Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-14 / 62. szám

AZ 1848—-49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ÜNNEPÉN XII. évfolyam, 62. szám 2001. március 14., szerda Benne: • A Tiszavidék Áruház és az Elektro Pont akciói • Állás-, üzleti ajánlatok AHOL ÉLÜNK Az utóbbi két és fél évben Kunszentmár- tonban száz új munkahely létesült. Épül- szépül a Körös-parti kisváros, ugyanakkor számos gondot kell megoldania az önkor­mányzatnak. 11. oldal „Célegyenesben” a gátépítők Hazautaztak a dunántúli segítők KÖZÉP-TISZA-VIDÉK Az árhullám tegnap már 40 kilométerre Tiszafüred fe­lett, Tiszakeszinél tetőzött. A védelmi munkákkal a Kö- tivízig szakemberei elké­szültek. Már csak ott dol­goznak nagyobb erőkkel, ahol a végleges töltések épülnek, ám ezek készült­sége is 80-90 százalékos. A magasparti védvonalak kiépíté­sében eddig segédkező 21 du­nántúli vízügyes szakember teg­nap délután hazautazott. A Köti- vízigtől pedig újabb tíz szakem­bert irányítottak át a Felső-Tiszá- ra, akik a vízmentesítésben fog­nak részt venni. Szolnok alatt, a magasparti te­lepüléseken tegnapig 80-90 szá­zalékig elkészültek a töltések. Né­mi elmaradás csupán a vezsenyi templom és a rév közötti szaka­szon van. Itt — a vízügy tájékozta­tása szerint — 40 százalékos a ké­szültség. A munkák befejeztével a magaspartokon több mint hét kilométerrel csökken az a védvo­nalhossz, ahol újabb árvíz esetén ideiglenes gátat kell kiépíteni. A kisajátítási eljárás eredményekép­pen Szolnokon a Tiszaligetben, a híd lábánál lévő lakóépületet bir­tokba vehették a vízügyesek, az elbontásra azonban várhatóan csak az árvíz levonulása után ke­rül sor. Elkészült viszont Török- szentmiklós-Szajol között 3300 méteren - ott, ahol tavaly nyúl- gátat kellett kiépíteni - a töltés- magasítás. Mindezeken túl az el­múlt napokban a Közép-Tisza-vi- déken 23 kilométeren készült el hullámverés és szivárgás elleni védelem, nyúlgát-helyreállítás, szádlemezverés. T. J. Megkezdődik az útfelújítás JÁSZTELEK—RÁKÓCZIFALVA Május elején megkezdődik a megyei állami közútkeze­lő idei útfelújítási prog­ramja, mégpedig egyszerre két munkával: a jászteleki és a rákóczifalvi főutak rendbetételével. Várhatóan a jövő héten kihirdeti a közlekedési minisztérium an­nak a két közbeszerzési eljárás­nak az eredményét, amelyben a résztvevők megtették ajánlatai­kat a rákóczifalvi és a jászteleki átmenő utak felújítására - tud­tuk meg dr. Pintér Lászlótól. A megyei állami közútkezelő kht. ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, ezeket az útszakaszo­kat régen újították fel, így nem csoda, ha az évek során komoly süllyedések, nyomvályúk, repe­dezitek alakultak ki rajtuk. A közútkezelő mindkét helyen stabilizált padkát, illetve Jásztel­ken gyalogosátkelőt és buszöblöt alakíttat Id. A rákóczifalvi 2,5-3, valamint a jászteleki 1,5 kilomé­teres útszakasz együttes felújítási költsége meghaladja a 150 millió forintot. A munkákkal egy-másfél hónap alatt végeznek. _______t* EM LÉKEZÉS ’48-RA. A szolnoki Városi Kollégium III. számú tagintézményének tanulói hagyománya­ikhoz híven emlékeztek meg 153 év távlatából az 1848/49-es forradalom és szabadságharcról. A forrada­lom felidézése után a korhű ruhába öltözött „vörös sipkások, huszárok”, tanulók és tanárok együtt éne- kelték el a Szózatot. (Ünnepi összeállításunk a 6-7. oldalon)___________________fotó: mészáros jános So kan jelentkeznek nyelvvizsgára Márciusi rekordlétszám a TIT-nél Röviden KITÜNTETETTEK. Kitünteté seket adott át Manninger Jenő, a Közlekedési és Vízügyi Minisz­térium politikai államtitkára március 15-e alkalmából tegnap. Fónagy János miniszter az 1848/1849. évi forradalom és szabadságharc évfordulója al­kalmából Baross Gábor-díjat adományozott dr. Löké Miklós­nak, a szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet főigazgató-főor­vosának magas színvonalú gyó­gyító tevékenységéért, a vasút­egészségügy menedzselése ér­dekében végzett munkájáért. A Vízügyért Szakmai Érmet vehet­te át dr. Bozó Andrea, a Közép- Tisza Vidéki Vízügyi Igazgató­ság osztályvezetője a vízügyi igazgatás területén végzett mun­kája elismeréseként. EMLÉKTÁBLA. A szolnoki Mú­zeumbarátok Körének elnöksége úgy döntött, hogy emléktáblával jelöli meg a házat, amelyben a Szolnokot a festészet számára fölfedező osztrák festő, Pettenko- fen, valamint Müller Adolf és Ti­na Blau is lakott és dolgozott. Az egykori szolnoki vár területén, a Millenniumi Emlékparkkal szemközt álló házon a művészte­lep centenáriuma tiszteletére he- lyezik el az emléktáblát. ÜGYÉSZSÉGI SZÓVIVŐ. A leg főbb ügyész utasítására március 1-től valamennyi főügyészségen ki kellett jelölni azokat a munka­társakat, akik ellátják a sajtószó­vivői teendőket. Dr. Fekete Jenő megyei főügyész tájékoztatása szerint megyénkben ezt a felada­tot a megyei főügyészség cso­portvezető ügyésze, Balázsné dr. Busku Terézia kapta. VITTÉK A VEGYSZERT. Isme­retlen tettesek betörtek a nagy- iváni Béke majorban lévő vegy­szerraktárba, ahonnan különbö­ző típusú növényvédő szereket tulajdonítottak el, 714 ezer 500 forint értékben. Az ellopott vegyszerek por és folyadék ki­szerelésben voltak a raktárban elhelyezve — adta hírül a megyei rendőr-főkapitányság._______■ Szo lnok Ma már az élet legtöbb terüle­tén szükséges a nyelvvizsga, így nem csoda, ha egyre töb­ben szeretnék megszerezni. A megyei TIT-nél legalábbis így érzékelik, mivel március hó­napra minden korábbit felül­múló számban jelentkeztek náluk a vizsgázók. Mint a TIT munkatársától meg­tudtuk, eddig még soha egyetlen hónapban sem érkezett hozzájuk ennyi jelentkezés. Vizsgázóik többsége felsőoktatási intéz­ménybe készül vagy dip­lomaszerzés előtt áll, így elengedhetetlen számuk­ra a megfelelő szintű nyelvismeret. Szolnokon angol és német nyelvek­ből lehet nyelvvizsgát tenni, amellyel ebben a hónapban 609- en próbálkoznak meg. A vizsgáz­tatás rendje szerint reggel futár hozza az írásbelikre a feladatla­pokat, majd a kitöltött íveket vis­sza is viszi Budapestre, a Rigó ut­cába, ahol kiértékelik azokat. A szóbelikre szintén a fővárosból, valamint Debrecenből érkeznek vizsgáztatók. Egyébként évente öt alkalommal, januárban, márci­usban, júniusban, szeptember­ben és novemberben tehetnek írásbeli vizsgát a megyeszékhe­lyen a pályázók. Jelenleg egy szó­beli vizsga az alapfokútól a kö­zépfokún át a felsőig 2700, 3700 és 5300 forintba kerül, míg az írásbeliért 3700, 5800 és 7400 fo­rintot kell fizetni. Ennél is drá­gább a C típusú bizonyítvány, amely 6400, 9500 és 12 700 fo­rinttal könnyíti meg a jelölt pénz­tárcáját. Amióta a nyelvvizsgák meg­szerzése akkreditációs rendszer­ben történik, a sikeres vagy siker­telen próbálkozásról Szolnokon nem tudnak pontos adatokat, hi­szen a jelentkező Budapestről kapja meg az eredményét. Ebben a helyzetben állhat be hamarosan változás, így a márciusi vizsgázók talán már helyben, a TIT-nél is megtudhat­ják, megkapják-e a hőn áhított bizonyít­ványt. MOLNÁR G. ATTILA NYELVVIZSGÁZÓK SZÁMA A SZOLNOKI TIT-NÉL Ev angol német 1999 1320 792 2000 1251 714 2001. jan-márc. 617 398 Füvesítenének Karcag A Gazdasági Minisztérium a Széchenyi-terv turizmusfejlesz­tési programjában pályázatot hirdetett meg a települések zöld­felület-növelésének támogatásá­ra, elősegíteni a kulturált, kör­nyezetbarát, vendégváró telepü­lési arculat kialakításával, a zöldfelületek növelésével a tu­risztikai látvány javítását. A kar­cagi gyógyvizű strandfürdőben az elmúlt években jelenős beru­házásokat hajtott végre az ön- kormányzat. A pihenésre alkal­mas terület növelése érdekében a strandfürdő melletti közterüle­tet szeretnék most feltölteni és gyepesíteni. Az 5200 négyzet- méternyi területű nádasból 1000 négyzetméter rendbetételét ter­vezik. Ehhez az önerő biztosítá­sával pályázatot nyújtanak be a minisztérium fent említett prog­ramjához________________ DE Megjátszott öngyilkosság? Feltételezhetően a zárkatárs is segített Tiszafüred _________ Öngyilkosságot k ísérelt meg egy 33 éves, fogva tartott férfi a Tiszafüredi Rendőrkapitány­ság zárkájában hétfőn délben — ám a rendőrök valószínű­nek tartják, hogy a férfi csak megjátszotta mindezt. A megyei rendőr-főkapitányság saj­tószolgálatától kapott információ szerint a zsarolás miatt előzetes le­tartóztatásban lévő, büntetett elő­életű M. László csíkokra szakította a lepedőjét, amit összekötött, majd az ablakrács csavarjára rögzített, és er­re próbálta felakasztani magát. Zár­katársa, egy lopás miatt fogva tartott fiatalember — aki állítólag éppen aludt — felébredt a neszre, és elkap­ta M. László lábát, miközben riasz­totta az őröket, akik kiemelték a hu­rokból a férfit. M. László végül is semmiféle sérülést nem szenvedett, az orvosi vizsgálat után külön zár­kában helyezték el. A történteket kivizsgáló rendőrök valószínűnek tartják, hogy M. Lász­ló valójában nem akart meghalni, hanem zárkatársa segítségével ját­szotta el az öngyilkossági kísérletet. A vizsgálat során ugyanis megállapí­tották, hogy a fogva tartott egyedül nem tudta volna felkötni a rácsra a lepedőből készült kötelet. A zárka- társ közreműködését látszik igazol­ni az is, hogy a férfi nyakán semmi­féle sérülés nem keletkezett. M. László egyébként azzal indokolta tettét, hogy nem foglalkoznak eleget az ügyével, valamint ártatlanul tar­tóztatta le a bíróság. ' A fogdaszemélyzet részéről mu­lasztást, szabálytalanságot az ese­mény kivizsgálása során nem ta­pasztaltak. ÚJ ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS. Ma nyitják meg a túrkevei Finta Múzeum felújított épületében azt az állandó kiállítást, amely a jövőben Túrkeve földje és népe címmel a táj faunáját, flóráját és régésze- ti kincseit tárja az érdeklődők elé. ______________________________________fotó: buoáky jáhos

Next

/
Oldalképek
Tartalom