Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-17 / 64. szám

6. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2001. Március ÍZ, szombat Utazás 2001-ben Budapest Számtalan újdonsággal, gazdag kínálattal várja az utazni vágyókat a március 21-25. között megrende­zendő Utazás Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítás. A budapesti vásárközpontban több mint tizenkétezer négyzet- méteren 46 ország 860 kiállítója mutatkozik be jövő szerdától vasárnapig. A nyitás napján ren­dezik meg a „Welcome to Hun­gary” beutaztató börzét, ahol a külföldi idegenforgalmi szak­emberek megismerkedhetnek a hazai utazási ajánlatokkal. A Turizmus Rt.-nek köszön­hetően az elmúlt két évben je­lentősen bővült a belföldi üdü­lési választék. A hagyományos lehetőségek mellett az aktív pi­henés, a kaland- és lovasturiz­mus iránt érdeklődők is a koráb­binál gazdagabb kínálatból vá­logathatnak. Ezekhez a progra­mokhoz a kiállítás ideje alatt je­lentős kedvezményekkel juthat­nak hozzá az érdeklődők. A belföldi ajánlatokat a kilenc magyar régió szerint csoporto­sítva mutatják be az utazni vá­gyó nagyközönségnek. A kiállí­tás hazai díszvendége a sok vi­szontagságot megélt Tisza tér­sége. A folyó újjászületését, megmentésének lehetőségeit, ü- letve az üdülési programokat négy régió: az észak-magyar­országi, az észak-alföldi, a dél­alföldi és a Tisza-tó környéke mutatja be. A Külügyminisztérium is megjelenik a kőbányai vásárvá­rosban. Az Európa Hotelben az uniós csatlakozás turisztikai ágazatát érintő kérdésekről kap­nak hasznos információkat az érdeklődők. A kiállítás külföldi díszvendége a magyar utazók körében egyre népszerűbb Tu­nézia lesz. - ug­Németország a legvonzóbb A vendégmunkások, gyakornokok számát rendeletek szabályozzák Jelenleg Ausztriával, Németországgal, Svájc­cal, Luxemburggal és Szlovákiával van hatá­lyos, kölcsönösségi alapon működő foglal­koztatási, vendégmunka-vállalói vagy gya­kornoki egyezménye Magyarországnak. Az egyezmények célja: a fiatalok szakmai-nyel­vi továbbképzése, külföldi munkatapaszta­lat-szerzése, a fogadó ország kultúrájának megismerése. Budapest A kormányközi egyezmények kvótarendszerben működnek, de általában a fogadó országok a kvó­tán kívül egyéb feltételekhez is kötik a munka- vállalási engedély kiadását. Németország A magyar-német vendégmunka-vállalói egyez­ményt 1990-ben kötötték. Jelenleg a kvóta két­ezer személy évente, a felső korhatár 40 év. A munkavállalási engedélyt egy évre adják, egyes esetekben további fél évvel hosszabbítható. Az egyezmény kínálta lehetőséget csak egyszer lehet igénybe venni. Kizáró ok, ha valaki - akár részle­tekben is - tizenegy hónapot már dolgozott Németországban. Szezonális megállapodás alapján minden év­ben maximum 3 hónapnyi időtartamban végez­hető munka a mező- és erdőgazdaságban, a ven­déglátóiparban, a zöldség-gyümölcs- és a fafeldol­gozásban. Kvóta nincs, annyi magyar mehet, amennyit a németek igényelnek. Szakképzettség - ha a munkaadó nem igényli - nem szükséges, életkori megkötések sincsenek. A vállalkozói szerződés alapján történő munkavégzés kvótája 2000 októbere óta 6789 fő/hónap, azaz egy adott hónapban legfeljebb ennyi, magyar vállalat alkal­mazásában álló ember dolgozhat Németország­ban, de ebből legfeljebb 610-en dolgozhatnak az építőiparban.Tavaly augusztus óta adnak ki felső­fokú informatikai végzettséggel rendelkező szak­embereknek gyorsított és egyszerűsített eljárás keretében munkavállalási engedélyt a Német­országban tapasztalható informatikus hiány eny­hítése érdekében. Eddig összesen ötszáz magyar jelentkezett és közülük 70-80 kapott munkaválla­lási engedélyt. Ausztria A gyakornoki egyezmény 1999 májusától műkö­dik. A felső korhatár 35 év. A kvóta 2001-ben 600 személyre szólt. A munkavállalási engedélyt álta­lában egy évre adják, ez esetenként 6 hónappal hosszabbítható. A program egyre népszerűbb, a 600-as idei kvóta már betelt. Elsősorban hentesek és fiatal vendéglátó-ipari szakemberek veszik igénybe ezt a lehetőséget. A határ menti ingázó egyezményt 1998-ban kötöttük. Magyar részről Vas, Győr-Moson- Sopron és Zala megye, osztrák részről pedig Bur­genland tartomány vesz részt a programban. A kvóta idén már eléri az 1200 főt. E program kere­tében 6 hónapra adnak ki munkavállalási enge­délyt, ez azonban korlátlanul hosszabbítható. Svájc Svájccal 1996-ban kötöttünk gyakornoki egyez­ményt. A felső korhatár 30 év, a kvóta 100 sze­mély évente. A kiutazók nagy része vendéglátó­ipari szakember. A svájci fél ebben az évben a vendéglátósok számát 60-ban maximálta, a ma­radék helyekre más szakmák képviselői mehet­nek. Idén eddig 31 engedélyt adtak ki. Luxemburg Luxemburggal ugyancsak 1996-ban kötöttünk gyakornoki egyezményt, évi 20 emberre. A felső korhatár 30 év. A program nem túl népszerű, eddig 2-3 személy vette csak igénybe, kivétel nélkül vendéglátósok. Szlovákia Foglakoztatási egyezményünk 1999 óta van. A kvóta 400 embernek biztosít egyéves munkale­hetőséget és ugyancsak 400-nak évente maxi­mum 6 hónapos szezonális munkavégzést tesz lehetővé a másik országban. Idén eddig senki sem jelentkezett szlovákiai munkára. -sts­Az ipari cégek borúlátók A lakosság egyre többet tud félretenni Budapest Februárban kissé csökkent a konjunktúraindex értéke, elsősorban az ipari cégek lettek pesszimistábbak, míg a lakosság várakozásai kis­sé javultak - ez derült ki a GKI Gazdaságkutató Rt. most közzétett jelentéséből. ugyanakkor megrendelési szándékaik növekedtek. A lakosság az áremelkedés ütemének lassulását érzékelte, inflációs várakozásaik viszont növekedtek. A tartós fogyasztá­si cikkek piacán nem változott az emberek vásárlási kedve. A válaszokból egyértelműen ki­derült, hogy a családok az elkö­A GKI RT. KONJUNKTÚRAINDEXE 2000. március - 2001. február »Qtea lakossági bizalmi a jm üzleti bizalmi GKI konjuktúra A felmérés szerint az üzleti szférán belül az ipari cégek az elmúlt hónapban a korábbinál kedvezőtlenebbnek ítélték gaz­dasági kilátásaikat, üzletmene­tüket, kiviteli rendelésállomá­nyukat. A belföldi értékesítési lehe­tőségeikről alkotott vélemé­nyük viszont nem változott. Nagyon kis mértékben ugyan, de a kereskedelmi vállalatok várakozásai is romlottak, vetkező 12 hónapban a jelenle­ginél valamivel több pénzt köl- tenének tartós fogyasztási cik­kekre. A kutatók szerint továbbra is igen erős a lakosság körében a megtakarítási hajlandóság és gyarapodott azoknak az ará­nya, akik valószínűnek tartják, hogy a következő egy évben a jelenleginél több pénzt tudnak majd félretenni. _________________ÚJVÁRI GIZELLA Ní vea Q 10 nappali krém + ajándék rúzs 2.299 Ft Nívea testápoló 999 Ft 8 részes manikűrkészlet, 2 ollós 4.999 Ft Smink-szett 399 Ft Tükör + hajkefe-szett 399 Ft UDVdeo 399 Ft Unisex köntös 2.999 Ft Férfialsó 79 Ft Női alsó 199 Ft Férfi sportzokni Thump BeeDees 199 Ft melltartó 1.499 Ft alsó 999 Ft Női hálóing 1.999 Ft V ............................■■■■■■.,....................................... Nő i póló Női blézer Női nadrág Női alj 1.590 Ft-tól 6.990 Ft 6.990 Ft 4.999 Ft Adidas cipők Savage 11.900 Ft Country 11.900 Ft Marathon 11.900 Ft EGO pólók 1.990 Ft Jogging 3.990 Ft Törülköző 50 x 100 cm 70 x 140 cm Teodóra takaró Konyharuha 399 Ft 899 Ft 2.499 Ft 99 Ft 2 részes fürdőszobaszőnyeg 499 Ft Áruházunk valamennyi osztálya több mint száz akciós termékkel várja vásárlóit! Super Shop törzsvásárlói kártyával rendelkezőknek az akció ideje alatt DUPLA pontot adunk! Férfipantalló több színben 4.499 Ft Férfidzseki 4.499 Ft Férfipóló 1.299 Ft Férfi lenes rövid ujjú ing 1.990 Ft UM LL iil Lv. Rozsdamentes lábasok fedővel (6 féle méretben) 799 Ft-tól Rozsdamentes edénygarnitúra 6.999 Ft 24 részes evőeszközkészlet 3.990 Ft 18 részes pohárkészlet 1.599 Ft Március 19-től, FEGYVERISMERETI' VIZSGA 1 NAP ALATTI MÁRCIUS 31-én JÁSZBERÉNYBEN, (lőtér) felkészítő tanfolyamot és vizsgát tartunk. Kombinált vizsga keretében minden kategóriából | megszerezheti hatósági bizonyítványát. Telefon: 06-20/359-1129 I HÉTFŐTŐL - PÉNTEKIG 8 ■ 16 óráig előfizethet az «néplap ímhéiíi ■J 'ü/ Ü-tlAd lapokra az alábbi zöldszámon: A hívás Önnek ingyenes. MILYEN CÉLRA, HOVÁ UTALJUK ADÓNK 1+1 %-ÁT? Az elmúlt évek nagy sikerei nyomán az Új Néplapban és a Jászkun Krónikában 2001-ben is kedvezményes hirdetési lehetőséget nyújtunk a szervezeteknek, alapítványoknak, hpgy bemutatkozzanak az adózó állampolgároknak. Március 20-áig keddi napokon jelentetjük meg a felhívásokat lapjainkban, elkülönített helyen, felár felszámítása nélkül. Javasoljuk, hogy a hirdetési mintánkban szereplő információkat anyagaik tartalmazzák. Ár: 248 Ft/sor + áfa (Egy sor 42 leütést tartalmaz.) (/> tu < Kedvezményezettségre jogosult szervezet neve Település: utca, hsz. Célja (tevékenysége), röviden ismertetve a szervezet azon tevékenységeit, amelyek jogosulttá teszik a 1 %-os adórész fogadására....................................................................<.............. Ér deklődni: név telefon Adószám: Címűnk: Új Néplap-lapcsaiád 5001 Szolnok, PL: 105. Telefax: 56/516-720 A pontosság miatt csak írásos megrendelést tudunk teljesíteni. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Egészségügyi és Sport Bizottsága pályázatot ír ki 4.900.000 Ft összegben az alábbiak kategóriáiban: „A” kategória: diáksport események támogatása; „B ” kategória: utánpótlás-nevelési központok működésének támogatása; „C” kategória: szabadidős és turisztikai események támogatása; „D” kategória: nemzetközi sportkapcsolatok támogatása. Pályázni adatlapon lehet, amelyhez csatolni kell a pályázó szervezet alapszabályát, vagy bírósági nyilvántartásba vételét igazoló dokumentum fénymásolatát. Egy sportszervezet csak egy pályázatot nyújthat be. A pályázatokat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Egészségügyi és Sport Bizottsága bíráljad. A nyertes pályázókkal a sportfeladatokat ellátó intézmény szerződést köt. Csak azon szervezetek pályázatai kerülnek elbírálásra, akik a 2000. évi nyertes pályázatukkal határidőre elszámoltak! Határidőn túl érkező, hiányos, illetve a kiírásnak nem megfelelő pályázatokat a bizottság elutasítja. Beküldési határidő: 2001. március 20. Cím: Vadas Sándor ifjúsági és sporttanácsnok 5002 Szolnok, Pf.: 100. A pályázatok részleteivel kapcsolatos kérdésekről érdeklődni a következő telefonszámon lehet: 56/513-730. ______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________•8788■

Next

/
Oldalképek
Tartalom