Új Néplap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-31 / 26. szám
6. OLDAL KÖRKÉP MŰSOR 2001. Január 31., szerda Három éve nincs szomszédjuk Utolsóként nekik is költözniük kell Aligha panaszkodhatnak zajos szomszédosa a kőröstetétleni határban, az úgynevezett Halas-dűlőben lakó Károly Ferencné- ék, hiszen három éve egyedül élnek ebben a hajdani állami gazdasági központban. Pedig valaha tizenkét család népesítette be ezt a területet, de mára csak ők maradtak. Halas-dűlő Huszonkét éve ez az otthonuk, megszokták a tanyasi létet. Keskeny pántlikaút vezet hozzájuk és a kocsiból kiszállni sem ajánlatos, mert a két hamis kutya hírből sem ismeri a farokcsóválást, hlzelkedést. Főleg ha idegen a betoppanó. Ide nem jutott el a vezetékes gáz, ezért a család fáhízó, aprólék, két hegyes fogú kutya. Napközben esznek, ami van, a főétkezés akkorra esik, mire hazaér a család apraja-nagyja. Tetétlenre hetente kétszer jár be, kerékpárral. Felülteti az apróságot, és bevásárol valamelyik vegyesboltban. Húst szinte soha nem vesz, hiszen ősz óta is levágtak két hízót. Valószínűleg februárban következik a harmadik, noha a röfögőgyilkosságoknak ezzel nincs vége. A nagylány nyolcadikból az idén ballag júniusban, és mivel Marika és a férje családja is nagy, ha meghívnak mindenkit, lesznek az udvaron vagy harmincán. Sátrat állítanak, és ennyi embernek megint kell egy kisebb hízó, legalábbis belőle hurka, kolbász meg a jóféle töltött káposzta. Egyébként az egyetlen lány Ceglédre készül, kereskedelmi szakközépCézár ennyire csak a gazdasszonyával, Marikával barátságos val tüzel. Három helyen, naponta öt ládával eszik meg egy átlagos téli napon a három jó étvágyú kályha. A családnak öt gyereke van, négy fiú, egy lány. Egy már nős, máshol lakik, négyen még itthon vannak. A legidősebbik huszonkettő, a legkisebb négyéves. Károlyné Marika naponta főz, a kicsinek, Szilveszternek külön is, mert lisztérzékeny. Noha napközben egyedül marad otthon Szilveszterrel, nem unatkoznak. Fél hatkor van ébresztő, a párja hatra megy dolgozni. Ő pedig ellátja a jószágokat, most is van négy FOTÓ: CS. I. be. A három kilométerre lévő suliba pedig naponta kerékpárral jár. Szerettek, szeretnek itt lakni, noha előfordultak akkora havak, hogy ha menni akartak a faluba, először lapátolniuk kellett. Nyáron pedig meseszép a világ, tengernyi a virág és madárfütty ébreszti őket a tanyaközpontban. Nem sokáig, mert utolsóként nekik is költözniük kell valahová Tetétlenbe, a faluba. A tavasz már valószínű, ott köszönt rájuk, hiszen a költözés végső határideje március legutolsó napja. Ekkortól gyanítható, hogy lesz már szomszédjuk is... o. szabó miklós Február 14-e Valentin napja. Bizonyára sok kedves olvasónk számon tartja a szerelmesek ünnepét. Az Új Néplapban és a Jászkun Krónikában - hagyományosan - jelentős engedménnyel közöljük az Ön üzenetét a hirdetési szelvényen leírt feltételekkel. Csokorba rendezett üzenetét személyesen, telefonon vagy postai úton juttathatja el a kiadónkba február 12-ig, mindössze 1000 Ft-ért. Címünk: Új Néplap-, Jászkun Krónika-hirdetésfelvétel 5000 Szolnok, Pf.: 105, Kossuth tér 1. Telefon: 56/516-716, fax: 516-720 Ha a levelet választja, a borítékra kérjük ráírni: „VALENTIN NAP”! Megjelenés: február 14., szerda. jfléplap VALENBN-NAPI v hirdetési szelvény 1. 1 | Megrendelem Valentin napja alkalmából a következő szöveg közlését: I I I Az üzenet díját, 1000 Ft-ot (800 Ft + áfa) postai utalványon befizettem, a szelvényt vagy másolatát mellékelem. Név:... ...............................Cím:.......................................................................................... 20 01. Január 31., Szerdai Műsorajánló ml RTLKLUB TV2 m2 DUNA TV . 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Ma reggel (benne: 6.30: Körzeti híradók; 8.00 Körzeti híradók), 8.30 Ezredforduló, 8.35 Mindent a szerelemért (brazil sorozat, 119- 120.), 9.35 Naprakész magazin (mindenkinek minden), 12.00 Híradó délben, 13.00 Hrvatska krónika, 13.25 Ecranul nostru, 13.58 Hírek. Időjárás, 14.00 Millenniumi filmtár - Filmhíradók 1939-ból, 14.20 Bercsényi huszárok (magyarfilm), 15.40 Van öt perce?, 15.50 Ezredforduló, 15.56 Hírek. Időjárás, 16.00 Einblicke (középfokú németnyelvtanfolyam, 15.), 16.25 Tanúságtevők, 16.55 Kvartett, 17.25 Alaszka tájain (természetfilm), 17.50 Alaphangok 6.30 Reggeli, 8.55 Mire gondolok?, 9.05 Recept Klub, 9.20 Szeretni bo- londulásig (ism.), 9.45 Titkok és szerelmek (mexikói sor.), 10.35 Top Shop, 11.30 Delelő, 12.30 Recept Klub, 12.55 Joker, 13.00 Híradó, 13.20 Kavalkád, 13.30 Második csók (francia tinisorozat), 13.55 Helene és a fiúk (francia tinisorozat, 131.), 14.20 Norm-show (amerikai vígjátéksorozat, 8.), 14.45 SeaQuest DSV - A mélység birodalma (amerikai kalandfilmsorozat), 15.35 Paula és Paulina (mexikói sorozat), 16.20 Szeretni bolondulásig (mexikói sorozat, 162.), 16.40 Joker, 16.45 Terra Nostra (brazil sorozat, 22.), 17.35 Joker, 17.40 María (mexikói sorozat) 5.50 Jó reggelt, Magyar- ország (színes hírmagazin. Benne: Faluvilág), 8.35 Gazdagok és szépek (amerikai sorozat), 9.00 Csupa-csupa élet (német sorozat), 9.45 Jenny (amerikai vígjátéksorozat), 10.10 Segíts magadon!, 10.40 Közvetlen ajánlat, 11.30 Reggeli gondolatok, 11.35 Magyar történelmi arcképcsarnok, 11.40 Magyarország holnap, 12.10 Stefanie (német kórházsorozat), 13.00 Heidi (amerikai-német film), 14.35 Herkules (amerikai fantáziasorozat), 15.30 Szelek szárnyán (kanadai családi sorozat), 16.25 Acapulco szépe (mexikói sorozat), 1710 Ramona (mexikói sorozat), 18.00 Maria Isabel (mexikói sorozat) 5.42 Hajnali gondolatok, 5:45 Agrárvilág, 6.00 Ma reggel, 8.30 Millenniumi Mesék, 9.00 Mozart-gála, 10.20 A Szervánszky család, 11,05 Karinthy Frigyesről beszéltek - 2, 12.05 Szerelmek Saint- Tropez-ban (10.), 13.00 Híradó délben, 14.00 Aranyfüst, avagy: Mit üzen a múlt?, 15.30 A kölcsönkapott Föld, 16.00 Iskola utca - Szó-köz, 17.30 Sorstársak, 1755 A világ különleges gyermekei, 18.00 TS, 19.45 Esti mese 20.00 Világhíradó 8.40 Templomépítők, 9.15 Muzsika-szó, 9.45 Vászonra sikoltott fájdalom (portréfilm), 10.05 Az élet szele, 10.50 Szibériai népmesék, 11.00 Barátok a strandon, 11.50 Híradó, 12.00 Váltó, 12.15 A Gymnasiom (dok.-film), 13.15 Néptáncok, 13.25 Heuréka!, 14.00 A dzsungel könyve, 14.25 A gyűrűsfóka, 14.30 Aligermaa kalandjai (sor.), 14.50 Nyelvőrző, 15.05 Isten hozta szigetünkön!, 15.30 Utazás az... (sor.), 16.00 Kalendárium, 18.00 Híradó, 18.25 Mesefilmek r~" **** ' Jr \ A Í3 fel 8.35 Mindent a... 17.40 Maria 16.25 Acapulco szépe 18.00 Híradó hatkor 18.20 Szerelmek... (sor.) 19.15 Viláahiradó 18.30 Híradó 18.55 Leaven ön is... 19.25 Fókusz 18.30 Tények_______ 19.00 Szerencsekerék 19.40 Gverekszái 19.30 Híradó este 20.05 Nem ioaerős 20.35 Kísértet sofőrrel 19.55 Barátok közt 20.25 Csíííz! 21.20 Az őrangyal (ame20.00 Vad angyal 20.30 Utószilveszter - Noormális??? (francia'tévéfilm) rikai akciófilm) 21.00 Komputerkémek 21.55 Híradó este 23.00 Híradó (amerikai krimi) 22.05 Aktuális 23.15 Pont hu 23.10 Jó estét... 22.25 Théma 22.45 Panoráma 23.45 Öreglányok (amerikai sorozati 23.55 Csiszár.hu 0.55 Esküdt ellensé23.15 Makarov (orosz 0.40 Fókusz _______ ae k (am. sor.) tévéfilm) 1.10 Divatklip 1.45 HálóVilág SZOLNOK TV 20.45 Kamera Hungária 20.40 A viláaörökséa... 2000 21.00 Híradó. Soort 21.35 Thyl Ulenspiegel (szoviet sorozat) 21.30 A szellem óráia 22.30 1389. A rigómé23.05 Záróra zei csata (film) 0.05 Halló, itt vaavok! 1,40 Éjszakai választék 0.25 Ezredforduló 0.30 Híradó. Vers MR SZOLNOK 9.00 A január 30-ai, esti adás ismétlése; 13.15 Képes Képújság; 18.05 Hírek; 18.15 Erdőjáró - vadászmagazin; 18.45 Aerobikpercek; 19.00 Aktuális — hírmagazin; 19.30 Triász; 20.00 Szálka - főiskolás magazin; 20.30 Napfény a jégen - magyar film; 22.00 Hírzáró; 22.15 Képes Képújság 5.55-8.00 Jó reggelt Alföld!; 6.00, 7.00 Kossuth krónika; 6.30,7.30,12.45,17.45 Alföldi krónika; 6.45 Napló; 7.20 Előjel; 8.00 BBC-világhíradó; 8.10 Zenés kalendárium; 9.05 Délelőtt - Zöldövezet; 11.45 Hírvonal; 12.00 Déli krónika; 13.05 Zenés műsor; 14.05 Kívánságműsor; 15.05 Alföldi magazin; 17.30 Szóváltás; 18.00 Esti krónika; 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok RÁDIÓ 2000 0.00 A ’70es, ’80-as, '90es évek slágerei; 5,00 Kávé helyett; 6.00 Ébresztő. Benne: 6.00,6.30,7.00 Hírek, időjárás; 7.30 BBC-világhíradó; 7.45 Helyi információk, útin- form; 8.00 Napról napra. Benne: 9,30 Hírek, időjárás; 12.00 Hírek, időjárás; 12.05 Szieszta; 13.00 Szerda délután. Benne: óránként hírek, időjárás; 18.05 Tőlem, neked; 20.00-24.00 A ’70es, '80-as, '90-es évek slágerei AKTÍV RÁDIÓ Szolnokról: Az elmúlt 40 év legjobb zenéivel! 00.002.00 Álomzóna; 2.005.00 Zenezóna; 5,006.00 Pirkadat; 6.009.00 Jó reggelt, Szolnok!; 9.0012.00 Délelőtti tere- fere; J2.0013.00 Déli szieszta; 13.0016.00 Délutáni juice; 16.0018.00 Hazafele; 18.0019.00 Kvízözön; 19.00 20.00 Élő kívánságműsor; 20.0021.00 Slágerlisták; 21.0023.00 Nagy slágerek; 23.0024.00 Éjféli zenegép Javaslata akkor nyerő, ha köőeti az új Ön, kedves előfizetőnk már tudja, hogy az egyik megyei napilap fontos Önnek, mert tapasztalta lapunk információinak értékét, sokszínűségét. Ön jól tudja, hogy a megyei napilap olvasása nélkül kevesebb ismeretanyaggal rendelkezne közvetlen környezetéről és a világ történéseiről. Önt családtagunknak tekintjük lapunkon keresztül, ezért kérjük, ne csak olvasója, hanem ajánlója is legyen barátai és ismerősei körében. A lapunk előnyeit ismerve könnyen meggyőzheti környezetét a lap előfizetésének hasznosságáról. Ha meggyőző munkája sikeres lesz, tegye meg, hogy kitölti az alábbi megrendelő- lapot és juttassa el kiadónkba. A többi a mi dolgunk. A beérkezés után indítjuk a lapot, és munkatársaink rövid időn belül felkeresikaz Ön által ajánlott személyt az előfizetés lebonyolítására. Ha az előfizetés megtörtént, akkor tárgyhó 15-ig küldjük kiadónk ajándékát. Ha ajánlata nyerő - az ajándék átvehető! MEGRENDELŐLAP az Új Néplap a Jászkun Krónika □ Előfizetési időszak: □ előfizetésére 2001. februártól J 2 hónap < RÉGI ELŐFIZETŐ: Név: ..... Lakc ím: MEGNYERT ELŐFIZETŐ: Név:..... La kcím:, Címünk: Megyei Napilapok Kiadója 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. Beküldési határidő:: 2001. február 5.