szakemberek szerint mindig a nő szemel ki valakit és engedi, hogy válasszák. Általában ismert emberek párjait faggatjuk arról, mit jelent ma­napság feleségnek lenni egy olyan sze­mély oldalán, akiről sűrűn írnak az új­ságok, rádiókban, televíziókban hallani róluk. Mohiné Posta Krisztina két bűbájos apró­ság, a hétéves Olivér és az ötéves Márk anyukája. És Mohi Zohán felesége, aki a maga 34 évével a szolnoki pólósok korelnö­ke. Volt olimpiai 5. helyezett, sokszoros korosztályos és magyar válogatott.- Nem titok, jöt­tek a meccsek, tor­nák, edzőtáborok és sokat maradtam egyedül, de az évek folyamán kialakult egyféle sorrend, mi a fontos, és mi a ke­vésbé az. Engem boldoggá tett, hogy haladhatott, hiszen egy élsportoló éle­tében lényeges a kiegyensúlyozott családi háttér. Én is spor­toltam, de abbahagytam, a szakmát is, mert nyolc évig a gyerekekkel maradtam otthon. Nem éreztem, hogy áldozatot hozok, hi­szen kárpótolt a párom, a család. Tudtam, így vagyok hasznos, a leghasznosabb.- Nem is fog váltani?- De, a nyáron. Nőnek a legények és lassan visszamegyek a szakmába, fogtech­nikusnak. A fiúknak is egyre értékesebbek az otthoni érmek, kupák, lehet, valamelyik­ük folytatja a pólót. Most még egyelőre úszkálnak.- Mit kér nőnapra?- Maradjon meg ilyen boldognak a csa­ládom, mint most. Egyébként ez a dátum nálunk névnap is, Zoltán-nap. Valószínű, apróságokat kapok, veszek, mert nem az ár a lényeg, hanem a gesztus. Féltettem Zolit, amikor edző lett, mert egy tréner már nem csak magáért, a csapatért is felel. Azóta vál­tozott a helyzet és bízom benne, a csapat­ban, hiszen most is vannak tehetséges fia­talok. Vass Lajosné He­ring Ildikó többdip­lomás pedagógus. Jelenleg általános iskolában tanít. A párja közismert ember: korábban politikai területen dolgozott, majd a Városi Művelődési és Zenei Központ, legújabban pedig a Szigligeti Színház direktora.- Nekem soha nem okozott gondot, hogy Lajosról sokat cikkeznek, rólam meg szinte semmit - mondja a feleség. - Évek óta tanítok, rengetegen ismernek a szülők, a gyerekek közül. Ez is egyfajta ismeret­ség.- Hogyan viselte, ha bántották a férjét?- Nem nagyon bántották, talán olyan a személyisége. Ha új helyre került, mindig alaposan megbeszéltük, mi várhat rá.- Most csinos nők (is) keresik a barátsá­gát a színházban.- Nyugodt vagyok, a mi emberi kapcso­latunk nem most kezdődött. Különben is a direktorsághoz sok minden tartozik.- Miért nem lett vezető?- Voltam, két évig iskolaigazgató-helyet­tes. Akkor a lányunk óvodába járt, így vál­laltam. Most nem, mert tízéves a kisasz- szony, és szüksége van rám, ránk. Külön­ben is úgy látom, tapasztalom, nem szeren­csés, ha mindkét házastárs vezető. Nálunk Lajos nagyon elfoglalt, és így nekem a csa­lád gondjaiból több jut.- Mi lesz 8-án?- Virágot biztosan kapunk a lányommal, én pedig cserébe egy jó vacsorát csinálok. Mert ez is hozzátartozik a meghitt beszél­getéshez. És ahogyan tudom, segítem a pá­rom, mert a direktorság sehol sem kimon­dottan a nyugalom szigete. Szabó István, a Jászkun Volán Rt. vezér- igazgatója. Ő is, a párja, Szűcs Mária is ere­detileg karcagi. Marika remekül sportolt, kosarazott, a serdülő válogatottságig is elju­tott. Építészmérnöki diplomája van.- Rólunk keveset cikkezik a sajtó, és ez így van jól. Ez egy szakma, amelynek meg­vannak a maga belső és külső szépségei. A tömegközlekedés pedig olyan, hogy az jószerével mindenkit érint.- Volt főépítész is.- Igen, Karcagon, majd amikor Szol­nokra költöztünk, különböző cégeknél én is eljutottam az osztályvezető-helyet­tes szintig. Rólam nem írtak, ami nem zavar, viszont a lányunkról, aki remek triat- lonista, annál többet.- Ön is utazik. Nem volt baja a tömegköz­lekedéssel?- Kisebb döccenők előfordultak, nem ta­gadom. De ahol ennyi ember dolgozik, ka­nálcsörgés is akad.- Milyen ma egy sikeres vezető feleségé­nek lenni?- Abból indulok ki, hogy nőnek, feleség­nek, anyának lenni nem könnyű. Egyre ne­hezebb, mert több területen kell bizonyíta­ni: a munkahelyen, otthon, a konyhában - szóval sok a teher a gyengébbik nem vál­lán. Mégis valahol csodálatos dolog a sok­rétűsége ellenére, hiszen régi bölcsesség: a sikeres ember mögött keresd a nőt. Aki sze­reti, aki támogatja, akire számíthat. Mert ha ez megvan, egy vezetőnek, ha úgy tetszik, férfi karriernek sem árt... d.szabó miklós Az udvariasság nem divatjamúlt Az emberi érintkezésben nagy szerepe volt az udvari­asságnak, amely mögött a másik ember igényeinek el­ismerése és tiszteletben tar­tása áll. A mai ember, úgy tűnik, fütyül az illemre. Ré­gebben a hölgyek megköve­telték a finom hangot, ma sok lány mosollyal hallgatja a durvaságokat. A hétköznapi életben gyakran ta­pasztalhatjuk, hogy egyre keveseb­ben tartják be az illemszabályokat. Aki késik, nem kér elnézést. Ha egy nő lép az étteremben a férfiak asztalához, már senkinek nem jut eszébe, hogy felállva üdvözölje. Ha a hölgy autóba száll, csak kevés úr veszi a fáradságot, hogy ajtót nyisson előtte. A mai ifjú mobiltelefonon cse­veg a kávéházban éppúgy, mint a színházi páholyok­ban vagy a kórházakban. A dohányzók egy részét egy­általán nem zavarja, hogy mások orra alá fújják a füs­töt. De van a neveieüenség- nek egy teljesen modern változata is: faragatlan szavak a te­lefonos üzenetrögzítőn. Valóban végzetesen udvariatlan és önző ma már mindenki? Nem igényli a harmadik évezred társa­dalma az udvariasságot? De igen, legalábbis ez derül ki abból a euró­pai méretű felmérésből, amelyben a 15-35 éves korosztályt kérdezték Ha eltűri, megkapja meg, mennyire értékeli az udvarias gesztusokat. A fiatalok többsége ma is elvárja a helyes magatartási szabályok be­tartását. Az eladónő azt, hogy fára­dozását a vevő megköszönje. A do­hányosok is jogosnak tartják, hogy közösségben engedély nélkül ne lehessen rágyújtani. A fiatalok sze­rint a társaságban ma is illendő vol­na bemutatkozni, buszon, villamo­son pedig átadni az öregebbeknek vagy a kisgyermekkel utazóknak a helyet. És változatlanul fontos len­ne, hogy ne vágjunk mások szavá­ba, még akkor is, ha egyes viselke­déskutatók szerint a vitapartnert provokálni kell. Miközben a fiatalok kifejezik igényüket az emberi méltóságot tisztelő kapcsolatokra, éppen a 25- 35 év közötti korosztály egyes tag­jaira jellemző, hogy vitáik hőfoka sokszor eléri a provokatív szintet, s még az sem zavarja őket, hogy a másik oldalon nő vagy idősebb sze­mély áll. Ez tapasztalható bizonyos tévéfórumokon, politikai szócsa­tákban, sőt a hétköznapi szóváltás­okban is. Ők azt az amerikai mintá­kon alapuló kommunikációs elvet tanulták az iskolában, hogy a pro­vokatív retorika sikeres lehet, ha jól alkalmazza a meghökkentés, a gúny, az irónia fegyverét. A provokálás, vagy más szóval a dühítés elemei könnyen elsajátít­hatók: ugrasszuk ki a szerepéből vitapartnerünket, tereljük őt a „mi pályánkra”, érveit kísérjük provo­katív kijelentésekkel, a verbális eszközök mellett vessük be a testbeszédet, a gesztusokat, sőt olyan meghökkentő elemeket is, mint a füttyentés vagy a pisz- szegés. Hangoztassunk ellenvé­leményt ott, ahol nem számít rá, s helyeseljünk olyan dolgokban, amikor ellentmondást vár. Az ilyen viselkedés azonban szétrombolja a vitakultúrát, és bár van, akit beteges örömmel tölt el, hogy „lebunkózhatja”, megsemmisítheti az ellenfelet, ezzel a problémák nem oldód­nak meg. Az egész folyamat a vita végeredményét, s társadalmi megítélését illetően hátrányos lehet a provokáló számára. Azt kell szem előtt tartanunk, hogy nem viaskodni, hanem vitat­kozni akarunk a partnerünkkel. Ha érveit meg tudjuk érteni, fogadjuk el, ám ha gúnyt, sértést, cinizmust érzünk ki a beszélgetésből, nyu­godtan és komolyan utasítsuk ezt vissza, mivel senkinek semmilyen joga nincs arra, hogy megalázzon vagy kigúnyoljon egy másik em­bert, bármilyen hibája, hiányossá­ga van. Ez a házastársakra is vonat­kozik, ugyanis sokan hiszik, hogy az egymáshoz kötöttség miatt a másiknak kötelessége elviselni az otrombaságokat, a durvaságot. Az udvariatlan viselkedést nem kell az eltűréssel szentesíteni, már csak azért sem, mert később a gyerekek is ezt a példát fogják eltanulni. ■ _______Apróságok_______ HŰ TLEN SCHWARZE Arnold Schwarzenegger és felesége, Maria Shriver válni akar. Kide­rült, hogy Schwarzi 12 éve hűt- lenkedik, a listán légikisasz- szonytól kezdve sminkesig na­gyon sok nő szerepel. A forgatá­sokon a hírek szerint testőrök ügyeltek a diszkrécióra. Ennek ellenére állítólag Maria már rég­óta tudott a félrelépésekről, de csak mostanra telt be a pohár. NEM FÉRFIFALÓ. Penelope Cruz ezt állítja legalábbis, mivel újabban csak szerelmi ügyei kap­csán cikkeznek róla. Azt beismer­te, hogy Matt Damon és ő baráti kapcsolatba kerültek, Tom Cruise azonban csak „tiszteletet ébresz- tett” a spanyol szépségben. ■ Ma minden nálunk vásárolt termék árának a fülét ajándékba adjuk a hölgyeknek A GYÓGYSARó-K AJÁNLATA ♦ Gyógynövények, vitaminok, Béres csepp, Svédcsepp fogyókúrás termékek, ♦ Illóolajok, párologtató kerámiák nagy választékban, ♦ Babaápolási cikkek ♦ Kozmetikumok ♦ Gyógyászati segédeszközök, vényre, vény nélkül, ♦ Haskötő, boka-, térd-, csukló-, könyökvédök, ♦ Kompressziás harisnyák, ♦ Vérnyomásmérők, vércukorszintmérök, masszírozok, ♦ Scholl papucsok, cipők és egyéb gyógypapucsok. AU 1000 Ft felett vásárol AJÁNDÉKOT KAP! Cm: Szolnok, tószegi o. 13., (Papírgyárral szemben) és Szolnok, Tószegi út 8. (bent a Munkás ABC-ben) i VÁLASSZA A 6 ÉVE MEGBÍZHATÓ GYÓGYSARKOT! Ha a nő eltűri a csúnya szavakat, előbb-utóbb ő is megkap­ja őket. Fejezze ki nemtetszését, és ne hagyja, hogy a jelen­létében párja másokat szidalmazzon. Nem tiszteli a partnere a nőt, ha gúnyolódó „beceneveket” ad neki, amelyekkel testével vagy nőiségével kapcsolatos tu­lajdonságaira utal. Ha a férfi udvarias, a nő mindig dicsérje meg érte. A férfiak szeretik, ha felismerik bennük a lovagot. Nem azzal lesz egyenrangú a nő, ha visszautasítja a férfiak előzékenységét. Olykor egy apró gesztus is elég fotó: tóth i_

Next

/
Oldalképek
Tartalom