Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-14 / 62. szám
4. OLDAL A SZERKESZTŐS ÉG POSTÁJÁBÓL 2001. Március 14., szerda Csak egészséges és művelt népnek lehet jövője Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb — de gyámoltalanabb sincs az élete indulásánál. A gyermeknevelés a világ legnehezebb dolga, éppen ezért az én véleményem az, hogy egyetlen gyermek se szülessen meg véletlenül, akit nem akarnak, nem várnak tárt karokkal. Napjainkban egyre nehezebb teher hárul a szülőkre a gyermek vállalásával, könnyebb gyerekeket szülni, mint egyet becsületesen felnevelni. Ne rendeletek, ne a politika akarata szabályozza, hány csecsemő jön a világra, hanem döntse el maga a szülő, a nő, hogy meri-e, tudj-e vállalni ezt a legnemesebb emberi cselekedet, az élet továbbadását. Munkanélküliség is nehezíti a családalapítást, a gyermek- vállalást, s olykor még az önként vállalt gyermek is teherré, elhagyottá válhat, ha megváltoznak a szociális viszonyok. A szülő nélküli gyermekek, az állam nyakába világra hívott emberek számát nem szabad szaporítani. A jövőt csak ép, egészséges, művelt nép és nemzetek tarthatják fenn, s nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kevesebb is lehet több. Az emberi életet nem a hosszú élet teszi értelmessé, tartalmassá, hanem annak minősége, a közösségért tett, vállalt felelőssége. Lásd, Petőfi fiatalon lett halhatatlan, gondolatai ma is időszerűek. MOLNÁR FERENCNÉ, SZOLNOK Kézben fogva veszélytelenebb A szolnoki helyi járatú autóbuszon utaztam, amikor az egyik buszmegállóban felszállt hatnyolc diák. Valamennyiük hátán jól megpakolt táska volt, ami nem kevés helyet foglal el, s ha ehhez még hozzáadjuk a nagykabátot, kiderül, hogy egy ember helyigénye egyáltalán nem csekély. A gyerekek társalogtak, forgolódtak, egyik helyről a másikra járkáltak, mit sem törődve azzal, hogy a hátukon a zsák műanyag és fémcsatja milyen veszélyt jelenthet az ülő utasokra, arcukra és ruházatukra. Javasolom, hogy az autóbusz-vezetők kérjék meg a hátizsákkal utazókat, felszálláskor emeljék le azt a hátukról, és vegyék kézbe, elkerülendő az esetleges sérüléseket. Ez esetben a hellyel is jobban lehetne gazdálkodni, kényelmesebben elférne a többi az utas. SZ. PÁL, SZOLNOK Tíz év alatt sok pénz elfolyik Egy szolnoki civil szervezet vendége volt a napokban a pénzügyminiszter, aki többek között beszélt a bennünket foglalkoztató árvízi helyzetről is. Ma már köztudott, hogy a nagy áradásokat elsősorban az erdőirtások okozzák. Következményeitől minden tavasszal félnünk, szenvednünk kell, ha nem teszünk megfelelő lépéseket. Mint emlékezetes, a múlt évben nem sok hiányzott ahhoz, hogy városunkat elvigye a víz. A miniszter tájékoztatójából megtudhattuk, hogy 40 milli- árdjába került az országnak a védekezés és a károk helyreállítása. Azt is megtudtuk, hogy készült egy tízéves program az árvízi védekezésre, a gátak megerősítésére, vésztározók létrehozására. Ennek részeként tavaly 35 kilométer gátszakasz épült, idén hatmilliárd forintot szántak a programra. Tíz év. Tízéves program. Vajon egyeztették ezt a Tiszával is? Nem lenne olcsóbb, ha egy év alatt valósulna meg? Nem lenne jobb, ha megelőznénk kilenc évi bajt, rettegést? Ha megelőznénk, hogy házak százai dőljenek össze, hogy emberek váljanak földönfutókká, hogy elkerüljük a víz nyomában a járványveszélyt? Nem lenne olcsóbb, ha nem kellene kapkodva a hadsereget, helikoptereket, a kétéltű járműveket bevetni? Ha nem kellene dupla munkát végezni az ideiglenes homokzsákok lerakásával, majd felszedésével? Nem lehetne az árvízmentes nyári hónapokra a gátépítő brigádok számát megtízszerezni, és a 350 kilométeres gátszakaszt egyszerre megerősíteni? Nem lehetne átcsoportosítani a pénzt, embert, gépeket más területekről? Nem lehetne leállítani autópálya-építéseket és minden olyan beruházást, amelyek ha később készülnek el, akkor sem okoznak nagy bajt? Vajon mi a fontosabb: az otthonok, lakhelyek védelme vagy a természetvédelmi területek? Mennyi idő kell kijelölni alacsonyan fekvő területeket, amit adott esetben el lehet árasztani? Vajon kell-e várnunk arra, hogy kinőjenek a letarolt fák? Vajon merünk-e szólni a tízéves program készítőinek, hogy ezekre a kérdésekre a választ megmondja egy józan földműves is? ____________________________VASS GYÖRGY, SZOLNOK Tíz évre szól a program. Addig viszont évente folyik el a pénz a károkra és a védekezésre. Az egy másik mérkőzés lehetett Régóta szurkolója vagyok a Szolnoki MÁV-nak, bár ennek intenzitása a csapat sikerei és életkorom arányában változott. Ezért érthető, hogy az 1938 és 1945 évek közötti időszak - ezek voltak az én ifjúéveim — sikerekhez kapcsolódó eseményei mélyen bevésődtek emlékeimbe. Olvasva az Új Néplap Vasárnap Reggel március 4-ei kiadásának 11. oldalán „Kupasiker az Üllői úton” című cikket viszont kételyeim támadtak a memóriámat, illetve a cikk állításait illetően. Emlékezetem szerint ugyanis az a Magyar Kupa-döntő, amiről ott szó esik, más időben és más helyen zajlott le. Én a polgári iskolai tanulmányaimat 1942-ben Szolnokon fejeztem be, és heteken belül szüleimmel Pestszenterzsébetre költöztünk. Azokban az években a labdarúgó Magyar Kupa-döntőket Szent István napja, azaz augusztus 20-a környéki napok valamelyikén a Latorca utcai labdarúgó- pályán, esti villanyfényes mérkőzésen játszották, és ez igen kiemelkedő eseménynek számított, így volt ez 1942-ben is, amikor édesapámmal napokon keresztül nagy izgalommal készültünk kedvenc csapatunk remélt sikerére. Azon a gyönyörű estén, életem első villanyfényes, telt házas focimeccsén a Latorca utcai Elektromos-sportpályán velünk együtt a közönség egy igen nagy tábora is győzelemre buzdította csapatomat. A mérkőzés után itt ünnepeltük a Szolnoki MÁV kupagyőzelmét. Ez a bennem hosz- szú idő óta élő kép törne most össze, ha rosszul emlékszem. Lehetséges volna, hogy a Szolnoki MÁV valamelyik másik döntő mérkőzését láttam én azon az 1942. augusztus 20-ai körüli, Latorca utcai meccsen? _____________________DÉZ8I ISTVÁN, SZOLNOK * * * Kedves Levélírónk! Bizony, úgy áll a dolog, ahogyan ön felteszi a kérdést utolsó mondatában. Egy másik, de szintén emlékezetes mérkőzés maradhatott meg a múlt képei között, ami persze semmit nem von le nagyszerű szurkolói lelkesedéséből és a csapat sportteljesítményének értékéből. (A szerk.) TÖBB MINT FÉL ÉVSZÁZAD. Gyermekeik, unokáik és dédunokáik körében házasságuk ötvenöt éves évfordulóját ünnepelte a közelmúltban a kunhegyesi Juhász Lénárd és felesége, Forgó Róza. A jubiláló házaspárnak virágokkal és ajándékokkal kedveskedtek a családtagok, kívánva a küzdelmes ötvenöt év után még sok örömet, jó egészséget és békességben eltöltött éveket. __________________[amatőr fotói A Hetényi intenzív osztályán Ünnepekre készülődve az egész napi rohanásból fáradtan, de elégedetten tértünk haza beszerző kőrútunkról. Villámcsapásként ért bennünket férjem rosszulléte. A mentősök pillanatok alatt megérkeztek az életmentő felszereléssel, orvosi ellátásban részesítették, majd a Hetényi Géza kórházba szállították, ahol az intenzív osztályon mindent megtettek, hogy életben maradjon. Ez sikerült! Köszönöm mindenkinek, aki ennek részese volt. Aki még nem élt át hozzátartozója mellett kétségek közötti, feszült perceket, órákat, napokat, aki naponta nem tapasztalta még meg az orvosok és segítőik felelősségteljes, megfeszített, lelkiismeretes munkáját, nem is tudja, micsoda küzdelmet folytatnak ők az emberi életért. Mindenkiért, aki ebbe a helyzetbe kerül. Ezért a csodáért mindannyiuk- nak köszönettel és mérhetetlen hálával tartozom, s egy jókívánsággal: „Boldogságot az élet minden pillanatában!”. KÁLMÁNNÉ LIGETI ÉVA, SZOLNOK A karcagi kórházban Az élet úgy hozta, hogy február második felét a karcagi kórházban töltöttem. Korábban a kórház épületét csak az autóbusz ablakából ismertem, amikor átutaztam a városon. Férjem balesete miatt kerültem a kórház falain belül, közelebbről a baleseti sebészetre, ahonnan gyógyultan távozott. Köszönet dr. Nagy Sándor főorvosnak és kollégáinak, amit érte tettek. Látogatásaim során fel sem merült bennem, hamarosan én is kapok itt egy ágyat. Sajnos így történt, kiderült, hogy súlyos beteg vagyok. Ebben az időben tele volt a média a „Fekete Angyal” dolgaival. Nagyon felháborított, hogy már a csapból is ez folyt, és közben szó sem esik arról a sok fehér és zöld ruhás orvosról, nővérről, betegszállítóról, műtősről és még ki tudja, hányféle foglalkozású egészségügyi dolgozóról, aki teszi a dolgát a mi érdekünkben. Nem tudok meghatódottság nélkül szólni egyetlen itt dolgozó emberről sem. A vizsgálatok során alkalmam volt találkozni az igazgató főorvostól az altatóorvoson át a belgyógyászati osztály valamennyi orvosával és számtalan emberrel, akik azért dolgoztak, hogy nekem és betegtársaimnak visszaadják az egészséget. Senkit nem akarok a felsorolásból kihagyni, de csak azokat említem név szerint, akiknek egy életen át hálával tartozom. Köszönöm dr. Kincses József főorvosnak és dr. Farkas Jenő adjunktusnak, köszönet dr. Szentes Gábornak és az őket körülvevőknek - megígérve, hogy munkájuk nem volt hiábavaló, mert én is gyógyulni akarok. Végezetül kérek minden embert, hogy velem együtt úgy gondolkodjon: az orvosok mindent megtesznek értünk, nekünk egy a dolgunk, náluk időben jelentkezni, velük együttműködni és tanácsaikat megfogadni. KELEMEN PÁLNÉ, NYUGDÍJAS TANÍTÓNŐ A MÁV-kórház nőgyógyászatán A MÁV-kórház nőgyógyászati osztálya azok közé tartozik, ahol nem „nagyüzemi” gyógyítás folyik, mint általában más kórházakban, hanem lelki törődést is kapnak a betegek. A kulturált, tiszta környezet segíti a gyógyulást, és kellemesebbé teszi a kórházban töltött napokat. Ezért is aggasztóak azok a hírek, amelyek arról szólnak, hogy a nőgyógyászati osztályt meg akarják szüntetni. Biztosan sok betegtársam egyetért azzal, hogy nekünk, betegeknek ez a döntés csak hátrányos lehet. Egy másik intézkedés nyomán a kórházban megszűntek az ügyeleti napok. Úgy gondolom, ezzel sérült a beteg szabad orvosválasztási joga, ha sürgősségi ellátásban kell részesülnie. Január 8-án a nőgyógyászaton egy nagy műtéten estem át, így magam is tapasztaltam az osztály ápolószemélyzetének magas fokú szakmai tudását, köszönhetően dr. Krivácsi Gábor és dr. Tor- nyi János főorvosok irányításának. Mindkettőjüknek hálás vagyok odaadó, lelkiismeretes, gyógyító munkájukért. TERENYEI MIHÁLYNÉ, SZOLNOK A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások — a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával — szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin A munkát mindig megtaláltam Ha nekünk több van, több jut a városnak is Nyolcvannyolcadik évemben járok, a lapot a kezdetektől járatom, kakaskukorékolásra ritka kivételtől eltekintve minden reggel itt van. Ilyenkor is többnyire az időjárás szól közbe. Mindent elolvasok, habár a politika - s ebből van a legtöbb - egyre kevésbé érdekel, mert egyre kiábrándítóbb. Jobb volt régen, amikor még a nagy többség kevesebbet tudott az áskálódásokról. Kis híján végigéltem a múlt századot, két háborút, már az elsőről is vannak emlékeim, a másodikról meg nem is jó beszélni. Kirántották a földet a lábunk alól, amiből éltünk. Magyarországon fő megélhetőség volt a föld, nem túlzók, ha azt mondom, az emberek 70-80 százaléka ebből élt. A férjem nem volt egy iskolázott ember, de úgy értett a gazdálkodáshoz, hogy csak csodálni lehetett. Szerette a földet. Szegény, a kommunizmus áldozata lett. Mindhárom fiunk jól tanult, de mert az apjuk kuláklistára került, nem tanulhattak tovább. Felnőttként volt alkalmuk pótolni azt, amire ifjú éveikben nem volt lehetőségük. Az életemről regényt lehetne írni, olyan nehéz volt, de büszke vagyok arra, hogy nem szorultam soha senki segítségére. Mindenfélét elvállaltam, amihez értettem. Sütöttem-főztem lakodalmakban, varrtam, füstölőt működtettem. Közben a ház körül állatokat tartottam, jártam kukoricát tömi a határba. De nagyon elkanyarodtam az újságtól, mert arról akartam szólni, hogy két témához nekem van hozzáfűzni valóm. Az egyik az Erdélyből jött asszonyok kitoloncolása. Szégyellhetjük. A sok csavargó meg itt járkál közöttünk. A másik a karcagi dolog, hogy van- e a cigányoknak joguk ingyen felvenni a segélyt és nem dolgozni azért semmit. Igazat adok a polgármesternek, hogy feltételhez kötötte volna, hogy nem osztogatja a mi pénzünket, amit adóba befizettünk. Nem emlékszem, hogy a múltban is akár az aratásban, akár a cséplésben, tengerikapálásban részt vettek volna, inkább ültek a kocsmafal tövében meg itt-ott, és beszélgettek, zenéltek, kéregettek, hogy a sok gyereknek legyen ennivaló. Ma nehezebb a helyzetük, kétségtelen, de úgy gondolom, a pénzért mindenldnek meg kell dolgozni. _____EGY 88 ÉVES, TÚRKEVEI ASSZONY Em elkedett a nyugdíjunk 10,3 százalékkal; a háromezer-vala- hányszáz forint emelésre jönnek sorban a felindexelt értesítések (mint például a vagyon- és életbiztosítás); emelkedett a telefon-előfizetési díj, a szemét- szállítási költség, vízdíj, áramdíj, emelik a földgáz árát, a szolgáltatások díja a végtelen, nőtt a gyógyszerek és az élelmiszerek ára. Á szociális ebéd elvesztette jellegét, mert a közlönyben közölt összegnél 412 forinttal, azaz négyszáztizenkét forinttal magasabb lett a nyugdíj havi összege. Amit miniszterelnökünk országértékelő beszédében hazánk helyzetéről mondott, egy nyugdíjas szemével nézve egészen más képet mutat. Vitathatatlan, minden előző kormánynak és rendszernek voltak hibái, érthetetlen dolgai, példaként említhetem, hogy édesanyám huszonkét év munkaviszony után egy fillér nyugdíjat sem kapott, most viszont a külső üzletrészek körül vannak tisztázatázandó kérdések. Spórolnék, amennyire lehet, mert szennyvíz-beruházást tervez városunk, s ez igen fontos lenne mindannyiunknak. S ha nekünk jobban menne, a városnak is több jutna, de jelenleg nekünk is meg a városnak is nehéz. Közelebbi és távolabbi terveinkben ennek ellenére szerepel a strandon pancsolómedence építése, vizesblokk kialakítása, faházak cseréje, játszótér kialakítása, térburkolat készítése, a víz gyógyvízzé nyilvánítása; szerepel idegenforgalmi táblák kihelyezése, teleház kialakítása számítógépes internetes megjelenéssel; tervezik bérlakások építését, ipari park kialakítását, bekötőutak, járdák építését, a gyermekorvosi rendelő és a védőnői szolgálat átköltöztetését, autóbusz-pályaudvar építését, vasúti átjáró kialakítását a Pélyi úton, óvodai csoportbővítést és kábeltévé-hálózatot. A nehézségek ellenére is fejlődünk, ami örömmel tölt minden itt lakó, városát szerető polgárt. __________________SZABARI PÁL, JÁSZAPÁTI
