Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-29 / 74. szám
2001. Március 29., csütörtök HAZAI TŰKOR 5. OLDAL Drogfogyasztás: riasztó számok Nemzeti stratégiával a kábítószer visszaszorításáért Európai társaikkal összehasonlítva átlagosnak mondhatók a magyar fiatalok, legalábbis, ami a drog-, alkohol- és cigarettafogyasztásukat illeti. Az adatok azonban még így is riasztóak - derül ki egy tegnap közzétett nemzetközi vizsgálat eredményéből. Budapest A két évvel ezelőtt készült felmérés szerint a magyar tizenhat évesek több mint fele életében egyszer már berúgott, a cigaretta árusítására vonatkozó szabályozás ellenére pedig háromnegyedük a dohányzást is kipróbálta. Szerencsére az esetek többségében a gyerekek számára az alkohol és a nikotin csak alkalmi élvezeti cikk, de nem elhanyagolható azok száma sem, akik gyakorta lerészegednek és rendszeresen cigarettáznak. Vonatkozik ez a drog- fogyasztásra is, ami pár év alatt a két és félszeresére nőtt. Topolánszky Ákos, az Ifjúsági és Sportminisztérium kábítószer- ügyekért felelős helyettes államtitkára az adatokat értékelve kifejtette, hogy hazánkban még idejében sikerült egy olyan nemzeti drog- stratégiát kidolgozni, amely jó esélyt ad a kábítószerek visszaszorítására. A szakember ennek alátámasztására elmondta, hogy a kilencvenes évek második felére jellemző meredek emelkedés, úgy tűnik, a múlt év közepén megállt. A számok azonban így is szomorú képet mutatnak, mert a tiltott szereken kívül a nyugtatók használata és a csupán nejlon zacskót és ragasztót igénylő szipuzás is elterjedt. Utóbbiakat is figyelembe véve a tizenhat évesek több mint negyede használ tudatmódosító szereket. Vidéken valamivel jobb az arány, mert a drogok inkább a fővárosban népszerűek. Budapesten a másodéves középiskolások közül minden harmadik élt már tiltott, vagy gyógyszertárakban beszerezhető kábító hatású anyagokkal. A drogfogyasztás általános terjedése ellenére a nemzetközi vizsgálat azt mutatja, hogy kábítószerek népszerűségét nem csak a gyakorta emlegetett elszegényedés és a bizonytalanná váló életfeltételek, hanem a szokások nagyban befolyásolják. Néhány országban kevésbé tartják veszélyesnek a tudatmódosító szereket és kisebb bűnnek számít, ha valaki kipróbálja őket. Egyesült Királyság 42,00 Egyesült Királyság 36,00 Írország 37,00 Csehország 35,00 Csehország 23,00 Írország 32,00 Ukrajna 14,00 Szlovénia 26,00 Szlovénia 13,00 Ukrajna 21,00 Magyarország 5,00 Magyarország 12,00 Málta 2,00 Ciprus 3,00 A 16 évesek negyede használ tudatmódosító szereket FOTÓ: EPA Elmarad a nagygyűlés Budapest Az FKGP elnöksége tegnapi ülésén elvetette a párt parlamenti frakciójából induló, az országos nagygyűlés összehívására irányuló kezdeményezést. Gyimóthy Géza szerint most csak a választási felkészüléssel kell foglalkozni, a pártalkotmány módosítása, s vele egy esetleges elnökcsere, nem időszerű. Huszonhat kisgazda honatya - közöttük a párt által delegált miniszterek, illetve Szentgyörgy- völgyi Péter frakcióvezető - írta alá azt az FKGP országos elnökségéhez címzett ívet, amelyen az országos nagygyűlés összehívását javasolják. Szerintük először is egy öttagú bizottságnak elő kellene készítenie a párt választási programját, hogy azt az április 30-áig sorra kerülő legfelsőbb plénum elfogadhassa, s a pártalkotmány módosítása is időszerű volna. A szándék nyilvánvaló: Torgyán elmozdítása csakis az elnöki hatalmat bebetonozó belső alkotmány megváltoztatása után volna lehetséges. Tegnap délelőtti ülésükön az elnökségi tagok nemet mondtak a kezdeményezésre. Az elnököt átmenetileg helyettesítő Gyimóthy Géza az Europressnek formai és tartalmi okokkal magyarázta a döntést, aláhúzva, hogy a nagygyűlést csak az elnök hívhatja össze, s csak akkor, ha ezt legalább 800 helyi kisgazdavezető írásban szorgalmazza. Mivel az elnökséghez ilyen megkeresés nem érkezett, el kellett vetniük a frakció javaslatát. Gyimóthy, aki tegnap reggel személyesen váltott szót a férjét rendszeresen látogató Torgyánné Cseh Máriával, cáfolta, hogy Torgyán József - egészségügyi okokra hivatkozva - a család egyetértésével békés visszavonulásra készülne. takács mariann Törvény az idősekről A jogok felsorolásából jogszabály lehet Budapest Készülőben van az idősügyi charta, amely a tervek szerint még az év első felében megszülethet, s amennyiben a képviselők is úgy döntenek, az év végére átalakulhat idősügyi törvénnyé - nyilatkozta lapunknak Nyitrai Imre, a szociális tárca helyettes államtitkára. A Szociális és Családügyi Minisztérium szociális ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkára elmondta: az idősügyi charta gondolata a rendszerváltás idejére nyúlik vissza. Az idősek érdek- képviseleti szervezetei azóta szorgalmazták ennek elkészítését, de az mostanáig váratott magára.- Mit tartalmaz majd a dokumentum? - kérdeztük a szakembert.- Ha a nyugdíjasokról szó esik, mindig csak a nyugdíjak összege, emelésének módja kerül terítékre, pedig ez a korosztály sokkal több problémával küzd. Ez a charta igyekszik összefoglalni mindazon jogokat, jogosultságokat, amelyek az idősek életét alapvetően érinthetik. Ilyen például a nyugdíj előtti évek joghátrányainak kiküszöbölése, azaz hogy a nyugdíjkorhatárhoz közel érve egyre nehezebb az elhelyezkedés, néha a munkahely megtartása is. Ezt az állapotot valahogy kezelni kell. Az államnak azt is határozottal kell leszögeznie, hogy az intézményekben élő időseket is ugyanazok a jogok illetik meg, mint a családban, vagy egyedül, otthon élő társaikat. Nyilvánvaló, hogy A charta törvény lesz? FOTÓ: EUROPRESS/DIÓSI a charta nyomán rengeteg jelenlegi jogszabályhoz hozzá kell majd nyúlni. Ezért is váratott magára egy évtizedet a kérdéskör összefoglalása - tette hozzá Nyitrai Imre.- Kik dolgoznak a chartán?- A minisztérium által működtetett Idősügyi Tanács a koordinátor. A tanács több munkacsoportot hozott létre, s ezek készítik elő a különböző területekre vonatkozó szövegrészeket. Ebben a munkában az idősek érdek-képviseleti szervezeteivel kell együttműködünk.- Mire elég egy ilyen charta?- Már ebben a formájában is komoly jogi hivatkozási alap, de amennyiben a politikai szféra is jónak látja, ez év végére idősügyi törvénnyé alakulna a szöveg. ______________________________(SZALÓKY) Ke resett a magyar útlevél Baleset vagy bűncselekmény esetén a konzul intézkedik Önálló törvény szabályozza majd a konzuli védelmet. Módosulnak a magyar állampolgárság elnyerésének szabályai. Éles vita volt a parlamentben a vélemény-helyreigazítást szabályozó fideszes javaslatról. ______________ Budapest- Az önálló konzuli törvényre azért van szükség, mert az utazók közül sokan előzetes információ, az adott ország szokásainak ismerete nélkül vágnak neki a felfedező útnak. Ha bajba kerülnek, megfelelő segítségért, információért, védelemért minden esetben bizalommal fordulhatnak a konzulokhoz - nyilatkozta lapunknak a Külügyminisztérium (KM) főosztályvezetője, Zanathyné dr. Martin Györgyi. Megtudtuk: a konzul intézkedik akkor is, ha valaki balesetet szenved, vagy bűn- cselekmény áldozata lesz. A bajba jutottat ellátja hazatérési igazolvánnyal, szükség esetén értesíti a hozzátartozókat, a biztosítót, rendkívüli esetben pénzt kölcsönöz a hazatéréshez. Tavaly 1351 magyar állampolgárt vettek őrizetbe, illetve tartóztattak le külföldön. Mint azt a főosztályvezetőtől megtudtuk, a legtöbb esetben idegenrendészeti, közlekedési, vagy kisebb súlyú vagyon elleni bűncselekmény miatt kellett eljárnia a konzuli szolgálatnak. Nem jellemző, hogy magyar állampolgárok külföldön erőszakos bűncselekményt követnének el. Évente előfordul azonban néhány vámbűncselekmény, embercsempészet és több tucat esetben kábítószerrel összefüggő cselekmény is. Ez utóbbi kiemelkedő veszélyességére hívta fel a külügyi tárca illetékese a figyelmet, tavaly például egy lebukott drogfutár 20 éves börtönbüntetést kapott. Nagyon fontos, hogy utazás előtt minden esetben a konzuli hivatal címének, telefonszámának ismeretével vágjunk neki a világnak. Azt sem árt tudni, hogy a legtöbb konzuli cselekmény díjköteles. Magyar állampolgárság A több mint hétéves állampolgárságról szóló törvény kisebb módosításáról, kiigazításáról is tárgyalt az Országgyűlés. A Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgár- sági Hivatalának főigazgatója, Végh Zsuzsa lapunknak elmondta, hogy amennyiben a képviselők elfogadják, úgy könnyebb lesz visszavonni a már megadott állampolgárságot azoktól, akik csalárd módon szerezték meg azt. Bővíti majd az új törvény azok körét, akik kedvezményes honosítási feltételek mellett juthatnak az állampolgársághoz. A gyakorlatban problémát okozott a határon túlról áttelepült magyarok névviselése, az állampolgárság mellett gyakran elveszítették magyaros nevüket is. Az idevonatkozó szabályok módosítása után a honosítását, vagy visszahonosítását kérő külföldi a magyar állampolgársággal együtt visszakaphatja családja egykori magyaros hang- zású-helyesírású nevét is. Leselkedő „néma” halál Vérnyomás szerviz: a gépesített orvosi felügyelet Budapest Országszerte mintegy húszezer beteget látnak el a következő hetekben vémyo- más-monitorozó készülékkel. A program keretében a Magyarországon népbetegségnek számító, az egészséget látványos tünetek nélkül, „némán” aláásó magas vérnyomást szeretnék visszaszorítani. Az orvosi néven hipertóniának nevezett betegség majdnem a hazai lakosság ötödét fenyegeti, hiszen becslések szerint mintegy 1,8 millió embert érint Magyarországon. Közülük azonban mindössze négyszázezren vannak tisztában a betegségükkel és így az életüket fenyegető veszéllyel. Pedig a magas vérnyomással közvetlenül összefüggő halálesetek száma évente meghaladja az ötezret. A világszerte már 1999-ben megkezdett „vérnyomásszerviz” programban eddig részvevők 95 százalékának fél éven belül sikerült normalizálni a vérnyomását. Ez nem csupán a gyógyszeres kezelésnek köszönhető, hanem sokat számított az is, hogy az orvosoknak sikerült életmódbeli változtatásokra is rávenniük együttműködésre kész betegeiket. A program technikai hátterét egy különleges, erre a célra kifejlesztett számítógépes rendszer adja, amely telefonos összeköttetést biztosít a vérnyomásmérő műszer segítségével a páciens és a betegek monitorozásának adatait értékelő központ között. A kezelőorvosok a központ adataihoz hozzáférve folyamatosan ellenőrizhetik betegeik állapotát és ennek megfelelően módosíthatnak a terápián. A készülékeket a programban részt vevő ezer orvos, zömmel háziorvosok osztják ki. A súlyos betegek ezek segítségével nagyobb biztonságban érezhetik magukat, hiszen folyamatos ellenőrzés mellett, de mégis otthonukban gyógyulhatnak. Megyénként 50-50 darab ingyenesen biztosított, speciális vérnyomásmérő műszer segíti a programban részt vevő orvosok munkáját. A vérnyomásszerviz abban is segít, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedésekből következő halálesetek száma is jelentősen csökkenjen Magyarországon, mert jelenleg évente csaknem hetvenezer ember veszíti életét azok közül, akik ilyen betegsé- gekben szenvednek. _______n.zs. Le x-Répássy A Ptk. sajtójogra vonatkozó részének módosítását kezdeményezte hat fideszes honatya, közöttük Répássy Róbert, aki a tegnap napirendre tűzött tervezetről elmondta: nem a „Lex-Pokol” lemásolásáról van szó. A törvénymódosítás lényege ugyanis az volna, hogy a médiában közölt kritikus hangvételű véleményre érkezett ellenvéleményt (választ) csak akkor volna köteles lehozni a sajtóorgánum, ha az eredeti írás vagy kép- és hanganyag bizonyíthatóan személyiségi jogot sértett. Lendvai Ildikó (MSZP) ezzel szemben úgy véli: mivel a személyiségi jog parttalan kategória, a megkritizált közszereplők, politikusok elvileg bármiért - például egy „korrupt "-jelző hasz- nálatáért - elégtételt követelhetnének, netán bírósághoz fordulhatnának. Mindez folyamatos öncenzúrázásra késztetné a szerkesztőségeket, megszüntethetné az olvasói levél- és a kritikai rovatokat, vagy a „betele- fonálós” műsorokat. A képviselőnő cseles módszernek tartja, hogy a Fidesz a csupán feles többséget igénylő Ptk.-módosításokba csempészve, nem pedig a kétharmados sajtójogszabályokhoz igazítva igyekszik átnyomni a parlamenten a szabad véleményt korlátozó csomagot. A szocialisták ezért mindenképpen nemm el fognak szavazni, takács-horváth hírek röviden Többségi ajánlás A szocialista párt parlamenti képviselőcsoportjának többsége azt ajánlja a párt országos választmányában is tevékenykedő tíz frakció- tagnak, hogy a választmány szombati ülésén azt képviseljék: szerencsésebb lenne, ha külön kongresszusi tanácskozáson döntenének az MSZP miniszti elnök-jelöltjéről és a párt országos listájáról. Emelkedő élelmiszerárak További élelmiszerár-emelkedést prognosztizál a Magyar Agrárkamara az idei év első felében, mivel a termelői árak emelkedése az élő állat és állati termékeket előállító szektorban még nem fejeződött be. Erről az agrárkamara vezető tisztségviselői beszéltek szerdán. Bódizs Tamás alelnök jelezte: a termelői árak emelkedésének következtében a fogyasztói árak is jelentősen nőnek még az idei év első felében. Nem lesz forrásáthelyezés A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban nem tudnak arról sem, hogy a tárca forrásainak egy részét el kívánnák vonni. Vajda László, az FVM integrációs főosztályának vezetője egy szakmai tanácskozáson úgy nyilatkozott, hogy hiba volna az agrár tárcától a vidék- és területfejlesztési pénzek elvéti Dezinflációs várakozások Egyelőre nincs ok az ez évre vonatkozó inti,ílíl ; as változtatására, az év második felében mind a Pénzügyn. rium,;, .ind a Magyar Nemzeti Bank erőteljesen csökkenő iitemi pénzromlásra számít - derült ki Varga Mihály pénzügyminiszter és Járai Zsig- mond, az MNB elnökének közös, szerdai sajtótájékoztatóján. Az MNB 6-7 százalékos inflációra számít, úgy, hogy ez év májusától már észrevehetően csökken majd a forint értékvesztésének üteme. Romák segítségkérése A Miniszterelnöki Hivataltól, a miniszterelnöktől kívánnak segítséget kérni azok a jándi romák, akiknek mindenét elvitte a beregi községben pusztító árvíz - közölte szerdán a község kisebbségi önkormányzata. Amennyiben nem oldják meg a lakhatásukat, akár arra is készek, hogy kivándoroljanak mind a négyszázan. _____________■ a___ m