Új Néplap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-14 / 38. szám

2001. Február 14., szerda MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL Sorokban SZONDÁZNAK. A jövőben gyakrabban számíthatnak a ke­rékpárosok arra, hogy ellenőr- J zik őket a rendőrök. Megnézik, j van-e működőképes lámpa, prizma a járművön, jó-e a fék és ha szükséges, alkoholszondás vizsgálatot is tartanak. Erre azért van szükség, mert tavaly igen sok bajt okoztak a kerékpá­rosok az utakon. 2000-ben 18 bi­ciklis halt meg közlekedési bal­esetben, 72-en súlyosan, 100-an pedig könnyebben sérültek meg. BETÖRŐKET FOGTAK. Betö­rőket értek tetten vasárnap éjjel J Szolnokon. A tettesek egy trafi- J kot törtek fel, és akartak ki fősz- j tani a József A. és a Rákóczi út kereszteződésében. A történtek­nek szemtanúja volt egy szolno­ki polgárőr, aki a látottakról érte­sítette a kapitányság ügyeletét. A rendőrök két betörőt elfogtak a tetthelyen. MÚZEUMBARÁTOK. Szolno­kon már 1933-ban alakult könyvtár és múzeumbarát egye­sület. Ezt tartja elődjének a Damjanich János Múzeum Ba- j ráti Köre, amely nevének meg- j őrzésével most egyesületté ala- j kul. Február 21-én a múzeum konferenciatermében fogadják I el az alapító tagok az alapsza­bályt, és választják meg a veze­tőséget. BEMUTATJÁK. A karcagi ön- kormányzat a Gazdasági Mi­nisztériumtól kapott támogatás- J ból elkészíttetheti a Karcag és J térsége természeti értékei című kiadványt. KÖRGYŰRŰ. Megfelelő ütem­ben halad a Budapestet elkerülő MO-ás körgyűrű újabb szakaszá­nak előkészítése, az építkezés j várhatóan ősszel Dunaharaszti j közelében kezdődik. ■ ÓRIÁSI SZERKEZETEK. Nagyméretű cementipari berendezéseket gyártanak Kunhegyesen a Hydrogép Kft.-nél. A főleg német exportra termelő vállalkozás eredményes évet zárt tavaly._________fotó: mészáros Nem elég a biztosítási csekk (Folytatás az 1. oldalról) Mint azt a megyei rendőr-főkapi­tányság közlekedés-rendészeti osztályvezető helyettesétől, Kaizer Attila őrnagytól megtud­tuk, újdonságot jelentenek vi­szont a gépjármű kötelező fele­lősségbiztosítással kapcsolatos jogszabályi követelmények. Most már ugyanis nem elegendő, ha csupán a biztosítási díj befizeté­sét igazoló csekket mutatjuk fel igazoltatás esetén a rendőrnek — bár ebből egyértelmű, hogy fizet­jük a díjat, mert a szelvényen sze­repel az összeg befizetésének dá­tuma, a biztosítás érvényességé­nek időtartama, a járművünk ha magunkkal visszük a szüksé- rendszáma és a biztosítási köt- ges dokumentumokat, vényszám is, a BM-rendelet ettől Talán sokan nem ismerik azt a függetlenül előírja még, hogy le- szabályt sem, hogy a jármű tulaj­gyen nálunk a kötvénykivonat is. donosa a rendőrség érdeklődésé- Lehetséges ugyan, hogy nem re köteles a járművezető szemé- minden rendőr követeli meg a lyéről adatot szolgáltatni. Erre jogszabályok merev betartását, és olyan esetben lehet szükség, ami­megelégszik azzal, hogy az illető- kor a rendőr a járművezető távol- nek érvényes kötelező felelősség- létében intézkedik a jármű adatai biztosítása van, és nem hiányolja alapján. Ilyen lehet például, ha a a kötvényt. Ám fontos tudni, traffipaxos ellenőrzéskor nem ál- hogy amelyik egyenruhás nem lítják le a helyszínen a járművet, ilyen, és „papír” szerint intézke- vagy ha egy tilos helyen parkoló dik, jogszerűen jár el, végered- autóval kapcsolatban intézked- ményben ő tartja be pontosabban nek. a szabályokat. Egyszerűbb tehát, ____________________h.oy. VÉLEMÉNY ____________zAmAszsuzsa____________ DN S-t vegyenek! Köszönöm szépen, de nem kérek Valentin- napra piros szívet tartó, bólogató fejű kutyát. Más hasonlót sem, ami méltán megállná a he­lyét a nagy show-man dizájncenterében. És nem kémék - már ha nálunk is kapható len­ne, nemcsak Japánban — DNS-ékszert sem, ami nem más, mint egy szív alakú üvegcsőbe zárt örökítő anyag, s főleg nyakba akasztva üdomos hordani. Úgy érzem, egyre inkább nem kérek a Valentin-napból sem, mert évről évre növekvő zavarban vagyok tőle. Nyomaszt ez a nagy nyomulás. Nem hiszem, hogy egy országra tartósan rá le­het erőltetni azt, ami idegen tőle. Ráadásul ilyen erőszakosan, el­feledkezve a szabad választás, a játék(osság) lehetőségéről is. S akármilyen jól is menedzselik az új „ünnepet”, én még min­dig nem tudom, kizárólag a szerelmeseké-e ez a nap, vagy azo- ké is, akik csak úgy szeretik egymást, mint anya gyermekét és vi­szont, vagy mint , , , , , barát a jó bará­ti. szerelmet nem a divatdiktátorok tot. Csak azt tu- és a kereskedők írják dóm, bénítólag ..... . hat rám a tudat, mi ért nem tartot­tam Valentin-hétvégét, nem veszek a kutyáimnak piros szívecs- kés kutyaeledelt, a jeles napon nem pakolok szív alakú műételt a családtagjaim tányérjára, sőt lehet, pont akkor nem is mon­dom, akiknek egyébként szoktam: szeretlek. Csak azért se. Mert az érzéseimet nem hagyom szabályozni. Nem engedem, hogy idegenek mondják meg, mi a szeretet mód­ja és ára az év egyetlen napján. Legfeljebb majd akkor, ha azt is megmondják, hogyan kell szeretetet adni, elfogadni és megtarta­ni az életünk többi néhány tízezer napján. Egy biztos, Valentin- napkor mindenképpen eszembe jut az a fiatal férfi, akit a minap hallottam az egyik rádióadón. Azt mondta mély-szomorú han­gon: „A volt barátnőmnek küldenék egy számot, ezzel szeretnék mindent megköszönni neki.” S szólt a refrén: „Senki nincs a föl­dön, aki elrabolhat tőlem, ez egy égben írt szerelem.” Hát éljen a szerelem minden nap! És ne feledjük, a szerelmet nem a divatdiktátorok és a kereskedők írják, hanem a sors és mi. Meg azt se, hogy a tettek sokszor beszédesebbek, mint a szavak. Az apró figyelmesség - virág, képeslap, üzenet dalban vagy nyomtatásban - pedig szinte kivétel nélkül mindig többet ér a nagy ajándéknál. Legyen boldog napjuk február 14-én! És máskor is... Mesebeli csatorna? JÖN! JÖN! JÖN! Hamarosan megjelennek az Ifjúsági és Sportminisztérium 2ooi. évi pályázati Íelliívásai: — ifjúsági, — sport, — fogyatékosok sportja — kábítószer prevenció és — nemzetközi ifjúsági együttműködés témakörökben, tóvá bbá a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram és a Regionális Ifjúsági Tanácsok pályázati felhívásai, A pályázati fel hívások teljes szövegét keresse a JVLagyar N emzet és A Színes Sport 2001. február 28-i, szerdai számában és a Pályázatfigyelő márciusi számában. A pályázati felhívások, adatlapok és űrlapok február 28-a után letölthetők az alá bbi honlapokról: www. ism .hu; www. mobilitás. h u Régió „programozók” Néhány hónap alatt behozhatja több mint kétesztendős lemara­dását az Észak-alföldi régió. A térségi szövetség - melyhez | megyénk is tartozik - eddig | nem rendelkezett a sikeres euró­pai uniós pályázatokhoz nélkü­lözhetetlen területfejlesztési stratégiai programmal. A tanács legutóbbi ülésén azonban pontot tett annak a meglehetősen elhúzódó közbe­szerzési eljárásnak a végére, : mellyel kiválasztották a régió középtávú területfejlesztési stra­tégiájának és operatív program­jának elkészítőjét. A nyertes pá­lyázónak - a Debreceni Egye­tem és a NOS Kft. konzorciumá­nak - kilenc hónap áll a rendel­kezésére, hogy „programot” ké­szítsen az Észak-Alföldnek. Kötelek Eladó is, meg nem is a csa­tornahálózat Kőtelken, illet­ve a beruházást egykoron közösen megvalósító környe­ző településeken. A víz- és csatornahálózatot gesztor­ként működtető Kőtelek pol­gármestere szerint bár hiva­talosan nem keresnek vevőt, ám koncesszióba bárkinek odaadnák a hálózatot, aki le­tesz félmilliárd forintot. Köteleken és a környező települé­seken a közelmúltban elterjedt a hír, hamarosan idegen kézbe ke­rülhet az alig több mint fél évtize­de megépült vízvezeték- és csa­tornahálózat. Egykoron a beruhá­zás gesztori teendőit ellátó, majd a rendszer üzemeltetését is magá­ra vállaló Kőtelek polgármestere szerint a közelmúltban ugyan va­lóban tárgyaltak egy külföld be­fektetővel, de szó sincs arról, hogy hivatalosan meghirdették volna a csatornahálózatot. Végh Tibor ugyanakkor nem tagadja, jól jönne a pénz a településeknek, hiszen lenne miből fejleszteniük. A polgármester érdeklődé­sünkre elmondta, hogy amikor felvállalták a csatornahálózat működtetését, akkor a érintett önkormányzatokkal megegyez­tek, megfelelő ajánlat esetén kon­cesszióba adnák az egész rend­szert. „Vevőt” ugyan nem keres­tek, de az elmúlt esztendőkben jó néhány érdeklődő akadt. Ez idáig azonban egyetlen céggel sem jutottak a szerződéskötés közelébe. Az önkormányzat ugyanis azt szeretné, hogy a kon­cessziós cég az asztalra tegye az ivóvíz- és csatornahálózat árát, azaz ötszázmillió forintot. Végh Tibor úgy véli, ha valamikor lét­rejönne egy céggel a koncessziós szerződés, a szolgáltatás árának drasztikus emelkedésétől akkor sem kell tartani. A díjat ugyanis ebben az esetben is az önkor- mányzatok szabnák meg. t. j. ________AZ OLVASOE A SZÓ_________ Eg yszerre két élet Csaknem kilencezerrel csökkent a terhesség-megszakítások száma tavaly - áll a legfrissebb statiszti­kában. Az eredményt a hosszas viták után életbe lépett magzatvé­delmi törvény sikerének tekint­hetnénk, ha nem sejtenénk a csökkenés valódi okát. Mert ko­rántsem arról van szó, hogy szemléletváltozásból fakadna az örvendetes fordulat, sokkal in­kább arról, hogy a beavatkozás szigorú feltételei és a költségek eleve meghatározzák sok nő szá­mára a kényszerű döntést, kizár­va a választás lehetőségét, beletö­rődve a megváltoztathatatlanba, s így vállalva az anyaságot. Hogy jó-e ez az anyának és jó-e a babá­nak, nem lehet kérdés. A törvényhozók elégedettek lehetnek. De lehet-e örülni a szü­lői szerepnek - apainak, anyai­nak -, ha nem készülünk rá? A törvény életbe léptetése előtt a nők 10-15 százaléka fizetett teljes árat a terhességmegszakításért. A törvény óta ez a szám 61 száza­lékra nőtt, mert szigorodott a szo­ciális alapon kapható kedvez­mény köre, ráadásul írásos igazo­lások is kellenek. Aki nem része­sül segélyben vagy nincs jövedel­me, áld nem tudja igazolni rászo­rultságát, kénytelen a műtéti díj teljes összegét megfizetni. Ha nem képes rá, nincs alternatívája. Nyilvánvaló, hogy a legszeré­nyebben élő társadalmi réteg az, amelyik patthelyzetbe kerül, s az is nyilvánvaló, hogy a nem várt gyerek ide születik. Eleve hátrá­nyos körülmények közé. A több­ség persze bármi áron is előte­remti a rávalót, mert tisztában van azzal: egyszerre két életet nem rontana el. A nem kívánt anyaság súlyos pszichikai és szo­ciális teher - számos okkal a hát­térben. Többgyermekes anyaként is az a véleményem, hogy a vál­ságba jutott nőnek joga van kény­szertől mentesen dönteni, s ne a törvény mondja meg: akar-e nél­külözésben vagy éppen szeretet- lenségben világra hozni egy éle­tet. Az anyaság a nő intim szférája. Beleavatkozni férfi logikára épült törvényekkel a legnagyobb hiba, aminek hatása pár év múlva mér­hető is lesz az állami gondosko­dásba került gyerekek számával. Jogfosztott az a nő, akit egy nem vállalható helyzetben kirekeszt vagy akadályoz a törvény a szá­mára racionális döntés meghoza­talában. KOROKNAI KATALIN

Next

/
Oldalképek
Tartalom