Új Néplap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-23 / 46. szám

2001. Február 23., péntek 15. OLDAL-SPORT A védekezés, mint külön mesterség Ingyenes belépők Régi játékosok és sportvezetők jelentkezhetnek Ma már szinte elképzelhetetlen, de a versenyzés hőskorában a pilótákat szinte semmi sem védte a versenyautó­ban. Csak azért viseltek overált, hogy azzal megóvják öltözéküket a piszok­tól. Aztán fokozatosan kialakult a ru­határuk, amelynek a versenyzéskor meg kell felelnie a szigorú biztonsági előírásoknak. Autósport, Forma-I A pilóta legfontosabb és egyben legvédtele­nebb testrésze: a feje. A sisakok evolúciója a bőr repülős sapkával kezdődött, a nyitott arcrészű gombfonna sisakon át a mai hi- tech variációig. A sisak kompozit anyagból készül és két célt szolgál: egyrészt az anyag­nak elég keménynek kell lennie ahhoz, hogy a repülő törmeléknek és szilánkoknak ellenálljon másrészt pedig szét kell oszlatnia bármely rá nehezedő nyomást. A belső bur­kolat „lengéscsillapítóként” is szolgál, ame­lyet úgy alakítottak ki, hogy elnyelje a ráz­kódást, mielőtt az elérné magát a fejet. Az autóversenyzők sisaknyílása sokkal kisebb, mint a motorosoké, ráadásul minél kisebb a nyílás, annál kisebb az esélye an­nak, hogy bármi is eltalálhatná az arcot. Ezt a nyílást persze védeni kell a sisakros­téllyal. Addig, míg egy feltaláló szellem elő nem áll egy életképes mosó- és törlőrend­szerrel, addig a látási viszonyok jelentik a legnagyobb problémát a sisakrostély eseté­ben. Ezért a pilóták rostélyára több hajszál­vékony lehúzható réteget applikálnak, amelyeket, mikor bepiszkolódnak, a ver­seny során egyesével letéphető. Normál esetben a pilóták három réteget használnak egy futamon, mivel ennél több már torzítja a látási viszonyokat. A sisak ad otthont a püóta kommunikáci­ós rendszerének is, aminek segítségével a verseny alatt kapcsolatban lehet a boksszal. Egy mikrofon található a száj fe­lett, a pilóta kis hangszórókon keresztül hall, amelyeket speciálisan és személyre szabottan a fül formájára öntenek. A For- ma-l-es sisak 1,5-1,7 kilogrammot nyom. Tűzálló overálból egy pilóta egy szezon­ban negyvenet használ el. Az FIA megszab­ja, hogy a ruhának 12 másodpercig tűzálló­nak kell lennie. A legtöbb csapatnak, így a West McLaren Mercedesnek is gyártott Sparco overálok ezt az előírt időt körülbe­lül három másodperccel túl is lépik. Ezek a tűzálló overálok már évek óta a Sparco-féle poliamid szállal készülnek, amelyet több rétegben használnak, míg meg nem szüle­tik a finom ruházat. Éppúgy, mint a sisakok esetében, itt is a hímzés és a logókészítés teszi ki az overál elkészítési idejének nagy részét. Valójában míg az overál körülbelül két kilogrammot nyom, fél kilónyi helyet a hímzés foglal el. A Sparco külön dossziét készít minden egyes pilótáról, amelyben nem csak a méreteket jegyzi fel, de a kü­lönféle kívánságokat is, mint például valaki a lazább, valaki a szorosabb ruhát részesíü előnyben. A McLarenes fiúk által használt overálok fényesen csillognak, amellyel nem csak előnyösebb megjelenést érnek el, hanem ruházatuk még a hőt is kevésbé nyeli el. A tankolás időszaka nagy változást ho­zott a Sparco életében. Ezután ugyanis minden olyan csapattagnak, aki részt vesz a tankolásban, tűzálló overált kell horda­nia, amely kiegészül alsóruházattal is. Ez azt jelenti, hogy a cégnek évente 50 000 overált kell előállítania, bár ezek nem mindegyike csak a Forma-l-be kerül. Rá­Erős fiúk Prágából Prágában, a Cseh Grand Prix-n szerepeltek a szolnoki sumosok. A junior korosztály 100 kilo­grammosai között volt érdekelt Tóh Attila, aki mind saját súly­csoportjában, mind az open ka­tegóriában a második helyen végzett. A felnőttek mezőnyében Lő­csei István a nyílt viadalban nem ismert kegyelmet, vala­mennyi vetélytársát magabizto­san legyőzve diadalmaskodott, ráadásul a 115 kg-osok között is begyűjtött egy szépen csillogó ezüstérmet. Ez utóbbi sorozat­ban csapattársa, Líbor Dezső is felléphetett a dobogóra, harma­dik helyével bizonyította, a ma­gyar sumósokat méltán tartják Európa élmezőnyéhez tartozó­nak. A csapatversenyben vágta ki aztán igazán a rezet Tiger Ti­bor edző legénysége, hiszen a Lőcsei, Líbor, Bodnár trió nem kisebb bravúrt hajtott végre, minthogy megelőzte a tavalyi Európa-bajnok lengyel váloga­tottat, valamint a japán együt­test, és megnyerte a nemzetkö­zi tornát. ■ Átalakulás előtt a klubok NŐI RÖPLABDA Amint azt az idén január elsején életbe lépett sporttörvény előírja, a profi csapatokat fenntartó klu­boknak gazdasági társasággá kell alakulniuk, ellenkező esetben az amatőr bajnokságokba száműzik őket. A női röplabda extraligában érdekelt együttesek, valamint azon NB I-es szakosztályok veze­tői, ahol komolyabb terveket szö­vögetnek, a közelmúltban kerek- asztal-beszélgetésen vitatták meg a kialakult helyzetet. A Jász­berényi RK képviseletében Ka- nyok Éva klubmenedzser - leen­dő elnök - vett részt a tanácsko­záson.- A nyolc extraligás alakulat közül egyedül az Atlant DRC el­nöksége vacillál a hogyan to- vábbról, ellenben Kecskemét, Szombathely és Miskolc szeretne proficsapatot, míg az osztályo­zás helyen végzett Szeged a jelek szerint marad amatőr státusz­ban - nyilatkozta lapunknak Ka- nyok Éva. - Természetesen mindennek komoly anyagi von­zatai vannak, számításaink sze­rint 15-20 millió forint szükséges ahhoz, hogy ne csak a kiesés elől meneküljön, hanem esetleg ko­molyabb szerepet is játsszon együttesünk a következő bajnoki sorozatban. A város sportkölt­ségvetéséből, mint a legmaga­sabb osztályban szereplő egyesü­let 9 millió forintra nyújtottunk be pályázatot és komoly tárgya­lásokat folytatunk a V-Fon-nal egy hosszabb együttműködési megállapodásról. A tanácskozáson jelen volt Kő­rösfői László, az MRSZ elnöke, aki ugyan egyelőre nem foglalt állást ez ügyben, ám nem tartot­ta kizártnak, hogy a 2001/2002- es idényre akár létszámemelés is történhet az extraligában, hi­szen az esélyt senkitől sem sza­bad elvenni a túléléstől. A klu­boknak 2001. március 15-ig kell dönteniük sorsuk további alaku­lásáról, azt követően a szövetség elnökségén a sor, hogy kidol­gozza a bajnokságok átalakítá­sának pontos menetrendjét. ___________________IQUII Ér mek a fővárosból Korábban Kozma István-emlék- versenynek hívták, ma Gold Plast Kupa névre hallgatott az a serdü­lő kötöttfogású birkózóviadal, melyen megyénk fiataljai közül négyen is a döntőbe jutottak. A Vasas által rendezett fővárosi megmérettetésen a Szolnoki MAV-Hozam 100 kilósa, Tóth At­tila az első, a két törökszent­miklósi fiú, Bagdi Zoltán (35 kg) és Mrena Gábor (42 kg), valamint a túrkevei Elek Szabolcs (75 kg) a második helyen végzett. A grund- birkózó diákolimpia megyei dön­tőjében három szolnotó és egy jászberényi „sulicsapat” mérte össze erejét. A sorsolás szeszélye folytán már az első körben össze­került a tavalyi országos második és negyedik helyezett, azaz Gr. Apponyi Albert Á. I.—Széchenyi Krt. Á. I. összecsapással kezdő­dött a finálé. Ezúttal a megye- székhelyi gárda diadalmaskodott (6:3), ám ennek ellenére a vesz­tes, sőt a Herman Á. I. is tovább­jutott, hiszen a dobogósak vala­mennyien bekerültek a területi bajnokságba, ahol Pest és Nógrád megye legjobbjaival találkozna)« Mika Häkkinen a FIA-szabályok szerinti teljes menetfelszere­lésben FOTÓ: AMBER adásul a jogi szabályozások miatt egyes or­szágokban más feliratozású overált öltenek a versenyzők magukra, amely így még to­vább növeli a felhasználandó overálok szá­mát. Azt azonban leszögezhetjük, hogy az autóversenyzők biztonsága nagyon sokat fejlődött a nyakkendős-kalapos időszak óta. Labdarúgás A Szolnoki MÁV FC Kft., mint az NB I B-ben szerepelő labdarúgó­csapatot működtető gazdasági tár­saság, folyamatos arculatváltására törekszik. Ennek a folyamatnak a sokadik lépése is megtörtént már a Tiszaligetbe költözéssel január első napjaiban. Sőt a kitatarozott öltözőket is hamarosan birtokba vehetik a focisták. Mindemellett a vezetők azt is célul tűzték ki, hogy szorosabbra fogják kapcsolatukat az együttes iránt érdeklődőkkel. Ennek jeléül ingyenes pályabelé­pőkkel szeretnének kedveskedni mindazoknak az egykori játéko­soknak és hajdani vezetőknek, akik saját korszakukban legalább az első vagy második vonalban szerepet kaptak Szolnok futball- életében függetlenül attól, hogy ma hol élnek. Tehát, akik a MÁV-ban, az MTE-ben, a MÁV MTE-ben vagy netán a MÁV Neusiedler-ben já­rultak hozzá tevékenységükkel ahhoz, hogy a csapat máig fent- maradjon, azoknak elég egy 4x4- es igazolványképet borítékba he­lyezniük azon kis lap mellé, ame­lyen az illető lakcíme mellett a születési adatokat is feltüntetik,' és leadni Sokvári Béla szakosz­tály-igazgató címére a tiszaligeti stadion vagy a Véső utcai sportpá­lya irodájában. Nem kell sietni, mert határidő nincsen, az igazol­ványok elkészülte után azokat a klub díjtalanul kipostázza a je­lentkezők részére. ■ Hátrány lett az előnyből Teremlabdarúgás, Magyar Kupa FC Viktórió Jászberény— Rubeola FC Csömör 3-5 (2-2) Jászberény, 250 n., v.: Szabó G„ Solymosi Viktórió: Rácz - Schild, STAD- MÜLLER, Nyáry, Berkes. Csere: BICZ1, Camin, Tóth S., Török. Edző: Kökény István. Rubeola: SZALONTA1 - KOT­TÁI, Simon, Zsámár, Gulyás. Cse­re: SZEKULA, Aranyi, Milkovits, Nagy L. Edző: Kézi Gábor. Gólszerzők: Nyáry, Berkes, Schild, ill. Koltai 2, Gulyás 2, Sze- kula. Fortuna nem volt kegyes a heré­nyiekhez, mikor a Magyar Kupa legjobb négy közé jutásáért vívan­dó találkozók sorsolását készítet­ték, hiszen az egyik legjobb ma­gyar kispályás együttest, a váloga­tottak egész sorát felvonultató Ru­beolát húzták a Viktórió mellé. A találkozó első negyedórájá­ban alaposan ráijesztett Zsámá- rékra a házigazda, hiszen Nyáry parádés ballábas találatát a játék­rész közepén még Berkes is meg­fejelte, így nem véletlen, hogy a kétgólos hátrányba került vendé­gek azonnal időkéréshez folya­modtak. Használt a fejmosás Sze- kuláéknak, hiszen alig hatvan másodperc alatt ledolgozták hát­rányukat. Fordulás után sokkal agresszívabban játszott a csömö­ri legénység, letámadása nem íz­lett vendéglátójának, s villám­gyorsan eldöntötte a találkozó sorsát. A visszavágóra március el­sején kerül sor Csömörön, ám ad­dig még vár egy feladat a Viktórió- ra, hiszen hétfőn bajnoki találko­zón fogadják a békéscsabaiakat. Lesjelző találmány Egy belga mérnök ötletes lesjelző készüléket szerkesztett, de nagy ! bánatára Joseph Blatter, a Nem­zetközi Labdarúgó Szövetség (FI­FA) elnöke nem érdeklődik irán­ta. Anton Soetens, 58 éves ve­gyészmérnök két hete Cannes- ban, a nemzetközi futball-kiállí- táson. saját standot bérelt, és be­mutatta már szabadalmaztatott találmányát, a lesjelző készülé­ket. A közönség részéről hatal­mas volt az érdeklődés, a FIFA képviselői azonban alig méltatták figyelemre. Á lesjelző alapelve egyszerű, csupán annyiban módosítana a jelenlegi rendszeren, hogy még ! két asszisztens szükséges hozzá. A partjelzők kapnának egy kis­méretű rádió adó-vevőt, amelyet dróton kapcsolódó nyomógomb­bal működtetnének. Térfelen­ként az egyik asszisztens csak a játékosokat figyelné, s akkor nyomná meg a gombot, ha vala­ki lesre futna. Segítője kizárólag a labda útját követné, és minden átadásnál jelezne. Az első számú partjelzőnél akkor csipogna a ké­szülék, ha ő nyomta meg először a gombot, ha viszont a társa, ak­kor nem lehet szó lesről. Soe­tens — aki internetes honlapján is terjeszti találmányát (offsi- desystem.com) - állítása szerint számítógépen és mérkőzéseken is kipróbálta már készülékét. Be­mutatta Michel DiHooghe-nek, a belga szövetség elnökének, aki­nek tetszett az ötlet. SPORTHÍREK RÖVIDEN MÁR TOVÁBBJUTOTT A REAL ÉS A LEEDS. Szerdán este befejeződött a labdarúgó Bajnokok Ligájának negyedik fordulója. A D-csoport két ta­lálkozóján úgy alakultak az eredmények, hogy a két győztes már a hátralévő találkozójától függet­lenül továbbjutott. Hasonlóan kedvező pozícióból várja a folytatást a Bayern München, mely nem csak a súlyos mínuszokat győzte le Moszkvában, hanem a Szpartakot is. Eredmények, C-csoport: Ar­senal-Lyon 1-1, Szpartak Moszkva—Bayern Mün­chen 0-3. Az állás: 1. B. München 10,2. Arsenal 5, 3. Lyon 4,4. Szpartak Moszkva 3 pont. D-csoport: Lazio—Real Madrid 2-2, Anderlecht-Leeds United 1-4. Az állás: 1. Real Madrid 10,2. Leeds United 9, 3. RSC Anderlecht 3,4. Lazio 1 pont. ÖT OLIMPIA UTÁN VISSZAVONUL. Bejelentet te visszavonulását Carlos Sala, aki egyedüli spanyol sportolóként öt olimpián vett részt. A 41 éves, az 1986-os stuttgarti Európa-bajnokságon 110 m gáton bronzérmes versenyző megtiltotta fiának, hogy at- letizáljon. - Nem szeretném, ha összehasonlítaná­nak bennünket - érvelt Sala, aki 23 éves pályafutása során 67 alkalommal szerepelt a válogatottban, és 17 bajnoki címet nyert. - Azt ajánlottam neki, hogy válasszon egy másik sportágat. A futó 1980-ban Moszkvában indult először ötkarikás játékokon, és Atlantáig (1996) egyik olimpiáról sem hiányzott. LEWIS FELEZ TYSONNAL, HA FIZETNEK NE­KI. Lennox Lewis, a profi ökölvívás nehézsúlyú világbajnoka elküldte egy nyári címmérkőzésre szóló szerződéstervezetét Mike Tysonnak. Az ajánlat szerint a két bokszoló 100 millió dollá­ron osztozna fele-fele arányban. A Boksz Világ­tanács (WBC) és a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) brit bajnoka ugyanakkor kikötötte, csak akkor lehet szó erről - és egyáltalán az össze­csapásról -, ha a Tyson mérkőzéseinek közve­títési jogaival rendelkező tv-társaság hajlandó fizetni neki. A 35 éves Lewis az HBO-val, míg 34 éves ellenfele a Showtime-mal áll szerződés­ben. FAIR-PALY DÍJAS SERDÜLŐ. Sportszerűségi díjat kapott a spanyol Tatu Logrono serdülő labdarúgócsapatának egyik játékosa. A mind­össze 12 esztendős Victor Gutierrez Ezquerra azzal érdemelte ki a kitüntetést, hogy már a 16-oson belül járt csapata egyik mérkőzésén, amikor észrevette, hogy a vele szemben álló védő megsérült. Az ifjú csatár ahelyett, hogy értékesítette volna a kínálkozó helyzetet, jelez­te a játékvezetőnek: ellenfele bajba került, és semmi öröme sem telne abban, ha ilyen áron gólt lőne. Mit szól a kosarasokhoz? Körkérdés Nem megy a Mól Szolnok férfi kosárlabda csapatá­nak, a tavalyi öttel szem­ben az idei évadban már hét vereséget gyűjtöttek be a piros-feketék. Vajon mit szólnak mindehhez a szurkolók, közülük né­gyen a szerda esti Atom­erőmű elleni találkozó előtt mondták el vélemé­nyüket. Nagy Zoltán: ­Az legnagyobb baj az, hogy nincs csapa­tunk, abban pe­dig nincs olyan egyéniség, aki magával ragad­ná a többieket. Néhány játékos pedig nem úgy áll hozzá, ahogy kellene. Reméljük, lesznek pozi­tív változások a fiúk játékában, ám én már nem bízok abban, hogy a legjobb négy közé kerül­nek a bajnokság végén. Dr. Séllei János: - Meglepő számomra az együttes gyen­ge szereplése. Sajnos a húzó­emberek kö­zül Sitku és Maljkovics sem az igazi, az utóbbi ha­mar felcuk­kolja magát a meccseken. Ne legyen igazam, kevés esély látok arra, hogy ,az idén is a legjobb négybe jusson a Mól Szolnok. Sulyok Csaba: — Jó az állo­mány ,még sem jönnek az ered­mények azért, mert hiába van­nak jó játékosaink, ők nem al­kotnak csapatot. Nincs közöttük olyan vezér- egyéniség, mint volt Ivko- vics. Eddig csa­lódást okoztak a fiúk, nehéz lesz megismé­telni a tavalyi jó eredményt. Baczuk Lászlóné: — Ennél többet vártam a fiúktól, ezek szerint tavaly voltak a csú­cson. Nyilván vannak belső problémák a csapaton belül, mert ennél sokkal többre hivatott ez az állomány. Ellenben nincs még semmi veszve, szerintem harma­dik lesz az Olaj a szezonzárás­kor. IVÉCBÉI

Next

/
Oldalképek
Tartalom