Új Néplap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-09 / 34. szám

HU 2001. Február 9., péntek MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL Leégett Szerelőműhelynek álcázott, vél­hetően lepárlóüzem vált a lán­gok martalékává csütörtökön Kecskeméten. A város határá­ban lévő műhely külföldi állam­polgárságú bérlői illegális tevé­kenységet folytathattak. Hogy szesz- avagy üzemanyag-hami­sítást (netán mindkettőt), még nem tudni. ■ Orbán megvált Torgyántól (Folytatás az 1. oldalról) Az Orbán-Torgyán találkozóra I egy nappal azt követően került | sor, hogy a miniszterelnök a me­zőgazdasági dolgozók részéről is jelentkező bizalomvesztésről be­szélt a Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztériummal | szemben. Orbán Viktor a Magyar Rádióban szerdán kijelentette: nagy kérdés, hogy a minisztérium mostani vezetésével megoldha- tók-e a tárca előtt álló nagy felada- J tok, így a földbirtokrendszer új alapokra helyezése. A kormányfő arra is emlékeztetett, hogy a koalí­ciós megállapodást ugyan a párt­elnökök írták alá, de a szerződés a két párt között jött létre. Orbán Viktor ezért nem tartja személy- j függőnek a megállapodást. Tamás Károly, a Földműve­lésügyi és Vidékfejlesztési Mi­nisztérium közigazgatási állam­titkára csütörtökön még nem ki- I vánt érdemben reagálni a Ma- j gyár Hírlap című napilap értesü­lésére, miszerint Torgyán József utódja lehet a tárca élén.- Amennyiben Orbán Viktor miniszterelnök így döntene, ak­kor nyilatkoznék a kérdésről. Ameddig azonban nincsen hiva­talos felkérés, nem lenne helyes kommentálni a felvetéseket - fo­galmazott a parlament mező- gazdasági bizottságának ülését J követően Tamás Károly. A jelenlegi kormánykoalíció­nak nincs alternatívája - hang­súlyozta az elmúlt napok belpo­litikai fordulataival kapcsolat- j ban Bánk Attila kisgazdafrak- { ció-vezető. Leszögezte: erről a j választóiktól kapott felhatalma­zás alapján, valamint az FKGP és annak frakciójának koalíciós megállapodását is figyelembe véve győződött meg. A bejelentést követően politi­kai körökben élénk találgatás j kezdődött arról, ki lehet a föld- [ művelésügyi tárca élén Torgyán utóda, és mennyiben szólhat be­le a jelölésbe az FKGP elnöke. A legesélyesebbnek Gyimóthy Gé­zát tartják, noha a kisgazda poli­tikusnak nincs semmiféle mező- | gazdasági jártassága. Fogyatkozó népességünk (Folytatás az 1. oldalról) Természetes szaporodás jelle­mezte még Tiszaburát 16-tal (vándorlási különbözet -6), Jász- felsőszentgyörgyöt 8-cal (vándor­lási különbözet -4), Jásztelket 4- gyel (vándorlási különbözeié is pozitív: 19), Kuncsorbát 2-vel (itt is pozitív a vándorlás: 2), Berek­fürdőt 1-gyel (a vándorlási érték szintén pozitív: 6). Ezzel ellen­tétben a legnagyobb természetes fogyást Jászladány könyvelhette el -51-gyei (itt a vándorlás is ne­gatív: -5), és Jászszentandrás is csak eggyel marad el a maga -50- es értékével (vándorlási érték: 13), a sorban Fegyvernek követ­kezik -45-ös természetes fogyás­sal (vándorlás: 1), Jászdózsa -38- as fogyással (vándorlás: 28) és Abádszalók -37-tel (vándorlás: 29). A legtöbben Jászjákóhalmá- ra, illetve Rákóczifalvára vándo­roltak be, hiszen Jákóhalma ván­dorlási különbözete plusz 65 (a természetes fogyás -5), Rá- kóczifalva pedig szintén 65-ös vándorlással bír (természetes fo­gyás: -19), a harmadik helyen a bevándorlást tekintve Nagyiván áll 42-es értékkel (természetes fo­gyás: -11). A legtöbben Kunma­darasról mentek el, a vándorlási különbözet itt negatív: -51 (ter­mészetes fogyás: -8), majd Tó­szeg következik -43-mal (termé­szetes fogyás: -15). Érdekesség, hogy volt három olyan település, ahol a születé- sek-halálozások különbsége nul­lára jön ki, azaz ugyanannyian születtek, mint meghaltak. Közü­lük kettőben mégis gyarapodott a település, mert pozitív volt a be­vándorlási különbözet, ezek Hu- nyadfalva (bevándorlás: 13) és Szászberek (bevándorlás: 18), míg Kétpó esetében negatív volt a vándorlási különbözet: -16. BGY Telibb lett a Teleház A gyerekek örömmel vették birtokba az új gépeket fotós sj JÁSZKISÉR Újabb állomásához érkezett a Teleház fejlődése. Tegnap délután adták át azokat az új számítógépeket, melyeket a budapesti Demokratikus Jogok Fejlődéséért Alapít­vány pályázatának segítsé­gével szerezhettek be. A Jászkiséri Gyermekekért Ala­pítvány égisze alatt működő Tele­ház sokat fejlődött működése há­rom és fél éve alatt. Tegnap az alapítvány kuratóriumának elnö­ke, Gál András egy újabb bővítés okán köszönthette a meghívotta­kat. Az amerikai kormánypénz­ből működő Demokratikus Jogok Fejlődéséért Alapítvány DemNet programja keretében másfél mil­lió forintot fordíthattak a Teleház eszközparkjának bővítésére, illet­ve további támogatásként három ingyenes tanfolyamot is indíthat­tak, melynek teljes költségét (1,3 millió forint) szintén a DemNet biztosítja. Nizák Péter a DemNet igazgatója rámutatott, hogy az olyan civil szerveződések, mint a Jászkisér Gyermekeiért Alapít­vány, rendkívül sokat tehetnek egy-egy település fejlődéséért. Balog Lászlótól, a Teleház prog­ramfelelősétől megtudtuk, hogy egy másik támogatás révén (Au­tonómia Alapítvány) a kiséri Tele­ház „térségi információs civil központ” rangra emelkedhetett. Mint megtudtuk, a minap Balogh László, a kiséri alapítvány képvi­selőjeként részt vett azon a foga­dáson melyet Peter Tufo leköszö­nő USA-nagykövet adott. Magyar- országi tartózkodása idején a nagykövet szívügyének tekintette az ország keleti régiójának fejlő­dését. Elindítója volt a DemNet programnak is, ezen keresztül ke­rült kapcsolatba a jászkiséri ala­pítvánnyal. ________ BANKA CSABA A jászkiséri Teleház 1997 júliusában kezdte meg működését a DemNet támogatásával. Akkor három számítógépük (inter­neteléréssel), egy telefaxuk, illetve egy fénymásolójuk volt. Jelenleg 12 számítógéppel rendelkeznek, ISDN-vonalat sze­reltek fel, egy időben 10 számítógépen kapcsolódhatnak az internetre. Az elmúlt két évben 48 helybéli szerzett segítsé­gükkel alapfokú számítógép-kezelői képesítést. Folytatódik a vetélkedő A megyei művelődési és ifjúsági szolgálat 1999 novemberében a millennium jegyében útjára indí­tott egy 24 órás ifjúsági honisme­reti vetélkedősorozatot, amely­nek első részét 2000. április 1-2- án rendezték meg Nagykörűben. A program idén folytatódik. Történelmi kérdéssor, ügyes­séget, ötletességet, kreativitást kí­vánó feladatok, történelmi színjá­ték írása, összesen 300 feladat szerepel a programban. A 15-30 fős csapatok tagjai egymást váltva 24 órán át, általában szombaton 11 órától vasárnap 11-ig verse­nyeztek. Az előkészítésben és a lebo­nyolításban is oroszlánrészt vál­laltak a nagykörűiek. Nagykörűt Rákócziújfalu, Szajol, Török- szentmiklós (kétszer is) követte. Ebben az évben várhatóan három további helyszínen, Abádszaló- kon, Mezőtúron és Újszászon tartják meg a vetélkedőt. A rendezvénysorozat célja mi­nél több ember bevonása a játék­ba. A nyertesek nem lépnek to­vább, megyei győztes sem lesz, maga a részvétel és a sikeres helyi szereplés a cél. A Délkelet- Alföld regionális felsőoktatási intézménye a Tessedik Sámuel Faiskola váija minden továbbtanuló jelentkezését a 2001/2002-es tanévre. A négy városban (Békéscsaba, Gyula, Mezőtúr, Szarvas) működő intézmény 14 főiskolai alap és 1 akkreditált islolai rendszerű felsőfokú szakképzési szakon, közel 30 szakirányon nappali és levelező tagozaton képez diplomásokat és másoddiplomásokat. Kar, telephely Választható szak Elérhetőség Körös Főiskolai Kar Békéscsaba- gazdálkodási- pénzügyi- személyügyi szervező Telefon: 66/447-447 Telefax: 66/447-002 E-mail: to@zeus.kf.hu Körös Főiskolai Kar Gyula- diplomás ápoló Telefon: 66/561-630 Telefax: 66/561-630 E-maii: kfkgyula@bekes.hungary.net Körös Főiskolai Kar Szarvas- tanító- óvodapedagógus- óvodapedagógus-tanító- nemzetiségi (román, szlovák) óvodapedagógus, tanító Telefon: 66/311-511-3110 Telefax: 66/311-550 E-mail: zsiganezs@apollo.szvkf.hu Mezőgazdasági Főiskolai Kar Mezőtúr- mezőgazdasági gépészmérnök- mezőgazdasági mérnök- tájgazdálkodási Telefon: 56/350-184 Telefax: 56/350-465 E-mail: belley@mail.mfk.hu Mezőgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Kar Szarvas- környezetgazdálkodási agrármérnök- meliorációs mérnök- növénytermesztési mérnök- hulladékgazdálkodási technológus (AIFSZ) Telefon: 66/313-311/2117, /2125, /2127 Telefax: 66/312-780 Email: tto@wem.date.hu $ Az érdeklődők a jelentkezés és a felvétel részleteiről a karok tanulmányi osztályán és a .felsőoktatási felvételi tájékoztató 2001.” című kiadványában tájékozódhatnak. Csak annyit tud: ölt Pezsgőt is bontott a gyilkosság helyszínén (Folytatás az 1. oldalról) A videón is rögzített rendőrségi eljárás során még azt is elmond­ta, hogy az egyik üveg pezsgőt még ott, közvetlenül a gyilkosság után felbon­totta és „meghúzta”. A zsákmánnyal többször fordult, mire mindent hazajuttatott. A megyei bíróság előtt elhangzottak vi­szont a vádlott beisme­rése ellenére sem vol­tak annyira meggyőző­ek, hogy az ügyet gyor­san lezárhatták volna. J. Sándor ugyanis, ami a részletkérdéseket illette, többnyire „nem tudom”- mal vagy a korábbi vallomásától eltérő módon válaszolt. Nem tu­dott az egyik leglényegesebb kö­rülménnyel, magával a bántal­mazás módjával kapcsolatban sem egyértelmű és a többi bizo­nyítékhoz igazodó válaszokat adni. Ez pedig kétségeket éb­resztett a bíróságban. Kérdések­re kérdések halmozódtak. A leg­különösebb az, hogy a vádlott még a nyomozás legelején emlí­tést tett egy „valamilyen” Pistá­ról, akivel állítólag közösen cse­lekedtek mindent, ám ezt a vallomását hamarosan vissza­vonta. Ettől kezdve kitartott amellett, hogy mindent egye­dül csinált. A bíróság előtt úgy tűnik, nem volt túl hiteles ez a vallomás, ugyanis a tárgyaláson újból fel­vetődött a kérdés: nem volt-e mégis ott az a „vala­milyen” Pista. Az áldozat tanúként kihallga­tott fia sem titkolta, ő sem hisz abban, hogy a bűncselekményt egyedül követte volna el a vád­lott. Szerinte több körülmény is amellett szól, hogy volt segítőtár­sa is. Ezeket részletesen el is so­rolta a bíróságnak. A bíróság a tárgyalást elnapol­ta. VÉLEMÉNY MOLNÁR Q. ATTILA Csupán azt nem tudni, miként tudják majd visszafizetni a felvett összeget Továbbtanulási hajrá Immár február közepét mutat a naptár, ami a tavasz közeledésén túl más eseményre is utal. Eljött a végső döntés ideje a továbbtanulást il­letően. A szülők már mindenütt túl vannak a félévi értesítők okozta megpróbáltatásokon, folyik az utolsó számolgatás, az elért érdemje­gyek mire lesznek elegendőek a felvételin? Az általános és a kö­zépiskolákban tehát egyaránt megkezdődött már a tanév végéig tartó hajrá. Hiszen sok esetben a gyerekek egész életét befolyá­soló döntés lehet az iskolaválasztás. Megnyithat és becsukhat előttük bizonyos kapukat. Miközben a diákok tanulmányaikkal vannak elfoglalva, a csa­ládok már előre próbálják felkészíteni magukat a várható nehéz­ségekre. Ha csemetéjük most kerül fel gimnáziumba, szakkö­zépiskolába vagy a szakiskolák valamelyikébe, még viszonylag kis terhet vettek a vállukra. Igaz, a tanévkezdés anyagi megpró­báltatásai már a nyár közepén rémálom­ként gyötrik az anyukákat, apuká­kat, hiszen drágák a tankönyvek, az ebéd, esetleg a kollégium. De még mindig nem annyira lehango­ló a helyzetük, mint azoknak, akiknek a gyermeke főiskolára, egyetemre kerül. Gyakran az ország másik végében lévő felsőok­tatási intézménybe nyer felvételt a hallgató, viselve annak min­den megpróbáltatását. Hiszen utaznia kell, mégpedig nem is ke­veset, ha nem kap kollégiumi ellátást - bár az sem olcsó -, min­den hónapban kisebb vagyont emészt fel az albérlet költsége, nem is beszélve arról, hogy gyakorlatilag egy önálló háztartást kell fenntartania. Ennek ellenére egyre többen taníttatják gyer­mekeiket, olykor erőn felül is. Nemrég kormányszinten fogalmazódott meg az az igény, hogy néhány éven belül minden második fiatal diplomához jut­hasson. A nehéz helyzetű családokra gondolva az állam igyek­szik már idén szeptemberre megteremteni a diákhitel felhaszná­lásának lehetőségeit, hogy a szegénység senki elől ne vehesse el a továbbtanulási esélyt. A kimutatások azt jelzik, hogy a leendő és jelenlegi hallgatók körében nagy az érdeklődés iránta. Csupán azt nem tudni, miként tudják majd visszafizetni a felvett össze­get a végzett fiatalok? Mert a szándék nemessége mellett észre kell venni, hogy ma még korántsem dúskálnak az állásajánlatok­ban a pályakezdő értelmiségiek. Reméljük azonban, a kilátásba helyezett változások mellett hamarosan azt is megérik a főiskolai, egyetemi tanulmányok szűkös esztendőit vállaló családok, hogy idővel kellő értéke lesz a diplomának. Épülhet az új iskola Kisújszálláson még idén elkezdik egy új, nyolc tantermes általános iskola építését. A Deák-Rákóczi utca sarkán lévő telken, a tavaly átadott impozáns buszpályaud­var mellett a tereprendezést már tavaly elvégezte az önkormány­zat. A múlt héten pedig lezárult az építésre kiírt közbeszerzési el­járás. A Taba Benő építész által tervezett iskolát a volt egyházi in­gatlanok tulajdonjogáért kapott állami kártalanításból építteti meg az önkormányzat. A pályá­zat nyertesével, a szolnoki telep­helyű Bau-Vertikál Építőipari Kft.-vel az önkormányzat még a héten kivitelezési szerződést köt. A tervek szerint a 2002. őszi tan­évet már az új épületben kezdik a diákok. VENDEGLATOIPARI FÉMBÚTOROK gyártása és forgalmazása. Fém- és csó'vázas székek és asztalok széles választékban. Kézi kovácsoltvas bútorok. Kérje ingyenes katalógusunkat! Telephely és bemutatóterem: ALEX Fémbútor Kft. 2072 Zsámbék, Magyar u. 21-23. Nyitva tartás: H-P: 8-16-ig, Szó: 8-12-ig Tel.: 06 (23) 341-356, (23) 340-356, (23) 342-303, (23) 342-1331 Bemutatóterem: Budapest XIV. kér., Semsey A. u. 12. Telefon: 06 (1) 222-54-87 Nyitva tartás: H-P 9-17-ig, Szó: 9-13-ig A SZÖVETSÉG ABC AKCIÓS AJÁNLATA A KÉSZLET EREJÉIG! Szolnok, Ady Endre u. 7. Tel.: 56/513-581 Csirkecomb, előhűtött 489 Ft/kg Csirke far-hát, előhűtött 159 Ft/kg Suzy üdítőital 1.514 íz 109 Ft Africana kakaós tejtábla 100 g 79 Ft Süteményvásár a bolt melletti kávézóbanl Nagyszabású süteményvásárral, kávé- és teakülönlegességekkel várjuk kedves vendégeinket! Krémes 59 Ft Somlói galuska 199 Ft Tojás I. oszt. 20 Ft/db Banán 199 Ft/kg Görög narancs 169 Ft/kg Idared alma 65 Ft/kg Nyitva tartás: H 6.00-18.00, K-Sz-Cs-P 6.00-19.00, Sz. 6.00-13.00, V 7.00-11.00. ÜZLETÜNK A fik ÜZLETLÁNC TAGJA. VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! HQY

Next

/
Oldalképek
Tartalom