Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-16 / 63. szám

mMM 2001. Március 16., péntek 7. OLDAL ALMA MATER SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA - SZOLNOK Hagyományőrzés „Széchenyi az utolsó, életét önként kockám tevő vértanú­ja annak a szabadságharc­nak, amelyet egy évtizeddel előbb még maga is hiábavaló áldozatvállalásnak hitt. S ágy hirdeti elmúlásával azt, amit utolsó napjaiban tagadni próbált: hogy nagy célokat nem mindig érhe­tünk el nagy áldozatvállalás nélkül, de a nagy áldozatok mindig megtermik a maguk gyümölcseit (Részlet Őze Angéla 12. C osztályos tanuló pályá­zatnyertes ünnepi beszédéből, amely az iskolai Szé- chenyi-emlékünnepségen hangzott el.)_________■ Kiemelkedő eredmények Az intézmény sokoldalúságát mi sem jelle­mezhetné jobban, mint hogy a képzés min­den terén rendkívül tehetséges diákok nevei szaporítják évről évre az iskola dicsőséglis­táját. A középiskolások országos tanulmányi versenyén Tóth Ferenc 5. lett számítástechnikából. Orosz Adél és Perei Tímea pedig biológiából jeleskedik. Az Arany János országos magyar nyelvi versenyen Gerse József első, Novák Krisztina pedig harmadik helyezést ért el. Évente egy vagy két tanulónak sike­rül németországi ösztöndíjat elnyernie, és a képző- művészeti pályázatokon is rendre díjakat kapnak a diákok. Versmondó versenyeken éveken keresztül Molnár Gyöngyi öregbítette az iskola hírnevét. Sportban remek eredménnyel szerepelt az elmúlt években a ritmikus gimnasztika-csoport (diákolim­pia I. és II. hely), a floorball-csapat (diákolimpia II. A megyei diákolimpiát nyert tornászcsapat III. és IV. hely). Antal Zsanett aerobik, Tógyer Fe­renc atlétika, Kecskés Alexandra evezés, Kovács An­géla és Vörös Péter cselgáncs, Létai Máté röplabda sportágban kiemelkedően, mindannyian keretta­gok. Az országos versenyek mellett számos megyei és városi vetélkedőn aratnak győzelmet a széchenyi- sek. Kormos Judit is sokszínű egyéni­ség. Mint vallja, abba kezd bele mindig amit szeret, de amibe be­lekezd, azt szeretné a legjobban elvégezni. Legjobb bizonyíték „ars poeticá”-jára elért eredmé­nyei. Az „Édes anyanyelvűnk” or­szágos nyelvhasználati verse­nyen Kazinczy-díjat kapott. Ám Judit nem csupán a magyar nyelvben jártas, hiszen nemrégen felsőfokú német nyelvvizsgát szerzett, de a Goethe Intézet nemzetközi német nyelvi diplomá­jával is rendelkezik. Két évvel ezelőtt németországi ösztöndíjat nyert el, jelenleg viszont már angol nyelvvizsgára készül. Nem újdonság, hogy kitűnő tanuló, de nem csupán a könyveket bújja, hiszen imád mozogni is. Ritmikus gimnasztika sportágban csapatával ’98-ban diákolimpiái bajnok, ’99-ben má­sodik lett, miközben egy modern táncstúdió és tár­sastáncklub tagja volt, hét évig magán-zeneiskolá­ban zongorázni tanult, s mint végzős diák, most or­vosi egyetemre készül. De honnan van minderre energiája...? Sokszínű képzés, felkészült tantestület A fennállásának 15. évfordulóját idén ünneplő tanintézmény a „leg­nagyobb magyar” nevét 1989-ben vette fel, s a két esztendeje bekö­vetkezett integráció óta pedig 6 éves kortól akár 18 éves korig ta­nulhatnak a diákok az alma mater falai között. A Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola igazgatójával, Deák Lászlóval a tanintézmény lehetőségeiről váltottunk szót. — Az intézmény története az eltelt rövid, tizen öt esztendő alatt a rugalmasságról, inno­vációról szólt, miközben mindvégig a mi­nőségi munkát tartottuk szem előtt. A középiskolás és általános iskolás tan­ulókat egy épületben, egységes elvek alapján oktatjuk. Miközben bebizonyoso­dott, hogy a három korosztály, az alsós, a felsős és a gimnazista, jól megfér egymás­sal, kialakult egy újfajta diák-diák kapcso­lat is, amely a segítőkészségen és a figyel­mességen alapul. A hatvanfős tantestület remekül felkészült, és minden újításra fo­gékony. A hatékonyan működő hatévfo­lyamos képzés iskolánkban megszűnt, ám sikerült megoldanunk, hogy a kényszerű profilváltás nem érinti hátrányosan sem a tanári, sem a diákközösséget.- Az iskola sokoldalúsága megyeszerte ismert. Vajon a tanintézményből kikerülő fiata­lok az élet minden területén megtalálják a szá­mításukat?- Úgy véljük, hogy igen. Ez irányú törekvé­sünket egyébként fém­jelzi többek között a megyében is egyedülálló irodalmi, drámai és kép­zőművészeti képzésünk. A drámapedagógiai eszközökkel történő nevelést már hat éves korban elkezdjük. Szin­tén fontos térségi igényt elégítenek ki az emelt szintű biológia- és a testnevelésképzéseink, míg a kor követelménye, az informatika oktatása is. Mindehhez jól felsz­erelt szaktantermekkel rendelkezünk. Termé­szetesen ma már min­den profilnál elsőrendű szerepet kap a nyelvok­tatás, melynek haté­konyságát a nyelvvizs­gák egyre növekvő szá­ma jelzi. Diákjaink szá­mos lehetőség közül vá­laszthatnak, amivel kiegészíthetik a tanórai foglalkozásokat. Említhetném egyebek mel­lett az énekkari, a képzőművészeti és a sport­foglalkozásokat, alkotótáborokat, terepgyako­rlatokat, internet-hozzáférést, és bárki kipróbálhatja magát a helyi diákújság szerkesztőségében is. Hogy a diákok minél sikeresebbek legyenek, pályáza­tokon elnyert támogatásokból tanulás- módszertani, önismereti, valamint pá­lyaorientációs foglalkozásokat tartunk évek óta a számukra. Hogy iskolánk­ban valójában a teljesítmény a fontos és nem csupán a tanulmányi ered­mény, azt az alapítványunkba befolyó szülői támogatásokból létrehozott ösz­töndíjrendszerünk is kifejezi. Hiszen nem csak a kitűnő, hanem a jó tanul­mányi eredményt is díjazzuk, ameny- nyiben az párosul más kiemelkedő tel­jesítménnyel.- Hogyan kapcsolódik be az iskola a város vérkeringésébe?- Iskolánk mindig is törekedett ar­ra, hogy a városrész egyik kulturális központjává váljon. A tantestület szá­mára fontos, hogy diákjaink kötőd­jenek Szolnokhoz. Ez a kötődés nagyrészt az iskolákon keresztül való­sulhat meg. Elmondhatjuk, hogy diák­jaink nélkül szinte egyetlen városi rendezvény sem zajlik le. Színesítjük Szolnok kulturális repertoárját például a Globe-fesztiválokon, az Aranyszáj szép beszéd, szép olvasás versenyeken. A test­vérvárosi együttműködést erősítve intézmé­nyünk a reutlingeni BZN gimnáziummal fűzte Az informatika emelt szintű csoporton kívül tanfolyami keretben is el­sajátíthatók a szoftverüzemeltetői ismeretek szorosra a szálakat, drámás csoportunk pedig a riihimákii ifjúsági színházzal alakított ki cse­rekapcsolatot. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy az egykori diákok évek óta visszajárnak beszámolni sorsukról.- Az iskola továbbta­nulási mutatói mennyire jellemzik erősségét? — Az általános iskolá- •• saink továbbtanulási ada­tainál szembetűnő, hogy a két iskolafokozat közöt­ti átmenet zökkenőmen­tesen megoldódott. A gimnáziumi képzést választó általános iskolá­saink mindegyike intéz­ményen belül képzeli el a továbbtanulást. Középis­kolásaink 75 százalékát évek óta elsőre felveszik, ám a gimnáziumi évek alatt kialakult kitartásnak és önbecsülésnek köszönhetően a második évben jelentkezőkkel együtt ez több mint 90 százalék. Az iskola erős­ségét jól jellemezheti, hogy tavaly és idén is 3-4­szeres túljelentkezést tapasztaltunk úgy az álta­lános iskolai, mint a középiskolai osztályoknál - hangsúlyozta Deák László. A drámás csoportok minden évben több nyilvános be­mutatót tartanak. Legközelebb április 6-án a végzősök adják elő Goldoni: A chioggiai csetepaté című művét A környezet és egészségvédelem különösen nagy hangsúlyt kap a bioló­giacsoportban, de az iskolai élet egészében is. A képen Krajcz Mónika Víz és egészség című pályázatra beküldött díjnyertes rajza látható Remek közösség Az tudvalevő, hogy a fiatalok többsége nem különösebben rajong az iskolájáért. Ezen az iskolai barátságok és a kiegyensúlyozott tanár-diák kapcsolatok javíthatnak. TESTVÉRSZERETET. A nyolcadikos Fancsali Kit­ti és testvérei, a negyedikes Lilla és a tizedikes Réka valamennyien az iskola tanulói.- Szerintünk tök jó, hogy egy suliba járunk, hiszen így többet dumcsizhatunk egymással, mint azt egyébként tennénk. Az jól kialakult nálunk, hogy a nagyobb tesó mindig odafigyel a kisebbre, és ez nem kényszerű megoldás, hanem természetes. Per­sze mindenkinek megvan a korosztályának megfe­lelő baráti köre, de a testvéri szeretetet is csak erősí­ti a közös iskolatársi kapcsolat. DIÁKÖNKORMÁNYZAT. - Nincs és nem is lehet megoldhatatlan probléma - hangoztatja Szilák Gabriella, az iskola diákönkormányzatának elnöke.- Szervezetünk azért is tud az elvárásoknak megfe­lelően működni, mert olyan tanáraink vannak, akik nem csupán a diákok iskolai gondjaiban segítenek, hanem megpróbálnak tanácsokat adni az iskolán kívüli kérdésekben is. Barta Tünde DMS-tanárnő mindehhez remek partner. A diákönkormányzat kéthetente a könyvtárban ülésezik, s a felvetődött gondok mellett a rendezvényeken való részvételün­ket is megbeszéljük. Az iskola alapítványa támogat­ja a DÖK-öt, de saját bevételre is szert teszünk alkal­manként. A befolyt pénzből jelenleg egy, csak a ta­nulók által használható videóra gyűjtünk. DIÁKBÓL LETT TANÁROK. Retkes Csilla mate kot, németet és számítástechnikát, Tasnádi Zoltán testnevelést, Makai Péter pedig angolt tanít a Szé­chenyiben. Mindhárom tanárban közös, hogy jelen­legi munkaadó intézményük egykori tanulója volt. Csilla elárulja, hogy kollégáival - akik egykor szá- monkérték tőle a tananyagot - mára már jó munkatársi viszonyt alakított ki. Péter pedig arról beszél, hogy érettségijük óta az iskola milyen sokat fejlődött. Zoltán mi mást is, mint a suli büszkeségét, a sportcsarnokot emeli ki mondandójában, amely nagysága, felszereltsége és külső megjelenése alapján a városrész egyik kiamelkedő épülete. TANÓRAI kereten kívül rendkívül magas a látogatottsága a kéz­műves-foglalkozásoknak Is, amelyeken a kicsik és a nagyok szíve- sen dolgoznak együtt __________________________■ Vá ltozatos programok Március 19.17.00: Beiskolázási tájékoztató az ál­talános iskola első osztályába jelentkező gyerme­kek szüleinek. Március 24.-április 5.: Iskolai versenyek (dal­nok-, tánc- és szavalóversenyek, német, angol, francia nyelvi vetélkedők). Április 9.16.30: Iskolai gálaműsor a Városi Mű­velődési és Zenei Központban. Április 10.: Iskolanap, sokszínű, változatos prog­rammal. Április 25.-május 4.: Német vendégek tíznapos fogadása Korschenbroichból a tízéves cserekap­csolat keretében. Május vége: A Millenniumi barangoló című ren­dezvénysorozatot záró kirándulás Esztergom­ban. ■ Öregdiákok találkozója Közös múltidézésre, baráti beszélgetésre hívunk mindenkit, sok beszélgetésre számítva - várjuk volt diákjainkat és kol- aki az iskola elmúlt 15 évének diákként vagy tanárként ré- légáinkat. Ezt megelőzően — előzetes egyeztetés alapján - szese volt! 2001. április 7-én (szombat) 16.00—20.00 óráig osztálytalálkozóknak is helyet biztosítunk, 14.00 órától, az iskola sportcsarnokában kötetlen programmal - főként ---------------------------------------------------------------------------------------­Po staláda A Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola — levélcíme: 5000 Szolnok, Széchenyi István körút 16. (H - 5005 Szolnok, Pf.: 42.) — e-mail címe: szig@server.szechenyi-szolnok.sulinet.hu — internetes elérhetősége: www.szechenyi-szolnok.sulinet.hu — OM-azonosítója: 035994 — alapítványa: Széchenyi István Alapítvány (adószám: 19219471-1­16, számlaszám: 11745004-20000284)___________________■ Az oldal a gimnázium és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az oktatási intézmény viseli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom