Új Néplap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-07 / 32. szám

2. OLDAL 2001. Február 7., szerda VILÁG TÜKÖR A férfi, aki túl sokat tud, de hallgat Kihallgatás előtt a francia-német kenőpénzbotrány főszereplője A német hatóságok nem támasztottak akadályt az elé, hogy később átadják a francia igazságszolgáltatásnak a pénteken Manilában letartóztatott Alfred Sirvent, a francia Elf-Aquitaine olajkonszern egykori vezérigazgató­ját, akire nagyon várnak a cég kor­rupciós ügyeit tárgyaló párizsi bírák. Frankfurt Sirven elfogása és bírósági kihallgatása döntő fordulatot eredményezhet az Elf körüli perben, amelynek eddig főleg francia gyanúsítottjai vannak, élükön Roland Dumas egykori külügyminiszter­rel. Ha azonban „a túl sokat tudó férfi" kinyitja a száját, abból európai méretű forgószél kerekedhet. Hírek szerint ugyanis több más ország politikusait, döntéshozóit is bőkezűen jutalmazta az Elf titkos svájci kasszájá­ból az agyafúrt Sirven, így segítve elő az olajcég számára előnyös üzletek nyélbe­ütését. A nyomozó hatóságok gyanítják, hogy például a spanyolországi Ertoil olajcég felvásárlásakor Sirven 140 millió márkának megfelelő „jutalékot” osztott szét spanyol, illetve katalán közvetítők­nek. Köztük volt az Ertoil korábbi több­ségi tulajdonosának, a katalán Ercros energiaszolgáltató cégnek a főnöke, Josep Pique is, aki jelenleg külügyminisz­ter a madridi kormányban. A kelet-németországi kőolaj-finomító (Leuna) és benzinkúthálózat (Minői) tíz évvel ezelőtti privatizációjakor 88 millió márka kenőpénz talált gazdára - véli az Alfred Sirven frankfurti kihallgatása előtt. Volt koreai veterán, bankrabló, majd tekintélyes üzletember illegális pártadományok és gyanús gaz­dasági döntések hátterét vizsgáló német parlamenti ad hoc bizottság. A feltevés szerint a tendert megnyerő Elf-Aquitaine titkos kasszájából Dieter Holzer svájci üzletember beiktatásával jutott el a csú­szópénz az akkori bonni kormánypártok (CDU/CSU, FDP) illetékeseihez. Hogy pontosan kikhez, arra Sirventől vár fel­világosítást a Bundestag-bizottság. A koreai háborúban harcolt egykori veterán és későbbi bankrabló, majd te­kintélyes menedzser kényes ismeretei­nek nagyobbik része persze francia poli­tikusokkal kapcsolatos. Mint külföldre szökése előtt hencegve mondta: ha én FOTÓI EUROPRESS/EPA egyszer kipakolok, akkor összeomlik az Ötödik Köztársaság. Az általa leköte­lezett döntéshozók két legnevesebbike a már említett Roland Dumas mellett a korábbi iparügyi miniszter, Dominique Strauss-Kahn, valamint Charles Pasqua egykori belügyminiszter. Koszovóban nincs nyugalom Kostunica a Nyugatot vádolja a Milosevics-kép kialakításáért Az éjszakai összecsapások után szakadár albán fegyvere­sek kedd délelőtt ismét tüzet nyitottak a Dél-Szerbiában állomásozó jugoszláv biztonsági erőkre a Koszovó menti biztonsági övezet peremén - közölték szerb források. Belgrad Vita a nyelvhasználatról A román kormány bírálja a rendeletet LONDONBAN egy nemzetközi konferencián a brit belügymi­niszter az Európai Unió szigo­rúbb és egységesebb fellépését sürgette az illegális bevándor­lók egyre fokozódó tömegének megfékezésére és az ember- csempész bandák tevékenysé­gének visszaszorítására. Jack Straw szerint a közösségnek meg kellene akadályoznia, hogy a menedékkérők az egyes tagországokba utazhassanak, és ott kérelmezzenek menedék­jogot. A politikus kijelentette: megérett az idő az ENSZ 1951. évi emberi jogi konvenciójának felülvizsgálatára. IZRAELBEN komolyabb inci­dens nélkül, meglehetősen ala­csony részvétel mellett telt el a miniszterelnök-választás dél- előttje. Mind Ehud Barak ügy­vezető kormányfő, mind az esélyesnek látszó Ariel Sáron korán leadta szavazatát. VATIKÁNI FORRÁSOK közöl ték: II. János Pál pápa most fontolgatja annak jóváhagyását, hogy Sevillai Szent Izidor legyen az internetezők és a szá­mítógépes programozók védő­szentje. A VII. században élt Szent Izidorról úgy tartják, hogy ő írta a világ első enciklo­pédiáját, a húszkötetes Etimo­lógiákat, amelyben összegyűj­tötte az akkori vüág szinte teljes tudáskincsét. PRÁGÁBAN Václav Havel „nagy örömmel és megelége­déssel” fogadta, hogy a kubai hatóságok helyi idő szerint hétfő este szabadon engedték azt a két cseh állampolgárt, akit - kubai ellenzékiekkel való ta­lálkozásuk miatt - január 12-én letartóztattak. A cseh államfő bízik abban, hogy rövidesen ta­lálkozni tud Ivan Pilippel és Jan Bubeníkkel. CHICAGÓBAN négy embert megölt és további négyet megsebesített egy motorgyár­ban a cég korábbi alkalmazott­ja, majd magával is végzett. A 66 éves William Baker, akit üzemi tolvajlás miatt bocsátot­tak el, és a lopás miatt kisza­bott hét hónapi börtönbünte­tését kedden kellett volna meg­kezdenie, bement az egyik mű­helybe, és válogatás nélkül tüzet nyitott az ott dolgozókra. EURÓPÁBAN is esett kedden a határidős nyersolaj ára, mi­után a szaúdi olajminiszter azt mondta, hogy nem lesz szük­ség újabb termeléscsökkentés­re. A globális szabadpiaci alap­típusnak tekintett északi-tenge­ri Brent márciusi határidővel a londoni nemzetközi olajtőzs­dén kedden kora délután 15 centes gyengüléssel 28,30 dol­lárt ért. Az árfolyamesés pén­tekről hétfőre 74 centet tett ki. A Beta független hírügynökség helyszíni jelentése szerint a sza­kadár fegyveresek a biztonsági övezet dél-szerbiai peremén lévő Lucane falunál nyitottak tüzet a jugoszláv biztonsági erőkre, de az újabb támadás nem követelt áldozatokat. A fegyveres akció in­tenzitása messze elmarad a szin­tén Lucane térségében éjszaka történt összetűzésétől. Az éjsza­ka egy órán át tartó tűzpárbajért a szemben álló felek egymást tették felelőssé. Szerb közlések szerint az albá­nok aknavetőkből és nagy kalibe­rű golyószóróból nyitottak tüzet a jugoszláv állásokra. Albán állítá­sok szerint pedig a jugoszláv erők nehéztüzérséggel indítottak táma­dást. Jugoszláv források az éjsza­kai tűzpárbajt a legsúlyosabb inci­densnek tartják a dél-szerbiai vál­ság tavaly novemberi kitörése óta. A helyzet azt követően éleződött ki, hogy a magát Presevo, Med- vedja és Bujanovac Felszabadítási Hadseregének (UCPMB) nevező albán fegyveres szervezet táma­dásokat indított-a szerb rendőrök ellen a biztonsági övezetben. Az UCPMB a nevében szereplő dél­szerbiai városok Koszovóhoz csa­tolását kívánja elérni. * Vojiszlav Kostunica jugoszláv el­nök szerint Milosevics súlyos fe­lelősséget visel az elmúlt évek eseményeiért, számolnia kellett volna a nemzetközi közösséggel és Washingtonnal, de a volt jugo­szláv elnököt Belgrádban fogják bíróság elé állítani. Felidézi, mi­ként bántak Miloseviccsel az amerikaiak: először támogatták őt, a béke letéteményesének tekintették, majd tűz alá vet­ték. Kostunica szerint egyéb­ként Milosevics politikai arcát a nemzetközi közösség alakí­totta ilyenné. Akárcsak Szad- dám Huszeinét, akinek kultusza nem az iraki népnek, hanem a nemzetközi közösségnek kö­szönhető. A Limes című, kéthavonta megjelenő olasz politikai folyó­irat legfrissebb számának adott interjúban Kostunica úgy véli: az egész balkáni térség érdeke, hogy a mostani Jugoszlávia egészben maradjon. Ha ugyanis széthullik, az más államok - így Macedónia és Bosznia-Hercegovina - szét­eséséhez is vezetne. Kostunica szerint országa be­juthat Európába anélkül, hogy csatlakoznia kellene a NATO- hoz. Jugoszláviának már a légi­csapások előtt is roppant bonyo­lultak voltak az Észak-atlanti Szö­vetséghez fűződő kapcsolatai. Az elnök azt várja az európai orszá­goktól, hogy tartsák meg önnön nemzeti identitásukat, és így job­ban megértik majd Jugoszlávia bonyolult valóságát, az ottani kultúra és a hagyományok össze­tettségét is. Bukarest Román sajtójelentések sze­rint a kisebbségi nyelvhasz­nálatról szóló rendelet feszültséget okozott a kor­mánypárt berkein belül is - jelentette romániai tudó­sítónk, Simon Hunor. A párt szenátusi frakciójának hét­fői ülésén GheorghePruteanu sze­nátor arra kérte a frakcióvezető­ket, hogy magyarázzák meg, mi­lyen kritériumok alapján határoz­ták meg a 20 százalékos küszö­böt. Véleménye szerint ugyanis csak 50 százalékos kisebbségi je­lenlét esetén kellene megengedni a helyi közigazgatásban az anya­nyelv alkalmazását. A kormánypárt egyes honatyái arra kerestek választ, hogy mi­lyen úton lehet ezt a kérdést újra felvetni az egyeztető tárgyalások során, mivel az eredeti rendelet- tervezetben szereplő 20 százalé­kos küszöböt és az anyanyelv­használat egyéb feltételeit a helyi közigazgatásban hasonlóan fo­gadta el a román parlament mindkét háza. Adrian Paunescu szenátor is élesen támadta a helyi közigaz­gatási törvény anyanyelvhaszná­latra vonatkozó kitételeit. A kor­mánypárt elégedetlen szenátorai találkozót kértek Ion Iliescu ál­lamfőttől és Adrian Nastase mi­niszterelnöktől a kérdés megvita­tására. * A nagybányai Aurul vállalatnál befejezték a tavalyi ciános bal­eset után előírt környezetvédel­mi beruházásokat, és a megyei környezetvédelmi hivatal vezető­je szerint sor kerülhet az üzemi próbákra. Márciusban nyilvános meghallgatáson döntik el, meg- kapja-e a cég a végleges működé­si engedélyt. Közben újabb folyószennye­zés történt, ezúttal a közép-erdé­lyi Aranyoson. Eddig legalább három verziót hangoztatnak a hatóságok, hogy melyik bánya szennyezi a vizet vassal, savak­kal és baktériumokkal. Az itteni lakosok azonban nem hallgatnak a hatóságokra, és zsákszámra gyűjtik a döglött halakat, hogy megegyék vagy eladják. _____■ Ra sszisták Norvégiában Félárbocra engedték a temetés napján a nemzeti lobogót a norvég iskolák. Benjamin Labaran Herman- sent több késszúrással ölték meg a főváros külső kerületében. Oslo A 15 éves fiút, egy norvég nő és egy afrikai férfi gyerekét újfasisz­ta suhancok támadták meg, mert „nem tetszett” nekik. A rendőri jelentés szerint hat fiatal kések­kel támadt az áldozatra, aki ké­sőbb a mentőautóban halt meg. A főkolompos, a 19 éves Joe Er­ling Jahr kereket oldott, és csak jó egy hét múltán fogták el. Norvégia mindmáig büszke volt arra, hogy bár lakosságának 3,5 százaléka bevándorló, még­sem fordulnak elő faji indíttatású bűncselekmények. A biztonsági szolgálatok úgy vélik, hogy ellen­őrzésük alatt tartják a kilengőket, akiknek számát 150-200-ra te­szik. Viták dúlnak a rendőrség és a bíróság között: túlzottan sok bi­zonyítékot követelnek egy-egy veszélyes újfasiszta őrizetbe vé­teléhez, miközben a nyomozók­nak alig van idejük a körülmé­nyek tisztázására. Ez is az oka, hogy 1977 óta mindössze hétszer emeltek vádat fajgyűlölettel gya­núsítottak ellen; hatot közülük elítéltek, a hetediket a legfelső bí­róság fölmentette. Az elmúlt két évben - bár a rendőrség 179 eset­ben tett följelentést rasszista bűncselekmény miatt - csak egy jutott el a vádemelés szakaszába. A Hermansen fiú meggyilkolá­sa után is megdöbbentek a rend­őrök, amikor is az öt letartózta­tottból hármat, közte egy súlyos bűncselekményért már elítéltet, néhány nap elteltével szabadláb­ra helyezett a vizsgálóbíró. __________________________________(KULCSÁR) A HOLLAND AUTÓGYÁRTÁS GYÉMÁNTJA. Amszterdamban az AutoRai kiállítás alkalmából be- mutatták a hazaiak új kedvencét, a Spyker nevű cég legfrissebb típusát, a C8-ast fotó: europress/epa Életkezdet a világűrben Szilícium-völgy Van-e élet a világmindenség­ben? A NASA, az amerikai űrha­józási hivatal egyik központja most újabb kísérletekről szá­molt be. A kutatóknak - mint ál­lítják - sikerült a világminden­ségben uralkodó körülmények­nek megfelelő térben mestersé­ges életet előállítaniuk. Louis Allamandola és munkatársai megalkották primitív sejtek tar­talmát, és vízzel elegyítették. Belőlük sejtfalak részei fejlődtek ki, ami viszont a kezdeti feltéte­le az élet kialakulásához szüksé­ges összetett vegyi összefüggés­nek. Allamandoláék parányi csöppecskék, protosejtek kelet­kezését figyelhették meg. A tu­dósok meggyőződése szerint „az élet eredetéhez szükséges molekulák az egész világűrben jelen vannak”. _____ieuropressi

Next

/
Oldalképek
Tartalom