Új Néplap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-10 / 35. szám
2001. Február 10., szombat 11. OLDAL 1-P ŐRT Piros-feketék ütközete Ma 15.15 ómkor: Mól Szolnok-Körmend Férfi kosárlabda A bajnokság soros fordulójában újfent nehéz összecsapás elé néznek a szolnokiak, ugyanis magabiztosan menetelő Marc Körmend csapatát fogadják a Tiszaligetben. A felek első találkáját biztosan 83- 62-re nyerték a vasi piros-feketék, akik ezzel együtt 12 győzelmet szereztek. Jó áll, tehát a szénájuk, idegenben csupán kétszer kaptak ki - Szombathelyen és Kaposváron -, többek között sikerült nyerniük az Albacomp és az Atomerőmű otthonában is. A legutóbbi fordulóban esélyt sem adtak a Hon- védnak, 94 ellenében mindössze 81 pontot kaptak. Még az is belefért, hogy 10 büntetőt kihagyjanak, ám a triplákat közel 62%-os biztonsággal dobták Mujanovics- ék. A körmendi megfigyelők látták a molosok soproni vendégjátékát, és elégedetten dörzsölték tenyerüket, mondván az ő csapatuk jobb mint a szolnokiaké, biztosan fognak nyerni a Tiszaligetben is. Remélhetőleg ehhez lesz egykét szavuk mai vendéglátóiknak. - Alapcél a győzelem - kezdte mondandóját Henrich edző. - Mindenütt, de különösen hazai pályán meg kell mutatni, hogy mit tudunk. Feltérképeztük a ve- télytársunkat, remélhetőleg kitapintjuk majd gyenge pontjaikat. Mindenki a fedélzeten, Ádám Béla is vállalja a játékot, ellenben az új szerzemény, az amerikai Elliott játékengedély híján egyelőre még nem szerepelhet sorainkban. A találkozó tehát délután negyed négykor kezdődik, a Duna tévé élőben közvetíti a rangadót. A két sípmester Váradi és dr. Vígh lesz. A várható kezdő csapatok. Mol: Maljkovics, Adderly, Walke, Sitku, Lapov. Körmend: Németh, Fodor, Pet- terson, Mujanovics, Riley. Az A-csoDort állása 1. Kaposvár 14 12 2 1233-995 2. Körmend 15 12 3 1352-1131 3. Atomerőmű 14 11 3 1247-1080 4. Falcé 15 11 4 1423-1308 5. Albacomp 14 10 4 1302-1041 6. Mól Szolnok 13 8 5 1093-1027 7. ZTE KK 14 5 9 1042-1114 8. Nyíregyháza 14 5 9 1090-1189 9. SMAFC 14 4 10 1060-1277 10. Sopron 15 3 12 1139-1310 11.Debrecen 15 3 12 1135-1282 12. Bp Honvéd 15 2 13 1079-1441 (VÉCSÉ) Elvárható a győzelem Szombaton 18 ómkor: Tiszaföldvár-Nyíregyháza Férfi kézilabda NB I. Változnak az idők. Néhány fordulóval korábban a földvári együttes sodródott a megszűnés határára, mára a Nyíregyháza csapata tart ugyanott. A Dunaferr ellen már lemondtak egy bajnoki mérkőzést, s azt legfeljebb még egyszer tehetik meg ebben a szezonban, ugyanis a harmadik esetnél már kizárnák őket a bajnokságból, az eredményeiket pedig törölnék. Mindennek a jövőre nézve lehetnének igen súlyos következményei. Mert, ha a szabolcsiak lejátsszák, bármilyen összetételben — a profik már két hete távoztak — is a hátralévő mérkőzéseiket, akkor nem csupán a sportszerűség szellemében járnak el, hanem azt is elérhetik, hogy a nyártól NBI/B- s csapatként jegyezhetik tovább őket a magyar kézilabdában. Hanufer Sándor az egyszemélyes nyíregyházi klubvezetés képviselője érdeklődésünkre megerősítette, hogy szombaton mindenképpen eljönnek Tisza- földvárra. — Gyakorlatilag felnőtt játékos nélkül tudunk csak kiállni, de meg kell tennünk a jövőnk érdekében. Az előző körben a Dunaferr ellen túl nagy kockázatot vállaltunk volna, ha csonka együttessel vesszük fel a versenyt, a gólkülönbség ugyanis demoralizálhatta volna a megmaradt fiatalokat. Jövő héten a Győrrel szemben kellene helyt- álínunk, de az még odébb van. A földvári meccset azért is tartjuk fontosnak, hogy így legalább egy hetet nyerhetünk a túlélés reményében - fogalmazott az edző és klubvezető. Mit mondhat erre Váczi Sándor, a földváriak debreceni mestere, aki korábban Szabolcsban is dolgozott?- Megbeszéltem a fiúkkal a helyzetet. Sajnos a magyar férfi kézilabda itt tart, s ehhez nekünk most asszisztálni kell. Amíg el nem dől a meccs, addig pályán szándékozom tartani a legjobb csapatot, utána azonban szeretnék mindenkinek lehetőséget adni. Hozzáteszem, mi is éppen csak megleszünk, mert Bukta izomszakadást szenvedett, Danku szögbe lépett, Nagy Jóska pedig még mindig az influenzával küszködik. Ha belegondolok, hogy a nyíregyházi fiatalokat ismerve mennyire ügyesek és jó erőben vannak, még meggyűlhet a bajunk velük - vélekedett Váczi mester. Hölgyek a kupaporondon Női kézilabda Nehéz hétvége előtt áll az európai kézilabdakupákban érdekelt öt magyar női csapat. A Bajnokok Ligájában a Herz-FTC-nek és a Győri Graboplast ETO KC- nak is nyernie kell valenciai riválisa ellen a továbbjutásért. A fővárosiak helyzete annyival könnyebb, hogy ők otthon játszanak a Ferrobus Mislata ellen, míg a másik zöld-fehér gárda a Milar L’Elianához látogat. Németh András, a B-csoportos Ferencváros vezetőedzője úgy nyilatkozott, hogy a január 7-i 29-27- es vereségből sokat tanultak, hiszen akkor még ismeretlen volt az ellenfél. - Most valamivel jobb helyzetben vagyunk. Garantált a telt ház, valamennyi jegy elkelt. Sikerült feltérképeznünk a Ferrobust, pontos, gyors játékkal megszerezhető a győzelem. A Dcsoportban a Győr január 6-án 25-23-ra kapott ki a vendég Valenciától. — Egyszerű a képlet, ha vasárnap megint kikapunk a spanyoloktól, akkor kiestünk. Háromgólos vagy nagyobb különbségű győzelmünk esetén viszont már mi kerülünk a negyeddöntőbe. Döntetlennél, egy vagy kétgólos sikerünknél pedig az utolsó forduló dönt — mondta Vanyus Attila, a győri klub elnöke. A KEK nyolcaddöntőjében a Dunaferr a jelentős játékerőt képviselő francia ESBF Besanconhoz utazik. A több világklasszissal felálló franciák 8 forduló után száz- százalékos teljesítménnyel vezetik hazájuk bajnokságát. Megjósolható, hogy a dunaújvárosiaknak minden tudásukra szükségük lesz a továbbjutáshoz. Az EHF Kupában érdekelt együtteseink közül, a DVSC-Valdornak a Zaglebie Lubin, míg a székesfehérvári Cornexi-Alcoának a szlovák bajnokság élén álló Duslo Salát lesz az ellenfele. m Delmis Angéla jól vezérelte társait fotó: mészáros Hírek röviden PALIKOT JAVASOLJÁK. A főtulajdonos magyar állam képviseletében Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter Palik Lászlót javasolja a Hungaroring Sport Rt. elnök-vezérigazgatójának, az elképzeléssel a kisebbségi tulajdonos is egyetért. A tisztséget korábban Studniczky Ferenc töltötte be, aki január 25-én lemondott. Az új elnök-vezérigazgató megválasztására az rt. február második felében esedékes közgyűlésén kerül sor. NINCS HELYSZÍN. Donald Tremblay, a brit Lennox Lewis és az amerikai Hasim Rahman profi nehézsúlyú ökölvívó címmérkőzését szervező amerikai iroda szóvivője tagadta, hogy Johannesburg lenne a színhelye az április 21-i összecsapásnak. - A Dél-afrikai Köztársaság érdeklődik a találkozó megrendezése iránt, de véglegesen még nem döntöttünk - reagált Tremblay Frank Maloney bejelentésére, amelyben Lewis menedzsere tényként közölte, hogy Johannesburgban lesz a mérkőzés. Lennox Lewis - a WBC és a IBF világbajnoka - legutóbb november 11-én lépett kötelek közé, és könnyű győzelmet aratott a szamoai David Tua í felett. WOODS SZŐKE LESZ. Az idén gyengén szereplő Tiger Woods kijelentette, újra kiszőkí- ti a haját, hátha ez javít teljesítményén. - Fogalmam sincs, hogy miért játszok mostanában halványabban. Ha ismét befesteném a hajam, talán több szerencsém lenne - tréfálkozott a világranglista-vezető golfozó. A 25 éves amerikai sztár január elején néhány napra új hajszínnel lepte meg rajongóit: szőkén jelent meg a nyilvánosság előtt, aki fekete apától és thaiföldi anyától származik. NYOLCMILLIÓ A GYŐZTESNEK. A Spanyol Labdarúgószövetség bejelentette, hogy a július 29. és augusztus 12. között rendezendő klubvilágbajnokság győztese több mint 8 millió dollárt kap. A döntő másik résztvevője 5,5 millió, a harmadik és negyedik helyezettek közel 4 millió dollárral lesznek gazdagabbak. A 12 csapatos klub-vb résztvevői: Deportivo La Coruna és Real Madrid (mindkettő spanyol), Galatasaray (török), Jubilo Ivata (japán), Al- Hilal (Szaúd-Arábia), Boca Juniors (argentin), Palmeiras (brazil), Los Angeles Galaxy (USA), Olimpia (hondurasi), Hearst of Oak (ghanai), Esperanza (tuniszi), Wollongong (ausztrál). A mérkőzéseknek Madrid és La Coruna ad otthont. Készülhetünk az osztályozóra NŐI RÖPLABDA EXTRALIQA BITT Kaposvári NRC— Jászberényi RK 3:1 (25, -22,21, 23) Kaposvár, 100 n., v.:Mezőffy, Dra- vecz Kaposvár: Gelle, Szíj, Geiger, Ékes, Tuba, Ács-Jebektor. Csere: Molnár (liberó), Pálfi, Bita. Edző: Biki Mária. Jászberény: Karsai, Nagy I., Szabó D., Adorján, Seji, Tóth A. Csere: Fényes (liberó), Kriegel, Sápi, Selmeci. Edző: Deme Gábor. Az eredmény alakulása - I. játszma: 2-4, 9-10, 17-15, 24-25. II. játszma: 2-6, 11-9, 18-16, 21- 24. III. játszma: 1-5, 11-9, 19-14, 23-20. IV. játszma: 4-5,12-11,18- 15, 24-21. Az osztályozós hely elkerülése érdekében létfontosságú mérkőzésen léptek pályára pénteken este a herényi lányok. Bár a héten influenzával ágynak dőlt Kriegel és Selmeci is a csapattal tartott, a kezdő hatosban egyikük sem kapott helyett. A feladó poszton az elmúlt napokban jól „pörgő” Tóth Andreára várt a feladat, hogy rutinját kihasználva kihagyhatatlan helyzetbe hozza társait. Az első szettben végig fej-fej mellett haladt a két együttes, nagyobb előnyre csupán a hajrában tudott szert tenni a házigazda. Igaz, akkor három játszma labdája is volt, ám ezeket hárítva már a JRK kezében volt a döntés lehetősége. Sajnos nem élt vele, így elúszott a játszma. A második felvonás eleje, és ami döntő, a vége a vendégek elképzelése szerint alakult, ezzel 45 percnyi jáSeji Amezin ték után minden kezdődött elölről. Ugyan a harmadik szett első perceiben úgy tűnt, kézben tartja a mérkőzés irányítását a Jászberény, egy idő után mintha elfogyott volna az erő Adorjánék ütéseiből, és a remekül mezőnyöző hazaiak megérdemelten nyerték a menetet. Sajnos a zárófelvonásra sem tudott igazából felpörögni a JRK, és ezúttal mintha a tűz is hiányzott volna játékosaiból. Ez a vereség azt jelenti, az együttes ha matematikailag még nem is, de lélekben elkezdheti a felkészülést az osztályozóra. Deme Gábor: — Ha a Kaposvár mindenki ellen így játszott volna, nem itt tartana. _______________________________IQBAII Hé t végi sportműsor Grönholm búcsúja Motorhiba miatt a harmadik szakasz után feladta a Svéd Ralit a tavalyi világbajnok finn Marcus Grönholm. A Peugeot 206-tal versenyző pilóta már az első etap végén érezte a bajt, de még rövid ideig küszködött. Grönholm az idénynyitó Monte-Carlo Ralit szintén a felforrt hűtővíz miatt adta fel. - A harmadik szakasz végéig még kitartottunk, de a motor rendkívül rossz állapota miatt nem tudtuk elkerülni a feladást - mondta a finn pilóta. Grönholm tavalyi legnagyobb riválisa, Richard Bums számára is rosszul kezdődött a svédországi futam. A Subaru Imprezával versenyző brit a második szakaszon hófalnak ütközött, több mint 13 percet veszített. Burns autója nem sérült meg súlyosan, de esélyei minimálisak a győzelemre. A3, gyorsasági szakasz után a Radström, Thomer (svéd, Mitsubishi Caris- ma) duó vezet. Szombat Asztalitenisz. Városi bajnokság, Szolnok, Reptéri Sportkomplexum, 9. Cselgáncs. Férfi és női rangsorverseny, Budapest, BHSE- csarnok, 10.30. Kézilabda. Férfi NB I: Tisza- földvár-Nyíregyháza, Homoki Sportcsarnok, 18. Kosárlabda. Férfi NB I, A-cso- port: Mól Szolnok-Marc Körmend, Tiszaligeti Sportcsarnok (Duna TV)), 15.15. Kaposvár- Debrecen, 17. Soproni Ászok- Albacomp, Zalaegerszeg- SMAFC, 18. Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések: Szolnoki MÁV Neusiedler—Szászhalombatta, Véső utca 11, - rossz idő esetén Ti- szaliget, Sáma-Kunszentmártoni TE-Jászberényi SE Vasas, 11. Mezőtúr-Szajol, 10, Jászla- dány-Szászberek, 14. Martfű- Túrkeve, 10., Tiszafüred-Abád- szalók szabad strandi pálya) 10.30. Villámtoma Rákóczifal- ván: a helyi az abonyi és a tószegi csapat részvételével, 11. Röplabda. Férfi NB I: MAFC— Szolnoki Titász RK-SI, 11. Sakk. Megyei nyílt egyéni bajnokság, Szolnok, HEMO, 9. Teke. Férfi szuperliga: Kapos- vár-Szolnoki MÁV JJ„ 10. Női szuperliga: Ózd-Sz. MÁV, 10. Teremlabdarúgás. Női NB I: Szolnoki MTE-Enying, Olajcsarnok, 14. Vasárnap Asztalitenisz. Városi bajnokság, Szolnok, Reptéri Sportkomplexum, 9. Kosárlabda. Férfi NB 1, A-cso- port: Falco-Bp. Honvéd, 18. Röplabda. Női extraliga: Jászberényi RK—Kaposvár, Bercsényi Sportcsarnok, 17. Sakk. Megyei nyílt egyéni bajnokság, Szolnok, HEMO, 9. Teke: NB II. férfiak: Szolnoki TK-Kazincbarcika, Körösi út 10. Egy lépés előre a tabellán MÁV Coop SE-BEAC-Siemens 75-55 (24-11, 10-13, 20-12, 21-19) nyok, kosárlabdában jóval ellenfelük fölé nőttek, egy másik műfajban azonban még gyengébbnek bizonyultak... NŐI KOSÁRLABDA NB I., A-CSOPORT Olaj-csarnok, 400 n„ v.: Simó, Kóthay MÁV Coop: DELMIS 13, SZEMERÉDI 15/3, BERKÓ 16/6, Horváth A. 6, FARKAS Anna 13. Csere: Bujdosó 5, Cutau 1, Hegedűs 6/3. Edző: Palkovits Tamás BEAC: Halmos 5, Horváth A., FARKAS ANDREA 12/3, CSERNY 23/3, Klucsik 5. Csere: Fekete 5/3, Kovács 5/3. Edző: Tapodi Péter Az eredmény alakulása: 3. perc: 11-2, 7. p.: 21-5,15. p.: 28-22,25. p.: 40-30,33. p.: 61-46, 38. p.: 70-53. Kipontozódott: Horváth A. (Szolnok) 28., Klucsik 32., Farkas A. 37., Cserny 40. perc Ahhoz, hogy helyet cseréljenek a felek a tabellán, győzni kellett a szolnokiaknak, méghozzá 11 ponttal. Ennek szellemében kezdtek a hazaiak, az ördöngö- sen cselező Delmis passzaiból könnyű ziccereket dobott Farkas Anna. Ehhez megfelelően asszisztáltak a fővárosiak, akik jószerével még a labdát sem tudták megfogni az első percekben. A folytatásban 16 ponttal léptek meg a cooposok, ekkor azonban megtorpantak, Csernyék pedig elkezdték ledolgozni a hátrányukat. Negyedórát követően már alig maradt a hazai előnyből (28-22), bizony jókor jöttek Berkó találatai, ezután megnyugodhattak a hazaiak. A harmadik negyedben - lehet mondani - rátett egy la- I páttal a szolnoki hölgykoszorú, hamarjában nyolc pontot értek el, ezzel visszaállították a régi rendet. A záró negyedben óriási kapkodás folyt a pályán, hajtottak, küzdöttek a csapatok, de rengeteget hibáztak. A végjátékban a magabiztosabban játszó Ti- sza-partiak nem adták ki a kezükből a lehetőséget, és biztosan hozták a nagyon fontos találkozót. Palkovits Tamás: - Óriási szívvel játszottak a lálapodi Péter: — Fiatal csapatomnak sok mindent kell még tanulnia, például azt, hogy tétmecs- csen ne remegjen meg a kezük, valós tudásuknak megfelelően játszanak. ____________________________. ____________ VÉCÉÉ Le mondott Torgyán József és Szabadi Béla Lemondott posztjáról Torgyán József és Szabadi Béla, a Ferencvárosi Torna Club elnöke és elnökhelyettese. A két kisgazda politikus a tisztségéről történő lemondást azzal indokolta írásos nyilatkozatában, hogy a klub eddig elért eredményei alapján elő kívánják segíteni az Egyesületi Tanács és a közgyűlés számára, hogy tagjai átgondolhassák, milyen formában kívánják működtetni a jövőben az FTC-t és a labdarúgó kft.-t. Emellett a két testület így arról is dönthet, hogy kiknek a vezetését látná szívesen. Amíg erről döntést hoznak, a klub vezetését Szeiler Józsefre, a ferencvárosi futballcsapatot működtető kft. ügyvezető igazgatójára ruházzák - áll Torgyán József és Szabadi Béla nyilatkozatában. ____________________________________________________§