Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-10 / 59. szám

2001. Március 10., szombat MEGYE KORKÉP 3. OLDAL Röviden SZECHENYI-TERV. A megyei kereskedelemi és iparkamara szervezésben a Széchenyi-terv- ről tartanak fórumot március 13- án Szolnokon 9 órától a Techni­ka Házában, valamint 14 órától a jászberényi Déryné Művelődé­si Házban. Az előadáson a Gaz­dasági Minisztérium munkatár­sainak közreműködésével a kis- és középvállalkozás-fejlesztési, a munkahelyteremtéshez kap­csolódó és a kereskedelemfej­lesztési pályázatokról lesz szó. NÉPMŰVÉSZET. Az újszászi városi művelődési házban már­cius 14-től 18-ig népművészeti és kézműves-kiállítást tartanak. A kiállításon Feke István a kosár­fonás, Papp István a fafaragás, Paróczai Sándomé pedig a csu- héfonás fortélyaival Ismerteti meg az érdeklődőket, de bemu­tatót tartanak még gyapjúfonás­ból, hímzésből, csipkeverésből, illetve egyéb népi díszítőművé­szetből is. DIÁKSIKER. A szolnoki Tisza- parti Gimnázium és Humán Szakközépiskola 11. E osztályos tanulója, Gonda Attila több or­szágos megmérettetés után be­került a Magyarországot az olaszországi Aipinóban tartan­dó Cicero latinversenyen képvi­selő csapatba. A versenyen, amelyet május 10 és 13 között rendeznek meg, Európa 26 or­szágának válogatott diákcsapa­tai mérik össze tudásukat. SMS AZ ÁRVÍZRŐL. A Westel Mobil Rt. SMS-hírszolgáltatást indított, amelynek keretében az árvízhelyzet alakulásáról és az ezzel kapcsolatos legfontosabb eseményekről, hírekről tájékoz­tat. Az árvízi SMS-hírszolgálat éjjel-nappal működik és napi 6- 10 SMS-ben tájékoztatja a leg­frissebb információkról azokat a Westel-ügyfeleket, akik SMS- ben elküldik a +ARVIZ hívószót a 900-as telefonszámra. ■ Konferencia a kultúráról ÉNEKLŐ IFJÚSÁG. Tegnap délután Törökszentmiklóson elkezdődött az Éneklő ifjúság mozgalom megyei sorozata. A város kórusai mellett berekfürdői és fegyverneki kórusok is színpadra léptek. Fel- vételünk a törökszentmiklósi Kölcsey úti iskola kórusát örökítette meg. ___________________fotó:m.j. Ki nek lehet pisztolya, puskája? (Folytatás az 1. oldalról) Szabó Zsigmond, Szajol első em­bere kétszeresen is érintett az ügyben. Mint polgármester, nem él az alanyi jogon tartható marok- lőfegyver használatával. Vélemé­nye szerint is az illegálisan beho­zott fegyverekkel követik el a bűncselekmények java részét, ezért szükségtelennek tartja a korlátozó javaslat közjogi méltó­ságokra vonatkozó részét. Mint a tiszapüspöki Aranykorona va­dásztársaság tagja, szintén érthe­tetlenül áll a vadászfegyverek tar­tásáról szóló jogszabálytervezet előtt:- Aki bűncselekményt akar elkövetni, annak mindegy, hogy egy vagy pedig nyolc fegyverre van engedélye. Egy vadász, aki külföldre is kijár becserkészni, annak nem lenne mindegy, hogy a „mezei nyúllövőt” vagy esetleg Benedek Fülöp, a megyei vadászszövetség elnöke és Kő­vári Ferenc megyei fővadász hangoztatták, hogy az eddigi gyakorlat szerint a vadászati törvények megalkotása előtt a jogalkotók mindig kikérték a szakma véleményét. Eddig ez nem történt meg, pedig a hazai vadászkamarának, illetve az országos vadászati egyletnek is határozott álláspontja van a törvényjavaslat egyes passzusai ellen. Vannak ugyanis gyűjtők és nagyvadlövők is, akiknek a törvény megszületése után valószínűleg meg kell majd szabadulni­uk féltve őrzött kincseiktől. a „nagyvadlövő” puskáját tartja meg. Polgármestereink között keve­sen tartanak alanyi jogon marok- lőfegyvert. A tószegi Papp István­nak van, ám - mint mondta - egyetlen egyszer sem vette azt elő, mert a fegyver használata olyan láncolatot indítana el, amelynek beláthatatlan követ­kezménye lenne. A vadászatban inkább a természetjárást kedveli, ezért számára mindegy, milyen fegyvert tarthat majd meg. Szalay Ferenc szolnoki, Agócs Gyula zagyvarékasi és Török Csaba ör- ményesi polgármesterek pedig egyöntetű véleményen voltak, miszerint nem a fegyverek védik meg egy polgármester testi épsé­gét, hanem lelkiismeretük. Épp ezért nem is éltek soha a lehető­séggel ______________MÉSZÁROS o. Eg y nap a bíróságon Szolnok A sokat megélt, látott, hallott megyei, városi bíróság épületében soha sincs uborkaszezon. Ottjártunkkor kevesebb tárgyalást tűztek ki, mint mondjuk csütörtökön, ennek ellenére nyitás kö­rül már rengetegen toporognak a bejá­rat előtt. Nem másért, mert ekkor tar­tották a panasznapot reggel fél kilenc­től délután fél négyig. Pontosabban a panaszfelvételt, hiszen panasz errefelé is annyi terem, mint égen a csillag. A földszinten a bejárattól jobbra, találomra egy magas urat szólítok meg.- Az egyik szomszédos megye főügyésze voltam, és most a volt főnököm vádol az egyik olajügygyei kapcsolatos kijelentésem miatt.- Szóval ez az eset, amikor a hóhért akasztják...- Igen. Ahogyan hallottam, ezt a bíróságot jelölték ki a tárgyalásra. Továbbhaladva a folyosón egy fiatalember elmélkedik. Kiderül róla, a Kunságból érke­zett.- Tanúként idéztek be - így a férfi.- Mivel kapcsolatban, ha szabad érdeklőd­nöm?- Fogalmam sincs — válaszol, de látszik a szemén, nagyon is tudja, miről van szó.- Volt már tanú?- Az még nem — és nevet. — Másféle mi­nőségben már megfordultam az épületben... Telik-múlik az idő, lassan dél lesz. A földszinten a lócán egy srác várakozik. Lehuppanok mellé, és mire kérdeznék, már felel.- Higgye el, nem én loptam el a szajrét.- Én nem nyomozó vagyok.- Akkor is ártatlanul hívtak ide. Megeskü- szök az anyámra.- Kár lenne, de én elhiszem... Már délutánra hajlik az idő, de a panaszfel­vétel két irodája előtt nem fogy a tömeg. Az egyik szakállas úr azért jött, mert pert szeret­ne indítani a Hetényi kórház ellen. A feleség ott dolgozott, túlórázott, s nem fizették ki. El­mondása szerint 140 ezerről van szó. Távolabb mérges öregasszony.- Nem mondom meg, ne faggasson!- Nem kötelező.- Akkor sorolom. A szomszédom pana­szolom be.- Mit követett el?- Átjött a tyúkja, kutyája. Nincs kerítés.- Ki szedte fel?- Én. De neki kell újat csinálni, úgy mond­ja a paragrafus. Szóval akadnak itt bonyolult ügyek. Egy édesanya tartásdíjat követelne, mert a volt férj mesésen fizet. Hol, hol nem, és hogy mi ennek az orvoslása, arra kérdez rá. Egy pár átkarolja egymást, látszik nagyon boldogok.- Miért érkeztek?- Válni szeretnénk - jön a meghökkentő felelet.- Hiszen ölelkeznek!- Nem egymástól. Én az uramtól, ő a fele­ségétől. Megtudakoljuk, mi ennek a módja. Egy úr azt szeretné megérdeklődni, a váló­keresetet hogyan kell indítani. Egy középkorú nő vagyonmegosztási pert szeretne indítani, de fogalma sincs arról, miképpen kezdje. Itt vár felvilágosítást. Fent a másodikon, a munkaügyi bíróságon is telt ház fogad. Úgy tűnik, ezek a perek sem csökkennek, és mindig van, lesz valaki, aki el­bocsátása ellen panasszal él. Már délutánba fordul az idő, amikor kifelé ballagok. Dohogva jön mellettem egy testes asszony. Magából kikelve, szemmel láthatóan mérges.- Nem mentem be, de erőt veszek maga­mon, oszt egy hét múlva jövök, és elmon­dom!-Mi a panasza? Újságíró vagyok, de szíve­sen hallgatom.- Molesztál a szomszédom. Meg is ütött. A kezemre vágott.- Látta valaki?- Nagyjából...-Nemértem...- Szóval, a szemközti szomszéd. Kinn állt a kapuban. Egyébként azért mondtam nagy­jából, mert fehér botos. De az ütést hallhatta.- Ha nem süket.- Kicsit, mert felül van a nyolcvanon. Úgy tűnik, lesz itt panasz egy hét múlva is. A fogalmazó urakat, hölgyeket nem irigylem. Fel kell kötniük azt a bizonyosat: nem min­denkinél, de néhány esetben valószínű... D. SZABÓ MIKLÓS A tartalomból: HOLNAP IS MEGVÁSÁROLHATÓ A • Nyelvében él ----­a m agyar Kutyaszerető kapitány VASÁRNAPI VASARNAP JÁSZBERÉNY A Szent István Egyetem (SZIE) Jászberényi Főiskolai Karán szer­vezte meg hetedik kisvárosi kon­ferenciáját a budapesti központú Kultúraközvetítők Társasága. A civil szervezet tagjai hagyomá­nyosan a helyi társadalom kultu­rális helyzetéről váltanak szót a Magyar Tudományos Akadémia kutatói és gyakorlati szakembe­rek segítségével. Most sem volt ez másként. A társaság elnöke, Hidy Péter, köszöntőjében elmondta, hogy a kultúra, a demokrácia fejlesztése érdekében milyen teendőik le- I hetnek a résztvevőknek. A tanácskozást megnyitó Szendrő Péter a SZIE rektora rá­mutatott, hogy az egyes kistérsé­gek, városok lehetőségei merő­ben különböznek egymástól. En­nek megfelelően a lehetőségek meghatározzák, hogy a kultúra hogyan juthat el az emberekhez, a település miként működhet az adott környezetben. A nemrégi­ben megalakult Szent István Egyetemnek az az egyik elsőren­dű feladata, hogy kidolgozza, mi­lyen módon lehet valóban élhető- vé tenni a magyar vidéket. A kon­ferencia bizonyíték arra is, hogy az információs társadalom vív­mányai mellett is elengedhetetle­nül szükség van a személyes be­szélgetésékre. Az egyetemnek óriási szerepe lehet egy-egy adott térségben. A tanult embereknek felelőssége van a kultúra terjesz­tésében, s nem csak magukért, de a társadalom többi tagjáért is felelősek - hangsúlyozta a rek­tor. BCS Nyert a volt legfőbb ügyész (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Szeszák Gyula kifogásolja a lefolytatott eljárást. Közlésében az áll többek között, hogy szerin­te a per statáriális gyorsasággal folyt. A keresetlevél tavaly de­cember elsején érkezett meg a bí­rósághoz. Három tárgyalást kö­vetően március 6-án hirdettek határozatot. Kifogásolja, hogy a felperes egyetlen tárgyaláson sem jelent meg. Dr. Györgyi Kál­mán személyes meghallgatására tett indítványát-pedig elutasította a bíróság, mint ahogyan azt is, hogy a tárgyalást függesszék fel addig, amíg a perrel párhuzamo­san folyamatban levő büntetőel­járás le nem zárul. Az alperes példátlannak tartja, hogy a bíró­ság nem rendelt el, illetve nem engedélyezett semmiféle bizo­nyítást annak érdekében, hogy „vádjait” okiratokkal, tanúkkal és hangkazettákkal igazolja. Az al­peres közléséből az is kiderül, hogy maga is fontolóra vette egy újabb per indítását. _________hoy Do lgozat helyett zsákolás (Folytatás az 1. oldalról) A diákok munkájára valószínűleg a következő napokban is szükség lesz, bár mára visszaérkezik a Kö- tivízigtől a Felső-Tiszára vezé­nyelt védelmi osztag is. (Helyü­ket a folyó felsőbb szakaszán a gyulai vízügyesek veszik át.) Pi­henésre azonban aligha lesz ide­jük, hiszen térségünkben napon­ta 20 centimétert árad átfolyó. Szolnoknál mára már meghaladja a hat méter a vízszint. A Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a tervezett ütemben haladnak a munkák, ám az előrejelzések sze­rint a következő napokban csapa­dékosra fordul az időjárás, ami megnehezítheti a felkészülést. Mára a magasparti települések­nél szinte mindenütt megtörténik a nyári gátak visszabontása. Jó ütemben folyik a tavaly kiépített nyúlgátak helyreállítása is. Hul­lámverés elleni védelem épül Tó­szeg és Szolnok között, a Sasi ka­nyarban, Doba-Tiszasüly között, illetve a Tisza-tónál. Szolnokon elsősorban a szivárgásokat meg­előző fóliázások adnak munkát. Szajolnál, Óballánál, Törökszent- miklós térségében töltésmagasí­tás, Tiszabura-Tiszabő között pe­dig nyúlgátépítés folyik. Tisza- roffnál folyamatosan végzik a szádlemezverést. Itt a munka több mint felével végeztek a szak­emberek. AUTÓK A POLGÁRŐRÖKNEK. Az Országos Rendőr-főkapitány­ság és az Országos Polgárőrszövetség megállapodása alapján a me­gyei rendőr-főkapitányság nyolc amortizálódott, de felújított gép­kocsit adott át tegnap használatra a megyei polgárőrszövetség ré­szére. A Ladákat, Golfokat, Fordokat Kolozsi József, a megyei szö­vetség elnöke vette át Molnár Miklós alezredes, közbiztonsági igaz­gatótól. A felvételünkön látható Fordokat Törökszentmiklóson örö­kítettük meg. _______________________________________fotó: m. j. AD VANTA ETŐMAG'AJÁNL HYSUN 321 Az OMMI1998-2000 évi fajta összehasonlító kísérleteinek legmagasabb termőképességű hibridje (1998: 3,57 t/ha , 1999: 3,24 t/ha, 2000: 3,72 t/ha), melynél az olajprémiumra is számíthat. Kiváló gombabetegség ellenálióság és mézelő képeség jellemzi. Koraisága a biztos betakarítás záloga. VIRTUOSE „A” sivatagi kukorica Egy igazán korai, megbízható hibrid. HYPNOS + CL Szomszédai irigyelni fogják Önt! A jobb termőhelyek rekord várományosa. SEMAFOR 20 FSel csávázva is kapható. További információért forduljon területi képviselőnkhöz: BOGNÁR Ferenc (Teí.: 06-302-395-275) vagy a jelentősebb vetőmag forgalmazókhoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom