Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-27 / 72. szám

2001. Március 27., kedd 7. OLDAL MŰVÉSZ BEJÁRÓ Gondolatok a szolnoki színjátszásról Színházi világnap 2001. március 27. - Nemzetközi üzenet Szolnok közélete, kulturális teljesítménye közel 180 éve azonosítha­tó azzal a ténnyel is, hogy a városnak színháza van. A színház álta­lában, így Szolnok színháza sem töltött be a kulturális életben min­dig kiemelkedően fontos szerepet az idők folyamán. Egymást váltot­ták itt is a ragyogó korszakok, jelentős bemutatók, sztárok, kiugró rendezői teljesítmények és a csendesebb, szürkébb, eseménytele­nebb időszakok. Ebben a hullámzásban azonban voltak állandó ele­mek, amelyek a következő évek színházának is fundamentális meg­határozói lehetnek. Az egyik ilyen elem, hogy a szolnoki emberek megszokták és megszerették színházukat, fontosnak tekintik azt, és ha a színház ad nekik valamilyen többletet az életükhöz, úgy azt vissza is adják ne­ki megbecsülésben, elismerésben, jelenlétben. Ugyanilyen fontos tény az is, hogy a színházzal Szolnok több lett, mint egy város a sok közül, hiszen a színház képes arra, hogy magához vonzza a megye, a régió polgárait. A XX. század végére világossá vált, hogy egy város rangját és ezen keresztül fejlődésének további lehetőségeit nemcsak az határozza meg, hogy gazdasági, kereskedelmi központtá válik-e, hanem az is, hogy kulturális, szellemi központ is legyen. Nélkülöz­hetetlen, hogy rendelkezzen kulturális teljesítménnyel, legyen arca, karaktere. A szolnoki színház az elmúlt években nemcsak színt, hanem mi­nőséget is jelentett ebben a követelményrendszerben. Kiemelkedő minőséget tapasztalhattunk meg olyan alkalmakkor, amikor Shakes­peare és Mroáek vagy Schwajda darabjai kerültek színre, amikor olyan művészek játszottak itt — tegyük hozzá, hogy szívesen — mint: Törőcsik Mari, Darvas Iván, Garas Dezső. Ezt igazolta vissza más ol­dalról az a tény is, hogy ebben az évadban közel tizenkétezer bérle­tet vásároltak. Talán nem kizárólagosan szolnoki út, de Szolnok kulturális életé­re mindenképpen jellemző, hogy felerősödött annak a két művésze­ti ágnak — a színháznak és a zenének — az újbóli együttélése, amely valamikor, a művészetek történetében elválaszthatatlanul egy és ugyanazt jelentette. A színház, a zene, a művészetek jelenléte Szol­nok konvertibilis valutáját jelenti. Tovább kívánunk menni azon az úton, amely erre a konvertibilitásra támaszkodva Szolnoknak hírne­vet, látogatottságot, idegenforgalmi vonzerőt „termel” - reményeink szerint az eddigieket jelentősen meghaladó mértékben. Ennek az út­nak a megtervezése, folytatása, a rövid, közép- és hosszú távú célok pontos meghatározása a színház új vezetésének, a színházban dol­gozóknak és a finanszírozóknak egyaránt közös felelőssége. Meg­győződésünk, hogy mindazok az elemek folytathatók, amelyek ré­vén egy-egy évadban a szakmai és a közönségsiker találkozik egy­mással. A mércét ezeknek az előadásoknak a színvonala jelenti. Eb­ből a következő évadokban engedni nem lehet, a kiküzdött, meg­szenvedett színvonalnak nincs alternatívája. Ezen az alapon kell lét­rejönnie mindazok szövetségének, akik ehhez nélkülözhetetlenek: a drámaírónak, a rendezőnek, a színésznek, a feltételeket megteremtő szakembereknek, mecénásoknak és a közönségnek. így lehet együtt ünnepelni az embereket önismeretre, boldogságra tanító játékot: A SZÍNHÁZAT. VASS LAJOS IGAZGATÓ Azt hiszem, a Színház sohasem szűnik meg. Még ha paradoxul hangzik is, úgy gondolom, hogy ez a régi művészet egyben a jövő egyik művészeti ága is. Nem azoknak az akaratán múlik ez, akik szín­házat csinálnak — a drámaírók, színészek, ren­dezők és a többiek, akik létrehozzák az előadá­sokat, hanem Önökön, a népen, a közönségen, amely a jövőben is akarja majd a műfaj létezését. Mire alapozom a Színház jövőjéről szóló opti­mista jóslatomat? Arra a meggyőződésre, hogy a színházi alkotás az ember lelki szükségleteiből fakad, olyan szükségletekből, amelyeket soha nem fognak elpusztítani. Kövessék, kérem, néhány gondolatomat, amelyek igazolni látszanak ezt a véleményt. Mi­lyen régi történetnek tűnik már, hogy az ember a Holdra lépett! Már az sem tesz ránk különö­sebb benyomást, hogy űrhajó ment a Marsra, és mintákat hozott a bolygó talajából! Már épül az a hatalmas űrállomás, amely űrturistákat és nászutasokat fogad majd, és a távoli bolygókra repülő és onnan fényképeket küldő űrhajók má­ra majdnem mindennaposakká váltak. Mégis, bár abban a korban élünk, amelyben az emberiség meghódítja a világűrt, továbbra is járunk színházba, és ott vagyunk annak a művé­szetnek a terében, amely ugyanezen egyszerű eszközök segítségével létezett és működött már akkor is, amikor a napórát nagy technikai felfe­dezésnek tartották. Az én véleményem szerint az emberek és a színház között ez az egyértel­mű és idődén kapcsolat: örök. Azért gondolom így, mert bár a színház társadalmilag alakult ki, mégis, eredeténél fogva, természeti jelenség. A színház abból az időből származik, amikor az első emberek elkezdtek emlékezni az élménye­ikre és megjelenítették őket, abból az időből, amikor az emberek elkezdték tervezni a cseleke­deteiket és elképzelni, hogy hogyan fogják vég­rehajtani azokat. Az első társulatok és az első előadások férfiak és nők fejében jöttek létre. Minden emberrel vele születik az a szükséglet és az a képesség, hogy előadásokat teremtsen. Megfigyelték-e már, hogy kivétel nélkül mind­egyikünk rendelkezik egy társulattal, amelyben magunk játsszuk a főszerepet és ugyanakkor mi magunk vagyunk a közönség? Gyakran a drá­mát is mi írjuk és rendezzük, sőt mi tervezzük a társulat díszleteit is. Mikor és hogyan történik ez? Hát nem ezt tesszük-e, amikor egy érdekes vagy döntő találkozóra készülünk? Elképzeljük az egész jelenetet, hogy eldöntsük, hogyan vi­selkedjünk majd. Emlékeink és álmaink nem ennek a magántársulatnak az előadásai-e? Ezért gondolom, hogy a színház sosem fog megszűnni, mert azt hiszem, hogy a férfiak és a nők sosem fogják feladni az önismeretért folyta­tott küzdelmet; azt az egzisztenciális igényt, hogy szemlélői legyenek saját lényüknek és cse­lekedeteiknek; sem az emberi léleknek azokat az elemeit, amelyekből a színház művészete ki­nőtt, amelyekből ezer és ezer éven át újjászüle­tett, és amelyekből újjá is fog születni mindad­dig, amíg emberi lények lesznek a szerelem gyümölcsei. AKOVOSZ KAMBANELLISZ ________________________PRÁilAÍRÓlQÓRflOORSZÁO) Új abb bemutatók Muskétások Amiben a szolnoki közönség re­ménykedett, valóra válik: Román Sándor tánctársulata újra a Szigli­geti Színházban lép fel. Április 6- án lesz a Muskétások című tánc- show bemutatója. Román Sándor és táncosai négy éve A kertész álma és A po­kol színei bemutatása után ha­mar a közönség kedvenceivé let­tek. Az elmúlt években telt ház előtt táncoltak, ahogy mondani szokták, a csilláron is lógtak a né­zők. A manna és A párduc 1998- as bemutatója után az Egy er­kölcstelen éjszaka 1999-ben tör­tént színrevitele tovább fokozta népszerűségüket, amely az elmúlt évben az Ezeregyév meséi című történelmi táncshow premierjével teljesedett ki. A már 23 táncosból álló társulat híre túllépett a város, sőt az ország határain is. A szara­jevói tavaszi magyar kulturális hét díszvendégei voltak, de a széle­sebb körű nemzetközi elismerést az Ezeregyév meséinek a Hanno­veri Világkiállításon történt bemu­tatása után kapták meg. Román Sándor új koreográfiá­ja, a Muskétások a mester megfo­galmazása szerint műfajilag ke­vés Dumas, sok tánc. Zenéjét a M.É.Z. együttes készítette a kore­ográfus válogatása alapján. Nép­zenére és barokk zenére táncol­nak, a Mesélő/XIII. Lajos király Román Sándor lesz. A muskétá­sok, tehát a testőrök - szójáték­kal: testördögök — és partnereik jól felépített történetben jelennek meg, azt is eljátsszák, hogy ál­modnak, és azt álmodják, hogy játszanak. Román Sándor elárul­ta, hogy az a kontraszt érdekli, amely a népi és az arisztokratikus világ között felmerülhet. Az el­lentét humorát kihasználva viszi ezt színpadra. A történet a mese és a valóság kettős világában játszódik, így szereplői többnyire két alakban jelennek meg. A táncosok ugyan­azok, akik az Ezeregyévet sikerre vitték, a jelmezeket most is Deb- reczeni Ildikó tervezte, a díszlet ezúttal is Balázs Antal fantáziáját dicséri. A rendező-koreográfus természetesen Román Sándor. Volt egyszer egy királylány Az évad hetedik nagyszínpadi premierje április 18-án szerdán 11 órakor lesz, a Volt egyszer egy ki­rálylány című előadást a gyere­keknek mutatja be a színház. A játékot a Grimm testvérek meséje alapján Divinyi Réka írta. Boldi­zsár királyfi vándordíját Kaszás Mihály járja végig. Galóczával, a gonosz mostohával szemben - Lugosi Claudia - Aléna, a rókaki­rálylány - Ruttkay Laura - Óga- móga - Gombos Judit - segíti, hogy hozzájuthasson megboldo­gult apja, Bódog király trónjához. Népes szereplőgárda — Bende Zsuzsanna, Deme Gábor, Hor­váth Gábor, Mészáros István, Pet- ridisz Hrisztosz, Pécz Ottó, Tóth Krisztina, Verebes Linda és Zelei Gábor — eleveníti meg a mesevi­lágot. Bátonyi György díszletei, End- resz Ágnes jelmezei, Dévényi Ádám zenéje, Fosztó András tán­cai várják a kis közönséget. A ren­dező Tóth Miklós. Vendégművészek Vendégművészek az Álom­szonáta című darabban: Tímár Éva — Charlotte Jászai Mari­díjas, érdemes művész Söptei Andrea — Anna Verebes Lii — Maja Oóczy Péter Johan Visszhang Már csak egyetlen bérletes be­mutató van hátra a 2000/2001- es évadból a Szigligeti Színház­ban. Néhány bérletes nézőt ar­ról kérdeztünk, hogy tetszett ne­kik, amit eddig láttak. Pintér Gézáné: — Leginkább az Amadeust vártam, alig né­hány napja láttam. Szerintem csodálatos. Óriási színészek ját­szanak benne és a Liszt Ferenc Kamarazenekar is nagyszerű. Talán csak a megosztott szín­pad zavaró kicsit számomra. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a hatodik előadás, és persze ér­deklődéssel várom, milyen da­rabok lesznek a következő évadban. Balogh Tímea: — Rettentően örülök neki, hogy Román Sán- dorék visszajöttek egy újabb da­rabbal. Az Ezeregy év meséit több­ször is láttam, remélem, az új estjük is hasonlóan jó lesz. Az Amadeusra is nagyon készülök, eddig csak jókat hallottam róla. Az évad többi darabja is érde­kes, színvonalas volt, de azt hi­szem a következő kettő az, ami igazán különleges. Sikerdarabok, forró színházi esték Shakespeare-vígjáték - Amadeus - Álomszonáta séget adott, úgyszólván lemosta a darabról a bul­vár jelzőt - nem mintha az szégyen lenne - és messzire mutató színhá­zi élményt eredménye­zett. Március 20-án volt a Szobaszínházban az Álomszonáta című szín­padi játék bemutatója. Ez sem mindennapi si­ker! Andersen, E.T.A. Hoffmann, Bergman, Strindberg írásainak alapján Kúnos László - Morcsányi Géza - Réczei Tamás írták színpadra a darabot. Lelkűnkben vi­hart kavar az előadás, hiszen mindannyiunk életét terhelheti olyan kisebb-nagyobb mulasz­tás, amelyet később fáj­dalmasan élünk meg. Ez a szem­besülés az előadás sikerének „tit­ka” és persze a nagyszerű színé­szi játék. Elsősorban a két fősze­replő, Tímár Éva és Söptei Andrea briliáns alakítására gondolunk, de Verebes Linda és Dóczy Péter játé­Az oldal a Szigligeti Színház és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket a megrendelő viseli. ka is emlékezetes marad. Az elő­adást az egyik társíró, Réczei Ta­más rendezte. Az Álomszonáta legközelebbi előadása március 29-én, csütörtökön este lesz a Szobaszínházban. ___________________________■ ^_____1_. Da rvas Iván és Alföldi Róbert A Rolla János vezette Liszt Ferenc Kamarazenekar az Amadeus című előadásban zenekar beépítése az előadásba. A premier után már megállapíthat­juk, hogy ez tulajdonképpen kí­sérlet volt - sehol a világon nem volt még erre példa - és fényes, minden várakozást túlszárnyaló eredményt hozott. Az egyáltalán nem közönséges siker igazolta Szikom János rendezői elképzelé­sét, aki a zene dramaturgiai lehe­tőségeit már más munkában is mesterien alkalmazta, ezúttal meg egészen különleges hatásfokkal. A játék és a zene harmóniája teljes­vői is estéről estére nagy tapsot kapnak. Úgy tűnik, maradéktala­nul érvényesül a darab üzenete, hogy vállaljuk bátran érzéseinket, még ha kockázatos is, és ne pró­báljunk mindenáron megfelelni az elvárásoknak, a tekintélynek. A nagyszerű színészi alakítások sora meggyőzően feltárja ezt a gondolatot. Peter Shaffer Amadeu- sa felülmúl minden előze­tes elképzelést. Nem kel­lett ahhoz különösebb színházi jártasság, hogy bárki megjósolja az úgy­nevezett bulvárdarab si­kerét, hiszen a Salierit ala­kító Darvas Iván szemé­lye már eleve művészi ga- ; rancia. De annyiban még- j is volt valamicske kocká- j zat, hogy a színészi játé- : kot nem oltja-e ki Mozart 1 muzsikájának élő jelenlé- j te, a Liszt Ferenc Kamara- < Változatlanul nagy érdeklődéssel fogadja a közönség Shakespeare Sok hűhó semmiért című vígjáté­kának előadásait. A Beatrice és Benedetto sugallta gondolatok maradéktalanul eljutnak a közön­séghez, Hernádi Judit és Mihályfi Balázs, de a játék további résztve­Tímár Éva és Söptei Andrea egyik jelenete az Álomszo­nátában

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom