Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-01 / 51. szám

4. OLDAL A POSTÁJÁBÓL 2001. Március 1., csütörtök SZERKESZTŐSÉG Farsang az otthonban Az újszászi Időskorúak Szociá­lis Otthonának lakói és dolgo­zói február végén farsangot rendeztek. Ebből az alkalomból né­hány lakó jelmezbe öltözött, mások szavaltak, énekeltek, vagy tréfás műsorral szórakoz­tatták a többieket. Örültünk és megtiszteltetés­nek vettük, hogy vendégül lát­hattuk az országszerte híres zagyvarékasi Kék Ibolya Mű­kedvelő Csoportot, amelynek tagjai színvonalas műsorukkal önfeledt hangulatot teremtet­tek. Reméljük, még sokszor láthatjuk őket. NAGY NÓRA Búcsúkézfogás helyett • • • Megszűnt a SÁMA KUTE NB I. B-s labdarú­gócsapata. A fordulat olyan hirtelen jött, hogy arra sem volt módja a törzsközönség­nek, hogy egy-egy kézszorítással elköszön­jön kedvenceitől. Városunk hírnevét Battonyától Szentgotthárdig, Makótól Sopronig tetté ismertté a csapat: Rézsó Péter, Rézsó Tamás, Rónyai Gábor, Imre László, Konka Csaba, Major László, Boros Sándor, Brakszatórisz András, Implom József, Pócsik László, Kollár Tibor, Ludasi János, Szalai Bo- tond, Mérész Zoltán, Farkas Krisztián, Kosán István, Polonkai László, Truczka Tamás, Koltai Tamás, Hóbei Attila, Lévai Krisztián, Polonkai László, Major Sándor, Csatlós Csaba, Csatlós Tamás, Koncz Zsolt és kiváló edzőjük: Vígh Ti­bor. Személyükben nagyszerű sportembereket is­merhetett meg a lelkes szurkolótábor. A fiatal­emberek szerénységükkel, szorgalmukkal Vígh Tibor jeles szakmai munkája nyomán lettek ki­váló közösségi szellemű labdarúgók. Az 1922- ben alapított KUTE legnagyobb dicsőségét érték el a sportpályán, futballtörténelmet írva a város sportéletében. S minthogy a remény hal meg utoljára, a lab­darúgás hívei bíztak abban, hogy sikerül meg­tartani a csapatot az Ér-parti arénában. Sajnos, a sors szülte kényszer ezúttal is erősebbnek bi­zonyult. Köszönjük a Vígh Tibor edzőnek és a fiúk­nak a sok szép hétvégét, a mámorító perceket. Szívből kívánjuk, hogy kísérje szerencse és jó egészség pályafutásukat! _______________ _____SZATHMÁRI JÓZSEF, KUNSZENTMÁRTON Re ndeződik a körűi erdőség Oklevél kell, nem útlevél A romák egy csoportjának kivándorlási szándéka rá­világított a cigányság el­lentmondásos állapotára. Ismert tény, hogy évszá­zadok óta nehéz helyzet­ben vannak, de a Kádár­rendszerben dolgozhattak, tanulhattak, lakáshoz jut­hattak, túlnyomó többsé­gük az elemi szükséglete­ket munkajövedelméből tudta fedezni, így jobban élt, mint most. A rendszerváltás nekik a mun­kanélküliséget hozta. Segélyből kénytelenek élni, önerejükből nem képesek családjukról gon­doskodni. Mivel életfeltételeik folyamatosan romlanak, több­ségük úgy érzi, kiszolgáltatottja a rendszernek. Integrálódásu­kat az is fékezi, hogy csak kor­látozottan jutnak hozzá hatal­mi, gazdasági cselekvési lehe­tőségekhez, pozíciókhoz. Magyarokban és romákban egyaránt fölmerül a kérdés: va­jon társadalmunk legszegé­nyebb, legdinamikusabban szaporodó, legtöbb munkanél­külit egybegyűjtött, legkevésbé iskolázott, a többségi társada­lomtól többé-kevésbé elkülö­nült, elidegenedett rétegének van-e más választási lehetősé­ge, mint az útlevél? Ha e mellett döntenek, kér­dés: tudnak-e, képesek-e vál­toztatni helyzetükön, jobb élet várja-e őket nyugaton vagy a tengerentúlon, ha befo­gadja őket a globalizálódó, ám itt-ott gettósodó világ, avagy korunk új földönfutóivá vál­hatnak? Ha megértjük a réteg- politikai stratégia kialakításá­nak szükségességét, jó társada­lompolitikával, neveléssel, ta­nítással — útlevél helyett okle­véllel - változtatni lehet élet- körülményeiken. Integrációval, a korszerű ismeretek megszer­zésén alapuló foglalkoztatás­sal, mentalitásuk modernizálá­sával a kijelölt út nem lesz egy­irányú utca. DR. BÁLINT SÁNDOR, SZOLNOK Egyes vélemények szerint a kár­pótlási törvény egynémely para­grafusa vitatható, a lényeg azon­ban az, hogy az erkölcsileg, anya­gilag és lelkileg megtépázottaknak, ha nem is teljes mértékben, de ho­zott gyógyírt. A törvényt Nagykö­rűben is alkalmazták, minek kö­vetkeztében a kárpótlási, a szövet­kezeti tagi és részarány-tu­lajdoni földalapban foglal­tak is rendeződtek. Akkor hát mi az, amin 300 ember enyhén szólva bosszankodik? Az erdőtörvény. 1994. január 12-én a földrende­ző és földkiadó bizottság, vala­mint a Haladás Mg. Rt. ülésén ha­tározat született az 1992. évi II. tv. 25. § a) és az 1993. évi II. tv. mó­dosításának alkalmazására, azaz 1207 aranykorona értékű erdőte­rület részarány-tulajdoni föld­alapba helyezésére. Ennek gya­korlati kivitelezése az illetékes felsőbb szervek jóváhagyásával indulhatott volna, illetve jogsza­bály szerinti technikai megvalósí­tása a földkiadó bizottság indítá­sával földhivatali zárómérleg-ké­szítés után, a vagyonnevesítés szabályainak alkalmazásával tör­tént volna meg. Ha e folyamat ab­ban az időben, tehát 1994-ben el­indul, ha nem akad el, talán a részarány-tulajdonosoknak ma nem lenne problémájuk. Az 1995-ben életbe lépett újabb erdőtörvény az előzőt sem­missé tette azáltal, hogy mind­azon (védett?) erdőterületek, me­lyekre a Hortobágyi Nemzeti Park igényt tart, más tulajdonába nem kerülhetnek. Az évek óta húzódó ügyben az érintettek több hatósá­gi szervet megkerestek, de mert megfelelő jogorvoslást nem kap­tak, a Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium Megyei Hivatalához fordultak. A hivatal vezetése hosszú ideig tartó tény­feltáró munkával megállapította az 1994-ben készült határozat jo­gosságát, és természetben is vizs­gálva az erdőterület mostani álla­potát megállapította, hogy az 1992-93-as törvények szerint ne­vesítésben kell részesíteni a rész­arány-tulajdonosokat. A nevesí­tést követően az FVM-hivatal ki­adja az érintett tulajdono­sok nevére szóló határoza­tot, aminek alapján megtör­ténhet a földhivatali tulaj­donjog-bejegyzés. Mivel azonban e terüle­tekre a Hortobágyi Nemzeti Park igényt tart, a tulajdonosok nem művelhetik területeiket, az kárta­lanítás útján az állam tulajdonába kerül. A kártalanítási eljárás függ­vénye a tulajdonosok és a Nem­zeti Park közötti egyezség. Több száz tulajdonos nevében köszönet a FVM-hivatalnak, ezút­tal is mindent megtett - mint ahogyan ezt már eddig is tapasz­taltuk —, hogy az érintettek ügye rendeződjék. ________________GUTH SÁNDOR, SZOLNOK SE GÉDESZKÖZÖK A NEVELÉSHEZ. A szolnoki 1. Számú Óvodai Igazgatóság Csemetekert óvodájá­nak pedagógusai Kerek világ gyermekszemmel címmel a közelmúltban mutatták be pályázatot nyert prog­ramjukat. A tanulásszervezés korszerűsítéséhez anyagi támogatást is kaptak, amelyen vizuális és megfigye­lő képességet fejlesztő, illetve téri tájékozódást és memóriát segítő játékokat és magnetofont vásároltak. A farsangra jelmezbe bújt óvodások kizárólag a fotó kedvéért gyűltek egybe, egyébként pedig felhőtlenül szó- rakoztak és táncoltak, amihez a zenét már az új berendezés szolgáltatta.________________[beküldött fotói Ha lesz megegyezés, kártalanítják az erdőtulajdonosokat A folyó újra él ezen a napon érte el falunkat a ci­ánszennyeződés. Köztudott, hogy múlt év janu­ár 31-én Romániából a Szamo­son át több tonna ciántartalmú vegyület jutott a Tiszába. Akkor azt mondták, több mint tíz év kell ahhoz, hogy a folyó újra a régi legyen. Aztán jöttek a cso­dák. A természet már sokszor A Tisza napján minket ért a megtiszteltetés, hogy bedobhat­tuk a zöld csokrot a folyóba, je­lezvén: a folyó újra él, s vállalva a következő nemzedékekkel szem­beni felelősségünket is a folyó sorsáért. A felvétel ezen a tiszai kiránduláson készült. SZILÁGYI ANITA ÉS URBÁN PETRA ______________________DIÁKOK, TISZABURA Cs upán emlékeztetőül Decemberben úgy nyilatkozott a pénzügyminiszter, hogy február­ban a nyugdíjasok még számít­hatnak háromezer forint kiegé­szítésre. Azóta viszont nagy a csend ígéret körül, senki nem tud semmit. Mindezt azért hozom szóba, hogy emlékeztessem az il­letékeseket, másfelől pedig úgy gondolom, ha ott fenn a tizenhar­madik havi fizetésről nem feled­keztek meg, mi is várhatjuk a mi­énket. Nekünk ugyanis egész év­ben nem jön össze annyi, mint nekik egy hónapban. Maholnap koldulni fogunk, ha egyáltalán még tudunk járni... ________IP. BÁRÁNY LÁSZLÓ, TISZAFŐLDVÁR Ne kem sem sikerült Az elmúlt héten megjelent Számlálók számbavétele című olvasói levélhez adalékképpen íme a saját történetem: A hirde­tésre én is jelentkeztem. Nyug­díjas vagyok, középiskolai vég­zettséggel, több évig dolgoztam egy társaságnál üzletkőként. Van gépkocsim, s a város olyan területén lakom, amelyet keve­sen ismernek jól. Jelentkezé­semkor az ügyintéző színe elé sem kerülhettem, csupán a hi­vatal portásának telefonján ke­resztül mondhattam be az ada­taimat. A „majd értesítjük” olyan gyorsan jött, hogy ennyi idő alatt fel sem tudták írni az adataimat. Januárban hiába vár­tam az írásos értesítést. Telefon­érdeklődésemre - végig sem mondhattam, amit akartam - „15-éig értesítjük” volt a felelet, és letették a kagylót. A viselke­désükből következtetve nekem is az volt véleményem, hogy nem is szándékoztak utcáról ér­kező idegeneket bevonni a nép- számlálásba, valószínű, hogy csupán a forma kedvéért jelent meg a médiában a hirdetés ____________________________(NÉV ÉS ClM| A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások - a levélíró elő­zetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tar­tásával - szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztő­ség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin „Jaj azoknak, akik jogtalan rendeleteket hoznak, elnyújt­ják a nincstelenek perét, megfosztják jogaiktól népem nyomorultjait. ” Ézsaiás 10, 1.2) Rohanó és rohadó világunkban már rég túl kéne lennem rajta, le- gyinteni az egészre, hümmögni esetleg egy kicsikét, netán nagy merészen fejet csóválni, hogy az, ami a szeretet ünnepére készülőd­ve városunkban megtörtént, hát megtörtént, aztán menni tovább. De nem hagy nyugodni a dolog. Mert mi is történt? Öten Erdélyből — tartózkodási és munkavállalási engedély nélkül, ideiglenesen itt tartózkodó román állampolgárok- kitoloncoltattak a magyar hazá­ból. Egy szívemhez közelebb álló másik értelmezés szerint a Szék­ről tíz éve visszajáró, hímzett terí­A magyarok kimenetele tőkkel, pámatokokkal, egyéb ár­talmatlan szépségekkel a szolnoki művelődés házaiban lecövekelő Sárit, Kálit, Zsuzsit, Erzsit és Jós­kát eltaposta a törvény, a hatályos, a jogszerű, az embertársainkat más embertársak érdekében kor­látozó ember alkotta rendelet. A pecsétnyomó lesújtott - az a dol­ga, ha jó kezekben van -, más kér­dés, hogy ez egyszer minden meg­kérdezett városlakó szerint lesújtó eredmény született. Egy biztos, a felsorolt személyeket egy, illetve két évre (anya) országuktól távol tartja az a bizonyos stempli. Azt mondják, az emberi közös­ségek életében úgy tízezer főnél húzható meg egyfajta minőségi határ. Ez az a lélekszám, ahol még „mindenki ismer mindenkit”, s ami ennél fontosabb, az egyes em­bert, ha leszakad, a közösség ké­pes felemelni a maga átlagába, il­letve a másik oldalon, amennyire tudja, a pöffeszkedőket visszafog­ja. A „világ legnagyobb kisvárosa­ként” Szolnok sajnos már nem tar­tozhat ebbe a körbe. Mert ha igen, talán meg sem történhetett volna a demokrácia közegében, ami meg­történt. Ha már itt tartunk, töprengjünk el kicsit a törvényeken, mert nem árt néha rendíthetetlen dolgainkat újragondolni. Azt még talán tud­juk, de legalábbis érezzük, hogy elvileg nem az ember van a szabá­lyért, hanem a szabály az embe­rért, s hogy a jognak van egyszer a betűje és van a szelleme. Kunkor- gó paragrafusok hatálya alatt, ugye, masíroztak már itt halálba ártatlanok és mentettek fel halálos bűnöst, szabadítottak fel tömege­ket és irtottak ki népeket. Státus­törvény címen politikusaink (és részben politikusaik) éppen mos­tanában alkudoznak székelyeink, és általában határon kívül rekedt szórványmagyarságunk feje felett, nyilván az ő javukat, boldogulásu­kat akarva. A hosszú távon oly sok mindent rendezni kívánó ren­deletsor ugyan nem néhány nap alatt fog megszületni - felettese­ink megszokatták velünk az ala­posság érdekében való végtelen várakozást -, valami vízummen­tességre jogosító és szabad (abb) munkavállalást engedélyező iga­zolvány kibocsátását mindeneset­re belátható időn belül tervezik. Ez persze már nem érintheti a tör­vény előtt egyelőre bűnbandaként kezelt hölgykoszorút, akik min­denki más előtt a jóravalóság min­taképei. Jámborabbak tudniillik nem is lehetnének, tulajdonkép­pen tulajdonságok múzeumai, két lábon járó és lélegző skanzenek. Akik persze ennek ellenére — és hazainak ezek szerint már nem is nevezhető — pályán állnak vesz­tésre a Barbie babával szemben. Igen, itt egyenesen a hazai pálya hátránya figyelhető meg, noha konkurenciái nyilvánvalóan nem voltak senkinek. Sőt, azért a né­hány négyzetméterért, amit óha­tatlanul elfoglaltak, no meg a lég­cseréjükhöz elengedhetetlen leve­gőért többszörösen megfizettek, mikor az egész Tisza Táncegyüt­test és a fél Mátyás király iskolát vendégül látták, ha máshonnan nem, Korniss Péter fotóalbumai­ból ismerős falujukban (ahonnan, e képeknek köszönhetően, az egész táncházmozgalom kisar­jadt). De ettől csak még nagyobb a szégyenünk, és azt úgysem le­het személyre szólóan szétoszta­ni. Hiszen a haza zavarta haza őket a hazátlanságba. Mert köztu­domásúlag ők országukban csak hazátlanok (bozgorok) lehetnek, míg ideát, úgy látszik, csakis ide­genek. T.Z. bizonyította, hogy le tudja győz­ni az emberi felelőtlenséget. A tavaszi áradás a szennyeződést felhígította és átmosta, s a nyári hónapokban már több hal volt a folyóban, mint a szennyezés előtt. Február elsejét a Tisza napjává nyilvánították. Szerettünk volna mi is ezen a napon ünnepelni, de az influenzajárvány miatt bezár­ták iskolánkat, ezért 7-ére, egy szép, derűs, téli napra tettük át a megemlékezést. Tavaly éppen

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom