Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-28 / 73. szám
| 2001. Március 28., szerda 1_P_0_R_T 11. OLDAL Egy nagy lehetőség kapujában Ma 15.30-kor: BKV Előre-Szolnoki MÁV Neusiedler „Itt már nem babra megy a játék” — hangzik az általános vélemény, amely arra figyelmeztet, hogy sok mindent hozhat a konyhára egy jó kupaszereplés. Négy közé kerülni ugyanis nem mindennapi siker lehet bármelyik magyar együttes számára, nemhogy a második vonalban szereplők részéről. Labdarúgás Magyar Kupa, NEGYEDDÖNTŐ Amikor hónapokkal korábban elkészült a párosítás, sok szurkoló fellélegzett mondván: „Csak az Előrét kaptuk, simán továbbjuthatunk”. Most azonban, hogy csak karnyújtásnyira vagyunk az összecsapástól már kevesebben biztosak a sima győzelemben. Amennyiben megszületne, akkor a legjobb négy között jegyezhetnék a Tisza-par- ti együttest, amekkora bravúr 1973 márciusában az egykori MTE-nek sikerült. Azóta is emlegetik a Vasas elleni 1-0-as Mátyás király úti vereséget. Komjáti fejesgólját, a tizenkétezer nézőt, Szepesi Györgynek a szolnokiakat méltató szavait a rádióközvetítésben. Oláh Györgynek, mint akkor frissen kinevezett ügyvezetőnek, szinte mérföldkövet jelentett az összecsapás. Most nyugdíjasként azt kívánja: - Jussanak a mai fiúk is az elődöntőbe, sőt ha lehet még tovább. Úgy látom, hogy szépen együtt van a társaság. Nyerjenek, és hozzanak ide a városba egy NB I-es ellenfelet, gondolom a tiszaligeti stadionban tizenötezer embernek is jutna hely. Géczi Lajos, az egykori MTE középpályása így emlékezik: - Nekem Lakingerre kellett ügyelnem a Vasas gárdájából, mondhatom, az egész meccsen lépést tudtam vele tartani. De a társaim ugyanúgy felnőttek a feladathoz, s csapatszinten is egyenrangúak voltunk a Puskás, Várnái, Mészáros, Komjáti, Ihász-féle Fáy utcai legénységgel. A minta tehát adott, még ha le is kell „porolni”, hiszen a futball egyfolytában változik, 28 esztendő alatt pedig különösen. Talán mondani sem kell, nagy lehetőség előtt állnak a Csábi József vezette labdarúgók. Kár lenne titkolni, a fővárosban sokan kíváncsiak lesznek a második vonal két együttesére, szakemberek, megfigyelők hada leselkedik ilyenkor. Ők is érzik, az olyan kupameccs, ahol egy ütközeten belül kell dönteni a továbbjutásról, kiegyenlítődhetnek a győzelmi esélyek, a hazai együttes nem érezheti magát annyira biztonságban, mint például egy bajnoki találkozó előtt, hiszen javításra egyik félnek sem nyílik alkalom. Fültanúk szerint, a szolnoki fiúk a múlt szombaton a csongrádi öltöző zuhanyzójában elkezdtek készülni a mai fellépésre, s ez nagyon biztató jel. Fürdőzés közben is a következő feladat foglalkoztatta őket, hátrahagyva a győzelmek utáni szokásos vidámságot. Csábi Józsefnél arról érdeklődtünk, vajon a Keleticsoport listavezetője, a BKV hol „fogható” meg a rendes játékidőben, netán a hosszabbításban. - Azt tudjuk, hogy az Előre jól játszik előre, A korabeli fotón Géczi tehát a támadásokra he- ■ ben a zsúfolt lelátó lyez nagy hangsúlyt. Vigyáznunk kell tehát, nehogy a kelleténél jobban magunkra engedjük őket, szilárd védekezésből indulva a szabad területek kihasználásával lehetünk eredményesek, sikeresek. Felmerült, hogy a Dunaferr fiókcsapataként igénybe vegyünk-e segítséget, ám a pillanatnyi újvárosi helyzetre, de sokkal inkább a szolnokiak eddigi nagyszerű szereplésére tekintettel, most nem tartom indokoltnak as ideiglenes keretbővítést — vélekedik a szakvezető. Erre tekintettel a kezdőcsapatban sem várható nagy változás, hiszen csaknem mindenki egészséges, csupán Kotula és Gradinariu bajlódott kisebb sérüléssel a hét végén, de a felfokozott kupahangulat Lajos (5) Lakingert próbálja kicselezni a Vasas térfelén, háttérFOTÓ; ARCHIV már hétfő délutánra meggyógyította őket is. A tervezett kezdőcsapat: Kirí - Bábik, Némedi, Kádár, Romanek - Ivitz, Szobosz- lai, Gradinariu, Bány - Kotula, Németh (Fedor). Természetesen a kupaszabályok értelmében a piros és sárga lapok külön kezelendők, amennyiben a 90 perc alatt nincs döntés, következik a 2x15 perces hosszabbítás, esetleg a büntetők, mivel visszavágó nincsen. A győztes bekerül a legjobb négy közé. További párosítás: Vasas-Videoton, Debrecen-UTE, Tatabánya-MTK Hungária. NÉDER Két helyszín, két arany Kilencből öt Kilenc továbbjutó helyből ötöt szolnoki tekézők szereztek meg a Körösi úti Dél-kelet magyarországi női területi versenyen. A 34 induló közül Török (Szánk 533 fa) szerezte meg a győzelmet, Tompáné (Szeged 514) előtt, aki mögé a szolnoki Szigetiné (509) zárkózott fel harmadiknak. A további sorrend: 4. Bunkóczi (508), 5. Majorosi (507), 6. Seresné (505) mind szolnoki, 7. Törteli (Szánk 505), 8. Győző (Szeged 502), 9. Bódi (Szolnok 499). Szigetiné a megyei bajnoki címet is elnyerte. Cselgáncs Budapesten, a Honvéd Tüzér utcai dzsúdócsarnokában rendezték meg a senior korú cselgáncso- zók idei magyar bajnokságát, melyen számos, a közelmúltban szép hazai és nemzetközi sikereket elért „öregfiú” lépett tatamira. A viadal értékét növelte, hogy a dobogós helyezések mellett az indulók ezúttal az arizonai világ- bajnokságra is pályáztak, s erre válogatónak számított az esemény. A Szolnoki HSE versenyzője, Császi Mihály (73 kg) címvédőként érkezett, és háromszoros bajnokként távozott a küzdelmeket követően. Pécsi, miskolci és kecskeméti ellenfelét egyaránt ipponnal győzte le, s megvédte elsőségét. Mindeközben Szegeden, a rendőrök országos bajnokságán, ugyanebben a súlycsoportban szintén szolnoki győztest avattak: Gyergyák Zsolt törzsőrmester négyszer is 10 pontos akciót bemutatva diadalmaskodott a 73 kilogrammosok között. Mai műsor Labdarúgás. Magyar Kupa, negyeddöntő: BKV Előre—Szolnoki MÁV Neusiedler, 15.30. MK megyei selejtező, 3. forduló: Tisza- gyenda-Rákóczifalva, Jászla- dány-Űjszász, Tiszaföldvár— Fegyvernek, Cibakháza-Kun FC, Berekfürdő-Törökszent- miklós, Jászfényszaru—Jászberényi SE Vasas, Mezőtúr-Kisúj- szállás, Jászkisér-Karcag, Túr- keve-Szajol, 16. Röplabda. Női extraligá, rájátszás az 5-8. helyért: Atlant Angyalföldi DRC-Jászberényi RK, Csata u., 17.45. Győzelmi reményekkel Ma 17.45-kor: Atlant-JRK NŐI RÖPLABDA EXTRALIGA, RÁJÁTSZÁS AZ 5-8. HELYÉRT Nem lehet azt állítani, hogy ne ismerné egymást kellően a két csapat, hiszen az idei bajnokságban már négyszer találkozott egymással, az állás pedig 2:2. Mivel mind a fővárosban, mind Jászberényben sikerült a vendégségben szereplő együttesnek egyszeregyszer meglepetést okoznia, így egyértelműnek tűnik, közel azonos játékerőt képviselnek. Hogy mégis mi dönthet egyik vagy másik fél javára a két győzelemig tartó páros mérkőzésen? Az Atlant Angyalföldi DRC keretében három sokszoros válogatott játékos — Grózer, Benkő és Ivanov - szerepel, azaz a rutin a szerdai házigazdák felé billentheti a mérleg nyelvét. Ezt viszont éppen a herényi fiatalok j határtalan győzni akarása, bizonyítási vágya ellensúlyozhatja. — Az egriek elleni négy találkozót feláldoztuk az erőgyűjtés miatt, ám az elmúlt héten már a frissítésen volt a hangsúly - válaszolta érdeklődésünkre Deine Gábor, a JRK mestere. - Bár eddig szerencsére elkerülték csapatomat a sérülések, az elmúlt napokban Szabó Dominika ínhüvelygyulladás miatt injekciókúrára kényszerült. Azért ma délután remélhetően legjobb hatosunkkal léphetünk pályára a Csata utcában. A szerdai összecsapást követően sok ideje nem marad a pihenésre, regenerálódásra egyik félnek sem, hiszen pénteken este (18.30-kor) ismét összemérik erejüket, ám akkor már a Bercsényi Sportcsarnokban randevúznak az érdekeltek. Ha ezt követően döntetlenre állnának, vasárnap újra Budapesten találkoznak. — Mindent elkövetünk, hogy már ma sikerüljön előnyt kicsikarnunk, nem szeretnénk a harmadik meccsre hagyni a döntést — fejezte ki reményeit Deme Gábor. (GÉLÉI Évadnyitó Debrecenben Kerékpár Megkezdték idei szereplésüket a Szolnoki Cukorgyár Kerékpáros | SE bicajosai, a kelet-magyaror- j szági területi évadnyitón, Debre- I cenben pattantak idén először i nyeregre. Bemutatkozásuk remekül sikerült, hiszen Kanyó Ádám (kezdő, 30 km), Csontos Krisztián (ifi, 88 km), Túri Lilla (serdülő, 30 km) és Kesjár Katalin (ifi, 30 km) megnyerte a viadalt, Szilágyi Zoltán (kezdő, 30km), Süveges Péter (haladó, 30 km) és Túri Mátyás (serdülő, 48 km) a második helyen ért célba. A seniorokat képviselő Túri Ferenc a dobogó harmadik fokára léphetett fel a 48 kilométer megtétele után. ■ Csütörtökön az Araddal mérkőznek NŐI KOSÁRLABDA Nem túlzás Európa egyik legjobb csapatával, a MiZo PVSK-val találkozik a bajnokság negyeddöntőjében a MÁV-Coop hölgykoszorúja. Bár nem a mieink az esélyesek, készülnek becsülettel a Rátgéber-tanítványok ellen. Az előkészületek jegyében holnap, azaz csütörtök délután öt órakor az Olaj-csarnokban a BC Arad együttesével meccseinek a kék-sárgák. A felek nem ismeretlenek egymásnak, hiszen az elmúlt nyáron két nemzetközi tornán is találkoztak, egy-egy győzelem volt akkor a mérlegük. A tavalyi román bajnokról van szó, sőt az idei évadban is ők az esélyesek, hiszen megnyerték az alapszakaszt. Csapatukban több olyan játékos is szerepel, akik jó néhányszor helyet kaptak már hazájuk nemzed válogatottjában. Mint jeleztük, szorgalmasan dolgoznak a szolnoki lányok, a készülnek a bajnoki folytatásra, melynek negyeddöntőjében a MiZo PVSK-val meccseinek. Nyugodtan játszhatnak Farkasék, hiszen nincs veszíteni valójuk a címvédővel szemben. Találkozóik április 3-án kezdődnek Pécsett, 7-én Szolnokon (18 óra), majd 11-én ismét a baranyai fővárosban lesz a folytatás, három győzelemig tart a küzdelmük. Ha nem gyűrődik a papírforma, tehát továbbjut a Pécs, úgy a következő körben a Diósgyőr- BSE mérkőzés vesztesével kerülnek szembe a cooposok. Lesz mit tehát tejbe aprítaniuk a mieinknek, akik még mindig kénytelenek nélkülözni a bedobó Merecic- ki Évát, aki egyelőre lábadozik gerincműtétjét követően. A többiek kisebb nyavalyákkal küszködnek, de minden bizonnyal ott lesznek a holnapi felkészülési derbin, a román bajnokkal szemben. (VÉCSÉ) Sporthírek röviden GRÚZ-ROMÁN SZERDÁN. „Ne ámítsuk magunkat, az olaszok jobbak, mint mi, más súlycsoportba tartoznak. De a bukaresti vereség ellenére viszonylag könnyen megúsztuk a dolgot, mert Budapesten a litvánok nekünk játszottak” - így összegezték a román szakemberek és kommentátorok a szombati bukaresti futball vb-selejtező (Románia-Olaszor- szág 0-2) tanulságait. Bölöni László szövetségi kapitány, túl a „saját” meccsük elemzésén, kijelentette: nem lesz könnyű feladat a csoport második helyének megszerzése, mert a grúzok a ’90-es évek román válogatottjához hasonló erőt képviselnek. A bukaresti mérkőzést megtekintő grúz szövetségi kapitány, David Kipiani értékelése szerint a csoportban „csak most kezdődik a harc, mert a magyarlitván döntetlen után gyakorlatilag három csapat vetélkedik a második helyért”. Éppen ezért érdekes számunkra is, hogyan végződik a szerdai grúz- román vb-selejtező. PUHL SÁNDOR A JT ELNÖKE. A Játékvezetői Testület (JT) közgyűlésén a küldöttek egyhangúlag Puhl Sándort választották meg elnöknek. Előtte, 1989-től - a JT megalakulásától - Nagy Miklós töltötte be ezt a tisztséget. Korábban a JT hatáskörébe tartozott a bajnoki találkozókra a bírók kijelölése, ez most az MLSZ játékvezetői bizottságának a feladata, melynek szintén Puhl Sándor a vezetője. A JT jelenleg a bírók érdekvédelmét látja el. KICSI A PÁLYA. A Vas megyei rendőrkapitányság utasítására felcserélték a Celldömölk-Haladás NB I/B-s labdarúgó-mérkőzés pályaválasztói jogát. A rangadót vasárnap, 16 órakor Szombathelyen rendezik. A rendőrség megítélése szerint a celldö- mölki stadionban nem lehet garantálni a mérkőzésre kilátogató, legalább háromezer szurkoló biztonságát. KLUBCSERE, MINT FENYEGETÉS. Christian Vieri, az olasz első osztályú Internazionale labdarúgója bejelentette, hogy eligazol a klubtól, ha a csapat a következő idényben nem játszhat a Bajnokok Ligájában. — Egyelőre nem állunk jól. Az utolsó percig harcolni fogunk, ennek ellenére fennáll a veszélye, hogy mégsem sikerül kivívni a részvételi jogot. Ebben az esetben el kell gondolkodnom a jövőmön, mert az UEFA-kupához semmi kedvem — nyilatkozta a 27 éves játékos az olasz Gazetto dello Sportnak adott interjúban, ahol azt is kijelentette, hogy megfelelő ajánlat esetén klubot vált. Az Internazionale pillanatnyilag hatodik az olasz bajnokságban, 5 ponttal leszakadva a BL-szereplést jelentő, 4. helyen álló Parma csapatától. AZ AMERIKAI LINDSAY DAVENPORT 6-3, 6-1 arányban legyőzte a francia Sandrine Testud-t az Ericsson teniszversenyen Key Biscayne-ban. _________________________________________________________________________________________________________FOTÓ; EUROPRESS/EPA