Új Néplap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-06 / 31. szám

-U 2001. FebruAr 6., kedd SPORT 11. OLDAL Negyvennyolc óra OELEI JÓZSEF ... a küzdeni akarás eleve kritériuma a bravúrnak... Bár majd nyolc hónapig tart a 2000/2001-es női extraligás röplabdabajnokság, a Jászberényi RK sorsa, kis túlzással, negyvennyolc óra alatt eldőlt a hét végén. A kiesés elől menekülő, zömében sa­ját utánpótláskorű játékosokat felvonultató együttes legnagyobb vetélytársával, az AÜant- Angyalföldi DRC hasonszőrű csapatával találkozott a péntek-va­sárnapi dupla fordulóban. A fővárosi derbin valósággal szárnyalt a berényi társaság, s szakítva az elmúlt ötéves hagyománnyal, először diadalmaskodott a Csata utcában. Hogy minek köszön­hette sikerét? A határtalan küzdeni akarás már eleve kritériuma a bravúros győzelemnek, ám emellett néhány játékosa - elsősor­ban Adorján és Karsai — parádés teljesít­ményt nyújtott, míg a gyengélkedők a kriti­kus pillanatokban fel­nőttek a húzóemberek mellé. Nem lehet véletlen, hogy éppen az a Seji Amezinin szerez­te a mindent eldöntő pontot Budapesten, aki hosszú sérülése után még nem érte utol magát. Vasárnap nem kisebb feladat várt Deme Gábor tanítványaira, mint megismételni a két nappal korábbi produkciót. Mint a 2:3- as végeredményből kiderült, sajnos nem sikerült. Bár a csapat küzdőszelleme ezúttal sem hagyott kívánnivalót maga után, ha­zai környezetben nem akadt olyan JRK-játékos, aki az átlagos teljesítménynél többet mutatott volna, ez pedig kevésnek bizo­nyult a hasonló kaliberű angyalföldiek ellen. Pedig a Bercsényi Sportcsarnok közönsége mindent elkövetett annak érdekében, hogy átsegítse kedvenceit a holtpontokon, olyan hangulatot te­remtett, melyet bármely vetélytárs megirigyelhetne. Mégsem jött össze az újabb bravúr. Ezzel a vereséggel viszont azt érte el a JRK, hogy már nem­csak saját maga dönt sorsáról, hiszen a hátralévő négy forduló­ban - kettőt-kettőt a Kaposvárral és a Vasassal játszanak a rivá­lisok - eggyel több győzelmet kell begyűjtenie, mint vasárnapi legyőzője. Ez pedig valljuk be, nem kis feladat. Persze kétség­beesni azért nem kell, hiszen a somogyiakat oda-vissza meg le­het verni, a Vasas is elkapható Jászberényben - az alapsza­kaszban például sikerült ez a bravúr -, s talán az Atlant kétszer is „zakózhat” a kerületi vetélytárs ellenében. Ha mindez még­sem jön össze, akkor pedig az NB I. második helyezettjével - jelenleg a Szeged az - vívandó osztályozón KELL kiharcolni az extraligás tagság meghosszabbítását. Sopron egy újabb állomás Nagy csata várható a hűség városában Férfi kosárlabda Újabb kört játszanak a fel­sőházban, ennek apropójá­ból ma este a Mól Szolnok együttese az Ászok KC elle­nében a soproni sportcent­rumban lép pályára, az első feldobás este hat órakor lesz. A felek első összecsapását a Ti- szaligetben játszották, azt a szol­nokiak nyerték 81-69-re. Akkor Zorán Kmézics a molosok, míg Heinrich Róbert a soproniak kis- padján ült, azóta fordult a világ, ellenkezőjére változott a szerep- osztás. Most megint Kmézics lesz a vendéglátó, ezúttal azonban el­lenfélként várja egykori csapatát. - Ilyen az élet, nyilván erre sen­ki nem gondolt három hónappal ezelőtt, ilyen az edzősors. Ebben a pillanatban a mólosokkal szem­ben kell felkészíteni csapatomat. Túl sok esélyünk nincs, ugyanis jóval erősebb a szolnokiak állo­mánya. Jelzem szó sincs arról, hogy feladnánk, amit lehet meg­teszünk a győzelem érdekében, remélhetőleg egy sportszerű ösz- szecsapáson. Heinrich edző az október 14-i derbin a vesztes soproniak olda­lán állt. - Máris mondom, nem haraggal jöttem el a hűség váro­sából - kezdte a tréner, - ez a profik élete, hol itt, hol ott kell helytállni. Akárcsak szombaton most is győzni szeretnénk. Fon­tos meccs lesz mindkét fél szá­mára, mert a hazaiak a nyolcba jutásért, mi pedig a minél jobb pozícióért harcolunk. Csapa­tunkban egy kérdőjel van, még­pedig Ádám Béla szereplése, saj­nos nagyon makacs a játékos hasfalhúzása. Elképzelhető, hogy csak találkozó előtt derül ki, hogy vállalja e a fellépést. Jó a hangulat körünkben, remélhe­tőleg estére sem lesz rosszabb mint az elutazás előtt. Várható kezdő csapatok. Sop­ron: Bosznics, Jakabovics, Mé- rész Cs. Sajni, Stan. Szolnok: Maljkovics, Adderly, Walke, Sit- ku, Lapov. Játékvezetők: Hártyá­nk Forrai. ivécsé) Visszavágni készülnek a hazaiak Kedden 18 ómkor: Cegléd KK-Tiszaföldvdri VSE Öt mérkőzés maradt hátra az alap­szakaszból, az újra összeállt, de je­lentősen megfogyatkozott földváriak Ceglédre utaznak a mai forduló sze­rint. Férfi kézilabda NB J. ___ Az on túl, hogy az erőviszonyokat fi­gyelve nem teldnthetők egymás riváli­sainak a felek, némi presztízsjelleg tet­ten érhető az ütközet előtt. Mindezt az a tény erősítheti tovább, hogy a két kö­zelben tanyázó gárda közül a mai ven­dég két győzelméből az egyiket - a má­sikat a Komlóval szemben - éppen a Cegléd ellen aratta még a múlt évben, pontosan az októberében 20-án leját­szott ütközetben, amelyen a TVSE nagyszerű második félidei hajrájával négy góllal szerzett többet, mint a Bea­dó Csabával felálló vendégek.- Csak magunkat okolhatjuk a fias­kóért - szögezi le Veres Attila, a ceglé­diek menedzsere, a profi liga elnöke.- Nekünk nagyon hiányzik az októ­berben elhullajtott két pont. Pechünk- re mi még akkor játszottunk a földvá­riakkal, amikor még „szívták” magu­kat, utána azonban már nem képesek visszasegíteni azzal, hogy a mi riváli­sainkat megpróbálják megszorítani a hat közé kerülésünk könnyebbé tétele miatt. Mindegy, történt, ami történt, szerénytelenség nélkül mondom, ennek a meccs­nek a két pontját már előre bekalkuláltuk, már csak azért is, mert itthon, telt ház előtt fogunk játszani, méghozzá a reváns vágyától fűtve - je­lezte a Cegléd szándékát Veres Attila. Hogy a Tiszaföldvár megijed-e, s egyáltalán mekkora ellenállásra lesz képes, az talán kikö­vetkeztető az elmúlt mérkőzéséből. A Pest- szentlőrinc LRI Malév-Elektromos elleni ottho­ni ütközetben bizony az első félidőben sokkal jobban teljesített ellenfelénél a földvári gárda, de a szünet után, harmincpercnyi játékkal a háta mögött, látványosan összecsuklott a csa­pat, és a vendégek szinte tetszés szerint érték el találataikat és a győzelmet. Egy csapásra el­fogyott az erő, amiből valamennyi visszajöhe­tett az elmúlt másfél heti tréningek hatására. Váczi Sándor mester amondó, hogy: - Edzet­tünk rendesen, heti három alkalommal tartot­Játszanak! Kengyel veretlen maradt Labdarúgás Az már csaknem bizonyos, hogy nem marad el a Szolnoki MÁV Neusiedler és a Debreceni VSC keddi közös gyakorlása, csupán az a kérdéses még, hogy a tisza- ligeti salakon vagy a rákóczifalvi ősgyepen találkoznak-e a vidéki együttesek? Az időjárásra tá­maszkodva a szomszéd falu esélye tűnik jobbnak a rende­zésben. Reméljük, hogy mind­ez nem akadályozza azt, hogy a hazai együttes formája felfelé íveljen, míg a debreceniek tel­jességgel megbizonyosodhat­nak arról, hogy két argentin próbajátékosukat nem hiába csábították ide a tengerentúlról. Mai műsor: Szolnoki MÁV Neusiedler-Debreceni VSC, Rákóczifalva 14. ■ Teremlabdarúgás Kisújszálláson és Tiszaföldváron tizenöt csapat részvételével - a nevezettek közül a jászboldoghá- ziak nem utaztak el - rendezték meg a hét végén a megyei II. és III. osztályú labdarúgócsapatok teremtornájának selejtezőit, melyből a csoportgyőztesek ju­tottak az új földvári sportcsarnok­ban sorra került négyes fináléba. Meglepetésnek számít a Szász FK szereplése, hiszen a harmadosz­tályú gárda Jászladány és Nagy­körű előtt harcolta ki a vasárnapi szereplés lehetőségét. Két-két Sakk NB l/B. MEGKEZDŐDTEK a Forma-l-es versenykocsik tesztelései. Felvételünkön a Sauber-istálló 2001-es példánya látható felülnézetből ____________________________________________fotó, amber Új szászon lassan állandósulni látszik a tartalékos csapat, így igazi meglepetést sem várhat­tunk, pedig a játék alapján még erre is jó esélyük volt Vargáék- nak. Sajnos több nyerőesélyes parti úszott el a gyakorlatlanság­nak, az edzéshiánynak köszön­hetően. Kádas sötéttel bástya végjáték­ban szépen tartotta a remit, de nyerési esélyei nem voltak. Mol­nár gyorsan döntetlenezett, így ő teljesítette az elvárást. Varga előtt viszont megcsillant a re­mény, hogy FIDE-mester ellenfe­lét legyőzze, ám esélyes partiját végül csak remire tudta alakíta­ni. Czeglédi meglepő gyorsaság­gal hátrányba került és vesztőre állt, igaz, ellenfele sem volt akár­ki, hiszen egy világbajnoki má­sodik helyezettet kellett volna le­győznie. Dunaharaszti büszke­sége, a mindössze tizenkét éves Gonda László az októberi spa­Bukta Csabáék (fehérben) tavaly feltérképezték már a ceglédi csarnokot egy fel­készülési tornán tam a foglalkozásokat arra törekedve, hogy labdás gyakorlatokkal próbáljam fejleszteni az erőnlétet. Most ott tartunk, hogy körülbelül negyven percre elég a kondíciónk, amit ha ará­nyosan el tudunk osztani a ceglédiek ellen, ak­kor szoros eredményt érhetünk el. Talán nem veszi senki rossz néven tőlünk, hogy mi in­kább a szombati, Nyíregyháza elleni összecsa­pásra fordítjuk a nagyobb figyelmet, hiszen győzelmünk esetén pontban befoghatnánk, gólkülönbséggel pedig megelőzhetnénk a sza­bolcsiakat, s az a rájátszás előtt megduplázhat­ná a bónuszpontjaink számát - vázolta csapa­ta célkitűzéseit a debreceni szakember. Törekvéseit nagyban segítheti Sípos Lajos, a veterán irányítójátékos is, aki rutinjának kö­szönhetően hamar beilleszkedhet az együttes­be. Akár már Cegléden is. ___________ N.l. ku nsági és jászsági gárda képvi­selte régióját a döntőben. Ered­mények: Besenyszög-Kengyel 3-4, Abádszalók-Szász FK 1-0, Kengyel-Abádszalók 3-2, Szász FK-Besenyszög 2-2, Abádsza- lók-Besenyszög 1-4, Szász FK- Kengyel 1-1. A végeredmény: 1. Kengyel 7, 2. Besenyszög 4, 3. Abádszalók 3,4. Szász FK 2 pont. A gólkirály 5 találattal Borda Ba­lázs (Kengyel) lett, a legjobb ka­pusnak Kozák Ferencet (Ken­gyel), mezőnyjátékosnak Ficsor Tibort (Besenyszög) választották a szervezők. Az elúszott partik Új szász WSE-Dunaharaszti 4,5:7,5 Bejött a papírforma Férfi teke MÁV-Jármű-DD Gáz Pécs 6:2 (5470:5263) Szolnok: SZLOVENSZKI 935, BÓTA 954, Fehér 869, KLAK938, MOLNÁR 906, BíróE. 868. Edző: Bíró József. Pécs: BERTA 913, Koncsecskó 897, Borbás 843, Schiller 777, Kemsei 902, KECSKÉS 931. Edző: Berta Sándor. Két hónap szünet után folyta­tódott a bajnokság, és a téli álomból a Pécsiek ébredtek ha­marabb, az első száz gurítás után még vezettek. Szlovenszki és Bóta azonban beindította a gőzöst, és remek játékkal tete­mes előnyt szereztek. A folyta­tásban Klak igazolta klasszisát, míg Fehér nem tudta felvenni a ritmust, de így is legyőzte part­nerét. A végére az előny meg­tartása volt a cél, és Molnár újabb pontszerzése bebiztosí­totta a győzelmet. A MÁV to­vábbra is őrzi negyedik helyét, ami jó előjel az időközben ala­posan megerősödött Kaposvár elleni, idegenbeli találkozó előtt. Bíró József: - A papírforma bejött, az eredményeken azon­ban el kell gondolkodnunk. Berta Sándor: — Szolnok volt a mérkőzés esélyese, és ez be is igazolódott. Az ifimeccsen 3:l-es hazai si­ker részesei: Bíró N. 883, Ko- vács-Rozsnyai 829. _______■ Röv id hírek BUBKA-BUCSU. Leonyid Kucsma köztársasági elnök az Ukrajna Hőse kitüntetést adomá­nyozta Szergej Bubkának vissza­vonulása alkalmából. A 37 éves olimpiai és hatszoros világbaj­nok rúdugró nem indult a gálán, de ő gratulált elsőként a győztes­nek. A donyecki Druzsba-csar- nokban rendezett viadalt az izra­eli Alekszandr Averbuh nyerte 5,85 m-es ugrással, a második helyen a dél-afrikai Okker Brits (5.80), a harmadikon az ukrán Gyenyisz Jurcsenko (5,70), a Bubka-sportiskola tanítványa végzett. Bubka volt az első rúd­ugró, aki átvitte a hatméteres ma­gasságot (1985), majd a 6,10 mé­tert (1992). Összesen 47-szer ug­rott 6 méter felett, 1985 és 1997 között minden évben. Pályafutá­sa során összesen 35 alkalom­mal javította meg a világcsúcsot, fedett pályán 6,15, szabadtéren 6,14 méterrel tartja a rekordot. KARPOV BÉLYEGET GYŰJT. Anatolij Karpov volt világbajnok szerint a politika olyan, mint egy bonyolult sakkparti, s nem szíve­sen beszél erről a témáról. Az 1975 és 1985, valamint az 1993 és 1999 közötti időszak világel­ső orosz sakkozója, aki szimul­tánt adott a cseh fővárosban, el­mesélte, hogy szabadidejében bélyeggyűjtéssel foglalkozik. - A régi szovjet, a belga és az olim­piai bélyegeket kedvelem a leg­jobban - mondta. LÖVGREN A LEGJOBB. A svéd Stefan Lövgrent választot­ták a franciaországi férfi kézilab­da-világbajnokság legjobb játé­kosának. A legsportszerűbb csa­patnak járó díjat az ezüstérmes skandinávok kapták. A vb válo­gatottja: Barrufet (spanyol) - Koksarov (orosz), Zaky (egyipto­mi), Kyung Shin Yoon (dél-kore­ai), Milosavljevic (jugoszláv), Gille (francia), Lövgren (svéd). KÉT HARMADIK HELY. Kosz- tolánczy György (100 kg) és Kanczler István (81 kg) révén újabb két harmadik helyet sze­reztek a magyarok a 23 ország részvételével rendezett szófiai A-kategóriás cselgáncsverse­nyen. Gera Csaba (81 kg) és Csizmadia Eszter (63 kg) ötödik lett. A magyarok egy ezüst- és négy bronzérmet nyertek a bol- gár fővárosban. __________■ ny ol vb-n érte el több mint ezer fiatal között korcsoportjában ezt a büszke címet. Ragó időzavar­ban nem tudta tisztelőnyét érvé­nyesíteni, így szintén remizni volt kénytelen. A mérkőzés igazi meglepetését Merena szolgáltatta, valóságos kiütéssel győzte le Hetényi dok­tort, aki nagy bánatára belesétált ellenfele kedvenc megnyitásába, és mire felébredt, már nem volt menekülés, „egy kapura” folyt a játék. Az ezután következő három vereséget már nem sikerült az utolsó táblákon szintén szépen teljesítő Kálónak és Szijjártónak kiegyenlítenie. Teleknek a bás­tyaelőnnyel minden esélye meg lett volna a győzelemre, ám a nagy nyomást nem tudta feldol­gozni, így aztán egyetlen hiba is elegendő volt, hogy eladja elő­nyét. Győzött: Merena. Remi: Kádas, Molnár, Varga, Dibusz Ragó, Ka- ló, Szijjártó. _____________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom