Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-17 / 64. szám
2001. Március 17., szombat 3. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP _______Sorokban ME NTETTEK. Mint hírül adtuk, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság utasítására megyénkből három tűzoltóegységet küldtek a Felső-Tisza vidékére, hogy nyújtsanak segítséget az ottani árvízvédekezésben. Az Abádszalókról, Szolnokról, valamint Tiszafüredről vezényelt hatfős személyzet három tűzoltógépjárművel és három motorcsónakkal személyek, állatok mentését végezte, illetve részt vettek élelmiszer és ruházat szállításában. A tűzoltók március 10-én tértek vissza eredeti szolgálati helyükre. A SZÜLŐK HELYETT. Kik lesznek a helyettes szülők Kisújszálláson? Ez hamarosan eldől, hiszen a gyermekjóléti szolgálat olyan gyermekszerető embereket keres, akik átmeneti időre családjukba fogadnának egy-egy rászoruló gyermeket. Ezen gyermekek valamilyen okból (egészségi állapot, élet- vezetési probléma, indokolt távoliét) szülői felügyelet nélkül maradtak, így átmenetileg a helyettes szülők gondoskodnának róluk. Körülményeik rendeződésével aztán a gyermekek visszakerülnének családjukba. A jelentkezőknek több feltételnek kell megfelelniük, de elhivatottságuk és gyermekszeretetük elengedhetetlen. A gyermekek gondozását vállaló család anyagi juttatásban is részesül, a j gyermekjóléti szolgálat szak- ' emberei pedig szakmailag is segítik őket. KATONADALOK. Idén ismét megszervezte a jászfelsőszent- györgyi Rozmaring Pávakör a Katonadalok fesztiválját. A pávakor tagjai a nemzeti ünnepen megrendezett fesztivállal szerették volna megünnepelni megalakulásuk két évtizedes jubileumát. Összesen 180, a dalt szerető fiatal és idősebb férfi és nő gyűlt össze, hogy a jól hangzó katonadalok éneklése mellett a jászfelsőszentgyörgyi kör évfordulóját is megünnepelje. A fesztivált megtisztelte jelenlétével Buday Péter, a megyei KÓTA főtitkára. ÁLOMSZONÁTA. Március 20-án, kedden mutatja be a szolnoki Szigligeti Színház Szobaszínháza az Álomszonáta című színpadi játékot. Képünk a Réczei Tamás rendezte darab próbáján készült Tímár Éváról és Verebes Lindáról. fotói csabai istván Tanulni és dolgozni is van esély Roma területfejlesztési tanácskozás Ujszász A meghívott Farkas Flórián és Kökény Kálmán nélkül zajlott le tegnap a városi cigány kisebbségi ön- kormányzat és a Lungo Drom helyi választmányé-' nak területfejlesztési tanácskozása. Az Országos Cigány Önkormányzat elnöke és a szervezet területfejlesztési bizottságának vezetője az árvíz által veszélyeztetett településeken vizsgálódott. A polgármesteri hivatal tanácstermében tartott ülésen Rónavölgyi Sándor, az újszászi cigány önkormányzat elnöke azt hangsúlyozta, hogy szervezete és a helyi önkormányzat között az utóbbi időben tartalmasabb kapcsolatot sikerült kialakítani. Az összefogás a foglalkoztatási pályázatok esélyét növeli, s erre kívánnak építeni a megyei terület- fejlesztési tanácshoz beadott pályázat elnyerése érdekében is. Amennyiben ugyanis ez sikeresnek bizonyul, úgy az Országos Cigány Önkormányzat is támogatja Új szász foglalkoztatáspolitikai elképzeléseit. Nagyné ár. Szelmák Erika polgármester kifejtette, hogy a város cigány lakosságának kitörési pontjai a tanulás és a munka. Mint mondta, a település tavaly 46 főt foglalkoztatott közhasznú munkában, s bár még az év elején járunk, de már az idén is tizenheten éltek ezzel a lehetőséggel. Ebben az évben leginkább az útépítési munkálatoknál számítanak a romákra. A költségekre a gázközművagyon egy részéből is elkülönítettek pénzt, ám a támogatás nagyobbik szeletét a területfejlesztési tanácstól, valamint a cigány önkormányzattól várja a város. Farkas András, a cigány érdekvédelmi szövetség elnöke, illetve Rácz Tamás, az országos cigány önkormányzat ellenőrzési bizottságának vezetője arra hívták fel a figyelmet, hogy nem csak foglalkoztatási támogatásra igényelhetne támogatást Ujszász, hanem eséllyel pályázhatna oktatásra, intézményfejlesztésre is, hiszen a településen nem tapasztalható „cigánykérdés”. Aki tanulni vagy dolgozni akar, az a városban megtalálhatja számítását, mert mint az ülésen megjelent romavezetők egyöntetűen megjegyezték: „Mi is a cigányokért dolgozunk, ámde nem helyettük!” Már a kertek alatt az ár Tiszaroff A község kétezer-kétszáz lelkes lakossága feszült napokat él át, hiszen közeledik az újabb nagy tiszai árhullám. Ahogy errefelé mondani szokták, már a kertek alatt dübörög, és néhány nap múlva eléri a települést. Azért az élet nem állt meg. Öreg- anyó perel a járdán a márciusi esővel.- A fiam felásta a portát, de vetve sehol. Rá se bírok menni, lábszárig süppednék, pedig lassan kifelé haladunk a hónapból. Máskor ilyenkor már a földben a mák, a zöldségmag, most meg fenn lóg fehér vászonzacskóban a kamrában. A vízmű körül is nagy a sürgés- forgás, pedig a permetező eső ezt a területet sem kíméli. Befejeződött a 32 milliós felújításnak az a szakasza, amelyik mintegy 24 millióba került. Remek munkát végzett a törökszentmiklósi T+T Aqua Bt., legalábbis az átvétel ezt állapította meg. Felmegyünk a gát tetejére. A tavalyi ár 10 méter 88 centiméteren tetőzött, ottjártunkkor a mérce 7 méter 18 centit mutatott. A kompkikötő melletti Party zóna lábát már nyalogatja a víz. A komp természetesen nem közlekedik, a parton pihen. Petőházi Sándor szakaszvédelmi vezető tényeket sorol: - Éberek vagyunk, vigyázzuk a töltést, jelenleg másodfokú a készültség az ide tartozó 33,5 kilométeres szakaszon. Megerősítettünk egy különösen veszélyes szakaszt a Compack alatti részen, a volt dohánybeváltó körül. Ez egy 50 méteres szakasz, és 12 méteres, úgynevezett Larsen-lemezeket verettünk le.- Mikorra várják az árhullámot?- Március 19-20-a körül. Bízunk abban, ha csak nem lesz hetes felhőszakadás, bőven alatta marad a múlt évi magasságnak. Krupa István vállalkozó egy kft. ügyvezetője: - Régi megállapodás van a Krupatechnik Kft. és a vízügyi igazgatóság között. Tavaly is és most is én biztosítom a védelemhez szükséges szállító járműveket, rakodógépeket, dó- zerokat, szakmunkásokat. Tavaly 30-50 között voltak az emberek, most is annyian lesznek. Egyébként annyira nem bíznak a véletlenre semmit, hogy éjjel- nappal figyelőszolgálatot tartanak, külön ellenőrizve a veszélyeztetettebb szakaszokat. Akkor is járták a gátakat: harmincán éjjel, harmincán nappal. Ratkai Sándor gátbiztos: - Itt lakom, a gát tövében, és már korábban elkezdtük a védelmet, kialakítottuk a szakaszon az őrjáratot. Ideiglenes védműveket építettünk ki azokon a helyeken, amelyeket a szakaszvédelem-vezetés veszélyesnek ítélt. Mészáros László polgármester azt említi, hogy három év tapasztalatával maguk mögött, időben elkezdődött a felkészülésük az újabb árhullám fogadására. Úgy is mondhatná, minden előkészület megtörtént a vízözön érkezésére. Vigasztalanul permetez az eső, koromsötét a világ, csak a gátak tetején közelednek-távolodnak mozgó fénypontok. Gumicsizmás őrök járják a területet, nézegetik a töltést. A házak ablakaiból kihunynak a fények, álomba szenderülnek Tiszaroff lakói. Kivéve azt a harminc embert, aki a gátakat rója, hiszen lassan megközelíti, eléri a falut a tetőzés... _____ D. SZABÓ MIKLÓS Él etszerűbb Egészségügy Összhangot teremteni a kórházi ellátásban az ellentétek helyett — határozta meg egyik legfőbb törekvését az egészségbiztosítási pénztár főigazgatója, Oberfrank Ferenc. A megyei jogú városok szövetsége egészségügyi bizottságainak ülése után a főigazgató elmondta azt is, hogy bérrendezés csak a teljesítmények alapján lehetséges. A főigazgató életszerűbb szabályozást és egy kicsivel több pénzt ígért. Az ellátást a fenntartó, a szolgáltató és a finanszírozó örök szerelmi háromszöge határozza meg - fejtegette Oberfrank Ferenc. Ez a kapcsolat azonban nem harmonikus. Ellentétek feszülnek például az egyes orvosi szakterületek vagy a megyék között. A cél az összhang megteremtése, erre pedig épp az lehet a garancia, hogy a pénztár az Egészségügyi Minisztériumhoz került. Vannak azonban más ellentmondások is. Mint Oberfrank Ferenc elmondta, a központi szabályozás kasszában van ugyan elég pénz a bérrendezésre, azt azonban nehéz garantálni, hogy ennek fedezetét minden intézmény megkapja. A finanszírozás alapelve ugyanis a teljesítmény. így mondjuk egy saját hibájából vagy a körülmények miatt keveset produkáló kórházba vékonyabban csorog a támogatás. Jó hír, hogy az első negyedév kifizetési tapasztalatait összegezve, várhatóan 4-5 százalékos alapdíjemelésre lesz mód a fekvőbeteg-ellátásban. A járóbetegellátásban is a pontrendszer korrekciójára készül a pénztár, itt viszont a döntéshez még néhány hónap tapasztalata kell. Oberfrank Ferenc kijelentette: tény, hogy sok kórházi osztály nem teljesítette az úgynevezett mini- málfeltételeket, vagyis például a megköveteltnél kevesebb nővére, orvosa vagy műszere van. Úgy tűnik azonban, hogy az előírásokat tartalmazó jogszabály sem elég jó. Ennek felülvizsgálatát megkezdte a szaktárca, a cél az, hogy a rendelkezés életszerűbb legyen. ___________________(KBÓMIKA-NET) Ho gyan tetszett az ünnepi megemlékezés? Körkérdés Ahogy országszerte, úgy március 15-én megyénk településein is megemlékeztek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről. Ennek kapcsán tegnap arról kérdeztünk járókelőket, hogy mi a véleményük az idei ünnepi rendezvényekről. Pethő Eszter, 47 esztendős idegenvezető:- Ahogy az elmúlt években általában, most is több ünnepi műsort kísértem figyelemmel Szolnok március 15-i rendezvényei közül. Úgy vélem, a megemlékezések ezúttal is színvonalasak voltak, annak pedig kifejezetten örülök, hogy ennyi érdeklődő gyűlt össze egy-egy helyszínen. Ennek ellenére számomra a nap legérdekesebb momentuma az a televízióműsor volt, amely határainkon túl élő magyarokat szólaltatott meg az ünnep apropóján. Fodor Attila, 31 éves központifűtés-szerelő: — Az egész családdá együtt kint voltunk az ünnepségeken. Bár a tavalyit nem láttam, az előző esztendőkhöz képest van viszonyítási alapom. Úgy tűnik, fejlődött valamit a műsor és a szervezés az utóbbi időben. Tulajdonképpen csak az ágyúlövéssel nem voltam kibékülve, de azzal is azért, mert felriasztotta a kisbabámat. Németh Jó- zsefné, 67 esztendős nyugdíjas: - Őszintén szólva én nem szeretem a zsivajt, nehezen viselem a nagy tömeget. így a csütörtököt is inkább a kertemben töltöttem. Ott is bőven akad tennivaló, hiszen itt az ideje a metszésnek, veteményezésnek. Olyan szépek a fáim, hogy öröm rájuk nézni, nekem ez a legnagyobb ünnep. BUGÁNY Még két nap a bevallásra (Folytatás az 1. oldalról) Gyakori „hiba” az is, hogy a bevallás mellé beküldik az eredeti igazolásokat is. Ezt nem kell, mert csak a bevallást magát várja az adóhatóság. A családi kedvezmény megosztásáról pedig nem külön levelet kell küldeni, hiszen a bevallásban külön mellékletet (5-ös számú) rendszeresítettek erre. Idén újdonságnak számít az interneten fellelhető program alapján az adókiszámítás és az arról letölthető, aláírt űrlapok beadása. Eddig nyolcszázan éltek a számítástechnika nyújtotta segítséggel. A tavalyihoz képest jobb az adó-visszautalási arány is. Eddig valamivel több mint 10 ezer adózónak utaltak vissza összesen 221 millió forintot. Ez egy főre nézve 22 ezer forintot jelent átlagosan. Tavaly ilyenkor még csak 8 ezer főnek utaltak vissza pénzt, mégpedig 180 millió forint öszszegben. Egyébként ez is 22 ezer forint átlagot jelent. __________________________^IA Keresik a villanyórás csalót A tartalomból: • Végre rács mögött! • Piroska néni híres csipkéi HOLNAP IS MEGVÁSÁROLHATÓ A Az ügyelettől megtudtuk: az áramszolgáltatóval történt egyeztetés alapján kizárt, hogy valódi villanyszerelő, valóságos okok miatt járna-kelne villanyóracsere céljából a megyében. Az ismeretlen tettes elfogása érdekében intézkedtek a központi ügyeletnél. ___________________________HOY (Folytatás az 1. oldalról) Úgy tudjuk, hogy ez utóbbi esetben százezer forintot kért volna az álvillanyszerelő. Azzal fenyegetőzött, ha nem kapja meg a pénzt, kikapcsolja az áramot. Am valaki, aki éppen a házhoz érkezett, megzavarta „munkájában”, és kénytelen volt elmenekülni.