Új Néplap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-09 / 7. szám
I H 2001. Január 9., kedd SZOLNOKI MOZAIK 7. OLDAL Angol minta a sürgősségin A Hetényi kórház megújult sürgősségi osztályának csodájára járnak. A terület észszerű kialakításában az osztályvezető főorvos, dr. Sebestyén Mihály 25 éves vezetői tapasztalata rejlik, no meg angol kollégáinak tanácsai, a Nagy-Britanniában látott gyakorlat hasznosítása. A főorvos 1979-ben járt először Liverpoolban és Londonban. Azóta többször meghívták ottani barátai, legutóbb néhány héttel ezelőtt. Az angol egészségügy — természetesen különös tekintettel a sürgősségi ellátásra — még mindig számos újdonságot tartogatott számára. Elsősorban azonban az ottaniak - főként a kórházba érkező betegek - mentalitását csodálta. Angliában ugyanis nincs kapkodás, türelmetlenség. A különböző panaszokkal beérkező emberek tökélete- Or. Sebestyén Mihály sen tisztában vannak vele, hogy a problémájuknak megfelelő ellátást kapják, s hogy a sürgősségi ellátás nem feltétlenül azonnali cselekvést jelent, türelmesen várakoznak tehát. Persze a munkát is rendkívül ésszerűen szervezik a britek. Elsőként az úgynevezett parame- dikális személyzet — gyakorlatilag magasan képzett nővérek — találkozik a beteggel, ők végeztetik el a különböző alapvizsgálatokat. Maga az orvos már a kész leletek ismeretében foglalkozik az emberekkel, így állítja fel a diagnózist, és rendeli el a kezeléseket. A szolnoki főorvos is szeretné bevezetni ezt a rendszert a saját osztályán. Természetesen ez a gyakorlat megköveteli a fejlett számítástechnikai hátteret is, ennek hiánya azonban Szolnokon sem okozhat gondot. Most épíük ki ugyanis az informatikai rendszert, hamarosan tehát számítógépen is követhetik az orvosok, ami a beteggel történik. Feltűnő, hogy az angol ápoló- személyzet mennyivel pi- hentebb, mint Magyarországon, annak ellenére, hogy hasonló rendszerben dolgoznak, mint magyar kollégáik. Ez valószínűleg abból adódik, hogy jóval kevesebb gondjuk akad. Az angol kórházak felszereltsége mögött azonban nem marad el a Hetényié. Itt is az ésszerűség dominál, azaz egy-egy ritkábban használt, nagy értékű gép több részleget is szolgál. A britek ezenkívül rendkívül fontosnak tartják a rehabilitáció gyors megkezdését, hiszen a kezelések eredményessége nagyban függ ettől. Dr. Sebestyén Mihály természetesen büszkén számolt be a megújult sürgősségi osztályáról, melynek kialakításában kitűnően tudta hasznosítani korábbi, Angliában szerzett tapasztalatait. Liverpoolból várhatóan márciusban érkeznek orvosok Szolnokra, hogy személyesen is megtekintsék a Hetényi kórház európai színvonalúvá varázsolt részlegeit. SZILVÁSI Kicsoda Peet Goodman? Nemrég megjelent egy regény, a címe Újra meg újra, szerzője Peet Goodman. Ám furcsállottam, hogy a fordító neve nem szerepel a könyvben. Azután a véletlen úgy hozta, hogy némi előkészítés után bekopogott egy fiatalember a szerkesztőségi szobám ajtaján, és azt mondta hibátlan magyar kiejtéssel: Peet Goodman vagyok. Határozott, céltudatos, olyan ember, aki tudja, mit akar. A beszélgetésre is fölkészült, hozott egy, a divatlapok stílusában készült fényképet, és egy kis segédanyagot a sajtónak. Ő már tudja, valószínűleg tapasztalatból, hogy az újságíró alapvetően lusta fajta, örül, ha előre megírt szöveget kap, amelyből dolgozhat. Egy Ids füzetet nyom a kezembe, amelynek a címe (mi is lehetne más?): „Peet Goodman (író)”. Ebben komplett életrajz és riport is szerepel, hogy ilyesmivel se kelljen bajlódnia az újságírónak, sőt könyvajánlók is olvashatók A, B, C, D, E változatban, nehogy minden méltatás egyforma legyen. A hasonlóság azonban így is elég nagy, például három változatban is szerepel, hogy „...lélegzetelállítóan izgalmas thriller...”. Ne kelljen szegény kritikusnak jelzőket keresgélnie. Lélekvándorlás, horror, misztikum, reinkarnáció, regressziós hipnózis... a Jó és a Rossz harca a megújuló életekben... Amikor megjegyzem, hogy ez a fajta irracionalizmus nem az én világom, elmondja, hogy tulajdonképpen ö sem igazán... a regény csak válaszlehetőségeket ad hívőknek és kétkedőknek egyaránt..., mert hiszen ki tudhatja? Azután még sokáig beszélgetünk, elmondja, hogy táncos volt, de egyszer csak úgy érezte, a tánc már nem nyújtja neki az alkotás örömét, hát abbahagyta. Most lélektani kalandregényeket ír, ez adja meg az alkotás örömét... Újabb könyvét már hirdeti a kiadó, és még további háromra van szerződése. Egyszer majd realista regényeket is szeretne írni, de hogy mikor, az egyelőre nem derül ki. Peet Goodman egyébként Szolnokon, Gulyás Istvánként látta meg a napvilágot 1972-ben, de azt mondja, ma már a barátai és ismerősei gyakrabban használják fölvett nevét, amelyet táncos korában kapott. ______m. Fi nom falatok, a csábítás trükkje Csányi Sándor a saját hazájában akar próféta lenni A város és a megye vezetése még nem ismerte fel a lehetőséget, amit az jelent, hogy szolnoki székhellyel működik a Magyar Gasztronómiai Fesztiválok (Gasztrofeszt) Egyesülete — véli a szervezet elnöke, aki természetesen szintén szolnoki. Pedig Csányi Sándor szerint az egyesület rendezvényei, a különböző főzőfesztiválok Európában is különlegességnek számítanak. így akár Szolnok lehetne az idegenforgalom egy új ágának, a gasztroturizmusnak a fellegvára. — A millenniumi esztendőt akár a főzőversenyek éveként is számon tarthatjuk majd. Szolnok is több ilyen rendezvénynek adott otthont. Mégis, a Gasztrofeszt Egyesületet alapítói között csupán tizenöt gasztronómiai fesztivál főszervezőjét találni. Miért? - kérdeztük Csányi Sándort.- Valóban sok főzőverseny volt az idén. Ám színvonaluk ugyancsak különbözött. Igazán sikereseknek a szakmailag megalapozott, többéves múlttal rendelkező, jó marketingmunkával támogatott rendezvények bizonyultak. Az egyesületet- eg_ fajta elitet alkotva - ezek szervezői hozták létre. Megyénkből egyébként négy fesztivál szervezői is részt vesznek az egyesület munkájában, így a karcagi birkafőző verseny, a nagykörűi cseresznyefesztivál, a rákóczifalvi aratófalatok ünnepe és természetesen a szolnoki gulyásfesztivál is szerepel az egyesület naptárában.-Mi a célja az egyesületnek?Csupán az elit összetartása? — Szó sincs erről, elsősorban a magyar gasztronómia értékeit, a magyar konyhát kívánjuk népszerűsíteni. Az utóbbi években ugyanis ez nem kapott kellő figyelmet a turizmusban. Elterjedt az a tévhit, hogy egészségtelenek a magyar ételek.- A szolnoki gulyásfesztiválon mintha csak helybéliek népesítették volna be a Tiszaligetet. Idegenforgalmi szempontból mekkora az érdeklődés a gasztronómiai fesztiválok iránt?- Idén nyáron összesen négymillió ember fordult meg az egyesület programjában is szereplő tizenöt főzőversenyen, fesztiválon. Mindez azt mutatja, hogy hosszú idő után — talán a gasztronómiai fesztiváloknak is köszönhetően - újraéled a belföldi turizmus. Jövőre nyitni szeretnénk a külföld felé, hiszen ezek a főzőversenyek Európában is egyeNeve: Csányi Sándor Született: Szolnok, 1951. október 30. Családi állapot: Nős, 2 gyermek Iskolai végzettség: középfokú vendéglátó-ipari iskola Foglalkozás: A Nívó Klub vezetője, a Gasztrofeszt Egyesület és a Gulyásfesztivál Egyesület elnöke. dülállóak. így a turizmuskiállításon már önálló pavilonnal veszünk részt.- A Gasztrofeszt egyesület központja Szolnokon van. Mennyire segíti munkájukat a megye és a város?- A város és a megye még nem ismerte fel az egyesület jelentőségét, nem igazán törődnek velünk. Pedig az egyesület szakmai elismertsége napról napra nő. A tagjaink sorában tudhatjuk például Benke László mesterszakácsot, akit sokan az egyik kereskedelmi televízió Laci konyhája című műsorából ismerhetnek. De szinte nem múlik el hét, hogy neves szakemberek ne jelentkeznének pártoló tagnak.______________u. Csányi Sándor nemcsak szervezőként állja meg a helyét, de szakácsnak sem utolsó. Az idei millenniumi kézfogás rendezvénysorozat több állomásán is elkápráztatta a közönséget magyaros ételkülönlegességével, a kunsági rágó gulyással, amit — Csányi szerint - cseppet sem ördöngösség elkészíteni. íme rá a bizonyíték: a kockára vágott hagymát megabáljuk, hozzáadjuk a kockára vágott birkahúst és a fűszereket, őrölt piros paprikát, köménymagot, les- tyánt, kakukkfüvet, sót, paradicsomot, paprikát. Ezt követően felengedjük vízzel, és más gulyásokhoz hasonlóan puhára főzzük a húst. Mielőtt azonban teljesen elkészülne a gulyás, beletesszük a burgonyát, majd legvégül összefőzzük a pirított tarhonyával. Nem hagyják futni a rablókat Javult a felderítési arány A rendőrség elmúlt évi tevékenységét értékelő részletes elemzésekre ugyan még várni kell, de néhány kiemelkedően fontos részterülettel kapcsolatban a főbb adatok már rendelkezésre állnak. A Szolnoki Rendőrkapitányság esetében például kedvezően alakult a rablások felderítése. A kapitányság nyomozati hatáskörébe utalt legsúlyosabb bűn- cselekmény a rablás, ezért természetes, hogy az ezzel kapcsolatos teendők kiemelt figyelmet érdemelnek. Mint azt Vörös Miklós alezredes, rendőrkapitánytól _ megtudtuk, a megyeszékhely kapitányságának illetékességi _ területén csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma. Kedvező körülmény az is, hogy _ a rablásoké nem emelkedett, pontosan ugyanannyi ilyen esemény történt 2000-ben, mint az azt megelőző évben. A huszonhat erőszakos cselekményt jellemzi a rablásokra általában vonatkozó sajátosság, azaz hogy az elkövetők döntő többsége ismeretlen. Mivel a rablás igen súlyos bűntett, és nyilvánvalóan erős hatással van a lakosság biztonságérzetére, nagy hangsúlyt fektet a A RABLÁSOK FELDERÍTÉSI MUTATÓJÁNAK ALAKULÁSA A SZOLNOKI RENDŐRKAPITÁNYSÁG ESETÉBEN 1999 2000 rendőrség a tettesek felderítésére és büntetőjogi felelősségre vonására. Mégpedig egyre jobb eredménnyel. A rendőrkapitány nagyra értékeli munkatársai erőfeszítéseit, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a rablások felderítésében általában tapasztalható a lakosság együttműködése. Csupán néhány rablást nem sikerült felderíteniük, ezekben az esetekben a sértett és feltehetően az elkövető is külföldi. Az elmúlt év legemlékezetesebb rablásos esetei közé tartozik annak a sorozatrablónak az elfogása, akit az éjjel-nappali boltok ____________rémeként tartottak számon. Ugyancsak kirívó esetnek számít az Interfruct áruházban történt rablás is, amelynek a tettesét a kapitányság nyomozói fogták el fegyverhasználatot követően. A nagyon súlyos bűnügyben a továbbiakban a főkapitány- ság folytatta a nyomozást, h. qy. 81 % 87% Mit kíván Szolnoknak az új évezredben? Valamennyiünk számára természetes gesztus és hagyomány, hogy újévi jókívánságokkal teleírt üdvözlőlapokat küldünk távol lévő családtagjainknak, barátainknak és ismerőseinknek. Lapunk'ennek kapcsán arra volt kíváncsi, a szolnoki polgárok egy ilyen képeslapon mit kívánnának városuknak az új évezredre. Lafferton Magdolna, 53 esztendős rek- lámmene- dzser: - Elsősorban tiszta utcákat, jó levegőt és árvízmentes esztendőket kívánnék Szolnoknak. No és persze néhány nagyobb beruházást, amelyek új munkahelyeket teremtenek az itt élők számára. Azt hiszem, ha mindez teljesül, egyebet már nem is kellene kívánnom, mert a többi jönne magától. Varga Gergő, 14 éves tanuló: - Nem könnyű kérdés. Őszintén szólva a jókívánságaimat csupán a saját szempontjaim alapján tudom megfogalmazni. Úgyhogy én szívem szerint néhány rendesebb elektronikai és motorosboltot kívánnék ennek a városnak. Mostanában ugyanis ilyesmivel foglalkozom, és gyakran előfordult, hogy egy-egy alkatrészt hiába kerestem a meglévőkben. Farkas Barbara, 18 esztendős tanuló: — Úgy veszem észre, az elmúlt években jó irányba indult el a város. A virágok kihelyezésével, a zöldterületek rendben tartásával előnyére változott Szolnok arculata, és ez nagyon fontos. A kikapcsolódási lehetőségek terén is tapasztalható némi javulás, ám azért még elkelne néhány kulturált szórakozóhely és további érdekes programok sora. Én tehát azt kívánnám a megyeszékhelynek, hogy a kezdeti fejlődés fokozott lendülettel és hatékonysággal folytatódjon a jövőben is. Takács Tibor, 65 éves nyugdíjas: — Számtalan olyan hasznos kívánságot tudnék felsorolni, amelyek megváló sulása Szolnok javára válna. Talán a legfontosabbak egyike, hogy minél előbb autóút vagy autópálya lehessen a 4-es fő- útból. Véleményem szerint ez már önmagában is nagyot lendítene a térség és vele együtt a város fejlődésén. Azután az alcsiszigeti Holt- Tisza rendbetétele is egyre sürgetőbb, megoldásra váró feladat. Végül, de nem utolsósorban Szolnok értékét növelné, ha a Tiszaligetet az ott rendezett programokkal együtt egy gyaloghíd segítségével sikerülne bekapcsolni a város vérkeringésébe. Cserhalmi Ágnes, 31 esztendős humán szakember: - Hogy mit kívánnék Szolnoknak az új évezredben? Nos, azt hiszem, csupán egyetlen kívánságom lenne: szeretném, ha „békeidőben” is tapasztalható volna az az összefogás, amely a várost ért katasztrófák idején olyan természetesen alakult ki az itt élő emberek között. BUGÁNYJÁNOS Sorokban MEGJAVÍTOTTÁK. A napok ban megjavították Szolnokon a Kossuth Lajos utcában lévő órát, amely fölváltva mutatja az időt és a hőmérsékletet. Annak idején megírtuk, hogy hetekig rosz- szul járt, hírül adjuk hát a megjavítását is. ZOUNUK. Megjelent a megyei levéltár Zounuk című kiadvány- sorozatának 15. kötete Zádomé Zsoldos Mária szerkesztésében. FELVÉTELI. A jogszabály szerint csak egyes középiskolákban tarthatnak felvételiket a jövendő elsősök részére. Ezek közé tartozik a szolnoki Varga Katalin Gimnázium is, ahol a két tannyelvű osztályokba jelentkezetteknek tartanak írásbeli és szóbeli felvételit. Az írásbelire február 9-én, a szóbelire pedig 16- án és 17-én kerül sor. ■