Új Néplap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-31 / 26. szám
Hurutos gyerekek a rendelőkben „Influenzás beteggel még nem találkoztam” A mostani időjárás a felső légúti vírusos megbetegedéseknek kedvez. (Felvételünk illusztráció.) FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS Megyei információ — A felső légúti vírusos megbetegedések a jellemzőek, ezek kialakulásának kedvez a mostani időjárás. Elsősorban torok-, illetve mandulagyulladással hozzák a gyerekeket, főként a kisiskolás korosztályt. A kisebbek — csecsemők, óvodáskorúak - köréből szerencsére nincsenek sokan. Influenzás beteggel még nem találkoztam, ettől tehát egyelőre nem kell tartaniuk a szülőknek.- A tünetek azonban gyakran nagyon hasonlóak az influenzához.- Valóban, általában magas lázzal, fejfájással, esetleg hányással, hasmenéssel járnak ezek a betegségek.- Ilyen esetekben elég a tüneti kezelés, vagy gyógyszerekre van szükség ?- Az antibiotikumok fölöslegesek, hiszen nem hatnak a vírusokra. Lázcsillapítókat, orr- cseppeket, köptetőt alkalmazunk ilyen esetekben, illetve három-négy napos pihenést. Ezek a betegségek viszonylag gyors lefolyásúak, de néhány napig semmiképpen nem szabad közösségbe vinni a gyereket.- Mit tegyenek a szülők, mielőtt orvoshoz fordulnak?- Ha lehet, ne vigyük zsúfolt helyekre - áruházak, tömegközlekedési eszközök - gyermekünket. Fontos, hogy megfelelően, rétegesen öltöztessük őket, és nem szabad elfeledkezni arról, hogy a leghatékonyabbak a gyümölcsökben, zöldségfélékben található természetes vitaminok. És szellőztessünk gyakran, mert friss levegőre mindenkinek szüksége van, még a beteg gyermeknek is. ____ _____ ___________________ SZILVÁS! Az influenza ugyan nem fenyeget ezen a vidéken, a hurutos betegek azonban megtöltik a rendelők váróit Főként a kisgyermekek kerülnek orvoshoz, közel kétszer any- nyian, mint akár egy hónappal ezelőtt. Dr. Szala- dos Katalin csecsemő- és gyermekgyógyászt kérdeztük a kialakult helyzetről és a szülők teendőiről.- A lázcsillapítás a legfontosabb, illetve adjanak bő folyadékot gyermeküknek.- Miként lehet elkerülni ezt a kellemetlen, hurutos megbetegedést? Találmány a legjobbak között ________Röviden________ NINCS BELVÍZVESZÉLY. Habár az év első hónapjában jelentős mennyiségű csapadék hullott, belvíztől egyelőre nem kell tartanunk — tudtuk meg a Köüvízigtől. A múlt évi helyzettel ellentétben a talajok még nem telítettek, képesek további víz- mennyiséget befogadni, tárolni. A tavalyi belvíz kikényszerítette a csatornák rendbetételét, így a i fölösleges vizet jelenleg különösebb problémák nélkül le lehet vezetni gravitációsan a Tiszába. SEGÉLY KÁRPÁTALJÁRA. Ti szafüred az elsők között mutatott példát abból a szolidaritásból, amely 1998 novemberében élelmiszerekkel és meleg ruhákkal segítette a kárpátaljai árvíz károsultjait. Legutóbb, amikor ismét aggasztó hírek érkeztek Kárpátaljáról, azonnal megalakult egy szervezőbizottság, amely az éhező, gyermekes családok megsegítésére szólította fel a füredieket. Ismét sikerrel, hiszen alig egy hét alatt több mint félmillió forint értékű alapvető élelmiszer gyűlt össze a református parókián és a katolikus plébánián. In- J nen ma reggel indultak el az első i szállítmányok Kárpátalja magyarlakta területére. KAMARAI OSZTÁLYOK. Az önkéntes tagságú megyei agrárkamara építésének következő állomása az osztályok újjászervezése lesz. A korábbi tucatnyi helyett hét osztályt alakítanak meg a közeljövőben. Az osztályértekezleteket az elképzelések szerint az idei évre vonatkozó agrártámogatási rendelet megjelenését követően hívják össze, i így az osztályok tisztségviselőinek megválasztása mellett az új agrárszabályozókat is megismertetik a résztvevőkkel. ALVÓ SOFŐRÖK. A megyei baleset-megelőzési bizottság kimutatásai szerint a balesetek döntő többségét a gyorshajtás, a szabálytalan előzés, kanyarodás, valamint az elsőbbségi jog meg nem adása okozza. Létezik azonban egy „egyéb” kategória is, ami tavaly jelentősen nőtt a korábbi évhez képest. Ezen belül kiemelkedik a 15, vezetés közben való elalvás miatt történt közlekedési baleset. ■ HATVANON TÚL Háromszor is aranyosak Dobos Györgyné (a népdalkor tagja) 1944- ben készült fényképén látható a régi szolnoki népviselet 7. oldal Működőképes az anyaotthon Lezárult az ügyészségi vizsgálat Tiszasüly Az anyaotthon, illetve az intézményt működtető alapítvány között kialakult ellentmondások alapján a megyei gyámhivatal elnökének, valamint a megyei közgyűlés elnökének megkeresései nyomán a főügyészség soron kívüli törvényességi vizsgálatot rendelt el. Műit megírtuk, az alapítvány alapítói letiltatták azt a bankszámlát, amely folyósította az anyaotthon működését fedező állami normatívát. A bonyodalmak azzal indultak, hogy az otthonvezető, Csordás Mária nem tudta felvenni az állami normatívát, nem tudott bevásárolni a lakók számára. Az alapítvány új kuratóriumot hozott létre, amelynek az elnökhelyettese fel akart mondani Csordás Máriának. Az új kuratórium bírósági bejegyző végzése azonban nem emelkedett jogerőre. Az alapítók okai között szerepelt, hogy az anyaotthon működtetése ellentétes az alapítvány céljaival, mivel ott férfiak is laknak. /FOLYTATÁS A 3. OLDALON! Kié lesz a Tisza-tó? Két szervezet verseng a halászati jogért Megyei információ Hónapok óta húzódik a Ti- sza-tó halászati jogának hasznosítására meghirdetett pályázat elbírálása. A tervek alapján legkésőbb tavaly decemberig kellett volna eredményt hirdetni, de lapértesülés szerint csak február végére születhet döntés. Tavaly 15 éves hasznosításra hirdették meg a hatezer hektáros állami vízfelület halászati jogának hasznosítását. Az évtizedek óta horgászegyesületek kezelésében levő tározó halászati jogáról azonban még nem döntöttek a földművelésügyi minisztériumban. Az ország második legnagyobb tavának halászati jogáért két szervezet küzd. Korábban szakértők úgy vélték, a halászati jog megszerzése a Magyar Országos Horgászszövetség elől nem vihető el, csakhogy tavaly nyáron a hét Tisza menti megye részvételével megalakult a Tisza Vízgyűjtő Programrégió Önkormányzati Társulás. A közhasznú szervezet komplex hasznosítási programmal indult a jog megszerzéséért, és csak az jelenthet számára gondot nyerés esetén, hogy a korábbi kezelő részére kártalanítást kell majd fizetnie. Tapasztalatok szerint a pályázók fele korábban halászati jogot nem gyakorolt, de vállalták szakemberek alkalmazását. Lapértesülés szerint komoly lobbizás folyik a pályázók részéről. A haszonbérletről talán február végén születhet döntés az illetékes minisztériumban. _______________________E*J Bö rtönbe vágyott Barátját kérte fel a sértett szerepére Cibakháza Börtönbe akart kerülni egy 39 éves, cibakházi férfi, ezért azt állította magáról, hogy megkísérelte megölni egy ismerősét, aki ezer forinttal tartozott neki. A nem mindennapi történet még az elmúlt év december 9-én kezdődött, amikor a rendőrség segélyhívó telefonján egy K. Lászlóként bemutatkozó személy kért segítséget - tájékoztatta lapunkat Lengyel György alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtófőnöke. A Cibakházáról telefonáló azt mondta, hogy R. István nevű ismerőse felkereste a lakásán, pénzt követelt tőle, miközben megöléssel fenyegette, majd egy késsel szívtájékon szúrta, és ezer forintját is elvette. A bejelentés után a rendőrség azonnal nyomozókat küldött a helyszínre, ahol megállapították, hogy a bántalmazott ugyan nem sérült meg, de a ruházatát - több réteget - átdöfte a kés. A rendőrök ezután őrizetbe vették a többszörösen büntetett R. Istvánt, aki „őszinte” beismerő vallomást tett az ügyben. Az emberölés kísérletével gyanúsított férfit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A vizsgálat során mind a gyanúsított, mind pedig a sértett egybehangzóan mondták el a történteket, ennek ellenére az ügy előadója gyanút fogott, túl simának találta az ügyet. R. István újbóli kihallgatása végül is nem várt fordulatot hozott. ________________/FOLYTATÁS A 3. OLDALOH) A Carrier megválik a miklósi üzemtől Egy helyre koncentrálják a termelést - Segítenek a dolgozóknak munkát találni JÁSZÁROKSZÁLLÁS— TÖRÖKSZENTMIKLÓS Az év közepére a Carrier CR Magyarország Kft. bezárja törökszentmiklósi gyárát — értesült lapunk Rabi Tibor vezérigazgatótól. A napokban a cég miklósi telephelyén foglalkoztatott 65 dolgozónak közös megegyezéssel felbontották a munka- szerződését. Azokkal, akikre még a termelés kifutásáig szükség lesz, havonta megújított határozott idejű szerződéseket kötöttek. A cégvezető elmondta, közel egy éven keresztül keresték a megoldást a törökszentmiklósi gyár helyzetének megoldására. Mikor a Carrier megvásárolta az Electro- luxtól a kereskedelmi hűtőgép- gyártást, mind a jászárokszállási, mind pedig a törökszentmiklósi gyárat átvette. Jászárokszálláson nagyléptékű fejlesztésekhez láttak, ugyanezt azonban nem tehették meg Törökszentmiklóson. Az utóbbi telephelyükön gyártott részegységek — kompresszor, csoportaggregátor, hőcserélő - a cég profiljának megfelelők ugyan, de fejlesztés nélkül veszteséges lett volna a termelésük, illetve a Carrier más cégeinél Európában már gyártják ezeket az egységeket. Egyedül a szűrő elkészítése hozott még valami hasznot, de három éven belül — a piaci helyzetet elemezve látszott — ez is veszteségessé vált volna. Gondoltak rá, hogy a szűrő gyártását áttelepítik Jászárokszállásra, de törökszentmiklósi dolgozóiknak ebben az esetben naponta három- négy órát kellett volna buszozni- uk, és várhatóan rövid időn belül - minden juttatás nélkül - maguk hagyták volna ott az üzemet. Rabi Tibor hozzátette, tisztább és egyenesebb megoldásnak gondolták, hogy közös megegyezéssel — fizetve a végkielégítést, megtoldva több havi jutalommal - felbontják a 65 törökszentmiklósi dolgozó munkaszerződését, és fokozatosan leépítik a termelést. Sok dolgozójukra - szerződésben vállalt kötelezettségeik teljesítése érdekében - még több hónapon keresztül szükségük van. Sinka Judü, a cég humánerőforrás-vezetője elmondta, hogy ösz- szesen 12 munkavállaló szerződését nem hosszabbították meg, közülük 3-4 ember már máshol talált munkát. Akik még néhány hónapig maradnak, fizetésükön túl még plusz havi 20 százalék jutalmat is kapnak. /FOLYTATÁS A 4. OLDALON! A CARRIER CR MAGYARORSZÁG KFT.-NÉL FOGLALKOZTATOTTAK SZÁMÁNAK ALAKULÁSA: Város Jászárokszállás Törökszentmiklós Összesen 1999 120 60 180 2000 200 65 265 2001 (tervezet nyárra) 250 0 250 a világon egyedülálló magyar szabadalom. Az elmúlt két évben már több nemzetközi díjat kapott készülék működési elve, hogy az egymást követő szívdobbanások idejét méri, ezáltal bármilyen eredetű szívritmuseltérés megfigyel- hető vele. _______ de pe sten. A ma nyíló és február 6-ig tartó kiállításon a XX. század legsikeresebb találmányait mutatják be. A hatvan legjobb találmány között ott van a karcagi Fejes László mentőtiszt és Györfi István villamosmérnök által kifejlesztett Er-Cor szívfrekvencia-monitor is, Karcag—Budapest A Magyar Feltalálók Egyesülete és a Best Communications Group Ltd. angol nemzetközi PR-ügy- nökség a nemzetközi sajtó és a befektetők számára exkluzív találmányi bemutatót rendez Buda-