Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-19 / 65. szám
12. OLDAL ESEMÉNYEK INFORMÁCIÓK 2001. Március 19., hétfő I jBHMZ] Betörtek Tiszaföldváron, múlt pénteken hajnalban észlelték, hogy betörők jártak a Szolnoki úton lévő Szanda Buci pékség mintaboltjában. A helyszíni szemle során az is kiderült, hogy az ismeretlen tettesek az ajtót benyomva hatoltak be az üzletbe, ahonnan dohányárut, italokat, édességet és kozmetikumokat tulajdonítottak el mintegy 60 ezer forint értékben. Besurrant Szerencsétlenül végződött annak a kecskeméti lakosnak az utazása, aki a minap látogatóba érkezett szolnoki ismerőséhez. A sértett vendéglátója Czakó Elemér úti földszinti lakásának előszobájában rakta le táskáját. Kis idő múlva azonban hűlt helyét találta. Idő közben ugyanis besurranó tolvaj járt a helyiségben, és magával vitte a táskát, melyben sze_________Jászapáti_________ A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mészáros Lőrincz Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium ezen a héten első alkalommal rendezi meg a Makó Pál-diákna- pokat. A hétfőn délelőtt kezdődő és péntekig tartó rendezvénysorozat keretében számos programot kínálnak az intézményben. Makó Pál, a helyi születésű fizikus és matematikus életútjáról beszél ma dr. Kalmár Pálné igazgató, valamint dr. Wirth Lajos, a Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Karának tanára, A teremtő természet címmel pedig Gavaldik Zoltánnak, a Jászkun Fotóklub jelenlegi tagjának, az iskola egykori diákjának fotókiállítása nyílik meg a Vágó Pál Múzeumban délután három órakor. Holnap délelőtt tizenegytől Esti sugárkoszorú címmel irodalmi mélyes hatok, két mobiltelefon és készpénz volt. A kár 100 ezer forint. Őrizetbe vették Szombaton, hajnali egy órakor ellenőrzést hajtottak végre a szolnoki járőrök, melynek során igazoltattak egy nőt, akiről ekkor derült ki, hogy elfogatóparancs van ellene érvényben. A körözést a Szolnok Városi Bíróság adta ki hamis tanúzás miatt. A 25 éves nőt elfogták és őrizetbe vették a rendőrök. Ruhaneműket loptak A szolnoki Véső úton egy romos garázsban parkolt az a személy- gépkocsi, amelyet ismeretlen tettesek szombatra virradóra feltörtek. A elkövetők kifeszítették a Wartburg hátsó ajtaját, majd ruhaneműket loptak belőle 150 ezer forint értékben. IA HÍREKET A RENDÖfíSÉGTÖÍ KAPTUK.) Vízállás A Tisza vízállása Tiszafürednél 717 centiméter, áradó, Kisköre felsőnél 831 centiméter, áradó, a víz 9,3 Celsius-fokos volt. Kisköre alsónál 825 centiméter, áradó, Szolnoknál 776 centiméter, áradó, a víz 8,6 Celsius-fokos. A Zagyva Jászteleknél 188 centiméter, apadó, a Hármas- | Körös Kunszentmártonnál 561 | centiméter, áradó. ■ Traffipax A rendőrség sebességmérő autói ma a 4-es főúton Szolnok és Karcag között, valamint a megye- székhely külterületén, a 32-esen Jászberény bel- és külterületén, a 44-esen Cserkeszőlő külterületén mérnek. ■ Álláskeresők klubja Szolnok. A megyei munkaügyi központ álláskeresők klubjában elsajátíthatók az álláskeresési technikák. Érdeklődni lehet az 56/375-300-as telefonszámon, illetve személyesen a munkaügyi központ (Kossuth u. 6.) harmadik emeletén. ■ Lottóeredmények Ötös lottó. A 11. heti nyerőszámok: 15, 32,42,47, 52. A nyertes dzsókerszám: 879 393. Hatos lottó. All. héten a következő számokat húzták ki: 13,14, 25,34, 39,40. Pótszám: 38. Totóeredmények 1. Dortmund-Leverkusen 2 2. Cottbus-Hertha BSC 1 3. Frankfurt-Hamburg X 4. Schalke 04-Freiburg X 5.1860 Münc.-Bayem Mün. 2 6. Unterhaching-VfB Stuttgart X 7. Bremen-Kaiserslautem 2 8. Verona-Vicenza 1 9. Fiorentina-Bologna X 10. Lecce-Internazionale 2 11. Napoli-Perugia X 12. Udinese-Parma 2 13. Reggina-Roma lapz. után 14. Lazio-Juventus lapz. után Telefondoktor A Telefondoktor ezen a héten a március 24-i tuberkulózis világnapjáról ad tájékoztatást mindazoknak, aki felhívják a 40/400- 083-as telefonszámot. KÖZÖS TORNA. Csaknem hétszáz új eladót alkalmaznak Tokió egyik szupermarket-hálózatában. A belépőket egy gimnasztikával kezdődő ünnepségen veszik fel. ______________fotói europress/epa Üg yeletes patika Szolnok. Ma a Kossuth gyógyszertár (Kossuth tér 7-8.) az ügyeletes._________________■ TA VASZNYITÁS. A márciusi ifjak emlékére tavasznyitó ünnepet rendezett a szolnoki Széchenyi-lakóte- lepért Szabadidő, Kulturális és Sportegyesület a városrészben. A kulturális programban fellépett az álta- lános iskolások fitneszcsoportja is (képünkön)._______ _ fotóics.i. NA PTÁR 2001. március 19. hétfő József és Bánk napja Napkelte 5.49 órakor napnyugta 17.55 órakor Holdkelte 3.25 órakor holdnyugta 12.09 órakor E napon született 1900-ban Frédéric Joliot-Cnrie francia atomfizikus. E napon hunyt el 1637-ben Pázmány Péter jezsuita, esztergomi érsek, királyi főkancellár, a magyar- országi katolikus restauráció vezéralakja és 1902-ben Tolnai Lajos költő, író, szerkesztő. BALESETEK, BŰNÜGYEK PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése Egészségügyi és Sport Bizottsága az EGÉSZSÉGÜGYI ALAP keretére pályázatot ír ki intézmények, szervezetek, közösségek és magánszemélyek részére. Pályázni lehet SZOLNOK város lakossága egészségügyi ellátásának javítását célzó betegségmegelőzési és egészségnevelési programokkal, ezeket lehetővé tevő képzések támogatására, tárgyi eszközök beszerzésének elősegítésére. Előnyt élveznek a megelőzést célzó és az alapellátást közvetlenül érintő pályázatok. A pályázatnak tartalmaznia kell a megvalósítandó célt és szakmai programot, a résztvevő szakemberek körét, az igényelt összeget, saját erőt és a várható eredményt. A pályázatokat 3 példányban a Polgármesteri Hivatal Humán Közszolgáltatások Főosztálya Szociális és Egészségügyi Osztályára kell beküldeni az ott előzetesen beszerezhető nyomtatványokon. Benyújtási határidő: 2001. április 13. Pályázatok elbírálásának határideje: 2001. május 31. •«*»• Asztma ellen Érdekes felfedezés látott napvilágot nemrég a tengerentúlon. Amerikai kutatók szerint asztma ellen nagyon jó a macska, bár nem mindenkinek. A kutatók úgy ítélik meg, hogy a lakásban tartott kedvenc által kibocsátott allergiakeltő anyagok jelentős hatással lehetnek e betegség kifejlődésére az embernél, különösen a gyermekeknél. A több mint kétszáz, 12-14 év közötti diák otthonában végzett vizsgálat során arra a megállapításra jutottak, hogy annál nagyobb az asztma kialakulásának kockázata, minél kisebb meny- nyiségű a macska által kibocsátott allergiakeltő anyag a lakás levegőjében. AJÁNLÓ MOZI Szolnok Tisza A: Számkivetett (amerikai) 17.30, 20.00; Nemzeti: Túszharc (amerikai) 18.00, 20.00; Tallinn: Horrorra akadva (amerikai) 18.00, 20.00; Jászberény: Felicia utazása (kanadai) 18.00; Pénzt és életet (amerikai) 20.00; Martfű: Hajrá csajok (amerikai) 18.30 óra KÖZÉLETI ESEMENYEK Jászberény. Dr. Kovács László, a Magyar Szocialista Párt elnöke lakossági fórumot tart a Déryné Művelődési Központban ma délután öt órától. A témák között aktuális kül- és belpolitikai kérdések szerepelnek. Kenderes. Herbály Imre országgyűlési képviselő lakossági fórumot tart a művelődési ház klubtermében ma este hat órától. Jászalsószentgyörgy. Járvás István országgyűlési képviselő lakossági fórumot tart a polgármesteri hivatalban ma este hat órától. KIÁLLÍTÁS Szolnok. Pósa Ede festőművész kiállítása nyílik meg ma délután öt órakor a Hozam Klub Galériában. A tárlatot dr. Kertész Róbert, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeum igazgatója nyitja meg. HETI HATOS Szolnok. A Heti hatos elnevezésű filmklub következő, Felicia utazása című bemutatóját holnap este hat órától tekinthetik meg a Tisza moziban. Várható időjárás: Jász-Nagykun-Szolnok megye Készítette: & (£5 ö párás ködös borult <ß <& & zápor zivatar esős (ß) <0 <g) s eső hózápor Egyre nedvesebb levegő érkezik ma térségünkbe, így eleinte csak időnként, később már gyakran lesz erősen felhős az ég- Délelőtt még több-kevesebb napsütésre, délután záporokra, zivatarokra számíthatunk. Többfelé erős lesz a délnyugati szél. 1 Délelőtt még meleg, délutántól viszont egyre többfelé hidegfronti hatás terheli szervezetünket. Hungária Bizlösitó Bt Mii PER EXPRESSZ S CSEMPE ÉS PADLÓLAP SZAKÜZLET Szolnok, Szántó krt. 42, hicmiiit Telefon: .W12I-7A4) | »/,».taton >U>0-l2.0<Mt Tavaszi akció Csempék 790 F-tól Padlólapok 990 Ft-tól, amíg a készlet tart! TAFI tapétában verhetetlen! Olcsó áraink meggyőzi Önt. Szolnok, Baross 32., Abonyi 90., Nagysándor 22., Elek 1., 56/414-478. AKCIÓ A GYŐGYSAROKNÁL! Félautomata, automata VÉRNYOMÁSMÉRŐK 2-3 havi kamatmentes részletfizetésre is! Cím: Szolnok, Tószegi út 13. (Papírgyárral szemben) és Tószegi út 8. (BENT a Munkás ABC-ben) Telefon: 56/210-043. Az akció április 10-ig tart!---------------------------------------------------------------------- *46318* ÓR IÁSI akció a Jászkürt Gzletházban (Pelikán parkoló mellett). Minden dzseki 8.000- 9.000-12.000 Ft-ról 2.990 Ft-ért. Vízleperge- tős bélelt divatnadrágok 7.050 Ft helyett csak 1.990 Ft. Amíg a készlet tart! Kamránként 50 m kapacitással, számítógép-vezérelt faszárítóval. Kedvező árak, garantált minőség! IKESZ KFT. 5091 Tószeg, Várkonyi u. 4. Tel.: 30/9676*011 JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAPOK ,í az Axel Springer-Magyarország Kft. lapjai Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Tóth András • Tervezőszerkesztő: Bódi Béla, Zsoldos György • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1., Pf.: 105. Telefon: 56/516-700, fax: 56/516-740, e-mail: ujneplap@axels.hu Készíti a Cofinec Szilády Nyomda Kit. 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telelőn: 76/482-192 • Felelős vezető: Boros Gábor ügyvezető igazgató Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén • ■ Árusításban terjeszti a .Kőröshír Kft.' Szolnok, Tószegi út 5. Tel: 56/520-350. A lapok előfizethetők a kiadónál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, a kézbesítőinél, postautalványon és átutalással a 10404508-45018367 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 895,- Ft, negyedévre 2685,- Ft. ISSN Új Néplap 0865-915X • ISSN Jászkun Krónika 1217-0704 * Az újság a szerkesztőségi rendszerrel készült Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok (elhasználásával a kiadók érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kit., Harlequin Magyarország Kft., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítjük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Esetleges kérelmükre töröljük adataikat nyilvántartásunkból. összeállítást hallgathatnak meg j Sellei Zoltán előadóművész tol- j mácsolásában. Szerdán délelőtt j A varázslatos fény, a lézer címmel kísérleti bemutatóval egybe- [ kötött előadást tart dr. Osvay Károly, a szegedi József Attila Tudományegyetem fizika tanszékének docense. Csütörtökön az iskolai diákjainak, Ipacs Máriának, Szállási Editnek és Tóth Zoltánnak az előadásai hangzanak el, amelyek a fény és a felvilágosodás időszakáról, a XVIII. századról, valamint az impresszionizmusról szólnak, s még ugyanaznap délután Makó Pál életéről és munkásságáról rendeznek ve- | télkedöt a helybeli iskolák tanú- j lóinak részvételével. A záróna- j pon, pénteken délelőtt dr. Ördög j Jánosné természetgyógyász Fény j és egészség címmel tart majd előadást. ___________________________■ Makó Pál-diáknapok