Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-29 / 74. szám
/ 1---------------------------------------------\ Be nne: • A SATUKNUS elektronika szaküzlet akciója • Állás-, üzleti ajánlatok A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Olvasói leveleinkből tallózhatnak a 4. oldalon AHOL ÉLÜNK A falu immár három esztendeje szenved az árvíztől. Tavaly az emberek erőfeszítésén túl szerencse is kellett ahhoz, hogy megmeneküljön. 7. oldal Halál az útkereszteződésben Tűzoltóautó személykocsival ütközött A katasztrófavédelmi igazgatóság, ezen belül a tűzoltóság gyászolja a kedden éjjel halálos balesetet szenvedett tűzoltót és azt a balesetben érintett „civil” járművezetőt, aki szintén életét vesztette. Egy személygépkocsi összeütközött egy tűzesethez tartó tűzoltó gépjárművel Szolnokon, a Thököly út és a Szántó körút kereszteződésében. Szolnok A tragédia kapcsán a rendőrség indított vizsgálatot. Mint arról a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata lapunkat tájékoztatta, a szolnoki tűzoltók Mercedes gépkocsija egy zagyvarékasi tűzesethez indult, amikor az útkereszteződésbe érve összeütközött egy Suzukival. A karambol következtében a tűzoltóautó első futóműve kiszakadt, a jármű egy közlekedési jelzőlámpa oszlopának csapódott, amit kidöntött. A balesetben a Suzuki 53 éves vezetője B. Ervin szolnoki lakos a helyszínen belehalt sérüléseibe. A tűzoltók 33 esztendős gépkocsivezetője, F. Mihály főtörzsőrmester kórházba szállítását követően vesztette életét. A tűzoltókocsiban utazók közül négy tűzoltó súlyosan, egy pedig könnyebben sérült meg. A személyautó utasa, egy 17 éves fiatalember is súlyos sérüléseket szenvedett. A sérülteket a szolnoki Hetényi, illetve a budapesti Rókus kórházba szállították. A rendőrségi tájékoztatás szerint a kérdéses útkereszteződésben működött a közlekedési lámpa. A szemtanúk állítják, a Suzuki még zöld jelzésnél akart áthaladni a kereszteződésen, a tűzoltóautó pedig piros jelzésnél hajtott be oda. A rendőrség vizsgálja, hogy a tűzoltóautó szabályosan hasz- nálta-e a megkülönböztető jelzéseit. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője, Hoffmann Imre ezredes elmondta, a balesetet szenvedett gépkocsit kedden éjjel 22 óra 47 perckor riasztották egy zagyvarékasi lakástűzhöz. A karambolban a gépkocsiban tartózkodók valamennyien megsérültek. A balesetet követően természetesen azonnal intézkedtek arról, hogy a tűzesethez egy másik jármű vonuljon ki. A fiatal gépkocsivezetőt a kórházban egyszer újraélesztették, végül azonban nem tudták megmenteni az életét. Az igazgatótól megtudtuk: az elhunyt tűzoltó Besenyszö- gön élő családját a belügyminiszter gyorssegélyben részesítette, amit tegnap délelőtt el is juttattak. Gondoskodnak továbbá a halott tűzoltó kegyeleti, valamint a hozzátartozók szociális ellátásáról is. Egy 7 és egy 12 éves gyermek maradt apa nélkül. Gyorssegélyben részesülnek a többi sérült hozzátartozói, így a Suzuki vezetőjének özvegye is. HGY A nagy erejű ütközésben a robusztus tűzoltókocsi is ronccsá vált - a kár 55 millió forint. FOTÓ: esi. Hoffmann Imre ezredes tájékoztatása szerint az utóbbi 50 évben megyénkben 15 tűzoltó halt meg munkájával összefüggésben. Tíz hősi halott és öt szolgálati halott emlékét őrzik, akik tűzoltás közben vagy a kedden történt tragédiához hasonló körülmények között vesztették életüket. Fél évszázad alatt egy esetben civil halálos áldozata is volt a tűzoltók munkájával kapcsolatos eseményeknek. „Vallottunk” az APEH-nak Jelenleg a legnagyobb feladat a bevallások feldolgozása FOTÓ: CS. I. Nem volt több érdemi, számítási hiba a beküldött személyi- jövedelemadó-lapokon a tavalyihoz képest az eddigi tapasztalatok alapján, igaz, nagyobb precizitást igényelt a több adatot tartalmazó nyomtatványok kitöltése. Az APEH megyei igazgatósága idén is 86 ezer önadózótól várt szja- bevallást, ezek rendben be is érkeztek. Adóinformáció Megyénkben összesen 165 ezer azok száma, akik adóköteles jövedelemmel rendelkeznek, és így szja-bevallást kell beadniuk. Ebből március 20-ig az önbevalló magánszemélyeknek kellett be- küldeniük a nyomtatványokat, míg a munkáltatóknak március 31-ig, illetve ha mágneses adathordozón töltik ki az adatokat, akkor április 20-ig kell ezt megtenniük. Az önbevallók száma megyénkben 86 ezer körüli. Idén is ennyi bevallást vártak és ennyi be is érkezett - tudta meg lapunk Kovács An- talnétól, a bevallási osztály vezetőjétől. Hozzátette, aki március 21-én vagy az után adta fel a nyomtatványokat, az már nem élhetett az ingyenes postai feladás lehetőségével. (FOLYTATÁS A 3. OLDALON! Még mindig ezer egyéni vállalkozótól várnak szja-bevallást, holott e kör bevallási határideje február 15-e volt. Ez a szám a megyében levő egyéni vállalkozók hat százaléka. Befejeződtek a vizsgálatok Az ÁNTSZ ellenőrizte megyénk belgyógyászati osztályait Egészségügy A budapesti Nyíró Gyula Kórházban történt halálesetek miatt Mikola István egészségügyi miniszter vizsgálatot rendelt el az ország összes belgyógyászati osztályán. Az ÁNTSZ ellenőrzéseit március 31-ig kell befejezni. Mint dr. Kovács László megyei tiszti főorvostól megtudtuk, Jász- Nagykun-Szolnok megyében már befejezték a vizsgálatokat. Ellenőrizték az összes belgyógyászati osztályt és kórházanként még egyet-egyet. Ezek kiválasztásánál azt vették figyelembe, hogy az elmúlt évben hol volt legmagasabb a halálozási arány. A vizsgálat során ellenőrizték, hogy az osztályokon ki férhet hozzá a gyógyszerekhez, hogyan történik a gyógyszerelés, ki van jelen a gyógyszerosztásnál, az osztályos orvos miként ellenőrzi a terápiát, hogyan vizsgálják ki az éjszakai haláleseteket, hogyan értékelik a kórbonctani vizsgálatok adatait. Most az adatok kiértékelése folyik, az eredményeket Budapesten összegzik, és várhatóan április közepén hozzák őket nyilvánosságra. A megyei tiszti főorvos szerint azonban az első eredmény már most szembetűnő: a betegek megnyugvással fogadták ezeket a vizsgálatokat, melyek remélhetőleg visszaadják az egészségügy hitelét, a dolgozók jó hírnevét. _____ SZILVÁSI A gyors apadás nem hiányzik Árvízvédekezés Szolnoknál eddig még soha nem tapasztalt ideig, gyakorlatilag egy hete tetőzik a Tisza. Ha a vízgyűjtőn nem lesz újabb csapadék, néhány napon belül megkezdődhet az apadás. Ha az időjárás nem változik jelentősen, a jövő hét elején csökkenhet a vízszint Szolnoknál. A folyamat remélhetőleg lassú lesz, mert a gyors apadás a gátak megcsúszását eredményezheti. Továbbra is figyelemmel kell kísérni a szaporodó árvízi jelenségeket. Tegnap Szolnok belterületén a Zagyva jobb partján, valamint Zagyvarékassal szemben, a bal parton folyt a védművek karbantartása. Tiszavárkonyban az esőzések miatt elmaradt töltéshumuszolás kezdődött meg, a Tisza-tónál és Kőtelek felett a hullámverés elleni védművek javítása adott munkát, míg Zagyvarékas mellett a Határmenti zsilipnél zajlik a szivárgó falazat új módszerrel, talajinjektálással történő helyreállítása. M.GJL Megyénk több településére már megérkeztek a gólyák, jelezvén, hogy a borongós, szeles idő ellenére itt a tavasz._____________________________fotó: cs. i. Röv iden ÚJ TITKÁR. A megyei kereskedelmi és iparkamara elnöksége legutóbbi ülésén döntött a kamara új titkárának személyéről. A testület belső pályázót, a kamara korábbi titkárságvezetőjét, dr. Pintér Zoltánt bízta meg a titkári teendők ellátásával. A megbízatás 2004. december 31-ig szól. Az új titkártól a vezető testület azt várja, hogy a jelenlegi szervezetet vállalkozóbarát, szolgáltató típusú, gazdaságilag stabil önkormányzattá fejlessze. KUN KAPITÁNY. A millenniumi rendezvénysorozat kapcsán tavaly Kisújszállás önkormányzata kezdeményezte a Nagykun Együttműködési Társulás településeinek a kun kapitány választás felelevenítését. Az első újkori kun kapitány 2000. május 6-án Horváth György lett. Az idei választást május 1-jén Karcagon rendezik. Tegnap a karcagi képviselő-testület tagjai egyhangúlag támogatták Györfi Sándor Munkácsy- és Mednyánszky-díjas szobrászművészt kun kapitánynak. FELEMELT TÁMOGATÁS. Polgármesteri javaslatra 3,2 millió forint támogatásban részesültek volna Zagyvarékas társadalmi szervezetei ebben az évben. A bizottsági meghallgatások után azonban úgy ítélte meg a képviselő-testület, hogy a támogatás mértékét négymillió forintban határozza meg. A községben ugyanis huszonegy társadalmi szervezetet tartanak nyilván. ÚJ BIZOTTSÁGI ELNÖK. A tiszafüredi önkormányzat legutóbbi ülésén Balázs László képviselőt választották meg a vállalkozási és idegenforgalmi bizottság elnökévé.