Új Néplap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-08 / 57. szám

4. OLDAL A SZERKESZTŐS ÉG POSTÁJÁBÓL 2001. Március 8., csütörtök Farsang idején A bohókás, vidám hangulat örömmel tölt el fiatalt és idő­sebbet egyaránt. Összeállításunk a szolnoki Körösi úti óvo­dások, a kunszentmártoni Városi Nőklub és a szapárfalui óvodások farsangi mulatságáról készült. A Körösi úti óvodában mindkét csoport izgalommal készült a jel­mezes mulatságra. Farsangi dalocskákkal nyílt meg a bál, hogy az­tán együtt szórakozhassanak szülők, testvérek, barátok, óvó nénik daduskák. Fánkot ettünk, rengeteg süteményt, szendvicset, a gyere­kek kóstolgatták az ajándékként kapott finomságokat. Támogató­inknak köszönhetően, a tombolahúzás után csaknem minden csa­lád nyereménnyel térhetett haza. A kunszentmártoni Városi Nőklubban február 3-án rendezték meg a hagyományos és nagyszabású jelmezbált. Jókedvből és jó vacsorá­ból nem volt hiány. A szórakozást kedvelő idősekkel és fiatalokkal megtelt a művelődési ház. Ha a jelmezesek egészsége és a hozzá va­ló kedvük megmarad, jövőre is találkoznak. A szapárfalui gyerekek farsangi mulatságán élőzene szolgáltatta a talpalávalót. Az ötletes és szép jelmezek elismerő tapsot kaptak, amihez apró ajándék is társult. De azok sem maradtak Id az ajándék- osztásból, akik nem öltöttek jelmezt, hiszen szinte mindenki nyert valamit. ■ A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások — a levélíró előzetes hoz­zájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával — szer­kesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemé­nyek nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikke..at is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Szeret engem a városom? Hogy jól érezzük-e magunkat ott, ahol élünk, többnyire apróságokon múlik. Nézzünk néhányat az elmúlt napokból: A szolnoki csata felidézésének forgató- könyve szerint — túl azon, hogy a hagyo­mányőrzők a történelmi esemény rangjá­hoz méltóan, hitelesen idézték meg a csata­jeleneteket- koszorút helyeztek el Dam­janich szobránál és a csata emlékére állított emlékműnél a Szabadság téren. A szerve­zési hiányosságait most nem firtatva nyil­ván nyomós okok állhatták akadályát an­nak is, hogy nem sikerült a koszorúzás helyszínét a téli hideg ellen felmadzagolt fóliadaraboktól megtisztítani. Az ünnepi hangulatba igencsak belerondított a szaka­dozott gatyadarabokhoz hasonlatos lát­vány. A magyar rockzene apostolára és zenész barátainak koncertjére sokan voltak kíván­csiak. Mint ahogyan az ilyen helyen lenni szokott, sem a ruhatár, sem a mellékhelyi­ség nem mellőzhető. A zárt ajtó előtt a hölgyvendégek próbálkozása sikertelen ma­radt, az automata ajtó ugyanis a pénzérmé­re sem nyílt ki. A ruhatári tumultus is sokat rontott a zenei élmény maradandóságán, egyetlen alkalmazottra bízva több száz vendég kiszolgálását. A Mátyás király úton lakók minden tájé­koztatást mellőzve egyik percről a másikra új közlekedési rendbe csöppentek. Most úgy áll a helyzet, hogy se közelben, se tá­volban, nincs hol parkolni. A váratlan for­dulat a közlekedési rend megsértése miatt hosszú távon jó anyagi haszonnal kecseg­tet, de arra nézve nincsenek távlatok, hogy mi lesz ezután a gépkocsi-tulajdonosokkal. Határidő előtt hónapokkal befizetett he­lyi adómra kaptam egy felszólítást. Fizes­sek, írják (ráadásul többet, mint ami jogos lenne) és esetleges mulasztásomért a levél­ben a retorziót is kilátásba helyezték. Sze­mélyesen tisztáztam az ügyet, megemlítve, miért nem lehet udvariasabban fogalmazni, utalva arra is, ha időközben rendeztem vol­na a kérés tárgyát, elnézést kérnek. Azt a választ kaptam, hogy mindenki egyféle le­velet kap, itt nem tesznek kivételt. A barbárok megint dolgoztak a város­ban, a piactérközeli telefonfülke oldalfalait kiverték. A jégkristályra emlékeztető üveg­halmaz eltakarítását napok óta nem érzi senki kötelességének, csak azon átgázolva lehet bejutni a „vázfülkébe”. Ezek az „apróságok” hatnak közérze­tünkre és számos kérdést felvetnek. Töb­bek között azt: ha így törődik velem a vá­rosom, szerethet-e engem? S ha nem sze­ret, elvárhatja-e tőlem, megérdemli-e, hogy én szeressem? _____________________________________NY. SZ-, SZOLNOK Sz olnok első díszpolgára A múlt értékeinek tisztelete nélkül nincs megtartó ké­pesség, nincs jövő sem. Egy várost, egy nemzetet nem üres szavak, jelszavak, jelvé­nyek, hanem apáink, nem­zedékünk öntudata, akara­ta, hagyományai tartanak össze. így vagyok én Szol­nokhoz fűződő szeretetem- mel is. Szomorúan olvasom, hogy az itt élők közül sokan elégedetlenek a lehetőségeikkel, és szívesen elköl­töznének, mert nem látnak esélyt a felemelkedésre és a jólétre. A frissen végzett diplomások is el­hagyják a várost, mert nem tud­nak, vagy nem akarnak itt dolgoz­ni. Az itt maradók közösségi, szel­lemi élete pedig széttöredezett. Ahányan vagyunk, annyi fűkre a világnak, és minden tükör mást és mást mutat. Kevés a kapcsolat, nincs párbeszéd. Ezért is örvende­tes, hogy a szolnoki Rotary Club könyvet készül kiadni, amelyben szolnokiak vallanak Szolnokról, mit őrizzünk meg, mire számítha­tunk és mit remélhetünk a harma­dik évezredben. Meggyőződésem, hogy Szolnok csak akkor találhat­ja meg útját a jövőbe, ha önmagát is megtalálta. Ezen az úton az első és legfontosabb lépés múltunk megismerése és tisztelete. Példaképül állítottuk valaha is nagyjainkat? A legnagyobb nélkülözések századában, a török világ idején olyan kiváló európai gondolkodók éltek Szolnokon, mint Szegedi Kis István vagy Geleji Katona István. Ugyanilyen kiemelkedő alakja volt városunk XX. századi történe­tének a világhírnevet szerzett bio­kémikus, Laki Kálmán Kossuth- díjas egyetemi tanár, aki Szolno­kon született, a Verseghy gimnázi­umban tanult. Nevüket a városban alig isme­rik. A Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert munkatársának szobrát az elmúlt évben Abádszalókon avat­ták fel. Nagy Józsefné Laki Irén (a képen) emlékezett meg világhírű testvéréről. Balról az avatóbeszé­det mondó Muszbek László, deb­receni orvosprofesszor, az egyko­ri tanítvány. Jobbról az alkotó Győrfi Sándor karcagi, Mun­kácsy- és Mednyánszky-díjas szobrászművész látható. Szeged, Abádszalók, Debrecen verseng azért, hogy magáénak vallhassa a tudóst. Ez utóbbi vá­ros Washingtonból hozta haza hamvait és díszsírhellyel köszön­receni fiatal kutató számára nyúj­tott lehetőséget az Egyesült Álla­mokban. A három város példát mutat arra, hogyan lehet megbe­csülni a városukból elszármazot­takat, akik tudásukkal és cseleke­deteikkel az egyetemes haladást szolgálták. fordulatait a történelem. A legne­hezebb időkben is ember és ma­gyar maradt. Javaslom, hogy első­ként az elmúlt évben alapított Szolnok Díszpolgára címet a vá­ros szülötte, Laki Kálmán kapja meg. DR. NEMES ANDRÁS Szabadtéri kocsma és nyilvános illemhely Az 1946 előtti években a szolnoki piac a Kossuth téren volt, a heti piac alkalmával a mai Táncsics Mihály (akkoriban Tisza Antal) utcában is kipakoltak az árusok. A baromfi- és halpiac a Csatorna utcában, népies nevén a Büdös­közben volt. Ez ma a Szigligeti ut­ca. Ezért is hívták ezt a részt Bü­dös-köznek, mert régebben itt folyt le a város szennyvizének egy része. Jelenleg is van egy ilyen Büdös-köze Szolnoknak, ez pedig a buszpályaudvarnál a rádi­óstúdió kerítése és a Kolozsvári utca 4-6-8-10. számú épülettömb előtti park. Érdemes lenne szám­lálást végezni, hogy naponta hány kultúrmagyar könnyít ma­gán a lakók és járókelők szeme láttára. (A pályaudvari WC 7 óra­kor nyit és túl drága.) A ház előtti park padjain és körülötte alkal­manként négyen-hatan is letele­pednek. Előkerülnek a boros-, sö­rös- és egyéb szeszes üvegek, fo­lyik a tivornyázás, kiabálás, ve­szekedés, a nótázgatás, egy sze­métdomb, amit maguk után hagynak. Ha valaki rosszallóan megjegyzést tesz, sértegetik, fe­nyegetik. Kell-e tűrni és meddig ezt az ál­lapotot? Kinek a dolga, hogy meg­szűnjön a házak között a tivor­nya, a szükség elvégzése, s visz- szakapják parkjukat az itt élők? Úgy gondoljuk, a kérdés rendezé­sében a rendőrségnek, az önkor­mányzatnak és a tisztiorvosi szol­gálatnak is lenne teendője. _______________________SZ. PÁL, SZOLNOK Az új miniszter értsen a szakmához Bennünket, földművelőket — magántermelőket, társas vállalkozásokat, szövetkeze­tieket — a mára kialakított arányainkkal együtt a rend­szerváltó pártok politikája szült. Nem baj, hogy va­gyunk, de az megbocsátha­tatlan bűne a „szüléink­nek”, hogy 10 év óta nincs olyan agrárpolitikájuk, amelyik közgazdasági meg­fontolásokon is nyugszik. A korrupciótól sem mentes lob­bik által ösztönzött, évről évre szóló, inkább ad-hoc jellegű, a nagy többségünk számára a gaz­dasági évet illetően és hivatalosan is késve közzétett szabályozók orientálnának bennünket arról, hogy mit támogat a kormány. A termőföld-tulajdonlás rendezet­lenségeinek megoldásáról, az uniós elvárások következtében a szántóföldi művelés alól kivonás­ra tervezett területek hasznosítá­sáról meg csak szóbeszéd formá­jában hallunk. Az meg különösen elszomorító, hogy elsősorban a konzervatív, magát keresztény szellemiségűnek minősítő uralko­dó elit a földművelők különböző csoportjainak egymással való szembeállításán fáradozik. Ugyanakkor elég sokan a józan paraszti eszünkkel meg azt vall­juk, bár a piacon versenyben va­gyunk, leszünk, de a nemzetünk érdekeitől vezérelve látjuk, hogy különösen az uniós belépés kü­szöbén fennáll közöttünk az ér­dekazonosság is. Elég, ha a kistér­ségi felzárkóztatás uniós prog­ramjaira, Boros miniszter szerint a 26-30 milliárd forintnyi SAPARD-támogatásra és a minél kedvezőbb termelési kvóták el­nyerésére gondolunk. Hiszen ezen előnyökből mindannyiunk­nak részesednie kell. A szövetke­zés minden formája, benne a ter­melőszövetkezet is, nemzeti ér­dek, mert közgazdaságilag is szo­ciális. Ezt a felfogást erősíti ben­nünk a szégyenünkre elkészített „holland tanulmány”, mely sze­rint nyugaton évenként - és ez megdöbbentő - a farmergazdasá­gok 2-5 százalékát elsöpri a piac. Ismert az is, hogy amerikai nyo­másra ezentúl (lásd Agenda 2000) csökkenő mértékű lesz a mezőgazdaság dotációja. Ez majd gyorsítja a csődbe jutást. Követ­kezményeként növekedik a „ga- bona-iparinövény-hústermelő” gazdaságok birtolúiagysága, gaz­daságossága. Ezek a farmok most nyugaton a szántóföld 60 százalé­kán átlag 150 hektárosak. A szö­vetkezés tehát elsősorban a 10-20 hektáron gazdálkodók számára, különösen, ha nem kertészked­nek, eszköz lehet az uniós piacon való fennmaradáshoz, ami szoci­álisan nem mindegy a magyar pa­raszt ember számára. Végre megérdemelnénk olyan minisztert, aki felkészültségénél, az ágazat iránti elkötelezettségé­nél fogva képes a nemzeti agrár- politikát képviselni. Az egykoron világszínvonalon lévő, önfinan­szírozó mezőgazdaságunknak (1990 előtti évtizedben többet fi­zettünk a költségvetésbe, mint amennyit onnan kaptunk, mégis többségünk jobban élt, mint most) megvannak még a koráb­ban kipróbált szakemberei. Belő­lük választani és kinevezni mi­nisztert, minden politikai manő­ver nélkül, kormányfői és állam­fői kötelezettség. _______________SZURCSIK ISTVÁN, TÚRKEVE Hu szonnégy órán keresztül A győzelmet nem kell meg­magyarázni, mondták már a régiek is, én mégis úgy gondolom, szükséges né­hány gondolattal visszatér­ni a szolnoki középiskolás­ok sportcsarnokbeli 24 órás vetélkedőjére. Min múlt a csapatunk győzelme? Olyan dolgokon, amikről nem is gondoltuk, hogy léteznek. Adott volt egy csapat, amit szinte az utolsó pillanatban raktunk össze, mégis egységes volt. Volt egy be­vonulás, ami az utolsó utáni percben született, és mégis jónak találta a zsűri. Volt sok-sok feladat, amiket először nehéznek találtunk, azu­tán a végén kiderült, hogy mégis megoldható. Volt sok ellenfél, akik már-már vérszemet kapva üldöztek minket. Volt egy zsűri, amely nagyon nehéz helyzetben volt, hogy rangsorolja a produk­ciókat. Volt sok áldozatkész anyuka, apuka, nagyszülő és ba­rát, akik segítsége nélkül nem biztos, hogy nyertünk volna. És voltak segítőink, Fodor György alpolgármester, Lázár Gabi, ató nevét kölcsönözte, a városi rend­őrkapitányság, amely a gigafont adta, Papp Béla cipészmester, Kiss Károly a lovával és a Galéria étterem dolgozói - és végül, de nem utolsósorban volt (van és re­mélem, lesz is) egy olyan egysé­ges és erős csapatszellem, amely átsegített minket a legnehezebb perceken, helyzeteken, embere­ken. Nem a csapatkapitány, a ta­nár vagy a mosómaci - a kaba­lánk - győzött tehát, hanem a csapat, amely megérdemli, hogy aranyüntával és csupa nagybetű­vel kerüljön be az iskola nagy­könyvébe. PATYUS VIKTOR CSAPATKAPITÁNY, A SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓJA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom